Énekóra és beszélgetés

Eléggé féltem tőle, hogy Beckie megharagszik rám, mert sokat vagyok Rob-bal és Nick-kel, és a fiúk előszeretettel foglalkoznak velem, és folyton poénkodnak. Ma azonban bebizonyosodott, hogy Beckie fantasztikusan megértő, és állati segítőkész.
Ma volt az első énekóránk, én ettől eléggé paráztam, mert a hangom... szóval, nem éppen a legtisztább, ha értitek, hogy mire gondolok. :/
Az óra eleje tök jól telt, a tanár mindenkitől megkérdezte, hogy milyen volt a nyár, stb. Tökéletes ellentéte a kémiatanárnak.
Végül, megnézte a naplót, hogy minden rendben van-e. Ugye, ekkor vette észre az én nevemet.
- Amanda Parker. Őt nem is ismerem. - mondta csak magának, aztán felkapta a fejét. - Ki az az Amanda Parker? Álljon fel!
Én remegve felálltam, Sophie közben szorította a karomat, mert látta, hogy kezdek sápadni.
- Én vagyok, tanárnő.
- Ó, szóval az a vörös-hajú kislány Sophie mellett. - mosolygott rám kedvesen. - Hogy állsz az énekkel, tündérkém?
Hát, ő nem éppen olyan, mint Ms. Smith! Először is tegez, nem ordítja le a fejemet, és még mosolyog is!
- Hát....  - kezdtem bizonytalanul. - Nem vagyok egy nagy tehetség. Nem jártam énekkarra, bár szerintem ezt a volt énektanárom örömmel vette tudomásul.
- Ugyan édesem, ne szerénykedjen! Énekelj nekünk valamit! - mondta a tanár. A többiek jelentőségteljesen rám néztek, én pedig kétségbeesetten gondolkodni kezdtem, hogy mit is énekeljek, illetve, hogy úszhatnám meg ezt az egészet.
- Én.... nem tanultam túl sok dalt. - dadogtam. - És, borzasztó hangom van.
- Ne csináld már, Amanda! - szólt rám Rob.
- De csinálom. - fordultam hátra. - Nem tudok énekelni.
- Tudni tudsz, csak az a kérdés, hogy hogyan. - vigyorgott Nick.
- Nagyon vicces.
- Igen, annak szántam. - kacsintott, mire Jessie fejbe vágta.
- Nick, fejezd be! Nincs jó hangja, akkor nincs jó hangja.
- Oké, de ezt a tanárnak hogy mondod el? 'Bocsika, de nem énekelek.' - folytatta Nick nyávogós kislányhangon.
- Nem is így beszélek! - szóltam rá.
- Aha.... - bólogatott Rob. - Hát, persze....
- Amanda, mi lesz? - kérdezte a tanárnő. - Énekelj!
Én teljesen bepánikoltam, gondolom teljesen sápadt lehettem, mert Sophie megszorította a kezemet, Alex pedig ugrásra készen állt, hogyha összeesnék, és el kellene kapni. Beckie ekkor hirtelen felállt, és kedvesen rámosolygott a tanárnőre.
- Ugyan tanárnő, hiszen tetszik látni, hogy mennyire izgul! Miért nem hallgatja meg négyszemközt, valamikor máskor? Talán... fél az osztály előtt. Ne vegyük el a kedvét az énekléstől, kérem!
- Rendben Rebecca, de csak a te kedvedért. - egyezett bele a tanárnő, majd újra felém fordult. - Te pedig, péntek délután bejössz hozzám a tanáriba, és dalolsz nekem egyet!
- Persze, és köszönöm. - mondtam, aztán leültem. Nagyot sóhajtottam, és rámosolyogtam Sophie-ra.
A szünetben odamentem Beckie-hez, aki éppen a fiúkkal beszélgetett.
- Beckie, beszélhetnénk? - kérdeztem zavartan.
- Persze.
- De, úgy értem, négyszemközt.
- Aha. Gyere. - mondta, és bementünk  a teljesen üres fizikaterembe. Beckie becsukta az ajtót. - Igen?
- Csak annyi.... - túrtam bele a hajamba idegesen- Miért segítettél ma? Hiszen csak tegnap óta ismersz. Csak a nevemet tudod, meg azt, hogy sikítok ha valaki rám kiált a hátam mögül.
- Igen, és? Kedvesnek tűnsz, csak kissé, félénk vagy. - vont vállat Beckie. - Nem szeretem, ha valaki azért szív, mert nem tud rajzolni, meg énekelni, meg ilyesmi. Ez adottság, akinek nincs jó hangja, az nem tehet róla.
- Hűha! Te nagyon okos és figyelmes vagy! - csodálkoztam.
- Miért, szerinted aki okos, az csak olyan lehet, aki szemüveget hord, és nagymama-ruhákat? - nevetett rám. - Köszi, hogy ezt mondtad, egyébként! Na, ha ennyi, akkor megyek.
- Várj egy kicsit! - szóltam utána, mire kérdően felvonta a szemét. - Nick-ről van szó.
- Igen? - kérdezte, és láttam, hogy összeszűkül a szeme. Jaj, anyám, ne legyen mérges, nem csináltam semmit!
- Csak annyi, hogy barátok vagyunk, és kész. - mondtam, miközben összefontam a karomat magam előtt. - Szeret velem szórakozni, de ennyi. Nekem nem is tetszik meg ilyesmi, csak viccesnek tartom. Ő meg egyértelműen téged szeret, mert a múlt héten napi 3 órában mesélt rólad.
- Ez komoly? - kerekedett el Beckie szeme. Végül, elmosolyodott, és megölelt. - Ó, Amanda! Úgy féltem, hogy közénk állsz! Hiszen te új vagy, és más, mint a többi lány.
- A hajam miatt... - mondtam.
- Azért is, de te nem vagy olyan.....szóval... itt mindenki vagy idegbajos zseni, vagy őrült művész. Te egyik sem vagy.
- És te?
- Jessie és én a 'dilis énekes' kategóriába tartozunk. Mármint, úgy értem... mi az éneket szeretjük. Ezért... - nevetett. - Miért, szerinted egy ecsettel a kezünkben járkálunk vagy magunk elé meredve fizika-képleteket motyogunk?
- Nem, dehogy. - ráztam a fejemet.
- Jut eszembe, ennyire látszott rajtam, hogy aggódom Nick miatt?
- Bocs, de..... ne menj színésznek. Minden az arcodra van írva. - nevettem fel. - Egyébként, nem baj, mert ha titkoltad volna, akkor megutáltál volna.
- Igaz. - bólogatott. Ebben a pillanatban becsöngettek. - Na, mennem kell.
- Miért, te nem jössz matekra? - csodálkoztam.
 - Jessie és én ilyenkor énekkaron vagyunk. - magyarázta. - Na, megyek. Szia!
- Szia, jó éneklést! - szóltam utána, majd elindultam a matekterem felé.

Beckie

Ma az iskolában megismerkedtem Jessie legjobb barátnőjével, akiről eddig annyit hallottam. Eddig csak annyit tudtam róla, hogy okos, és szép, valamint a kedvence az ének, és a tanárok is szeretik.
Az egész egy átlagos napnak indult, Sophie-val dumáltunk a suliig, megbeszéltük a hétvégét. ( Ja, igen, Alex bocsánatot kért Esther-től, kibékültek. Chris pedig kiröhögött, mikor megtudta, hogy párna-csatáztunk. Szerinte "már elég nagyok vagyunk, és ilyet csak a 3 évesek játszanak...")
A suli előtt csatlakozott hozzánk Alex, és vele is jót nevettünk a hétvégi eseményeken. Éppen beértünk a terembe, és éppen leültünk volna a helyünkre, hogy átnézzük az anyagot ( mégis melyik biosztanár ad első héten tanulnivalót???), amikor Rob és Nick hirtelen odaléptek mellém.
- Sziasztok! - mosolyogtam rájuk. - Na, ma mit akartok velem csinálni? Lelöktök a lépcsőn vagy csak simán nevettek rajtam?
- Szia, és ilyeneket ne mondj, mert még megvalósítjuk az ötleteidet. - kacsintott rám Rob. Nick azonban megfogta a karomat, és kirángatott a folyosóra.
- Szeretnék bemutatni neked valakit. - mondta. Ekkor láttam meg Jessie-t, aki éppen egy barna hajú lány ölelgetett. Mikor meglátott abbahagyta, és rám mutatott, aztán magyarázott valamit a barna hajú lánynak. Közben odaléptek elém.
- Szia. - mondta Jessie, és rám mosolygott. - Bemutatom a legjobb barátnőmet.
- Szia Jessie. - mondtam. - És, szia!
- Szia! Beckie Honfrie vagyok. Az igazi nevem Rebecca, de nem szeretem, ha a tanárokon kívül bárki úgy szólít. Az olyan....hivatalos. - mosolygott rám a barna hajú lány. Kedvesnek tűnt, és a fiúk is rengeteget meséltek róla. Állítólag, nagyon vicces, és bevállalós. Ő olyan lány, aki még focizni is beáll, ha kérik. És, ő is biztos olyan vicces és vidám, mint Jessie.

Rebecca 'Beckie' Honfrie

- Én Amanda Parker vagyok. - mondtam, és visszamosolyogtam rá.
- Elnézést, azt mondtad Amanda a neved? - nevetett Nick. - Beckie, ő itt nyuszilány, aki a saját árnyékától is fél.
- Kösz szépen.... - mondtam, és oldalba böktem a fiút.
- Fáj az igazság gyönyörűm? - kérdezett vissza, és jól összekócolta a hajamat. Beckie eközben türelmesen várt, bár amikor Nick magához szorított, miközben összeborzolta a hajam, akkor azért elég szúrós szemmel nézett rám.
- Bocsi. - fordultam felé. - Nem veszem el tőled. Csak barátok vagyunk, és folyton viccelnek velem.
- Értem. Jessie mondta, hogy folyton cukkolnak a hajszíned miatt, meg minden másért is. Sokat hallottam rólad.
- Tényleg? - kerekedett el a szemem.
- Igen. Jessie mondta, hogy a fiúknak új hobbija van. Cukkolják az új lányt.
- Igen, de engem annyira nem zavar. Maximum, mikor a hajamat piszkálják. Egyébként, Nick, kösz, hogy tönkre tetted a hajam, reggel alig bírtam kifésülni, erre te megint összegubancolod.
- Bocs. - vetette oda Nick, majd átölelte Beckie-t, és megpuszilta. - Hiányoztál nekem, ugye tudod?
Ennél a pontnál úgy döntöttem, hogy a továbbiakhoz nem szükséges az én jelenlétem, ezért visszamentem a terembe. Alex és Sophie megint kérdően néztek rám.
- Nos? Mi a mai történés? - érdeklődött Alex.
- Megismerkedtem Beckie-vel. - közöltem, miközben leültem Sophie mellé.
- Aha, az jó. - mondta Sophie. - Kedves lány, én kedvelem, mármint, amennyire én ismerem.... De énekórán, ha feleltetni akar a tanár, mindig mond valami indokot, hogy miért ne. Tudja, hogy rajta és Jessie-n kívűl mindenki tök béna.
- Hé! - ráncolta össze a homlokát Alex.
- Jó, bocs. Egy kicsit te is tudsz, de azért, el kell ismerni, énekből ők a legjobbak. Te meg a matek, a fizika, és a kémia királynője vagy. - legyintett Sophie.
- Jó, oké. - morgott Alex, és visszafordult a könyvéhez. Én csendben nézelődtem, és azon tűnődtem, hogy mi lesz. Beckie kedves volt velem, ez oké, de nem is ismer! Kb. annyit hallhatott rólam, hogy én vagyok az osztályban az új lány, a répa, a nyuszilány, aki félős, és aki az első órán kiakasztotta a kémiatanárt.... Ezek alapján, mit gondolhat rólam? Láttam, hogy szúrósan nézett, mikor Nick szórakozott velem. Nem veszem el tőle a fiúját, isten ments! Még csak nem is kell rám féltékenynek lennie, hiszen... most komolyan, az égővörös hajammal kinek tetszenék meg??? Ugyan már, maximum egy vak, vagy minimum egy színvak ember jöhet szóba.
Remélem, nem hiszi azt, hogy ráhajtok Nick-re. Kedves és vicces fiú, oké, ennyi. Barátok vagyunk, kész. Semmi több. Remélem, Beckie is belátja ezt, és nem szerzek egy haragost, rögtön a második héten....

Sophie-nál

Másnap este átmentem Sophie-hoz. A kapuban összefutottam Alex-szel, és azonnal elpanaszoltam neki, hogy egész nap tanulnom kellett.
- Örülj, amíg csak egész nap kell tanulnod. Nekem néha még este 11-kor is szólnak, hogy tanuljak. - mosolygott rám.
- Tessék?
- Jól hallottad. - nevetett, miközben Sophie kinyitotta a kertkaput, és megölelt minket.
- Sziasztok, már annyira vártalak titeket, egész nap nem tudtam mit kezdeni magammal. - ugrált boldogan Sophie.
- Nem tanultál? - nézett rá huncutul Alex. - A szüleid nem szóltak rád?
- Dehogy, őket nem érdekli, hogy mikor tanulok, szerintük elég nagy vagyok, hogy eltudjam dönteni, hogy mennyit kell tanulnom és mikor.
- Mázlista. - közöltem vele, miközben bementünk a házba.
- Igen, az vagy. - értett egyet Alex. - Minket hajtanak a szüleink!
- Igen, hallottam róla. - mondta Sophie. - Felmenjünk a szobámba, és beszélgessünk, vagy előbb megnézitek a házat?
- Nézzünk körül. - javasoltam, és elindultunk. A nappali, a konyha és a fürdőszoba nem volt túl érdekes. A tesói szobájába viszont nem mehettünk be. Esther azonban kijött a szobájából, és kedvesen köszönt nekünk.
- Sziasztok.
- Szia. - mondtuk kórusban Alex-szel.
- Jó szórakozást, vacsoránál találkozunk. - mondta, és gyorsan visszament a szobájába.
- Mi baja van? - nézett Alex Sophie-ra.
- Miért lenne bármi baja? - kérdeztem vissza.
- Látszik rajta. - torkollt le Alex.
- Igen, új matektanáruk van, aki nagyon undok. Tegnap egész nap szívatta. - mondta Sophie.
- Sophie, ne beszéld ki Esther-t! - hallottuk a hátunk mögül. Hátrafordultunk. Chris volt az.
- Helló Chris! - mondta Alex. - Csak szerettem volna tudni, hogy Esther miért szomorú. Baj?
- Nem, csak szerintem ez magánügy. - vont vállat Chris. - Na, én megyek. Sziasztok!
- Szia! - mondtuk kórusban. Éppen indultunk volna Sophie szobájába, mikor a konyhából kiabálást hallottunk.
- Gyerekek, vacsora!
Erre természetesen mindenki a konyhába rohant. Körbeültük a hatalmas asztalt. A vacsora egyébként pizza volt, ami egy olasz családnál nem meglepő.

 

A vacsora

Miközben ettünk, Alex-szel Esther-t figyeltük. Alex egyszer csak óvatosan megszólalt.
- Esther.
- Tessék? - kérdezte a lány, miközben éppen inni kezdett.
- Tényleg szívat az új matektanár? - kérdezte Alex, mire Esther teljesen ledöbbent.
- Honnan tudsz te erről?
- Én...szóval....  -hebegte Alex, és érezte, hogy ez talán nem volt jó ötlet.
- SOPHIE, HOGY TEHETTED? Kértem, hogy ne mond el! - nézett a nővérére Esther, majd felállt, és elrohant. A szülők csak a fejüket rázták. Gyorsan magunkba tömtük a maradékot, és mi is felmentünk az emeletre. Esther ajtaja zárva volt, és hallottuk, ahogy idegesen járkál.
- A szüleidet nem zavarja, hogy a húgod elrohant? - kérdeztem Sophie-t.
- Ugyan. Majd lenyugszik. - legyintett Sophie.
- Hát, jó.
- Bocsánatot fogok kérni tőle. - mondta csendesen Alex. - Az én hibám.
- Nem kellett volna megkérdezned. - néztem rá.
- Igaz.
- Hagyjuk ezt, oké? - mondta Sophie. - Menjünk a szobámba, és pakoljatok le!
Mikor beléptünk az ajtón, azt hittük, hogy álmodunk. Sophie szobája inkább egy hotelszobához hasonlított, amit profik rendeztek be.

Sophie szobája

- Azta! - mondtam. Ennél értelmesebbre nem telt tőlem.
- Igen, ez gyönyörű. - mondta Alex is. - Látszik, hogy szereted a zöldet.
- Na nem mondod, miből találtad ki? - nevetett fel Sophie. - Egyébként, pakoljatok bárhová, úgyis mindig rendetlenség van, csak miattatok takarítottam fel. Mármint, szoktam takarítani, de pakolni nem szeretek.
- Ki szeret? - kérdeztem nevetve.
- Senki. - adta meg a választ Alex, miközben elhelyezte a bőröndjét. Bőrönd? Hipermini-méretű kis táska.
Egy óra múlva mindannyian megfürödve, és pizsamában ültünk Sophie ágyán, és beszélgettünk.
- Amanda, mondd csak. - fordult hozzám Alex. - Te voltál már szerelmes?
- ÉN? Hát...nem, még nem. - mondtam. - Nagyon ciki?
- Dehogy. - nevetett Sophie. - Én se voltam még, mert egyrészt nem érdekel túlzottan, másrészt, lekötött a rajzolás.
- Rajzolás?
- Aha, ő ilyen őstehetség. - mondta Alex. Sophie erre elővett néhány képet, és megmutatta. Tényleg nagyon jól néztek ki!
- Hoppá, ez nagyon király! - mondtam. - És te Alex, hogy állsz ezzel a szerelem-dologgal?
- Ő a matekpéldákba szerelmes. - legyintett Sophie, majd gyorsan hátrább ült, nehogy Alex elérje, és megüsse.
- Nagyon vicces... - mondta Alex.
- Igen, az. - mondtuk Sophie-val egyszerre.
- Igen? - mondta Alex, és hozzánk vágott egy párnát. Persze, mi meg visszadobtuk, és ebből hatalmas párnacsata kerekedett.
Mikor elfáradtunk, lefeküdtünk aludni, és perceken belül aludtunk is. Az utolsó gondolatom az volt, hogy imádom ezeket a lányokat, mert ugyanolyan dilisek, mint én, és remekül lehet velük gyerekeskedni.

Iskolai élet

A következő napokon úgy éreztem magam, mint valami 'igazán fontos személyiség'. ( Ezt Alex mondta, mikor meglátta, hogy a 'menők' megint beszélnek velem.) Tényleg, mindennap odajöttek, és mindig beszéltünk pár szót. Lehet, hogy néha csak annyit, hogy mi van velem, de akkor is, hozzám szóltak. Rob és Nick megállás nélkül poénkodtak rajtam. Nevettek a hajamon ( ez egy kicsit rosszul esett), és úgy neveztek el, hogy répalány. Vagy nyuszilány. Megijesztettek a hátam mögül, és egyszer sikerült annyira megijednem, hogy elestem az ebédlőben a tálcával, és belefejeltem a levesbe. Jellemző...
Pénteken, mikor már mindenki belerázódott abba, hogy 'suli van, oké', Sophie falfehér arccal megragadta a karomat.
- Most nagyon vigyázz!
- Miért? - kérdeztem rosszat sejtve.
- Kémia óra jön. - vetette oda Alex, aki éppen evett. - Sophie legszörnyűbb rémálma.
- A tanár nem a kedvességéről híres.  -magyarázta Sophie. - Mindig csak magyaráz, és nagyon szigorúan osztályoz. Ja, és nem tűri a rendbontást. 45 perc néma csend.
- Oké. - bólogattam. - Talán nem fog leütni, meg ilyesmi.
- Nem tudhatod. - nevetett fel Alex. - Bár erre még nem volt példa.
Ebben a pillanatban csöngettek. Sophie azonnal leült, és bocsánatkérően fordult felém.
- Bocsi, de ilyenkor lehetne, hogy Alex ül mellettem? Ő mindig tud súgni.
- Persze. - válaszoltam, miközben Alex leült Sophie mellé.- Csak azt nem tudom, hogy én hova üljek.
Ekkor hirtelen mindenki elcsendesedett, és felállt. És pedig ott álltam egyedül, a terem közepén. A tanárnő közben bejött. Szerintem nem is nézett ki ijesztőnek. Fiatal volt, és vöröses hajú, amitől nekem rögtön szimpatikus lett.

A kémiatanár

A tanárnő intett az osztálynak, hogy mindenki üljön le. A következő pillanatban már csak én álltam a terem közepén. A tanárnő közben elkezdett magyarázni.
- Mint gondolom mindannyian tudjátok, én tavaly sem kérdeztem meg, hogy hogyan nyaraltatok, mert szerintem ez nem egy iskolába illő téma. Remélem, mindenki átnézte a tavalyi anyagot, mert a következő órán dolgozatot írtok belőle. - mondta jeges hangon, miközben fel-alá járkált. Én pedig csak álltam. A tanárnő hirtelen felemelte a fejét, és végignézett az osztályon. Ekkor látott meg engem. - Maga kicsoda? - kérdezte, én pedig hirtelen lefagytam.  - Ki maga, és miért ácsorog a terem közepén?
- Új diák vagyok. - nyögtem ki nagy nehezen. A tanárnő erre elém állt, és szigorúan végignézett.
- És, ezt miért harapófogóval kell kihúznom magából? - sziszegte, majd hirtelen ordítani kezdett. - HOGY HÍVJÁK MAGÁT?
- Amanda Parker. - mondtam gyorsan, de közben éreztem, hogy a pulzusom kb. 200 lehet, és menten összeesem.
- Nos, Parker kisasszony. MÉLTÓZTATIK VÉGRE LEÜLNI VAGY DOBJAM KI MAGÁT AZ ELSŐ ÓRÁJÁRÓL?
- Azonnal tanárnő. - hebegtem, és végignéztem a termen. Az utolsó előtti sorban volt egy szabad hely. Jessica mellett. Odarohantam, és leültem.
- Fantasztikus. -közölte gúnyosan a tanár. -Miután Parker kisasszony is méltóztatott leülni, elkezdeném az órát.
Elkezdett magyarázni, én pedig csendesen sóhajtottam egyet. Jól kezdődik...
- Hé, nyuszilány, ezt jól megcsináltad! - szólt a hátam mögül egy hang. Hátrafordultam, és Nick-kel találtam szembe magam.
- Hagyjál, oké? - motyogtam.
- Amanda... - bökött oldalba Jessie.
- Igen? - kérdeztem, mire Jessie a tanárnőre mutatott.
- Miss Parker! - ordított a tanár. - NEM BÍRNÁ BEFOGNI A SZÁJÁT? ÜLJÖN IDE, AZ ELSŐ PADBA!
- Igenis. - mondtam, és gyorsan előre ültem. Mondjuk, így Rob ült mögöttem, de ő legalább nem szólt hozzám.
Az óra végén a tanárnő villámló szemmel nézett rám, és közölte, hogyha még egyszer megszólalok az óráján engedély nélkül, abban a pillanatban dob ki, és küld az igazgatóhoz.
Hazafelé menet Sophie idegesen csavargatta a haját.
- Jaj, miért nem tudtál rögtön leülni? Most egész évben téged fog piszkálni. Minden évre talál valakit. Miért reagáltál Nick megjegyzésére?
- Sophie, nyugi. - próbáltam megnyugtatni. - Ez még nem a világ vége. Nem vagyok olyan őrült kémiából, úgyhogy talán nem buktat meg.
- Talán... Mellesleg, Smith tanárnő a legszigorúbb tanár az egész suliban, még néhány tanár is tart tőle.
- Smith tanárnő? Nem csak simán tanárnőnek kell szólítani?
- Attól függ. Ha évente egyszer jókedve van, akkor lehet Miss Smith-nek szólítani. Egyébként, tanárnő, vagy maximum Smith tanárnő.
- Aha. -bólogattam.
- Ja, tavaly Nick és Rob megpróbálták Johanna néninek szólítani. - mosolyodott el egy picit Sophie. - Hát, zengett az épület az ordítástól. Elmagyarázta, hogy aki Johanna néninek akarja őt szólítani, az visszamehet az óvodába, mert normális emberek nem használják ezt a megszólítást.
- Szegények... - mosolyodtam el, mikor elképzeltem a jelenetet. - Johanna Smith... Pedig szép neve van, és igazából a nő se ronda.
- Nem, nem az. - értett egyet Sophie. - Csak szigorú.
- Vettem észre. - nevettem fel. Közben odaértünk a házunk elé. Sophie-val megöleltük egymást.
- Holnap este átjöhetnétek Alex-szel. - mondta Sophie. - Nálunk vacsoráztok, de ha a szüleitek engedik, ott is alhattok. Elférünk, elég nagy szobám van.
- Oké, megkérdezem. - mondtam.  - Szia!
- Szia! - integetett Sophie, és mindketten hazamentünk.
Vacsoránál megkérdeztem a szüleimet, hogy ott alhatok-e Sophie-nál.
- Hát...végül is, igen. Gondolom, valami leckét azért kaptatok. - mondta Apa. - Azt holnap délelőtt mindenképpen meg kell írnod. A szóbeli lecke ráér vasárnap is, de az írásbelinek holnap kész kell lennie.
- Oké. - egyeztem bele, és felálltam, ugyanis végeztem a vacsorával. - Megyek, felhívom Sophie-t.
Felrohantam a szobámba, és azonnal tárcsáztam Sophie számát.
- Igen? - szólt bele egy hang. - Itt Esther Sobrado.
- Szia Esther, Ami vagyok a szomszédból. Sophie-t keresem.
- Éppen a vezetékesen beszél Alex-szel. Pár perc, oké?
- Rendben.  - egyeztem bele, és addig is meghallgattam, hogy mi van vele, és Chris-szel. Ők egy suliba járnak Matt-tel, de Matt nem mindig mond el mindent. Esther azonban egyszer csak abba hagyta az élményei mesélését.
- Adom Sophie-t. - mondta. - Szia!
- Szia!
- Halló? - szólt bele Sophie.
- Szia Sophie, Ami vagyok. Elengedtek, holnap ott alhatok.
- Remek. - visított a telefonba Sophie. - Alex is jön.
- Tök jó! Na, megyek, alszom. Szia!
- Szia! És, holnap gyere.
- Oké. - mondtam, és leraktuk a telefont. Én gyorsan ágyba bújtam, és azonnal elaludtam.

Új ismerősök

A lány továbbra is szúrósan nézett rám.
- Hajlandó vagy felállni vagy rántsalak le onnan? - kérdezte ellenségesen, mire én teljesen lefagytam. Csendben felálltam, és már éppen arra készültem, hogy zokogva kirohanok a teremből, mikor Sophie megragadta a karomat.
- Hová mész?
- Elülök innen. - suttogtam neki. - Nem tudom ki ez a lány, de nem szeretné, hogy itt üljek.
Sophie ekkor a mellettem álló lányra nézett, és a következő pillanatban a lány nyakába borult.
- Hé, rengetegszer írtam neked, de nem is válaszoltál! - nevetett rá az ismeretlen lányra. - Annyira örülök, hogy mégsem költöztetek el!
- Bocsánat, de tudod a szüleim nem szeretik, ha a számítógép előtt ülök. Meg persze, rengeteg volt a tábor. - magyarázkodott a lány, majd rám mutatott. - Egyébként, ő kicsoda?
- Új lány. Egyénként, szomszédok vagyunk, és nagyon kedves. Igaz, elég ijedős! - nevetett fel Sophie.
- Kösz.... - szóltam bele a beszélgetésbe. - Te is megijednél, ha valaki hátulról befogja a szemed, és lefog.
- Én ugyan nem! - nevetett továbbra is Sophie.  - Én mindenkivel ezt csinálom, szóval ettől én nem ijedek meg.
- Én se. - szólt közbe az ismeretlen lány. - Nem vagyok félős. Egyébként, ahogy elnézem, látszik, hogy barátok vagytok.
- Aha. - bólintott Sophie, majd mindkettőnket átölelt. - DE nyugi, megígértem neked, hogy mindig barátok leszünk. Különben is, lehetünk hárman is 'örök barátnők'.
- Miről van szó? - kérdeztem, mikor végre elengedett.
- Először is, ismerkedjetek össze, aztán elmondom. - mondta Sophie. Az ismeretlen lány kezet fogott velem, és egy picit rám mosolygott.
- Alexandra Green vagyok, és ne haragudj, amiért ilyen goromba voltam veled. Szólíts Alex-nek, nyugodtan.
- Amanda Parker. - mosolyogtam vissza. - Te se haragudj, nem tudtam, hogy te vagy Sophie legjobb barátnője. Sose mesélt rólad.
- Igen, mert haragudott rám. - sóhajtott egy nagyot. Eközben én alaposan szemügyre vettem. Megállapítottam, hogy alacsonyabb, mint Sophie, sőt még nálam is egy kicsivel. Vállig érő, barna haja van, és nagy barna szeme. Csinos lány, csak egy kicsit harcias.

Alexandra Green

- Miért is haragudott rád? - kérdeztem, miután mindezt megállapítottam magamban.
- A szüleim azt akarták, hogy elköltözzünk. Azonban nem volt biztos, hogy sikerül házat találni, ezért még a nyár elején se tudtam, hogy megyek-e vagy maradok. Sophie persze reménykedett, hogy maradok. A nyáron rengeteg e-mailt írt, hogy akkor mi lesz, de a szüleim nagyon szigorúak, és még nyáron se engedtek gépezni. Ezért nem válaszoltam neki, amitől ő persze nagyon mérges lett.
- Persze, mert azt hittem, hogy azért nem írsz, mert költöztök, és máris új barátaid vannak, ezért hanyagolsz engem, és el is vagyok felejtve. - motyogta Sophie.
- Bocsi, én akartam írni. - sajnálkozott Alex.
- Jól van, semmi baj. Túléltük. - mosolyodott el Sophie, majd megölelték egymást. Én közben csak néztem, és ácsorogtam. Sophie ekkor felém fordult. - Ja, igen. Mi ketten megfogadtuk, hogy örökké barátnők leszünk. Mivel már én összebarátkoztam veled, szerintem Alex-szel is jól kijönnétek. Te is lehetsz 'forever LB', tudod, mint a filmekben. - nevetett.
- Én nagyon szívesen, hiszen eddig úgyse voltak barátaim. - mondtam, majd Alex-hez fordultam.  -Alex, nem fogom elvenni tőled Sophie-t. Attól, hogy szomszédok vagyunk, még nem leszek jobb barátnője, mint te.
- Oké. - mosolygott Alex, és megölelt. Azt hiszem, összebarátkoztunk. Sophie ezután gyorsan megkérte Alex-et, hogy kivételesen üljön máshová, mert én nagyon félénk vagyok, és nem akarja, hogy elájuljak a félelemtől. Kösz szépen.... :)
A délelőtt gyorsan eltelt. Az ebédlőben hárman ültünk le egy picike asztalhoz, amikor hirtelen mellénk állt két fiú, és egy lány. Az egyik fiú egyenesen rám nézett, mire én persze azonnal beparáztam. Mit akarnak?
- Helló új lány! - mondta, és kinyújtotta a kezét. Én bizonytalanul megfogtam, mire a két fiút elkapta a röhögőgörcs.
- Tényleg igaz, amit róla mondanak. Félős, akár egy nyuszi.
- Nem baj. - mondta a másik, aki még mindig a kezemet fogta. - A nevem Robert, kis nyuszilány, de mindenki csak Rob-nak hív. Remélem, annyira nem vagy félős, hogy bemutatkozz.

Robert

- Amanda. - mondtam halkan. - És, igen, félős vagyok.
- Vettük észre. - nevetett a másik fiú. - Én Nick vagyok. És, nem eszünk embert, úgyhogy talán kicsit hangosabban is beszélhetnél.

Nick

- Jó, rendben. - mondtam egy picit hangosabban. A fiúk még mindig nevettek. Rob ekkor megfogta az addig csendben álló lány kezét, és elmosolyodott.
- Ő a barátnőm.
- Jessica Hoodson. - mosolygott a szőke lány.

Jessica

- Szia! - mosolyogtam vissza. - Mázlid van, Rob nagyon vicces fiú lehet.
- Az. - értett egyet. - Borzasztó vicces, és ráadásul kedves is.
- Én sem panaszkodhatok rád. - nevetett Rob. - Általában rengeteget beszél, és imád viccelődni.
- Azért nekem sincs rossz dolgom. -csatlakozott Nick. - Beckie sem túl csendes.
Álljon meg a menet! Beckie? Az kicsoda?
- Igen, látszik, hogy Jessie legjobb barátnője. - mondta Rob. Aha, akkor Beckie Nick barátnője, és Jessie legjobb barátja. - Beckie és Jessie remekül kiegészítik egymást.
- Tényleg, hol van? - fordult Nick Jessie-hez. - Ma nem jött suliba.
- Ja, még nyaralnak. Csak a jövő héten fog jönni.
- Kár..... - ismerte be Nick. -Na, mindegy.
Ekkor Rob felém fordult.
- Örülök, hogy megismertünk, nyuszilány. Legyél bátrabb, mert nem vagy annyira béna, mint gondolod! Na, menjünk! - mondta, azzal egy pillanat alatt leléptek. Én csendben visszaültem, és ránéztem Sophie-ékra. Ők tátott szájjal néztek.
- Mi van? - kérdeztem.
- Ők a 'menő társaság' a suliban. - mondta Alex. - Eddig még senkihez sem szóltak hozzá. Pláne nem egy új lányhoz.
- Igen, nem is értem, mi történt. - rázta meg a fejét Sophie.
- Én sem. Nem vagyok túl népszerű típusú lány. - szóltam közbe.
- Jó, majd meglátjuk. Lehet, hogy új barátokat szereztél. Nem csak magadnak, de nekünk is. - motyogott Sophie. Utána Alex-szel arról kezdtek beszélni, hogy ki nem volt suliban és miért. Megtudtam, hogy ez a Beckie nevű lány nagyon okos, ő a legjobb töriből, és Alex után a második legjobb az osztályban. Alex ezek szerint nagyon okos.
Beckie-n kívül még egy Adam nevű fiú is hiányzik, de állítólag ő is nyaral, csak ő még 2 hétig.
Az ebéd végén hazaindultunk. Alex hamar elszakadt tőlünk, mert ő busszal jár suliba. Sophie-val ketten mentünk végig az utcán. Mikor a kapunk elé értünk, Sophie megölelt, és kedvesen megpaskolta a fejemet.
- Örülök, hogy nem paráztál be. El ne felejts holnap egy képet hozni a névkártyához, különben úgy kirúgnak, mint a pinty. Itt a névkártya az egyetlen, amit még a portás is komolyan vesz. Na, menj aludni, mert látszik, hogy fáradt vagy! Alex pedig nagyon kedves, nehogy már félj tőle. Kicsit néha határozott, és túl szigorú, de nagyon kedves. Na, jó éjt! - mondta, és ezzel elengedett, és hazaszaladt.
Lassan betámolyogtam a házba, majd gyorsan megfürödtem, és rohantam vacsorázni. A szüleim már vártak.
- Na, hogy telt az első napod?
- Lett egy új barátnőm, úgy hívják, hogy Alex. Kell holnapra egy fénykép a névkártyához, és a menők hozzám szóltak. Van 2 fiú, és 2 lány, de az egyik még nyaral. Ők egymással járnak. Az egyik lány kedves, Jessie-nek hívják. A két fiú nagyon humoros, az egyik Rob, a másik Nick. - hadartam.
- Örülünk, hogy jól érezted magad. - bólogatott Apa, aki ezek szerint kb. a hadarásomnak csak az elejét értette. Nem csoda....
Vacsora után rohantam lefeküdni. Bebújtam az ágyba, és széles mosollyal az arcomon, azonnal elaludtam.

A suli

- Anya! - ordítottam ahogy a torkomon kifért.- Gyere egy kicsit!
- Igen, mi az? - lépett mellém pár pillanat múlva.
- Csak azon gondolkodtam, hogy hova fogok suliba járni. Augusztus vége van, és még mindig nem mondtátok el.
- Emiatt ne aggódj. Már be vagy íratva.
- Komolyan? Ez azért eléggé nem fair. Azt se tudom, hogy hova fogok menni, de már beírattatok.
- Nyugi. Egy osztályba fogsz járni Sophie-val.
- Akkor megnyugodtam. - sóhajtottam fel. Sophie és én annyira jóban vagyunk, hogy ha ő ott van valahol, akkor már nem is izgulok, hogy mi lesz. Barátnők lettünk.
Pár nap múlva elkezdődött a tanév. Gyorsan felöltöztem, aztán idegesen felkaptam egy kistáskát, amibe már beraktam egy tollat és egy füzetet.
- Sziasztok! - kiáltottam vissza. - Matt, te pedig igyekezz!
- Szia! És, inkább menjél, én majd beérek, nyugi! - kiabált vissza Matt. Külön suliba fogunk járni, mert ő még csak általános iskolás.
Végigmentem a kerten, majd kiléptem az utcára és egy nagyot sóhajtottam.
- Hajrá! Ne legyél nyuszi! - suttogtam magamnak, és elindultam. Pár lépés után valaki megrántotta a vállamat, és befogta a szememet.
- ÁÁÁÁÁÁÁ!!!!! - sikítottam.
- Jesszusom, nyugi! Nem mondtad, hogy ilyen félős vagy!  - nevetett egy jól ismert hang, majd elengedte a szememet, és a vállamat. Megfordultam, és félig mérgesen, félig nevetve néztem az előttem álló lányra.
- Sophia Sobrado, ha még egyszer így rám törsz, többet nem állok szóba veled!
- Jól van nyuszilány! - nevetett.  -Na, menjünk!
Elindultunk, és körülbelül 10 perc alatt a suli elé értünk. Sophie ekkor elém állt, és meghajolt.
- Bemutatom neked a borzasztóan fantasztikus iskolánkat, a Los Angeles High School-t. - vihogott.
- Fantáziadús neve van. - jegyeztem meg.
- Az.-  értett egyet. A suli elég nagy épület volt, és elég öreg. Ja, és furán nézett ki.

A suli

Bementünk a kapun, és portán Sophie felmutatta a névkártyáját. Ezután a portás felém fordult.
- Kérem a névkártyát!
- Nekem nincs, vagyis nem mondták, hogy kell, azaz.... - dadogtam összevissza. Fantasztikus, Amanda Parker már bemutatkozott az új iskolájában, egy értelmes mondatot nem bír kinyögni.
- Új lány.... - súgta Sophie a portásnak.
- Ja, hogy új a kicsike! DE, akkor miért nem szól? - kiabált rám a portás. - Tűnjön az irodába! Majd ott elintézik magát!
Én teljesen elsápadtam. Mit kell rajtam elintézni? Ráadásul, a portás ordítása miatt, az összes gyerek, aki a folyosón volt, felém fordult. Mikor végigmértek, mindenki elkezdett suttogni.
- Ez kész.... - suttogtam magamnak. Sophie megragadta a karomat, és felvonszolt az irodába. Miután ott is előadtam a szerencsétlen dadogásomat, elmagyarázta a titkárnőnek, hogy kellene nekem egy névkártya. A titkárnő gyorsan felírta az adataimat, és közölte, hogy akkor menjek vissza a portára, hogy lefényképezzenek.
A portán azonban közölték, hogy elromlott a fényképezőgép, ezért küldjek inkább egy képet magamról. Remek, miért is működne bármi is?
Ezek után végighallgattuk a borzasztó hosszú, és unalmas évnyitót, aztán felküldtek minket a terembe. Én Sophie mellé ültem.....volna. Azonban egy másik lány szúrós szemmel rám nézett, aztán odalépett mellém, és szigorúan végigmért.
- Ez az én helyem!
Jesszusom, ma mindenkinek velem van baja???? Ne már...