Back 2 school

Sziasztok!
Szeretném megköszönni a türelmeteket, hogy vártátok az új részeket. Nem tudtam részt hozni hétvégén, mert muszáj volt a sulival foglalkoznom.
Idén fogok nyelvvizsgázni, úgyhogy lehet, hogy szeptemberben a posztok kicsit ritkulnak... de igyekszem.
Köszönöm a megértéseteket! <3

Visszaszámlálás indul!

A nyár hamar elröppent. Augusztus utolsó napján ott ültünk mindannyian a parkban és elmélkedtünk.
- Hihetetlen! - sóhajtott Alex. - Holnaptól végzősök vagyunk.
- Alex, neee! - nyavalygott Sophie. - Nem akarok a sulira gondolni.
- De Sophie, holnap suli! - forgatta a szemét Hayley.
- Nem baj. Az holnap van.
- Lányok, ne stresszeljetek! - mondta Riry, aki mostanra teljesen túljutott a szülei válása okozta depin és friss 20 évesként boldogan várta az első évet a táncművészeti egyetemén. - Nem kell félni ettől az évtől.
- De az érettségi... - kezdte Alex.
- Messze túlértékelik. - legyintett Riry. - Te amúgy is simán átmész.
Alex elpirult.
- Milyen volt New York?  - fordultam Hayley-hez.
- Hangos. És sűrű. De Emma családja nagyon kedves, az anyukája hihetetlenül laza, a kisöccse néha elég idegesítő volt, de amúgy jófej. Emma is jól bírta, hogy 3 hétig náluk laktam.
- És... Pete? - kérdeztem félve,
- Ó, igen, a rosszfiú. - bólogatott Hayley. - Nos, szépfiú szakított Miranda-val.
- MIIII? Mikor? - csodálkoztam.
- Nem sokkal azelőtt, hogy én megérkeztem oda. Vagyis így vettem ki Emma szavaiból.
- És nem kérdezett rólam?
- Hát... ami azt illeti, de. Kérdezte, hogy együtt vagy-e még Adam-mel. Mikor mondtam, hogy igen, elég csalódott képet vágott.
- Nem hiszem el. - nyögtem fel.
- Pedig így van, elhiheted.
- Nézd a jó oldalát! - paskolt vállon Cecy. - Legalább nem költözik ide barátnőstül.
- Igazad van. - mosolyogtam rá.
- Ha már Adam-nél tartunk... hol van most? - kérdezte Cecy-t Sophie.
- Nick-kel és Rob-bal ment el valahova. Minden évkezdés előtt ezt csinálják.
- Aha. És hogy is volt ez, hogy elmentetek Phoenix-be?
Mióta a lányok megtudták, hogy Adam meglátogatott nyáron, teljesen fel vannak pörögve.
- Hiányzott neki Ami. - vont vállat Cecy. - És megdumálta a szüleinkkel, hogy menjünk el hozzá. Amúgy jó ötlet volt, már kicsit untam folyton csak a kocsiban ülni és menni. Jó volt egy kicsit egy helyben lenni.
- Ez olyan romantikus! - pislogott Sophie nagy szemekkel.
- Sophie, jól vagy? - kérdezte Alex, mert Sophie tényleg nem szokott ennyire 'nyálas' lenni.
- Persze, tökéletesen. De ez tényleg romantikus. Most gondolj bele. Ráveszi a családját, hogy töltsék a nyár egy részét a barátnőjével. Tényleg, a szüleid mit szóltak Ami?
- Eleinte kicsit feszengtek... de idővel megkedvelték Adam szüleit és a helyzetet is. Vicces volt látni, hogy mennyire zavarban tudnak lenni. Örülök, hogy megismerték egymást Adam szüleivel. Valahogy így olyan igazán komolynak tűnik az egész.
- Adam is így van vele. - mondta Cecy. - Kicsit félt, hogy hogy fognak kijönni egymással a szülők, de végül minden jól ment. És le a kalappal a nagyszüleid előtt! Hihetetlenek! Befogadnak egy vadidegen családot, és etetik! Nem is akárhogy...
- A nagymamám küldött neked sütit. - tettem hozzá mellékesen. Cecy felvisított.
- És csak most szólsz? Milyen sütit, mikor küldte, miért küldte és hol van?
- Csokis sütit, ami annyira ízlett, akkor csinálta, mikor hazajöttünk, azért küldte, mert ízlett neked és megkedvelt és otthon van a hűtőben. Mielőtt hazamész gyere be érte!
- Szeretem a nagyidat. - mosolygott Cecy.
- Én is. - nevettem.
- Most mondd, hogy ez nem romantikus! - sóhajtott Sophie Alex-re nézve. - Még a nagyszülők is szeretik az unoka választottjának a családját.
- Sophie, azért nem házasodtunk össze, szóval... picit fogd vissza magad, oké? - motyogtam.
- Még. - nyújtotta ki a nyelvét Sophie.
- Ki mondta, hogy hozzámennék Adam-hez?
- Ki mondta, hogy nem? Úgyis hozzámennél.
- Honnan tudod? - kérdeztem felháborodva, miközben tudtam, hogy a viselkedésem több, mint gyerekes.
- Oké, akkor megkérdezem. Hozzámennél Adam-hez?
- Hát...  - gondolkodtam el. - Jó, igazad van, mit játszom az eszem, persze, hogy hozzámennék.
Ekkor füttyszót és tapsot hallottam a hátam mögül. Hátranéztem. Rob, Nick és Adam álltak mögöttem, pár méterre tőlem. Az arcom azonnal égő vörösre váltott, hiszen ez mennyire gáz már!
- Szép volt nyuszika! - röhögött Rob. Nick pedig nem hagyta ki a kínálkozó poént.
- Tudsz róla, hogy ilyenkor az arcod szinte beleolvad a hajadba?
- Oké, ez egy tízes skálán mennyire gáz? - kérdeztem Alex-et.
- A pasid füle hallatára kijelenteni, hogy feleségül mennél hozzá, miközben nem kért meg és csak elméletben beszéltek erről egy barátnőddel? Hm... egy tízes skálán ez úgy 18 körül van. De nem baj Ami, te ilyen vagy. - veregette meg a vállam.
- Kösz. Ez sokat segített. - nevettem hitetlenkedve. Ennél biztatóbbra nem telik?
- Ez tényleg szép volt. - lépett hozzám Adam, én pedig még jobban elvörösödtem.
- Maradj már! Csak... vicceltem. Hülyéskedtünk és Sophie miatt mondtam... nem is gondoltam komolyan... - próbáltam menteni a helyzetet.
- Vagyis nem akarsz a feleségem lenni? - kapott a szívéhez színpadiasan. - Most megbántottál!
- Szörnyen vicces vagy. - morogtam.
- Tudom. - vigyorgott és megcsókolt.
- Jaj ne már! Legalább ne nyilvánosan! - nyögött fel Alex.
- Fogd be, ez is romantikus! - mondta Sophie. Szerintem nyáron történt vele valami, mert ez már tényleg fura tőle...
- Szóval... - kezdte Adam, miután abbahagyta a csókot. - Nem lennél a feleségem?
- Nem, mert nem kértél meg rá, illetve, mert 17 évesek vagyunk.
- Csak te, én már elmúltam 18.
- Mindig a lényeget ragadod meg! - forgattam a szemem.
- Mert tehetséges vagyok. - közölte.
- Ja, felülmúlhatatlanul... - mondta Alex és erre mindannyiunkból kitört a nevetés.
A 'hozzámegyek-e Adam-hez' téma ennyiben is maradt. Beszélgettünk még egy kicsit a nyárról, Rob és Nick vég nélkül sztoriztak arról, hogy miket csináltak együtt, utána pedig mindenki hazaindult. Cecy még beugrott hozzánk a sütiért, és egész úton be nem állt a szája.
- Nem tudsz véletlenül sütni? Én annyira nem vagyok ügyes. Süthetnél nekem ilyen sütit majd ha ez elfogyott.
- Oké, addigra megtanulom. - mosolyogtam. - Várod már a 2. gimis évedet?
- Aha. Tök jó lesz. Csak Riry nélkül... olyan más lesz. - komorodott el.
- Menni fog nélküle is. - biztattam. - Laura miatt nem parázol, ugye?
- Nem, nem éppen miatta. Csak most nem lesz ott Riry és ő a legjobb barátnőm, aki ki is áll értem. Persze, vannak az osztályban is barátaim, de Laura-val nem szívesen szállnak szembe. Egyedül meg Laura és a társasága ellen... húzós lesz. De megoldom.
- Ha bármi van szólj Riry-nek. És ne félj Laura-tól! Biztos oka van annak, hogy ilyen.
- Például egyszerűen hülye.
- Ja, lehet. De tudod, mióta jobban ismerem Bia-t, más szemmel nézek az ilyen emberekre. Ritka az, aki alapból 'gonosz'.
- Persze, de neked volt ilyen élményed. Nekem még nem.
- Próbálj beszélni Laura-val! Hátha békén hagy.
- Öööööö... oké, lehet, talán. Majd. Valamikor.
- Jó, ha nem akarod, nem kell. - Közben odaértünk hozzánk. Én beszaladtam, kihoztam a sütit és odaadtam. Cecy ugrált örömében.
- Köszönöm! A nagyidnak is mondd meg!
- Mindenképpen.
- Na, rohanok, mert lekésem a vacsit. Szia! - mondta, azzal futásnak eredt. Néztem, amíg el nem tűnt a sarkon, aztán bementem a házba.
Este a szobámban pakoltam egy kicsit, majd lefeküdtem aludni. Azon gondolkoztam, hogy milyen ijesztő, hogy holnap már végzős leszek. Még egy év és vége. De én nem akarom, hogy vége legyen...

Summertime Sadness

Tiana eltűnése eléggé rányomta a bélyegét a nyarunkra. Bűnösnek éreztük magunkat. Hibásnak. Végül is, miattunk rúgták ki. Miattunk került egy lánysuliba, ahol nyilván nem bánnak vele kesztyűs kézzel.
Még Alex és Hayley is szomorkodtak. Eleinte mondogatták, hogy azt kapta, amit megérdemelt, de én képtelen voltam így látni. Számomra Tiana egy elkényeztetett lány, aki nem a megfelelő eszközzel akarta megszerezni azt, amire vágyott. Én megbocsátottam neki.
Az enyhén depis hangulat ellenére mindenki elment nyaralni. Sophie a rokonokhoz Olaszországba, Alex Florida-ba ment a családjával, Hayley meglátogatta Emma-t New York-ban, én pedig a nagyszülőkhöz mentem Phoenix-be.
Nem mertem elmenni Hayley-vel, féltem, hogy ott találom Pete-et.
Adam-ék úgy döntöttek, hogy utazgatnak kicsit az országban, így felkészültem rá, hogy a nyáron nem sokat látjuk egymást.
Ennek ellenére... egyik reggel álmosan és enyhén nyűgösen kavargattam a reggeli teámat, mikor dudálást hallottam.
- Nézd meg, ki az! - szólt Matt halál nyugodtan, miközben kajált.
- Persze, ezt is nekem kell... - dohogtam és kinyitottam a bejárati ajtót. A szám is tátva maradt. Adam integetett vigyorogva a kisbuszuk mellől!! Mellette Cecy ugrándozott, a szülők pedig éppen akkor szálltak ki.
- Adam! - sikoltottam és rohantam hozzá. A kertkapuba csak rúgtam egyet, az rögtön kinyílt, így én végre akadály nélkül ugorhattam Adam nyakába.

- Hogy kerülsz te ide? - nevettem, miközben puszit nyomtam a szájára.
- Mondtam, hogy világot látunk. - mosolygott. Ezt a mosolyát ismertem, ez a 'tudok valamit, amit te nem' mosolya.
- És miért pont Phoenix-be jöttetek?
- Valaki, egy nagyon különleges valaki, említette, hogy minden nyáron visszatér a szülővárosába... gondoltam, megnézem.
- De hogy találtatok ide? Phoenix nem egy falu, hogy mindenki ismer mindenkit és olyan kicsi, hogy hamar bejárod.
- Képzeld, titeket speciel sokan ismernek. Mindössze annyit kellett kérdeznem, hogy nem ismernek-e egy bájos családot 2 fiúgyerekkel és egy gyönyörű, vöröshajú lánnyal... és rögtön tudták, hogy rólatok beszélek és hol laktok.
- Na neeee.... - ámuldoztam.
- Pedig de. Én is hallottam. - mondta Cecy. Őt is megöleltem.
- Gyertek be! - mondtam. A szülőket is behívtam, és büszkén közöltem a hírt döbbent családommal: látogatóim vannak. Anya gyorsan feltalálta magát, kedvesen üdvözölte Sacks-éket, és leültette őket enni. :D
- Nem maradtok pár napot? - kérdeztem Adam-től súgva.
- Maradnék, ha a szüleid megengedik.
- Megkérdezem.
Valóban megbeszéltem anyámmal. És lássatok csodát, belementek! De csak úgy, hogy az egész család itt marad.
Így történt, hogy ezt a nyarat Adam családjával töltöttem. Megnéztük a várost, kirándultunk a környéken, mentünk uszodába... szóval jó volt.
És lett egy titkom is... egyik éjjel zörgést hallottam. Felültem az ágyban és nagyon féltem. Döbbenten láttam, hogy nyílik az ajtóm és Adam lép be rajta.
- Csitt! - suttogta és bemászott mellém.
- Te mi a fenét csinálsz? Anyámék megölnek, ha itt találnak.
- Nem lesz gáz. - mondta mosolyogva, és átölelt. Így aludtunk el. Ha ezt bárkinek elmesélném, nem hinné el, jönne a "tudom ám, mit csináltatok ti éjjel" szöveg, de nem... mi együtt alszunk. Effektíve alszunk. ;) Ha valaki szerint ez nem normális, hát oké. Nem zavar. Én ilyen vagyok, Adam-nek így kellek, úgyhogy akinek nem tetszik valami... az kerüljön el. ;)

Erre is képesek vagyunk?

 Hétfő reggel első utunk az igazgatói iroda felé vezetett. Alex magabiztosan lépkedett, Sophie ideges volt, Hayley dühös, én pedig rémült. Tulajdonképpen mégis arra készültünk, hogy kirúgassuk az egyik osztálytársunkat! Akármennyire is utálatos lány, undorodtam a gondolattól, hogy ezt tegyük vele.
Az igazgatóhelyettes csodálkozva nézett ránk.
- Maguk négyen, mit akarnak? - kérdezte csodálkozva.
- Beszélnünk kell az igazgatónővel. - mondta Alex határozottan.
- Az igazgatónő éppen telefonál. Sajnálom, de ha tényleg fontos az ügy, jöjjenek vissza később!
- Ne haragudjon Ms. Brown, de az ügy nem tűr halasztást. - közölte Alex azzal a felnőttes hangsúllyal, amit kizárólag a tanárokkal szemben alkalmaz. - Történt egy kis botrány a hétvégi évfolyam bulin.
- Ahhoz meg pláne mi köze az iskolának?
- Szerintem igen is köze van hozzá.  - segített Hayley.
- Ugyan miért?
- Drog. - közölte Sophie egyszerűen és tömören. Ha ideges, akkor ilyen. Kimondja a dolgokat, és nyoma sincs a visszafogottságának. Az igazgatóhelyettes elsápadt.
- Üljenek le és itt várjanak! - mutatott az igazgatói előtt álló kanapéra. Ő pedig bement az igazgatóiba.
- Lányok, biztos, hogy ezt kell tennünk? - kérdeztem sóhajtva.
- Ami, ez bűncselekmény. - magyarázták. - Nem hagyhatjuk.
- Értem én... de valamennyire meg lehet érteni az indítékot is.
- Mit, hogy pasi kell neki, de a kiszemelt foglalt? - forgatta a szemét Hayley. - Ez nem indok.
- Nem erre gondoltam. - ráztam a fejem.
- Hanem? - sóhajtotta Alex. A válaszomra azonban már nem maradt idő, mert megjelent az igazgatóhelyettes, és behívott minket az irodába.
- Jó reggelt! - köszöntünk kórusban az igazgatónőnek. Ő válaszul csak biccentett egyet.
- Hölgyeim! - kezdte szigorúan, miután leültünk. - Ms. Brown elmondta, hogy történt egy kis incidens a hétvégén. Azt mondta, hogy önök drogokat emlegettek. Amennyiben tényleg drog volt ott, értesítenem kell néhány hivatalos embert is, úgyhogy ha ez csak egy diákcsíny akar lenni, akkor ajánlom, hogy gondolják meg, hogy mivel játszanak.
- Igazgatónő kérem! - kezdte Alex (ki más?) .  - Hinnie kell nekünk. Bizonyítékunk is van.
- Rendben Alexandra. Hallgatom a történetet. - intett az igazgatónő. Alex gyorsan felvázolta a helyzetet. Sophie és Hayley is elmesélték a maguk szemszögéből. Végezetül Alex átnyújtotta az üres fiolát.
- Ebben volt a drog. Kiszedtük a szemetesből. - fűzte hozzá Hayley.
- Ezt laborba kell küldeni, hogy megtudjuk, tényleg drog volt-e benne. - közölte az igazgatónő, majd a fiolát átadta Ms. Brown-nak. - Ameddig nincs laboreredmény, addig nem tudok mit tenni. Köszönöm, hogy ezt elmondták nekem. Szólok, ha fejlemény lesz. Most mehetnek.
Engedelmesen elindultunk visszafelé. Alex diadalittasan mosolygott, Sophie és Hayley összepacsiztak. Én halványan rájuk mosolyogtam, de magamban szorongtam. Mit tettünk?

*

(2 nap múlva, szerda)

Szerda reggel az igazgatónő a portán várt minket.
- Jöjjenek! - intett nekünk, mi pedig elindultunk utána. Az igazgatói irodában ismét leültünk, és az igazgatónő közölte velünk azt, amit eddig is tudtunk.
- Drog volt benne. - közölte sóhajtva, aztán a kezébe temette az arcát. - Hogy történhet ilyen az én iskolámban? Ms. Brown, hívja ide Miss St. Clair-t a 11/C-ből!
Amíg Ms. Brown elment Tiana-ért, mi csendben ültünk. Én egy idő után nem bírtam tovább.
- Igazgatónő kérem... mi lesz Tiana-val?
Ő meglepetten nézett rám.
- Parker kisasszony... ön szerint? Ez nagyon súlyos dolog. Szinte biztosan kicsapom.
Ebben a pillanatban lépett be Tiana. Csinos volt, mint mindig, kihívó volt, mint mindig és meglepett volt, ami nem volt jellemző.

- Jó reggelt! - köszönt vidáman, amivel a zavarát próbálta leplezni. - Minek köszönhetem a meghívást?
- Kisasszony, egy igen súlyos vád érte önt.  - közölte az igazgatónő. - Ezek a lányok azzal gyanúsítják, hogy szombaton drogot adott be Parker kisasszonynak.
Tiana elfehéredett.
- Remélem tudja... - folytatta az igazgatónő. - Hogy ha beigazolódik, hogy a vád igaz, akkor önt azonnali hatállyal kirúgom innen. Sőt, mivel az esetet köteles vagyok jelenteni a hatóságoknak, egyéb igen kellemes büntetések várnak önre és az édesapjára.
- Ööö... - nyögött Tiana. - Én...
- Na mi van? - szólt oda Hayley. - Most már nem is vagy olyan nagylány, mint szombaton ugye? Akkor kellett volna gondolni a következményekre. Mégis mire számítottál? Hogy nem jövünk rá?
- Arra számítottam, hogy valami komoly baja lesz annak a vörös kis senkinek! - fakadt ki Tiana, gyakorlatilag beismerve, hogy ő tette. - Ő mit tett annak érdekében, hogy övé legyen a srác? Hm? Mi vesz rá arra valakit, hogy őt válassza helyettem?
- Én szerelemnek nevezném.  - közölte Sophie.
- Lányok, kérem, ezt ne most! - szólt közbe az igazgatónő. - Miss St. Clair, gondolom tudja, hogy mi következik. Megkérem önöket, hogy fáradjanak ki, amíg én elintézek pár telefont ezzel az üggyel kapcsolatban!
A többiek felálltak és elindultak kifelé. Tiana gyűlölettel telve nézett ránk. Én szabályosan rosszul éreztem magam attól, hogy ezt tesszük valakivel, akkor is, ha az illető megérdemelné.  Tennem kellett valamit. Mielőtt még bárki is kilépett volna az ajtón és elkiáltottam magam.
- Várjunk egy kicsit! Igazgatónő kérem... beszélhetnék önnel?
- Kisasszony, nem értem, hogy mit kell még ezen az ügyön beszélni.
- Én nagyon is megértem Tiana indítékát. - kezdtem. A lányok feszülten figyeltek. - Eddig mindent megkapott, amit akart. Nincs hozzá szokva ahhoz, hogy nem kap meg valamit. Most először fordul elő. Nem él velük az édesanyja. Szerintem nem volt tisztában vele, hogy pontosan mit tesz. Ő csak a célját akarta elérni. A maga módszerével. Szerintem kicsapás helyett egy pár látogatás a pszichológusnál vagy valami hasonló dolog megoldaná a helyzetet.
- Elgondolkodtató. - mondta az igazgatónő. Látszott rajta, hogy bármire hajlandó, hogy a suli hírnevét mentse. Nem tenne túl jót az iskola hírének, ha egy drogbotrány miatt kicsapnának valakit. Különösen nem egy híres ügyvéd lányát. - Megfontolandó. De mindenképpen beszélnem kell a hivatalos hatóságokkal.
Azzal kitessékelt minket.
- Mi a fenének akarsz megmenteni? - kérdezte Tiana. - Már mindegy.
- Ugyan dehogy. Még bármi megtörténhet. - mosolyogtam biztatóan.
- Attól, hogy megmentesz, nem foglak hirtelen szeretni, úgyhogy feleslegesen erőlködsz.
- Nem baj. - mosolyogtam rá. - Én adok neked még egy esélyt.
Odamentem Alex-hez. Látszott a szemén, hogy nagyon nem tetszett neki a kis magánakcióm.
- Miért tetted? - kérdezte. - Értettem a magyarázatodat, de ... ezzel nem lehet mindent megúszni.
- Tudom. De nem akarom, hogy miattam rúgják ki. - sóhajtottam.
- Vagy csak megint a kegyes kiskirálylányt akartad játszani. - csapott a vállamra Hayley.
- Dehogyis! - nevettem.  - Pusztán nem akarom, hogy miattam menjen tönkre az élete. Azzal, hogy kirúgják innen, ráadásul ugye ez lenne a 2. kirúgása valamilyen suliból, biztos , hogy esélye se lenne semmilyen egyetemre bejutni.
- Majd apuci eltartja. - idegeskedett Sophie. - Azért, hogy ő ne szenvedjen hátrányt, inkább elviseled a következő tanévet, tele piszkálódással... ráadásul ha ezt megússza, ki tudja, mire lesz még képes?
- Nyugalom, vehemens kis olasz csajszi! - sétált mellénk Tiana. Sophie úgy nézett rá, mint aki azon gondolkodik, hogy mivel is nyírja ki. - Nem áll szándékomban többet csesztetni Amandát.
- Hogyhogy? - rökönyödött meg Hayley. - Hiszen te tökéletes főgonosz-típus vagy!
- Hayley, hagyd már abba, ez nem egy film! - forgattam a szemem.
- Mindössze azért... - folytatta Tiana. - Mert ezt úgyse úszom meg. Ha az igazgatónő meg is engedné, kizárt, hogy ez a rendőrség figyelmét elkerülje. Plusz apám se lesz túl boldog. Amint meghallja a történetet, kivesz engem innen, és elküld valami unalmas és nagyon gáz lánysuliba, ahol egyenruhát kell hordani és keményen megtanítanak viselkedni.
- Na ne! Te vagy apád egyetlen kicsi lánya, nem tenné meg. - mondta Alex.
- Aha, majd figyeld meg. - mondta unottan Tiana. Ebben a pillanatban az igazgatónő újra hívott minket.
- Lányok. - kezdte szomorúan. - Én mindent megpróbáltam. De a rendőrség mindenképpen beszélni akar önnel, Tiana.
Most szólította a lány először a nevén. Tiana aprót bólintott.
- Értem.
- Ezen kívül ragaszkodnak hozzá, hogy rúgjam ki magát. Sajnálom, én megtettem, amit tudtam.
- Köszönöm az igyekezetet. - mondta Tiana udvariasan.
- Értesítettem az édesapját, éppen idetart.
Na, erre a hírre Tiana még jobban elsápadt.
- Nem fog bántani. - suttogtam neki. - A lánya vagy.
- Na és? Ez nem igazán így megy... - vont vállat, de a laza mozdulat csak az idegességét próbálta palástolni.
10 perc múlva megérkezett Tiana édesapja. Feldúlt volt és nagyon ideges. Köszöntötte az igazgatónőt, komoran nézett a lányára, majd sűrűn bocsánatot kért tőlem.
- Igazgató asszony... - kezdte, ami kicsit mulatságosan hatott. - Mélységesen sajnálom, és egyben felháborít a lányom viselkedése. Biztosíthatom, hogy a rendőrséggel is elintézem az ügyet, a kishölgy pedig igen hamar egy lányiskolában fogja találni magát, ahol majd megnevelik.
- Köszönöm uram. - bólintott az igazgatónő. - Kérem, intézzük el a papírokat!
Mindenféle nyomtatványt kezdtek kitölteni. Tiana lehajtotta a fejét és csendben várt. Mikor az apja végzett, halkan felálltak és elköszöntek.
- Tiana! - szólt utána az igazgatónő. - A tanévből hátralévő 2 napon még az iskola tanulója. De szeptembertől...
- Értem, köszönöm. - mondta Tiana, azzal kiment. Minket is elküldtek, hogy most már menjünk órára.
Kint Tiana apja éppen azt magyarázta a lányának, hogy szégyent hozott rá, és örüljön, hogy nem tagadja ki.
- Ha rajtam múlna, már ma este egy nevelőintézetben aludnál. - fenyegette a lányát.
- Kérem. - álltam melléjük. - Én megbocsátok Tiana-nak. Szerintem ő is belátta, hogy túl messzire ment. Ne küldje intézetbe kérem!
- Ez nem a te dolgod kislány. - legyintett Tiana apja. - Én tudom, hogy mi a legjobb a nevelése szempontjából. Az én lányom.
- Ahogy gondolja. - grimaszoltam. - De őszintén szólva, eddig is pocsék munkát végzett!
Daniel St. Clair levegő után kapkodott. Egy senkiházi kislány kritizálni merte őt. Ilyen még nyilván nem fordult elő előkelő életében. Tiana azonban vigyorgott. Életében először őszintén rám mosolygott, és egy szót formált a szájával hangtalanul.
- Köszönöm.
Visszamosolyogtam rá, Tiana intett egyet, hogy menjünk, amíg az apja nem kezd el ordítani, így elmentünk. Büszke voltam magamra, hogy próbáltam valamit tenni Tiana-ért. Igaz, hogy nem sikerült. De megpróbáltam. És Tiana is értékelte.

*

Tiana nem jött iskolába többé. Még szerda este írt egy e-mail-t nekem, hogy köszöni szépen, de nem érdemelte meg, hogy kiálljak érte.
"Amanda, én tudom, hogy utálatosan viselkedtem. Teljesen igazad volt abban, amit mondtál. Elkényeztetett kis úrilány vagyok, aki igazából egy nagy nulla, de ezt nem hajlandó beismerni. Nem voltam hozzászokva, hogy nem kapom meg, amit akarok. Bármikor, bármit kértem, apámtól megkaptam, csakhogy ne kelljen velem foglalkoznia, legyek el inkább a vágyott dologgal. Anyám kiskoromban eltűnt, így soha nem volt senki, aki ráébresztett volna, hogy ez így nem jó.
Természetesen tudom, hogy ez nem indok, és nem takarózhatok örökké azzal, hogy szegény kis elhagyott gyerek vagyok, akit az apja nem szeretett sose. Megtettem, amit megtettem, drogot adtam neked, ez pedig bűncselekmény. Apám kilobbizta, hogy egy igen jelentős pénzösszeg fejében eltekintsenek a tárgyalástól meg a drogteszttől, stb.
Persze, ettől még a büntetésemet el kell viselnem. Elmegyek abba a lányiskolába, amit apám kinézett nekem. Nehogy sajnálni kezdj, nem érdemlem meg.
Nem megyek többet iskolába, mert nem szeretném, ha ujjal mutogatnának rám az emberek. Inkább itthon maradok és csomagolok. Ugyanis már kedden utazom. Az évzáróra talán bemegyek, de csak a bizim miatt.
Kérlek, bocsáss meg, nem érdemelted meg azt, amit tőlem kaptál. Légy boldog Adam-mel és tudd, hogy rohadt mázlista vagy!

Őszintén szólva, kicsit megkönnyeztem a levelét. Reménykedtem, hogy látjuk még az évzárón és elköszönhetek tőle.

*

(Kedd, az évzáró napja)

Tiana nem jött el. Nem láttuk őt soha többé...