Nyusziból párduclány...

- Nem, ez nem velem történik. Álmodom. Ez egy rémálom. Egy nagyon rossz rémálom. - gondoltam magamban.  - Ha kinyitom a szemem, biztosan felébredek...
Kinyitottam, de nem így történt. Ez a valóság. Szívás... itt állok egy pasival, akit pár napja ismerek, és most éppen megcsókol. Fújj...
Hirtelen, amolyan 'hátha sikerül' alapon kiszabadítottam a kezemet, és ellöktem magamtól a srácot. Pete hátra tántorodott, ezáltal végre elengedett.
- Oké... - kezdtem remegő hangon, ami nálam a "mindjárt szétrobban a fejem" nevezetű idegesség jele. - Nem kérdezem meg, miért. Csak szeretném tudni, hogy mégis... hogy vetted a bátorságot ehhez?
- Nem értelek... azt akartad, hogy bebizonyítsam, hogy tényleg szeretlek. Megtettem. - tárta szét a karját Pete. - Mi a gáz?
Ja, nem is tudom. Lesmárol egy reptéren, miközben otthon vár a fiúm, aztán úgy tesz, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.
- Nem kértem, hogy bizonyítsd be. - vetettem oda. Ránéztem az órámra. Még 15 perc, míg indulhatunk beszállni! Addig itt ácsorogjak... VELE?  - Ezt te feltételezted. Aztán önhatalmúan lesmároltál. Nem kértem, nem is akartam, nem ne vigyorogj, soha eszembe se jutott!
Pete arcáról lefagyott a vigyor.
- Akkor miért jöttél ide a parkolóhoz?
- Nem mentem a parkolóhoz. Az ablakon néztem ki. Te meg berohantál, mint valami béna filmben, hogy könnybe lábadt szemmel mondhasd, hogy tudtad. Miközben nem tudsz semmit.
- Ezt hogy érted? Ha nem kellek, miért jöttél a parkoló közelébe? - kérdezte Pete. Én lerogytam egy közeli padra, ő pedig leült mellém. Megfogta a kezemet. - Meséld el, attól jobb lesz!
- Ja, nekem, de neked nem. - kiabáltam, és elrántottam a kezem. - Utálom ezt, hogy csalódást okozok neked, de ez van!
- Mi lenne, ha nem okoznál csalódást? - vigyorgott. Legszívesebben képen töröltem volna.
- Leállnál ezzel a macsó dumával? Nem vagyok rá kíváncsi. Lehet, hogy Lina-nak bejött, de én nem vagyok olyan, mint ő. - vágtam vissza, tudva, hogy ez érzékeny pontja. Pete komoran bólintott, és csendben maradt. - Nos. Elolvastam a leveledet, nem igazán tudtam mit kezdeni vele. Először nem akartam vele törődni. De tudod, hogy van ez, egy lánynak imponál, ha tetszik valakinek, vagy mi... engem mindössze annyi érdekelt, hogy komolyan gondolod, vagy csak hülyítesz, és ez egy rossz tréfa, amit Lina eszelt ki. Ezért mentem oda az ablakhoz, de azzal a szándékkal, hogy megnézem, hogy ott vagy-e, aztán ha látom, hogy igen, akkor rohanok vissza mielőtt észreveszel. Csak van egy rossz szokásom, hogy túl sokat gondolkodom. Ez történt, és mire feleszméltem, már észrevettél. És nem bírtam eltűnni olyan rövid idő alatt. Ezért ülünk most itt.
- Értem. Tudod, nehéz bármit is mondani. Nem mondhatom, hogy sajnálom, mert sajnálja a fene, hiszen sikerrel jártam!
- Oké, most volt elegem belőled. - ugrottam fel. - Megcsókolsz, az engedélyem nélkül, miközben foglalt vagyok, és még büszke is vagy rá, sőt, bocsánatot se kérsz!
- Oké, nyugi. - ugrott fel ő is, és megint megfogta a kezemet. - Viszont, sajnálom, hogy feldühítettelek, hiszen nem érdemelted meg ezt, de akkor is nagyon szeretlek!
- Vedd le rólam a kezed! - sziszegtem. - Engedj el!
- Tessék. - mondta, és elengedett.
- Úgy gondoltam, hogy teljesen engedj el. - suttogtam. - Ne vágyakozz utánam! Felejts el!
Ezzel a fantasztikus zárómondattal otthagytam. Elsétáltam, és hátra se néztem, remélve, hogy nem jön utánam.

*

(Otthon)

Amint hazaértem, és kipakoltam, egyből ment az SMS a lányoknak, hogy gáz van, és aki tud, az jöjjön azonnal. (Emma-nak még a repülőn üzentem. Azt mondta, hogy elbeszélget a bátyjával...) A házunk 35 percen belül klubhelyiséggé alakult. 5 zaklatott lány ücsörgött a nappaliban és vágott egymás szavába.

- Mi történt már megint? - kérdezte Hayley, miközben szórakozottan pöckölgette a mikulássapkát(!!) a fején. Állítólag egy boltban osztogatták, és viccesnek találta, ezért elhozta.

- Nehéz lesz elmesélni, mert nem tudjátok, ki az, akiről szó lesz. De mutatok róla képet. - vettem elő a telefont. Karácsonykor sok képet csináltunk. Rengetegen szerepelt, az, akinek nem mondjuk ki a nevét (nem, nem Voldemort!).

- Ki ez a helyes srác? - érdeklődött Alex.

- Emma bátyja.

- A mi Emma-nké? Nem a családodnál voltál? - döbbent meg Sophie.

- Nos, egy darabig. De összevesztem az unokatesómmal.

- Min?

Gyorsan elmeséltem a történetet. Már ezen elkezdtek szörnyülködni.

- Tehát, Emma családjánál töltöttétek az ünnepeket. - foglalta össze Riry.

- Aha. És összehaverkodtam a bátyjával.

- Eddig oké. Mi ezen a gáz?

- Szóval... a srác az utolsó előtti napon közölte, hogy belém szeretett.

- De ari! - nyávogta Hayley a Bia-Lia párost utánozva.

- Nagyon. Kaptam tőle egy levelet, hogyha szeretem, akkor menjek ki a reptéren a parkolóba. Mármint, másnap.

- És kimentél? Ugye nem?

- Jaj, látom rajtad, hogy kimentél! - kiáltott Sophie.

- Nem, nem mentem ki, de úgy gondoltam, hogy megbizonyosodok róla, hogy ez trükk-e. Esetleg Lina valami szívatása.

- Ez logikus.

- Tehát, az ablakból néztem, láttam, hogy ott van, aztán töprengeni kezdtem, hogy egy kicsit kíméletesebben kellett volna előző nap elküldenem. Mire magamhoz tértem, már észrevett. Én pedig nem tudtam elég gyorsan eltűnni, ezért elkapott.

- Atyám, és mit csinált? - kérdezte Riry izgatottan.

- Örült, hogy lát. Aztán megcsókolt.

A hír bombaként robbant! Riry kezében megállt a bögre, Sophie elejtette a sütit, Hayley akkorát rántott a sapkáján, hogy leesett a földre, Alex pedig, aki éppen leült volna, elesett.

- Hogy micsoda? - tért magához elsőként Sophie. - És te hagytad?

- Hagyta a nyavalya, de mit tudsz csinálni, amikor egy nálad fejjel magasabb pasi magához szorít?

- Rúgd meg! - javasolta Hayley, és felvette a sapit.

- Ez nagyon durva. - mondta komolyan Riry. - Mit csináltál utána?

- Kioktattam. - mondtam, aztán elmeséltem a beszélgetésemet a fiúval.

- Jól csináltad! - veregetett vállon Alex. - Ügyes.

- Na, ami kis nyuszinkból karmolós párduc lett! - kacagott Hayley. - Tessék, életem első, és egyben utolsó béna filmes mondata.

Mindannyian röhögni kezdtünk.

- Oké. - törtem meg a nevetést. - Ha keres, mit tegyek?

- Ne válaszolj. Most nem érsz rá, és leteszed a telefont, nem válaszolsz az SMS-sre, e-mail-re, stb. - sorolta Riry. - Tűnj el a föld színéről! Ja, és nehogy megkérdezd Emma-t, hogy mi van vele!

- Igenis. - mosolyogtam. Még beszélgettünk egy kicsit, aztán hazamentek. Én felmentem a szobámba, és írtam Adam-nek, hogy hazaértem, és beszélnem kell vele. Rögtön válaszolt, hogy holnap ráér. Megbeszéltük, hogy találkozunk. Én enyhe gyomorgörccsel vártam a holnapot, de tudtam, hogy bízhatok a lányokban. Ők mondták, hogy mindenképpen avassam be Adam-et...

*

(A találkozó Adam házában)

- Szia! - nyitott ajtót Cecy. - Adam a szobájában van.
- Szia! Köszi. - léptem be a házba.
- Nem akarok tolakodni, de valami baj van? Olyan szomorúnak látszol.
- Tényleg? De jó, hogy így látszik. - sóhajtottam.
- Mi történt?
- Beszélnem kell a bátyáddal, ez nagyon fontos. - mondtam halkan. Cecy a szája elé kapta a kezét.
- Kérlek, ne dobd ki! Kérlek, ne! Nagyon szeret téged.
- Istenem! - öleltem át. - Eszem ágában sincs. Ő fog dobni engem, ha meghallja, miről van szó.
Gyorsan elmeséltem a lánynak a sztorit. Nagyon megértő volt, és azt mondta, hogyha valaha is találkozik Pete-tel, lekever neki egyet.
- Nem lesz rá szükség. - mondtam. - Kösz, hogy meghallgattál. Most felmegyek.
- Persze. Hajrá! - mosolygott Cecy. Felmentem a lépcsőn, és bementem Adam szobájába. Adam a földön ült, és éppen gitározott.
- Szia! - állt föl gyorsan.
- Szia! - mosolyogtam rá. Adam megölelt, és meg akart csókolni, de nem engedtem, helyette inkább hozzábújtam. - Be kell vallanom valamit.
- Igen? - kérdezte, és kedvesen leültetett az ágyára. - Baj van? Olyan, mintha sírtál volna.
- Nem, csak fúj kint a szél, azért piros a szemem. - legyintettem.
- Értem. Kérsz valamit? Enni, inni?
- Enni nem, kösz, mert otthon hegyekben állnak a sütik. Ha viszont kapok valami meleget inni, azt megköszönöm.
- Oké, egy pillanat! - Adam lement a konyhába (gondolom, mert hol máshol lenne meleg innivaló), aztán pár perc múlva visszatért egy teával a kezében. - Tessék!
- Hú, köszi! - ittam bele a forró lébe, és máris kicsit kiolvadtam. (Nem voltam jégtömbbé fagyva, de mégis. Hideg van, na!) - Hol vannak a szüleid? Még nem igazán volt alkalmam megismerni őket.
- Ritkán vannak itthon. De amúgy ha vársz egy picit, összefuthatsz velük. Elmentek sétálni.
- De aranyosak!
- Mert sétálnak?
- Aha.
- Oké... - sóhajtott Adam. - Mit kell bevallanod?
- Nem fogsz örülni. - tettem le a bögrémet az éjjeliszekrényére. - Pete Swan-ról van szó.
- Emma bátyja? Mi van vele?
- Ugye, náluk voltunk... és az indulás előtti napon... közölte velem, hogy szeret.
- Nem úgy volt, hogy az unokatesód után sír?
- Hát, de. Ezért is olyan fura volt. Persze, elküldtem.
- Oké. Aztán? Ennyi a sztori?
- Nem egészen. - nyögtem. - Írt nekem egy levelet, amit induláskor a kezembe nyomott.
- A kis lovagias... - röhögött Adam. - Mit írt?
- Azt, hogyha én is érdeklődöm iránta, a reptéri parkolóban fog várni, és menjek ki hozzá.
- Romantikus randi a reptéri parkolóban... - nevetett Adam, aztán meglátta az arcomat. - Te jó ég, te kimentél!
- Nem mentem ki. Csak odaálltam az ablakhoz, hogy lássam, hogy ott van-e. És ő meglátott. És bejött.
- Annyit árulj el, hogy miért mentél oda? - fogta a fejét Adam.
- Csak... tudod, mondtam, hogy Lina mindig szívat. Tudni akartam, hogy ez az ő trükkje-e. Hogy Pete komolyan beszélt vagy csak egy megtervezett szívatás az egész.
- Logikusan hangzik, de van benne egy bökkenő. Szakítottak. Ráadásul előtted.
- Igen, igen, de Lina bármire képes. Kinézem belőle, hogy eljátssza, hogy szakítanak, és előtte beszélt Pete-tel vagy akár utána felhívta, hogy kellene a segítsége. Pete nem ismert engem előtte, ezért neki tök mindegy, hogy egy idegen csajt szívat!
- Csak kiderült, hogy a húga barátnője vagy.
- És? Akkor mi van?
- Pete imádja Emma-t. Nem okozna neki csalódást. - mondta komolyan Adam. - Mindegy, elhiszem, hogy ezért mentél oda, láttam Lina-t, tényleg undoknak néz ki. De... miért érzem úgy, hogy a sztorinak nincs vége?
Lehajtottam a fejem, éreztem, hogy nem lesz egyszerű. De tudnia kell.
- Mikor bejött, nagyon örült, hogy ott vagyok. Én ellenkeztem, és mondtam neki, hogy mindössze azért mentem oda, hogy lássam, hogy komolyan gondolta-e. Erre bizonyításként...  - becsuktam a szemem, és megfogtam Adam kezét.  - ... megcsókolt!
Éreztem, hogy Adam elengedi a kezemet. Kinyitottam a szemem, és láttam, hogy nagyon megdöbbent. Gyorsan magyarázkodni kezdtem.
- Ne ijedj meg, nem szerettem belé! És, nem akartam az egészet, de mit tegyek, ha egy fejjel nagyobb, mint én? Utána valahogy ellöktem, elküldtem a fenébe, és eltűntem a szeme elől...
 - Ugyanarról az emberről beszélünk? - suttogta Adam. - Pete, aki állati rendes srácnak tűnt... ő mutatott be Emma sulijában, ő kísért el, hogy megnézhessem a várost... segített mindenben.
- Ja, és mondta, hogy nem kellene megtudnod! - tettem hozzá. Adam begőzölt.
- Hogy merte, milyen alapon? TE AZ ÉN CSAJOM VAGY, NEM TŰRÖM, HOGY EGY NEW YORK-I EGYETEMISTA PÁR NAP ISMERETSÉG UTÁNA LESMÁROLJON, MINTHA A TULAJDONA LENNÉL!
- Értem én. De már vége. - öleltem át. - Megértem, ha haragszol rám. Pedig nem direkt csináltam.
- Dehogy haragszom rád! Rá!
- Akkor nem dobsz ki, mert egy undorító feslett nőszemély vagyok?
- Te annyira hülye vagy! - csókolt meg Adam...
Úgy 10 perc múlva hangokat hallottunk lentről. Adam szülei érkeztek meg.
- Gyere, bemutatlak! - fogott kézen Adam, és lementünk a lépcsőn. A szülők ekkor vettek minket észre.
- Ó, biztosan te vagy Adam barátnője! - kiáltott fel a mamájuk. - Amanda, ugye?
- Igen, asszonyom. - mondtam. Tudjátok, szigorú neveltetésem tiltja, hogy csak egy szóval válaszoljak egy idegen nőnek... :D
- Milyen aranyos! Olyan kis udvarias, mint egy kis hölgy! Látod drágám? - fordult a férjéhez Adam mamája.
- Bocsáss meg neki, túl izgatott! - legyintett Adam papája, és kezet fogott velem. - Mark Sacks, Adam apukája.

Adam apja

- Jó napot kívánok! Amanda Parker, Adam barátnője. - mosolyogtam.
- Nehogy magázni kezdj! Tegezz mindkettőnket. - nevetett a férfi, azaz Mark. Adam mamája is kezet fogott velem.
- Catherine vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek.

Adam mamája

- Én is. - mosolyogtam vissza. Még beszélgettem velük egy kicsit, aztán elindultam haza.
Otthon megkönnyebbülve ültem le a tesóim mellé. Adam megbocsátott, leráztam Pete-et... az élet szép!