Sophie-nál

Másnap este átmentem Sophie-hoz. A kapuban összefutottam Alex-szel, és azonnal elpanaszoltam neki, hogy egész nap tanulnom kellett.
- Örülj, amíg csak egész nap kell tanulnod. Nekem néha még este 11-kor is szólnak, hogy tanuljak. - mosolygott rám.
- Tessék?
- Jól hallottad. - nevetett, miközben Sophie kinyitotta a kertkaput, és megölelt minket.
- Sziasztok, már annyira vártalak titeket, egész nap nem tudtam mit kezdeni magammal. - ugrált boldogan Sophie.
- Nem tanultál? - nézett rá huncutul Alex. - A szüleid nem szóltak rád?
- Dehogy, őket nem érdekli, hogy mikor tanulok, szerintük elég nagy vagyok, hogy eltudjam dönteni, hogy mennyit kell tanulnom és mikor.
- Mázlista. - közöltem vele, miközben bementünk a házba.
- Igen, az vagy. - értett egyet Alex. - Minket hajtanak a szüleink!
- Igen, hallottam róla. - mondta Sophie. - Felmenjünk a szobámba, és beszélgessünk, vagy előbb megnézitek a házat?
- Nézzünk körül. - javasoltam, és elindultunk. A nappali, a konyha és a fürdőszoba nem volt túl érdekes. A tesói szobájába viszont nem mehettünk be. Esther azonban kijött a szobájából, és kedvesen köszönt nekünk.
- Sziasztok.
- Szia. - mondtuk kórusban Alex-szel.
- Jó szórakozást, vacsoránál találkozunk. - mondta, és gyorsan visszament a szobájába.
- Mi baja van? - nézett Alex Sophie-ra.
- Miért lenne bármi baja? - kérdeztem vissza.
- Látszik rajta. - torkollt le Alex.
- Igen, új matektanáruk van, aki nagyon undok. Tegnap egész nap szívatta. - mondta Sophie.
- Sophie, ne beszéld ki Esther-t! - hallottuk a hátunk mögül. Hátrafordultunk. Chris volt az.
- Helló Chris! - mondta Alex. - Csak szerettem volna tudni, hogy Esther miért szomorú. Baj?
- Nem, csak szerintem ez magánügy. - vont vállat Chris. - Na, én megyek. Sziasztok!
- Szia! - mondtuk kórusban. Éppen indultunk volna Sophie szobájába, mikor a konyhából kiabálást hallottunk.
- Gyerekek, vacsora!
Erre természetesen mindenki a konyhába rohant. Körbeültük a hatalmas asztalt. A vacsora egyébként pizza volt, ami egy olasz családnál nem meglepő.

 

A vacsora

Miközben ettünk, Alex-szel Esther-t figyeltük. Alex egyszer csak óvatosan megszólalt.
- Esther.
- Tessék? - kérdezte a lány, miközben éppen inni kezdett.
- Tényleg szívat az új matektanár? - kérdezte Alex, mire Esther teljesen ledöbbent.
- Honnan tudsz te erről?
- Én...szóval....  -hebegte Alex, és érezte, hogy ez talán nem volt jó ötlet.
- SOPHIE, HOGY TEHETTED? Kértem, hogy ne mond el! - nézett a nővérére Esther, majd felállt, és elrohant. A szülők csak a fejüket rázták. Gyorsan magunkba tömtük a maradékot, és mi is felmentünk az emeletre. Esther ajtaja zárva volt, és hallottuk, ahogy idegesen járkál.
- A szüleidet nem zavarja, hogy a húgod elrohant? - kérdeztem Sophie-t.
- Ugyan. Majd lenyugszik. - legyintett Sophie.
- Hát, jó.
- Bocsánatot fogok kérni tőle. - mondta csendesen Alex. - Az én hibám.
- Nem kellett volna megkérdezned. - néztem rá.
- Igaz.
- Hagyjuk ezt, oké? - mondta Sophie. - Menjünk a szobámba, és pakoljatok le!
Mikor beléptünk az ajtón, azt hittük, hogy álmodunk. Sophie szobája inkább egy hotelszobához hasonlított, amit profik rendeztek be.

Sophie szobája

- Azta! - mondtam. Ennél értelmesebbre nem telt tőlem.
- Igen, ez gyönyörű. - mondta Alex is. - Látszik, hogy szereted a zöldet.
- Na nem mondod, miből találtad ki? - nevetett fel Sophie. - Egyébként, pakoljatok bárhová, úgyis mindig rendetlenség van, csak miattatok takarítottam fel. Mármint, szoktam takarítani, de pakolni nem szeretek.
- Ki szeret? - kérdeztem nevetve.
- Senki. - adta meg a választ Alex, miközben elhelyezte a bőröndjét. Bőrönd? Hipermini-méretű kis táska.
Egy óra múlva mindannyian megfürödve, és pizsamában ültünk Sophie ágyán, és beszélgettünk.
- Amanda, mondd csak. - fordult hozzám Alex. - Te voltál már szerelmes?
- ÉN? Hát...nem, még nem. - mondtam. - Nagyon ciki?
- Dehogy. - nevetett Sophie. - Én se voltam még, mert egyrészt nem érdekel túlzottan, másrészt, lekötött a rajzolás.
- Rajzolás?
- Aha, ő ilyen őstehetség. - mondta Alex. Sophie erre elővett néhány képet, és megmutatta. Tényleg nagyon jól néztek ki!
- Hoppá, ez nagyon király! - mondtam. - És te Alex, hogy állsz ezzel a szerelem-dologgal?
- Ő a matekpéldákba szerelmes. - legyintett Sophie, majd gyorsan hátrább ült, nehogy Alex elérje, és megüsse.
- Nagyon vicces... - mondta Alex.
- Igen, az. - mondtuk Sophie-val egyszerre.
- Igen? - mondta Alex, és hozzánk vágott egy párnát. Persze, mi meg visszadobtuk, és ebből hatalmas párnacsata kerekedett.
Mikor elfáradtunk, lefeküdtünk aludni, és perceken belül aludtunk is. Az utolsó gondolatom az volt, hogy imádom ezeket a lányokat, mert ugyanolyan dilisek, mint én, és remekül lehet velük gyerekeskedni.