Ismét 2 hétig nem volt rész. Viszont túl vagyok az angol szóbelin is, úgyhogy mostantól egy kicsit csökken a tennivalóim mennyisége. Na nem nagyon, de egy kicsit.
Mivel Hayley-vel semmire nem jutottam, elgondolkodtam, hogy kit avathatnék be a dologba. Biztos voltam benne, hogy Alex ugyanúgy reagálna, mint Hayley és annyit tanácsolna, hogy hagyjam annyiban a dolgot, Lottie nem az én ügyem. Cecy-vel mégsem vitathattam meg, hiszen Adam húga és ismeri a történetet. Plusz azonnal lebuknánk. Riry 2 hét múlva utazik Londonba, rá nem számíthatok most. Emma New York-ban van, esetleg megkérdezhetem, hogy nem ismer-e egy Charlotte Richardson nevű lányt. Kicsi az esélye, de elképzelhető, hogy Lottie a keleti partig 'futott' szégyenében.
Illetve, ott van még Sophie. Szegény éjjel-nappal az egyetemi felvételijére készül. A helyi festészeti egyetemre akar bejutni és az nem egyszerű, mert a suli nagyon népszerű. Megkérdezem, de nem hiszem, hogy ráér.
Jobban belegondolva, kb. egyedül maradtam. Persze, így Adam biztosan nem tudja meg, de jó lett volna, ha van mellettem valaki, akivel együtt dolgozunk az ügyön. Egyáltalán hogyan kezdjek hozzá?
*
(2 hét múlva, reptér)
Riry mosolyogva állt a bőröndjei között. Az anyukája folyamatosan magyarázott neki, de ő nem igazán figyelt rá. A szeme csillogásából ítélve, az járhatott a fejében, hogy nemsokára maga mögött hagyja az egész itteni világát és egy olyanba csöppen bele, amiben sikere lehet. Érthető, hogy az anyja monoton rikácsolása nem érdekelte annyira.
Mi csendben vártuk, hogy Riry mamája befejezze a monológját. Az apukája is mellettünk állt és ő is türelmesen várta, hogy a volt felesége végre csendben maradjon.
- Jól jegyezd meg Audrey... - mondta az anyukája. - Londonban a fiúk sokkal rámenősebbek, mint itt. Leszel szíves eszednél lenni. Nem szeretném, ha akkora szégyen érne, hogy a lányom 19 éves korában terhes legyen egy vadidegentől.
- Persze Mama. - bólintott Riry.
- És meg ne tudjam, hogy iszol. Ha ilyesmit teszel és kitudódik, azonnal hazajössz, értetted?
- Ebből elég legyen! - szólt közbe Riry apja. - 19 éves, megy vele a tanára, nem lesz baj. Ha pedig bulizni akar, tegye! Nem a középkorban élünk. Jó, hogy nem csomagoltál neki tűt és fonalat, hogy szabad idejében terítőt horgoljon!
- Thomas, ne szólj bele! - háborodott fel Riry anyja, mire a lánya nemes egyszerűséggel arrébb sétált.
- Igen, ez a családom. - mutatott az időközben egyre hangosabban vitázó szüleire. - Nem szabad összeereszteni őket.
- Látjuk. - sóhajtott Alex.
- Majd lenyugszanak.- vont vállat Riry.
- Biztos készen állsz te erre? - kérdezte Cecy szomorúan. Szegény, majd megszakadt a szíve a legjobb barátnője miatt, de nem akarta visszatartani, mivel tudta, hogy Riry-nek mennyit jelent ez az út.
- Nem szívem. Semmiben sem vagyok biztos. - simította meg Cecy haját Riry. - Csak abban, hogy szeretnék kitörni ebből a mostani élethelyzetből. Nem akarom, hogy a szüleim még 2 évig így káráljanak a fejem felett. Ez a forgatás a legjobb dolog, ami történhetett velem.
- Vigyázz magadra! - ölelte át Sophie. - És tényleg óvatosan az alkohollal! Legalább nekem hidd el.
Erre mindannyian halványan elmosolyodtunk, hiszen Sophie és az alkohol valóban nem volt a legnyerőbb párosítás, lásd Cody. Ennek ellenére, persze a beszólás maga vicces volt, de Sophie is csak feszültségoldásnak szánta, amikor majdnem megerőszakolták, nem találta annyira poénosnak a helyzetet.
- Vigyázni fogok. - ígérte meg Riry. Alex komoly arccal biztosította, hogy azonnal telefonáljon ha baj van, mi igyekszünk segíteni, akár el is utazunk hozzá, ha kell.
- Nem tudsz hazajönni valamikor? - kérdezte Cecy. - Úgy értem, augusztus nagyon messze van. A szüleid, az egyetem...
- Nem tudom. Ha lehet, akkor természetesen hazajövök. De úgy tűnt, hogy elég zárt a rendszer. Az egyetemmel meg nem lesz gond, ezt a félévet el sem kezdtem. Januárban levizsgáztam, majd augusztusban megpróbálom az akkori vizsgákat is letenni, ha nem sikerül, akkor maximum egy félévvel többet járok egyetemre.
Ebben a pillanatban a hangosbemondó bemondta, hogy az utasoknak még 10 percük van a csomagjaikat berakni. Riry egyesével megölelt minket.
- Visszavárunk. - suttogtam neki.
- Köszönöm, hogy kijöttetek velem. Hiányozni fogtok. Szurkoljatok nekem! - mosolygott Riry, de már az ő mosolya sem volt annyira őszinte. A szüleit is megölelte, majd a cuccait felvéve elindult, hogy lerakja őket a megfelelő helyre. Ahogy a távolodó vékony alakot figyeltük, mindannyiunknak elszorult a szíve. Ez a törékeny lány annyira menekülni akar a saját élete elől, hogy a bolygó túloldaláig is elmegy, csak nyugta legyen.
20 perc múlva a gép felszállt, mi pedig hosszasan néztünk utána. Utána halkan elbúcsúztunk és hazamentünk. Aznap mindegyikünk fejében az járt, hogy Riry jól döntött-e. Itthon is boldogulhatott volna. Remek táncos, a Hollywood-i filmekbe is kellenek táncosok, lett volna munkája.
Ugyanakkor a szülei tönkreteszik az életét. Egymást szidják, észre sem véve, hogy a lányuk egyre kevésbé szeret velük lenni. Ha Riry megerősödik és lelkileg rendbe jön ettől az úttól, akkor had menjen! Váltsa valóra az álmait, bizonyítsa be magának, hogy képes bármit elérni, aztán jöjjön haza és mutassa meg a szüleinek is, hogy több annál, mint aminek kezelik. Több egy kislánynál.
Ameddig ő nincs itt, mi sem fogunk unatkozni. A maradék 3 hónap suli elég kemény lesz, utána pedig vizsgák. Nem lesz időnk aktívan szomorkodni. A kevéske szabadidőben pedig beszélgetünk a lányokkal és erősítjük egymást, találkozom Adam-mel és valószínűleg el fogja érni, hogy lefeküdjek vele, mert istenem, annyira jó volt a múltkori is. És persze ott van Lottie ügye, amiről nem tettem le. Elcsórtam egy fényképet Adam jegyzetei közül, hogy az interneten megismerjem, ha szembejön a képe. Lottie és Riry tulajdonképpen nagyon hasonlóak. Mindketten menekülnek a saját életükből és valahol máshol egy teljesen újat kezdenek.
Mindenképpen meg kell találnom őt. Adam miatt és Riry miatt is.
