Évzáró

VÉGRE! Ide is eljutottunk, ezt is megértük. Vége az évnek. Ez volt a legzűrösebb, legérthetetlenebb, legfurább és legellentmondásosabb tanévem. Még 2 év, és szabad vagyok! (Oké, egyetem, de az nem lesz annyira húzós...)
Nem fogok sulit váltani, mert 1, költöztünk, éppen eleget egy életre 2, akkor is túlélem ezt az osztályt és a sulit. Volt valami értelme Alex, Hayley és persze Sophie nevelésének. Riry-t azért nem említem, mert őt még nem ismerjük túl régóta, és amúgy is, ő nem ordít, hogy szedjem össze magam!
Tehát, összeszedtem magam. Elküldtem a fiút, aki fontos volt/van/lesz... de, szereztem 8 új barátot. Haladás, ahhoz képest, hogy eddig 1 se volt. :)
Na, akkor, mivel eddig is csináltam ilyet, minden év végén, ezért most is csinálok:
JÓ:

• Új suli
• Új ház
• Új barátok
• Új, magabiztosabb, vagányabb én
• A csajok (igen, ők is barátok, de ők külön jók)
• Az énektanár
• Év eleji jófejség Adam részéről (legyünk korrektek, oké?)
• Nick és Rob poénjai
• Hayley beszólásai
• Alex keménykedései
• Sophie viccei
• Riry mérhetetlen empátiája a táncolni nem tudó barátai iránt

 Rossz:

• Bia és Clau
• Ms. Smith
• Beckie bulija (jól indult, de a vége... NO COMMENT)
• A portás (mogorva... :P)
• Adam hisztije
• A kirándulás
• Az összeveszés mindenkivel
• Gyakori bőgések
• A riporternő, és a vihar
•  Letiltottak a kedvenc depis zenéimről (te jó ég, orvosi eset vagyok!)
• Túl sok álmodozás, és sokat énekelek, amivel megőrjítem Sophie-t. (Ez nem rossz dolog, mert szeretek énekelni, úgyhogy kihúztam!)
• Sok olyan dolgot csinálok, ami idegesíti a többieket. pl. éneklés, gyakori rosszkedv, pesszimista dolgaim

NA! Megvagyunk. Tehát... 12 jó, 12 rossz. Ezek szerint semleges évem volt... de ez nem igaz, mert.... hopp, de igaz. Voltak nagyon jó és nagyon rossz dolgaim. Annyi mindent csináltam, annyi minden történt velem idén, hogy nem lehet megítélni az évet egyértelműen. Ha azt mondanám, jó évem volt, akkor nem lenne igaz, mert ott van pl. a kirándulás, ami életem végéig kísérteni fog. Ha azt írnám, rossz évem volt, akkor megint igazságtalan lennék, mert megtaláltam a lányokat. Tehát, nem tehetek mást:

Év megítélése: Vegyes

Híres lettem... :P

Másnap (még csak szerda!!!) mindenki rám volt kattanva. Mutogattak rám a folyosón, nevettek, köszöntek, vagy csak simán megbámultak. Már a 2. óra után úgy éreztem, hogy NEM! EZT ÉN NEM BÍROM!
Alex próbálta távol tartani tőlem a 'rajongókat' meg az 'utálkozókat', de nem sok sikerrel járt.
- Hagyjátok már békén! - ordítozott egész nap. - Mindenkivel történnek balesetek.
- De nem ilyenek. - suttogtam neki.
- Ez tény. - súgta vissza. - De ne szólj bele, miközben mentegetőzök a TE nevedben!
- Értettem. - mosolyogtam rá, és visszamentem az osztályba.
Nick és Rob persze nagyon feldobódtak a híradótól. Az egészből azt értették meg, hogy aktív környezetvédő vagyok, mert kiakadtam azon, hogy kidőlt a fa. (Mi van? :D)
Minden adandó alkalommal eljátszották, hogy riporterek, és engem interjúvolnak.
- Nos, kedves 'Védem a környezetet és közben elborzasztok mindenkit, mert elküldök VALAKIT a fenébe' kisasszony! Mesélj magadról! - vigyorgott Nick, miközben Rob az egyik kezét mikrofonként tartotta elém.
- Tehát... - köszörültem meg a torkom. - A nevem-ezek szerint-Védem a környezetet és közben elborzasztok mindenkit....-hé, mi?
- Jól hallották, kedves nézőink. - folytatta szemrebbenés nélkül Nick. - Ne is tagadd! A nézőket érdeklik a pletykák.
- Azt elhiszem. De én nem vagyok pletykás.
 Erre a 2 fiú grimaszolt egyet. Ebben a pillanatban veszekedést hallottunk az ajtó előttről.
- Most meg mi bajod van megint? - hallottam Bia nyávogását. Nick közben csendesen közelebb húzott az ajtóhoz, és halkan tudósított.
- Kedves nézőink! Az iskola egyik legnépszerűbb szerelmi háromszögének újabb érdekes fordulatát látjuk... a színpadon a mi Rómeónk, Adam Sacks... és az ellenfél, Róza, Bianca!!!
Eközben Adam válaszolt Bia-nak, de olyan stílusban, hogy azt inkább nem idézném szó szerint. Csak a lényeget.
- Mi bajom van? Tényleg nem fogod fel a tyúkeszeddel? - háborgott Adam. - Kiteszed Face-re, hogy Amit szeretem?
- Miért, hát nem? Ha igen, akkor vállald fel! Ha nem, akkor akadj le róla! És legyél velem.
- Miért lennék veled?
- Mert a kiránduláson úgy tűnt, fontos vagyok neked. - hallottam Bia-t, és érződött, hogy tiszta stressz. A 2 fiúval együtt visszafojtottam a lélegzetem.
- Bia... - vett nagy levegőt Adam, az én pulzusom meg hirtelen hatalmasra nőtt, és félő volt, hogy összeesem. - Azt nagyon elszúrtam. Ami felidegesített, én pedig nem gondoltam végig a dolgokat. Hogy hibáztam és megbántottam őt. Nem kellett volna ezt tennem vele és veled se, mert te sem ezt érdemelted. Nem szeretnék veled is rosszban lenni, mint Amival, aki úgy tűnik végleg elveszítettem. Úgyhogy, sajnálom, és remélem meg tudsz nekem bocsátani...
Bia pár pillanatig csendben volt. Aztán magából kikelve rikácsolt.
- MIT KÉPZELSZ TE MAGADRÓL? 1 ÉVE BARÁTOK VAGYUNK, ÉS NEM VESZED ÉSZRE, HOGY SZERETLEK. OKÉ, GONDOLOM, MAJD JÖVŐRE. ERRE JÖN EGY ILYEN CSAJ, EGY NÉVTELEN, CSÚNYA KIS SENKI, AKI TELJESEN JELENTÉKTELEN... AHA, ÁLMODIK A NYOMOR! ADAM SACKS, A MENŐ CSÁVÓ, KIVÁLASZTJA MAGÁNAK EZT A KIS SENKIT, JÓL ÖSSZEVESZNEK, MINDENKI SAJNÁLJA ŐKET, HOGY JAJ, SZEGÉNYEK! ENGEM KI SAJNÁLT VALAHA IS? ITT ÁLLOK, EGYEDÜL, MEGALÁZVA, JA ÉS EL NE FELEJTSEM: ERKÖLCSTELENÜL! UNDORÍTÓ VAGY ADAM, KIHASZNÁLTÁL, EGYSZERŰEN KIHASZNÁLTÁL, MIKÖZBEN A NYOMORÉK AMANDÁÉRT VOLTÁL ODA! NEM ÉRTEM, HOGY MI TETSZETT BENNED! ÉS TUDOD MIT? EGYSZERŰEN ELEGEM VAN BELŐLED! GYŰLÖLLEK, TE ÁLSZENT ÁLLAT! - toporzékolt Bia, miközben hisztérikusan bőgött. Clau sietve odarohant, majd a többiek döbbent tekintetétől kísérve elvonszolta a barátnőjét a mosdóba. Rögtön utánuk rohant  egy tanár is, úgyhogy gondolom ezért a szövegért a szőkeség intőt kap.
Én teljesen elsápadva, visszamentem a helyemre, és a tenyerembe temettem az arcom. A 2 fiú mellém ült.
- Nyugi! Legalább biztosan nem fognak járni. - nyugtatott Rob.
- És, megkapja a magáét! - helyeselt Nick.
- Minden miattam van. Mindenki összeveszik miattam. Sophie és te, Rob. Bia és Adam. Adam és én. Én és Bia. És Clau. És Hayley és Alex. Meg Riry és Adam. Mindenkivel megutáltatom magam és a másikat... nem bírom.
- Ami! Nyugodj meg! Nem a te hibád. - csitítgattak. - Csak megosztó személyiség vagy.
- Kösz, ez a finom megfogalmazása annak, amit én mondtam.
Ezek után egész nap gondolkodtam, hogy mit rontottam el. Kitűnő ez az utolsó hét, egyik nap benne vagyok a híradóban, mint aki most szabadult a diliházból, másnap végighallgatom, hogy egy jelentéktelen senki vagyok. Ja, és mindenki miattam veszik össze a másikkal! Éljen az egyszerű élet!

Nyugis(?) folytatás

Elérkeztünk a tanév végéhez. Még 4 nap van hátra, aztán évzáró, és szünet! Huhh... végre!
Mivel már nem sok tanulnivaló van(persze, péntekre kémiát kell tanulni, mert biztos, ami tuti, nem vagyok Ms. Smith kedvence), ezért úgy gondoltam, hogy holnap délután kisétálok a közeli parkba. A parknak van egy csöndes része, ahol magas a fű, és ott nem hallod a gyerekeket, meg az ordítozó szülőket, és nem látod az egymást faló szerelmespárokat se. :)
Ma éppen arról beszéltünk a lányokkal, hogy ki hova megy nyaralni.
- Mi megyünk Olaszországba a rokonokhoz. - mondta Sophie, miközben a füvet tépkedte. Ugyanis a már említett parkban ültünk egy padon. Azaz, hárman ültünk a padon, Sophie pedig a földön, mert ott akart ülni.
- Milyen jó valakinek! - háborodott fel Hayley.  - Csak úgy kiruccan Olaszba, mert ott élnek a rokonok!
Sophie széttárta a karját.
- Bocs. Miért, te hova mész?
- Én... Florida-ba.
- Az se rossz! - mondta Alex. - Engem maximum Long Beach-re visznek le, mert a nővérem most fog diplomázni, és otthon kell lennünk. Egyedül meg nem engednek le.
- Ajj... az nem jó.  - húzta el a száját Sophie. - Szegény!
- Túlélem. Ha a tavalyi nyarat túléltem... - mosolyodott el Alex egy picit. Hát, igen. A tavalyi nyár. Mikor Alex majdnem másik suliba került, Sophie nem tudott semmit, és üzenetekkel bombázta, amikre Alex nem reagált, és ezért majdnem elromlott a barátságuk. :/
- Én megyek a nagyszüleimhez. - mondtam csakúgy mellékesen. Mindenki rám meredt.
- Komolyan a nagyszüleiddel töltöd az egész nyarat? - kérdezte Hayley.
- Van ott net? - érdeklődött Sophie.
- Valamikor legyél már itt, különben halálra unom magam! - könyörgött Alex.
- Oké, akkor sorban. Nem, nem végig leszek ott, de nagyon ritkán látjuk őket, ezért lemegyünk vagy egy hónapra. Leszek itthon is, de inkább a szünet elején és végén, úgyhogy kicsit leszek veled Alex. És van net, mivel egy városban laknak!
- Hol? Mennyire leszel messze?
- Mesa-ban. Nem messze attól, ahol mi laktunk.
- Kezdjük az elején! Hol laktatok? - kérdezte Riry, aki időközben befutott.
- Phoenix-ben. Mesa ott van mellette.
- Aha...  -bólogattak a többiek.
- Majd mutatok térképet. - legyintettem. - Riry, te hol leszel a szünetben?
- Nekünk egy héttel hosszabb a suli, mint nektek.  - sóhajtott. - Bár, a jövőhéten már csak táncolunk. Minden év végén van bemutató, hogy az adott osztály, mit tanult az évben.
- Ez tök jó! - lelkesedtünk.
- Lehet, de csomót próbálunk, és míg végigülöd a többiekét...az halál. Osztályonként 5 tánc van. Évfolyamonként 2 osztály. Az 40 tánc! Ha sajátodat nem számítod, akkor is 35!
- Juj! Az sok! - fintorogtunk.
- Az! De ez van... - mondta mosolyogva Riry. - Amúgy tánctábor van 3 hétig. Meg megyek mindenfelé. Fesztiválokra, bulizni, családhoz... sűrű lesz a nyár.
- Az jó! - bólogattunk, majd elkezdtünk másról beszélni...

*

(Másnap)

Na! Vége a mai napnak, úgyhogy fogom a cuccom, és kimegyek a parkba. Viszek könyvet, meg fülhallgatót... és megint lesz egy jó délutánom! Már csak 3 nap, ma kedd van... :) Már csak 1 kémiaóra, és szabad vagyok!

A parkba érve kerestem egy csöndes zugot. A magas fűben most nem ült senki. Vittem egy párnát, hogy ne a földön üljek. Letettem magam mellé a táskám, és leültem. Elővettem a könyvem, és elkezdtem olvasni. Amúgy most a Neveletlen hercegnő naplóját olvasom. (Igen, tudom, lejárt lemez, de hozzám mindig késve jutnak el a trendek. Amúgy még nem olvastam, de a filmet láttam, és akkor úgy vagyok vele, hogy ha a film jó volt, akkor a könyv is jó. Úgyhogy most tartok a 3. résznél...)

Nagyon festői kép lenne a naplementével, de a folytatás nem épp filmszerű!

Elég sokáig olvastam. Mikor legközelebb ránéztem az órára, láttam, hogy 2 órája ülök kint! Már 19:00 van, mennem kéne haza, mert kell sétálni hazafelé... meg amúgy is, vacsora van, és megígértem Sam-nek, hogy vacsi után olvasok neki, és nézünk együtt mesét. (Már idegbajt kapok Thomastól, a gőzmozdonytól....)
Mikor felálltam, és összeszedtem a cuccomat, meglepve láttam, hogy senki nincs a parkban! Felnéztem az égre, és akkor láttam meg a fekete felhőket a fejem felett. Kikecmeregtem a fűből, az útra. Ebben a pillanatban hatalmas dörgés hallatszott, és elkezdett zuhogni az eső. Futni kezdtem. Ráadásul elkezdett villámlani, amitől persze, nagyon megijedtem! :O
Elejtettem a könyvemet, lehajoltam érte. Ez volt a szerencsém. Miközben felegyenesedtem, láttam, hogy egy villám belecsap az egyik fába, ami nem volt túl messze tőlem! A fa egyszerűen kigyulladt!! Földbe gyökerezett a lábam. Nem sokon múlt, és tulajdonképpen bármikor belém csaphat egy villám. Valahova be kellene mennem, mert engem is agyon üt egy ilyen csapás vagy....
Jobb ötletem nem volt, úgyhogy egyszerűen leültem a földre, mert akkor nem vagyok kiálló tárgy, és nem talál el a villám... mármint, ezt reméltem...
Pár perc múlva szirénázást hallottam. Felnéztem, és láttam a tűzoltókat. Az égő fa mellett álltak, és nagyban oltották a tüzet.
Most vagy soha, gondoltam magamban! Felálltam, futni kezdtem feléjük, és közben ordítottam!
- Hahó! Segítség!
Az egyik tűzoltó felém fordult, és mikor meglátott, furcsa grimaszba torzult az arca. Átadta a helyét egy másiknak, és felém futott.
- Maga mit keres itt? - lihegte. - Nem vette észre a vihart?
- Elnézést... de nem! - suttogtam, mert közben rekedtre ordítottam magam. - Segítene?
- Micsoda kérdéseid vannak, kislány... - dohogott, mert közben felmérte, hogy egy gyerekkel van dolga. - Gyere!
Odavezetett az egyik autóhoz, és beültetett. Alám rakott egy törülközőt, meg rám terített egy pokrócot.
- Most csak ennyit tudok adni! - mondta sajnálkozva, én pedig vacogva bólintottam.
Kb. 5 perc múlva végeztek az oltással. Ekkor vettem észre, hogy egy TV-stáb is itt van! Ezek mit keresnek itt?
Fogtam magam, és kiszálltam a kocsiból. Az egyik kamera éppen egy nőt filmezett, aki vigyorogva tudósított a tűzről. Közben viccelődött!

A riporternő

- Milyen szerencse, hogy ez csak egy ártatlan nyári vihar! - lelkendezett a nő. - Ez a fa, amúgy is útban volt a kilátáshoz, úgyhogy szerencsés rossz történt... nemde bár?
Dühösen odarohantam a kamera elé. Kikaptam a nő kezéből a mikrofont, és mire felocsúdott a döbbenetből, már odébb is löktem.
- Nem, nem szerencsés! - kiabáltam a kamerába, mert időközben visszatért a hangom. - Nem, nem ártatlan vihar. Majdnem belém csapott a villám! Igazán szerencsés, nem? De, a kilátás mindent megér, hogyne... :P
A nő közben visszanyerte az önuralmát, és kedvesen kivette a kezemből a mikrofont.
- Nos, kedves nézőink, újabb érdekes fordulat történt! - lelkendezett, miközben a kamerás elvette a táskámat, és KIVETTE A SZEMÉLYI IGAZOLVÁNYOMAT ÉS A KÖNYVEMET! Felmutatta  a nőnek, aki elolvasta, aztán bólintott. - A fiatal és bájos, 16 éves, Amanda Lily Parker csak olvasni jött ide, hogy elolvassa Meg Cabot: A Neveletlen hercegnő naplója című fantasztikus gyerekkönyv 3. részét... ekkor még nem sejtette, hogy hamarosan bekerül a híradóba, mint a szemtanú, aki látta kigyulladnia fát! Nos, kedvesem, milyen érzés volt látni kigyulladni a fát? - fordult felém. Most komolyan meginterjúvol?
- Ijesztő. - nyögtem ki. - És, nem jó. Nem jó, hogy kidőlt. Ez egy fa!
- És? - húzta föl a szemöldökét a nő.
- Állatok éltek benne és rajta! - fakadtam ki. - Mellesleg, majdnem engem talált el a villám, csak megálltam futás közben, úgyhogy nem értem oda.
- Aha... értem. Mesélj egy kicsit magadról, drágám! - mosolygott azzal a vigyorral, amit a sztárok alkalmaznak előszeretettel. (Ez a művigyor...)
- Már elnézést! - fortyantam fel. - Nem valóságshow szereplő vagyok. Véletlenül voltam itt. Átáztam, fázom, és félek! Nem hinném, hogy ez a legalkalmasabb pillanat erre.... úgyhogy viszlát!
Ezzel egyszerűen elsétáltam. A tűzoltó, aki beterelt a kocsiba, bosszús volt, amiért elmentem. Megint beültetett, és bevitt a tűzoltó állomásra, ott pedig felhívta a szüleimet. A szüleim nagyon megijedtek, és azonnal értem jöttek. Otthon miután megfürödtem, és ittam egy forró teát, meghallgattam, hogy megbízhatatlan vagyok, és szégyent hoztam rájuk.
- Véletlen volt. - mondtam, bizonygatva az ártatlanságomat.
- Lehet. De nézd meg ezt! - kiáltott Matt hirtelen. Mindenki a TV-re meredt.
Éppen a híradó indult el. A riporternő képe tűnt fel a képernyőn, ezzel a szalagcímmel:"Ideges, zaklatott, és valószínűleg labilis idegállapotú lányt találtak a parkban"
A riporternő olyan dolgokat mondott, amitől elképedtem. ("A lány az értelmiségi Parker családból származik, szülei tanárok, 2 öccse van. A kislány a Los Angeles High School 10/B osztályos tanulója...") Ezeket honnan tudja? Amúgy meg, milyen jogon mondja, hogy gyerekkönyvet olvasok?
Ezután következett az a rész, amikor berohanok a képbe, és ordítok. A családom döbbentem figyelte, hogy mit alakítottam... ráadásul az egész ország látta!
- Hoppá... - suttogtam. A szüleim úgy néztek rám, mintha most látnának először.
- Menj a szobádba! - mutatott a lépcsőre Anya. Én felmentem, bebújtam a takaró alá. Pár perc múlva rezegni kezdett a mobilom.

"Ezt nem hiszem el! Hogy kerültél te oda?" Ezt Alex írta.

"Amanda, te jó ég! Mi volt ez?" Ezt Riry.

"Szomszéd... nem találok szavakat." Ezt Sophie.

"Királykisasszony, kiestél a szerepedből... mi volt ez az ordítás? :D " Ezt Hayley.

A Facebook-ra is felnéztem. Rengeteg üzenet, értetlenkedés... és Bia. Kitette a falára a videót (ami természetesen már fent volt a Youtube-on!!! ) , és az alábbit fűzte hozzá:"Adam Sacks(betaggelve!!) szívszerelme... nyuszilány nagyon alakít! :D "
Hát, köszi! Tudjátok: Lőjetek le, és NO COMMENT!

Valaki mondja meg, mit tegyek!

Nem igazán tudom, hogy mi lesz ezután. Elmondtam neki, mire ő megdöbbent. Aztán nemsokára elment. Mihez kezdjek most?

*

(másnap)

Hú, már reggel van? Csak arra emlékszem, hogy ülök az ágyamon, és gondolkozom. Ja persze, Adam. :( Nem is tudom, mit csináljak. Ahá! Felhívom a lányokat. Azaz, írok nekik.

Bekapcsoltam a gépet (hétvégén lehet reggel is). 

Megnyitottam a Facebook-ot, és írtam a lányoknak.

Amanda Parker:"Lányok! Nagyon nagy gáz van. Tegnap itt volt Adam, és én elmondtam neki, aztán mondtam, hogy elegem van. Erre ő azt mondta, hogy én vagyok a Júliája, meg stb. Én meg: Júlia lelép, és bevágtam az ablakot. Mert az erkélyen álltam, ő meg lent. Hayley, megfertőztél, már én is undorodom ettől a nyálas szituációtól! Mit tegyek? Valaki mondja meg!"

Ezzel elküldtem.

*

(4 óra múlva)

Hayley:"Büszke vagyok rád, nyuszikám!"

Alexandra Green (Alex):"Hűha! Ez nagyon kemény volt, de megérdemelte. Szerintem hagyd, majd ő lép valamit, és majd arra kitalálunk valamit, oké? Ügyes legyél!"

Sophie Sobrado:"Ezt nevezem szomszéd! Én erről miért nem tudok? Itthon voltam..."

Audrey Johnson(Riry):"Ami, nyugi! Ez most nagyon mellbe vágta, de lépni fog. Biztosan. Beszéljétek meg, és adj neki egy esélyt, hogy megmagyarázza! ;) Menni fog. Tudod: Keep calm and love Adam! :D "

Ajj.... köszi, ezzel sokra megyek! :P

Amanda Parker:"Lányok, valami konkrétra gondoltam. Mit csináljak? Sophie, amúgy nem voltunk hangosak."

*

(Este)

Sophie Sobrado:" Ja, hogy ja."

Alexandra Green (Alex):"Konkrétan majd kitalálunk valamit. Nyugi!"

Hayley:"Nyugalom. Vagy nyugtató. Esetleg mindkettő. Ja, az nem jó, mert a nyugtatóból következik a nyugalom.... akkor csak nyugtató."

Audrey Johnson(Riry):"Amanda, mint már mondtam: nyugi! Majd úgyis bocsánatot kér. Nem ma, hanem majd valamikor, mikorra összeszedi magát. Addig csinálj valamit, ami leköt vagy aludj! Vagy tanulj! Nem tudom... elég nagylány vagy már... megoldod te ezt. :) "

Hát, ezzel megint haladtam. :P Na nem baj. Majd akkor megvárom, hogy Adam bocsánatot kérjen. (Haha, arra várhatok életem végéig!)

The story of my sadness...

Máig nem tudom, hogyan éltem túl a következő napot. Gyakorlatilag csak testileg voltam jelen, lelkileg abszolút nem.
Mikor Riry rám talált a parton, már vagy 30 perce zokogtam megállíthatatlanul. Riry letérdelt mellém, és átölelt.
- Jaj, szívem, ne sírj! Megoldjuk!
- Ugyan hogy? - mondtam szaggatottan a sírástól.
- Édesem! Kérlek. Mi történt pontosan?
Megtöröltem az arcom, és ránéztem a barátnőmre.
- Adam lefeküdt Bia-val, miután közöltem, hogy csak kihasznál engem.
Riry arcára olyan döbbenet ült ki, amit legutóbb akkor láttam, mikor a lányok mondták neki, hogy volt rock korszakom.
- De... az nem lehet... azaz.... de, hogyhogy?  - dadogott. - Istenem!
- Öhm... aha. Kb. ezt érzem én is. Csak mivel MIATTAM van, ezért elég gáz. Plusz szeretem őt.
- De a fiúk. Nick és Rob... ők hol voltak? Miért nem akadályozták meg?
- Gondolom, ők a barátnőjüknél voltak elég sokáig, aztán meg annyira fáradtak voltak, hogy nem vették észre a csajt, mert nekik külön ágyuk van, és elég messze egymástól.
- Aha. De ez nagyon gáz. Szóljunk az ofőnek?
- Mégis mit? "Tanár úr! Tegnap veszekedtem Adam-mel, aki ezért lefeküdt Barbie-Bia-val, tessék megbüntetni, mert ez csúnya dolog!" Így?
- Neee.... - nevetett Riry. - Barbie-Bia? Ez nagyon nagy! :D
- Miért, nem az?
- Dehogynem. Egy plasztikbaba...
Ekkor értek oda a többiek. Nekik is elmeséltük,hogy mi történt. Alex elsápadt, Sophie azt mondogatta, hogy szóljunk a tanároknak, Hayley pedig azonnal meg akarta verni mindkettőt. Mármint, Adam és Bia párosát....
Valahogy túléltük a nap további részét, és végre eljött az idő, hogy felüljünk a buszra. Én leültem hátra a lányokkal, Sophie mellé. Hirtelen a fiúk hangját hallottuk.
- Ajaj! - suttogtam.
Nick, Rob és Adam közeledtek felénk. Nick és Rob levágódtak elénk, Adam pedig leült Hayley mellé, mert nem volt máshol hely. Hayley azonnal odébb húzódott.
- Mocskos disznó! - sziszegte a véleményét Adam képébe, aztán elkezdett zenét hallgatni.
Adam tátott szájjal bámult, aztán engem kezdett keresni a tömegben. Mikor meglátott, (nem volt nehéz, csak jobbra kellett fordulnia) és meglátta a szétbőgött fejemet, nyilván elcsodálkozott.
- Amanda.... mi történt veled? - kérdezte.
Hirtelen nem tudtam mit válaszoljak. Sophie azonban megoldotta.
- Szereztél neki egy kellemes napot! - suttogta, de még én is megijedtem, úgy sütött a hangjából az indulat. - Ja, üdvözöljük a barátnődet.
- A mimet?
- Ja, bocs, hogy ti ilyen 'erkölcsösek' vagytok? - horkant fel Sophie. - Akkor fogalmazok érthetőbben. Bia-t, akivel egész éjjel az ágyban voltál !!!
- Sophie, elég lesz. - motyogtam, mert a többiek kezdtek ránk figyelni.
- Nem lesz elég. Tudnia kell, hogy ez neked mekkora szenvedés... - háborgott Sophie. - Végre el kéne mondanod neki, hátha megérti.
- Mit mondjon el? - érdeklődött Adam.
- Hát, hogy sze.... - kezdte Sophie, de befogtam a száját.
- Nem! Lefeküdt Bia-val. Nem adjuk meg neki ezt az örömöt! - mondtam Sophie fülébe.
- Értettem. - sóhajtott Sophie.
- Nem zavar, hogy mondani akartál valamit? - kérdezte Adam.
- Nem. - közölte Sophie, és ezzel lezárta a beszélgetést. Én bedugtam a fülembe a fülhallgatómat, és elkezdtem rádiót hallgatni. Nem volt jó ötlet, mert 10 másodperc múlva megint folytak a könnyeim. Sophie rémülten nézett rám. - Mi baj?
- A zene... - motyogtam. Sophie kikapta a fülemből az egyik fülhallgató-félt, és belehallgatott.
- Mi ez a borzadály?
- Cascada: Everytime we touch, lassított verzióban.
- Ezt is csak te tudod előállítani! Bekapcsolod a rádiót és találsz egy ilyet!- dühöngött Sophie. - Miért ilyen szomorú ez?
Hallgatta egy kicsit, aztán egyszerűen átkapcsolt máshova.
- Ezt nem! Nem depizünk! - mondta szigorúan.
- Oké.  -mondtam, és azt hallgattam, amit ő talált. Nem tudom, mi volt az, de pörgős volt, és rock.

*

Otthon kipakoltam, aztán bezárkóztam a szobámba. Benyomtam A Wonderwall-t, aztán az Everytime we touch-ot. Végre kisírhattam magam. Hirtelen kopogtattak.
- Ki az? - kérdeztem sóhajtva. Már bőgni se hagyják az embert.
- Adam keres. - tájékoztatott Matt.
- Megmondanád neki, hogy tűnjön el?
- Persze, de szerintem hallotta. Itt áll mellettem.
- Adam, tűnj el! - ordítottam az ajtónak.
- Elment. - kommentálta az eseményeket Matt pár perc múlva.
- Huhh... - mondtam. Ekkor valami koppant az ablakomon. Kinyitottam az ablakomat, és kiálltam az erkélyre. Adam dobálta az ablakomat!!
- Nem megmondtam, hogy tűnj el? - érdeklődtem 'kedvesen'.
- Hallgass meg, kérlek!
- Nem. Bocs, de eljátszottál mindent. A bizalmamat, az érzéseimet...
- Milyen érzéseidet? Miért beszél mindenki érthetetlenül? - fakadt ki a fiú.
- Szerettelek. - mondtam ki hirtelen. - És most is szeretlek. Azóta, mióta fellöktelek a folyosón.
Adam tátott szájjal bámult.
- Bocs, de már mindegy. - folytattam. - Rátaláltál Bia-ra, remekül elvoltatok éjjel, gondolom. Legalábbis így mesélte.
- Amanda, én... mekkora egy balek vagyok! - kapott a fejéhez Adam. - Had magyarázzam meg!
- Kösz, nem érdekel. Bocs, de most jött el a pont, hogy elegem van. Sok boldogságot Bia-val! Nyilván én csak Róza voltam a Rómeó és Júlia sztoridban... ja, az nem stimmel. Akkor passz... valaki. :P
- Nem, ezt már mondtam. Te vagy Júlia.
- Akkor Júlia nem akar többé Júlia lenni! - fakadtam ki. - Amúgy is, elég pocsék Rómeó lennél. Úgyhogy, Júlia lelép! A te életedből örökre. - mondtam színpadiasan, és visszamentem a szobámban, bezártam az ablakot, és behúztam a függönyt. Még láttam, hogy ott áll pár percig, és az ablakot bámulja. Talán jelentettem neki valamit... talán nem. Már mindegy.
Ekkor gördült le egy könnycsepp az arcomon, és én nem töröltem le. Néztem a fiút a függönyön keresztül, és csorgott a könnyem... közben pedig Cascada utoljára suttogta el a dalban:"I can't let you go...Want you in my life..."

"Júlia lelép. A te életedből örökre!"

Osztálykirándulás II.

A lányok hamar utánam jöttek. Idegesen kopogtattak az ajtón.
- Gyere ki! - kérte halkan Sophie.
- Ne szomorkodj, megoldjuk! - tette hozzá Riry.
- Gyere már ki onnan! Ez nem old meg semmit! - kiabált Hayley.
- Nem akarok kimenni. - mondtam halkan. - Nem érdekel, ha az ofő is keres... Ennek az egésznek semmi értelme...
- Amanda! - dörömbölt az ajtón Alex, és szinte éreztem, hogy mi következik. - Elhiszem, hogy rossz neked. De tovább kell lépned. Erős vagy, oké? Ha itt ücsörögsz, annyi esélyed se lesz annál a szerencsétlen tökkelütöttnél, mint egyébként! Szóval, kelj fel a földről, nyisd ki az ajtót, ÉS HÚZZÁL KIFELÉ, DE NAGYON GYORSAN, KÜLÖNBEN BETÖRÖM AZ AJTÓT, ÉS KIRÁNGATLAK!
- Na jó, mielőtt kárt teszel valamiben... - mondtam, és kinyitottam ajtót.
- Te jobban aggódsz a berendezésért, mint értem? Na szép! - mondta Alex, de látszott, hogy csak viccel. A lányok körbeálltak.
- Oké, befejeztem a szenvedést. Menjünk! - mondtam.
- Ez a beszéd! - mondta Hayley, és elindultunk. A szálloda előtt az ofő várt ránk.
- Gyerekek, gyertek! Sétálunk egy kicsit!
Úgyhogy, elmentünk sétálni.Őszintén szólva, nem láttunk semmi érdekeset, de az ofő annyira lelkesen magyarázott, hogy kibírtuk a sétát.
Mikor visszaértünk, már sötétedett, úgyhogy elmentünk vacsorázni. A vacsi annyira nem volt jó, de ehető volt. :/
A vacsora után mindenki megfürdött, aztán úgy döntöttünk, hogy még mászkálunk egy kicsit a parton. Az ofő engedélyezte.
A parton már egy kicsit hűvös volt, de azért jó volt ott sétálni. A lányokkal mindenféléről beszélgettünk. Sophie hirtelen talált egy labdát a homokban.
- Lányok, ez egy röplabda!
- Zseniális vagy Sherlock! - nevetett Alex. - Látjuk.
- Játszunk? - kérdezte Hayley, mert észrevette a röplabdások számára kikészített hálót.
- Aha! - kiáltott Riry, és kivette Sophie kezéből a labdát.
Vagy 40 percet ütögettünk, és nagyon élveztük! Riry a tánc miatt nagyon hajlékony, úgyhogy nagyon jókat mentett, Alex ugye sportol, Hayley korábban járt edzeni, Sophie-val meg szoktunk a kertben játszani. Úgyhogy jót játszottunk. 21:00-kor visszamentünk a szállodába, és felmentünk a szobánkba. Még beszélgettünk egy kicsit, aztán 21:30-kor hirtelen kopogást hallottunk. Hayley felpattant, és kinyitotta az ajtót.
- Amanda! - hallottam Hayley hangját az ajtóból. Felugrottam, és kirohantam. Mikor megláttam ki az, lefékeztem, és elsápadtam. Adam állt az ajtóban.
- Kijönnél egy percre?  - kérdezte.
- Így? - mutattam végig magamon. Gyakorlatilag pizsamában voltam.
- Csak 2 perc. Addig meg kibírod.
- Jó. - mondtam, aztán kimentem. (Az ajtóból még küldtem egy "úristen, legyetek a közelben, mert mindjárt elájulok" pillantást Hayley-nek.)
Adam elvezetett az ő szobájuk elé, aztán megállt.
- Amanda! - kezdte. - Mi bajod van pontosan?
- Hogy kihasználsz.
- Kihasznállak? Én? Téged?
- Aha. Új csaj, másszunk rá. Hátha mindenki rólam fog beszélni meg rólad. Így még menőbb lehetsz. Ott van Bia. Nem küldöm el, mert elfér a 2 lány, nemde? :P Közben összetörjük a kiscsaj szívét? Ugyan, belekalkulált veszteség...
- Mi van? Te teljesen megőrültél!
- Nem, hanem inkább te. Menj, Bia már vár rád! Ő kell neked úgyis. - mondtam, és visszarohantam a szobánkba. Még hallottam, ahogy Adam utánam kiált.
- Legyen, ahogy akarod!
A szobában a lányok inkább nem kérdeztek semmit. De én elmondtam mindent. Mikor befejeztem, tátott szájjal néztek rám.
- Jó éjszakát! - mondta gyorsan Alex, és mindannyian lefeküdtünk aludni.

*

Reggel mikor felkeltem, kipattantam az ágyból.
- Lányok! Gondolkodtam. - mondtam, miközben magamra kaptam a ruhámat.
- ÉS? - nyöszörgött Hayley. - Nem újdonság.
- Beszélek Adam-mel. Tényleg elcsesztem.
- Végre...  - suttogta Alex a párnájába, miközben én kiléptem az ajtón. A fiúk szobája előtt összeszedtem a bátorságomat, és bekopogtam. Mikor kinyílt az ajtó, először fel sem fogtam, hogy mit látok. Utána hatalmasat sikítottam! Az ajtóban Bia állt, kócosan, és egy szál fehérneműben.

Nem, ehhez sem szeretnék kommentet fűzni, max. annyit,hogy álmomban ne jöjjön elő!!!!

- Hát te? - kérdezte Bia, és közben elégedetten sóhajtott egyet.  - Annyira röhejes fejet vágsz!
- Aha... miért vagy itt? - kérdeztem, félve a választól.
- Gyere el a mosdóba! - mondta vigyorogva. Követtem. A mosdóban arcot mosott, aztán elégedett mosollyal nekidőlt a falnak. - Érdekel a sztori?
- Azért vagyok itt. - forgattam a szemem.
- Tehát... Adam este átrohant a szobánkba, és kihívott a folyosóra. Azt mondta, hogy rájött, hogy kellek neki, és bevonszolt a szobájukba.
- És?
- Aztán pedig... - vigyorgott Bia. - Olyasmit csináltunk, amit nem részletezek, mert az ártatlan kisleány, azaz te, nem bírná, mert ez neki nagyon brutális. :)
- Neeeeee..... - suttogtam, és leroskadtam a földre.
- Deeee.... - vigyorgott a Barbie lány, aztán otthagyott. Belőlem egyszerűen kitört a zokogás.
- Mit tettem? Istenem! - suttogtam a padlócsempének. A padlócsempe azonban nem akart megvigasztalni... Én fogtam magam, fölkapartam magam a földről, és nagy nehezen felálltam. Ekkor meghallottam a fiúk hangját a folyosóról, és a következő pillanatban benyitottak.
- Hoppá, bocs, ez a lányvécé! - nevetett Nick.
- Te odavaló vagy! - mondta neki Rob, amin normális esetben nevettem volna, de nem ma, és nem most. Nick ekkor vette észre a szétbőgött fejemet.
- Mi történt? - kérdezte aggódva.
- Semmi... - mondtam, és megint rám akart törni a sírás. Nick megragadta a karomat, és kihúzott a folyosóra.
- Amanda, mi történt, ki bántott? - kérdezte. Ebben a pillanatban lépett ki a szobájukból Adam. Mikor megláttam, felsikítottam, kitéptem magam Nick kezéből, és elrohantam. Kirohantam a szállodából, még a portás se állított meg. Én csak futottam, futottam, és meg se álltam a partig. Kerestem egy csendes zugot. Találtam egy mólót, aminek a tövében kövek voltak. Odasétáltam, és leültem. A tenyerembe temettem az arcom, és megint sírni kezdtem.

Hát, ez emlékezetes kirándulás lesz.