Hova tovább?

Sziasztok!
Itt vagyok újra. Előre szólok, hogy holnap eltűnök egy 10 napra. Bocs. :/
Lehet, hogy lesz net ott is, majd kiderül, de nem hiszem. Vegyétek úgy, hogy szabadságra megyek.





Miután Riry elutazásába valahogy beletörődtünk, újabb igen fontos dilemma merült fel. Ugyebár végzősök vagyunk. Májusban levizsgázunk és vége. Vége a giminek. És utána valahova tovább kell menni. Egyetem, főiskola vagy dolgozni...
Azonban nekem fogalmam sincsen, hogy merre induljak el. Milyen irányba, milyen szakma felé... és nincs túl sok időm. Februárban le kell adni a jelentkezést az egyetemekre. Ha addig nem döntök, akkor ennyi. Elmehetek dolgozni, és ha jövőre kitalálom, akkor jelentkezhetek egyetemre. De akkor veszítek egy évet.
Minél többet agyalok ezen, annál inkább kétségbe vagyok esve. A többiek pontosan tudják, hogy mit akarnak kezdeni magukkal.
Riry kiskorától táncolni akart, a Táncművészeti Egyetemen gólya és mellesleg egy táncstúdióban tanít. Most megy majd forgatni egy hónap múlva, vagyis az élete sínen van.
Alex reálos irányba akar menni, valami matek-fizika-kémiás dolgot fog csinálni. A gyógyszerész és a sejtkutató között nem tud dönteni. Mondjuk, ha akarna, a fuvola/éneklés dologgal is kezdhetne valamit. Minden fellépése zseniális.
Sophie nyilván a rajzzal megy tovább, divattervező vagy grafikus lesz.
Hayley.... na ez egy jó kérdés. Hayley okos, de semelyik tantárgy iránt nem mutat túl nagy érdeklődést. Kíváncsi vagyok, ő tudja-e már, hogy mi akar lenni. Lehet, hogy beszélnem kellene vele.
Én abban vagyok biztos, hogy a kémiát és a fizikát iktatom az életemből. A suli örökre elvette a kedvem tőlük. Valami töris irányba kellene elmenni, mert az érdekes. Vagy biosz. Lehetnék orvos. De nem bírom a vért. Ja, akkor mégsem.
Mehetnék tovább a matekkal, ha nem lennének gondjaim az órai példákkal néha. Az emelt szint meg... az egy másik világ.
Lehetnék bölcsész, de a nyelvtan miatt ki van csukva, hogy angol szakra menjek.
Ha megtanultam volna rendesen franciául, akkor mehetnék azzal is tovább, de nem tanultam meg, ahogy az osztály nagy része sem, mivel a tanár nagyon cuki, csak tanítani nem tud. :P
Kb. a töri maradt. De azzal mit tudok csinálni? Elmehetek történésznek, de abból nem lehet megélni. Töritanár. Na persze, lámpalázas egyéneknek különösen ajánlott.
Úristen, nem tudom!!!!!!!!!!!!

*

(Másnap, Hayley-nél)

Természetesen rögtön Hayley-hez rohantam, amint csak lehetett.
- Te tudod már, hogy hogyan tovább? - kérdeztem, amint elhelyezkedtünk a szobájában. Nagyon szép, ázsiai ihletésű szobája van.

Hayley szobája

- Mármint hogy értve hogyan tovább? Készülünk a vizsgára.
- Nem úgy. Egyetem.
- Jaaa... nem tudod, mi legyen, ugye? - kérdezte mindentudó mosollyal.
- Hát nem. Egyáltalán nem.- vallottam be.
- Nem is te lennél. - legyintett. - Sejtettem, hogy ez lesz.
- Nagyon menő, hogy ilyen látnok vagy, de inkább segíts! - csattantam fel. - Minek tudnál elképzelni?
- Filmszínésznek.  - tört ki Hayley-ből a nevetés. - Te játszanád az összes romkom főhősnőjét. Vagy szerepelhetnél kabarékban.
- HAYLEY! Ne csináld már!
- Most mondd, hogy nem vicces.
- Nem annyira. - húztam a számat. - És te mi leszel?
- Én? Az az én dolgom. - csendesedett el. - Na nézzünk téged. Humán irány. Mindenképpen. A többit nem bírnád, illetve ők nem bírnák az álmodozó fejed.
- Eddig én is eljutottam. De innentől hogyan tovább?
- Mit szeretsz? Mi érdekel?
- Húha.... szeretek olvasni. Meg zenét hallgatni és táncolni.
- Eddig a könyv az egyetlen használható elem. Menj könyvtárosnak! :D
- De az olyan uncsi lehet. Bár amúgy nem rossz ötlet.
- Oké, még valami? Mi van az öcséddel? Sam-mel.
- Otthon van és játszik, gondolom.
- Nem úgy. Szeretsz vele foglalkozni. Vagy nem?
- De igen.
- És bírnád ezt több gyerekkel? Több órát?
- Szerintem igen. - mondtam kis töprengés után.
- Óvónéni.
- Legyek óvónéni? - néztem rá csodálkozva. - Ez eszembe sem jutott volna. Pedig igazad van. Nem rossz gondolat.
- És tapasztalatot is jelent, hiszen Adam-mel előbb-utóbb elkezdtek kölyköket gyártani. - tette hozzá Hayley. Én félrenyeltem a vizet.
- Lehet, hogy ez nem jött át. - mondtam köhögve. - De még nem tartunk itt.
- Nyilván. Nem vagy terhes. Vagy igen? - nézett szúrós szemmel Hayley.
- Dehogy vagyok. Az egész ilyesmi témánál nem tartunk.
- Pedig a kilencedikes kirándulás után azt hinné az ember, hogy Adam nem ilyen várakozós típus.
- Adam egy zseniális srác, akkor csak részeg volt.
- Ne mondd nekem, hogy azóta nem volt részeg!
- Nem is azt mondom. - pirultam el, mert eszembe jutott, mikor ott aludtam. Azokról a dolgokról nem számolnék be a lányoknak. Természetesen Hayley ezt észrevette.
- Héhéhéhéhé! Mit pirulunk?
- Semmit.
- Történt valami, igaz? Akkor meg mit hazudozol?
- Hayley semmi komoly nem történt. És bocs, de ezt nem mesélném el.
Hayley erre vállat vont. Ő nem faggatós ember. Ha valamit nem mondasz el neki, akkor nem kérdezi többet.
Még beszéltünk egy kicsit, aztán hazaindultam. Otthon utánanéztem a könyvtáros és az óvónő szakmának, hogy milyen egyetem kell hozzá, stb. A könyvtároshoz kell informatika is, ami kicsit elbizonytalanított.
A másik dolog, amivel foglalkoznom kellene, az a szalagavató. Nincs még ruhám, pedig egy hónap múlva van. Azt is kellene szerezni.
Felhívtam Sophie-t és megbeszéltük, hogy elmegyünk együtt nézelődni szombaton. Természetesen visszük Alex-et is, hiszen ha kihagynánk, megölne minket utána. :)

3. szülinap

Sziasztok!
Újabban nagyon belejöttem a szülinapozásba. Mivel a 2 blog 'szülinapja' között csak két nap van, ezért bocs, de megint ünnepelni fogok.
A Must-os szülinapnál egy kicsit irodalmibb dolgokat írtam , most pedig akkor fárasztalak titeket a száraz statisztikákkal.

• Ez a 3 év igen eredményesnek tekinthető, összesen majdnem 27.000 megjelenítést ért el a blog. Tudom, egy felkapottabb blognak ez semmi, de én igenis büszke vagyok magamra.
• A legtöbben Google Chrome-ról nézitek és Android-dal.
• A legnépszerűbb bejegyzés a Hétvége címet viselő, 396 megjelenítéssel. Nem tudom, mi abban olyan nagy szám, én speciel sose gondoltam volna, hogy az lesz a legnézettebb.
• Természetesen a legutóbbi bejegyzés áll eddig a legrosszabbul, 6 megjelenítéssel.
• Eddig 183 megjegyzés van a blogon, ezek egy része azonban tőlem származik. Viszont, bocs, de lusta vagyok kivonogatni, hogy melyiket írtam én és melyiket nem, úgyhogy pontos komment-számmal nem tudok szolgálni.
• Jönnek látogatók a Must-ról, van, hogy a Google- kereső dob ki (ha beírod, hogy 'egy átlagos lány élete' kb. a 4. találat én vagyok.) Néhány napja megjelent egy Twitter-link, miszerint onnan is jönnek látogatók. Nekem nincs Twitter-profilom, úgyhogy nem tudtam megnézni. Nem tudom, ki tette fel a blogomat a Twitter-re, de azt így távolról is nagyon imádom és köszönöm neki! <3
• Olvasóim zöme természetesen magyar, de szép számmal vannak külföldről is. Íme a sorrend.

1.  Magyarország
2. Kanada
3. Németország
4. USA
5. Franciaország
6. Románia
7. Kína

Nem tudom, ők hogyan találtak meg, hogyan olvasnak meg ilyesmi, de azért nekik is köszönöm. (Thank you, merci, danke, stb.) Igen, tudom, van fordító, de annak a minősége.... khm...


Ennyi lett volna, több adatot nem tudok összeszedni, meg nekem is sok lesz a számokból. Köszönöm, hogy velem tartottatok ebben a 3 évben, remélem ezután is olvasni fogtok! :)

Szülinapi torta helyett

Nem lehetünk ilyenek

Sziasztok!
Ne haragudjatok, tegnap elviselhetetlen volt a hőség, ezért nem tudtam írni, mert a laptop kicsit túlmelegedett. :/ (Azért írok most is ilyenkor, mert így nem olyan rossz, egész elviselhető idő van.)


Riry bejelentése után az egész csapat meglehetősen letargikus hangulatba került. Semmihez nem volt kedvünk. Riry elmondta a szüleinek, az apját nem érdekelte nagyon, az anyja pedig örült, hogy a lánya nem lesz a nyakán. Riry így zöld utat kapott Londonba. 2 hónap múlva Riry elmegy, mi pedig itt maradunk.
Igen, tudom, ettől még nem dől össze a világ, de minket eléggé megrázott, hogy kb. egyik pillanatról a másikra eltűnik. Ráadásul egy táncjelenet miatt. 3 rohadt percért itt hagyja az életét!!
A borús hangulatunk miatt a közös szilveszterezést is lefújtuk. Riry otthon maradt a szüleivel, mi pedig követtük a példáját. December 31.-én este a szüleimmel ültem a TV előtt, néztem a 'nagyon vicces' kabaréműsort és elgondolkodva rágcsáltam a ropit.
- Ti elengednétek 2 hónapra Londonba, ha kapnék egy filmszerepet? - kérdeztem hirtelen.
- Te? - kérdezte röhögve Matt. - Maximum az a lány lehetnél, akire a főszereplő véletlen ráönti a kávéját.
- Kösz.
- De most miért? Zavarna jönnél, ha ennél több szereped lenne. Lámpalázas vagy.
- Oké, de ha nem lenne... Elengednétek?
- Nézd drágám.  -kezdte Anya. - Nem hinném, hogy bírnád egyedül egy idegen országban. Senki nem lenne ott, csak magadra számíthatnál.
- És fiatal lányként egy filmes stáb sem feltétlenül az a banda, akiben maradéktalanul meg kellene bíznod. - tette hozzá Apa.
- Aha. Riry-t hogy engedhették ki a szülei? - csattantam fel. - Nekik nincsenek ilyen természetes szülői reflexeik?? Nem féltik a lányukat?
- Már megint. - forgatta a szemét Matt. - Figyelj Ami. Riry idősebb, mint te.
- De ő is csak 19. Nem nagykorú ő sem.
- De sokkal önállóbb. A szülei megengedték. Dolgozik is a suli mellett. Vigyáz magára.
- Igen, de egy 3 perces táncért itt hagy mindent!
- Muszáj, hogy minden rólad szóljon? Vagyis rólatok? - kérdezte Matt.
- Ezt hogy érted?
- Riry elmegy, mert el akar menni. Szeretne kiugrani, kapott egy lehetőséget, amivel hülye lenne nem élni. Ti pedig nyavalyogtok, hogy 3-4 hónapra eltűnik.
- Egy félévre.
- Oké, akkor 6 hónapra. Kibírjátok, nem?
- De igen, csak...
- Nincs de. Amiatt, hogy hiányozni fog nektek, még nem tarthatjátok itt. Hagyjátok menni! Visszajön.
- Igazad van. - meredtem rá elképedve. Nem tarthatjuk vissza őt. Nem vehetjük el Riry-től az álmait. Sose hittem volna, hogy Matt fog kioktatni.
- Nem hitted volna, hogy valaha igazam lesz, ugye?  - vigyorgott Matt.
- Hát nem. - mosolyogtam vissza. Innentől kezdve vidám voltam. Éjfélkor felhívtam Riry-t és boldog újévet kívántam neki, valamint sok sikert a filmhez. Hallhatóan nagyon örült neki.
Ezek után a lányoknak is elmondtam, hogy nem tarthatjuk vissza nagyravágyó barátnőnket. Mindannyian megértették és innentől kezdve sokkal megértőbbek és elfogadóbbak voltunk Riry-vel.

*Nyári szünet*

Sziasztok!
Végre nekem is kitört a nyári szünet, remélem ti már javában élvezitek a vakációt.
Aki esetleg megijedt volna a címtől, az nyugodjon meg, NEM LESZ SZÜNET A BLOGON, NEM ZÁROM BE, STB.
Pusztán arra utaltam, hogy nincs suli, szünet van, nyár... és ez nem igazán illeszkedett az Amanda-sztorihoz, ahol éppen karácsony után vagyunk pár nappal. :D (ezért kellett a két csillag)

A történetet folytatni fogom, holnap érkezik bejegyzés, amennyiben nem jön közbe semmi.
A blog direkt kék, ezt tavaly is eljátszottam, mert a nyárhoz szerintem ez jobban illik, mint a vörös. A vörös egy nagyon szép szín, de engem az őszre emlékeztet, míg a kék a vízre, ami ugye nyári dolog. (Ha teljesen hülye a gondolatmenet és nem tetszik ez a szín, szóljatok!)

Most csak ennyit akartam közölni, holnap jövök, valamint mindenkinek nagyon jó pihenést és élménydús nyarat kívánok! :)

Christmas

Sziasztok!
Ígéretemhez híven, itt vagyok most is. Bocsánat, hogy ennyire későn, de az öcsémmel délután be kellett járni egész Budapestet. :D Szeret utazni, én meg jó nővér vagyok.
Ami+barátnős rész volt a kérés, úgyhogy ez lesz.



A másnapi karácsony békésen telt. A fiúk sem veszekedtek egymással apróságokon, Anya nem volt ideges a főzés miatt, mert segítettem neki, Apa pedig egyetlen megjegyzés nélkül állította fel a fát Matt-tel. Utána közösen feldíszítettük. Sam úgy tudja, hogy az ajándékokat a Jézuska hozza, így azokat a délutáni sétálás előtt kellett ügyesen a fa alá csempészni. Szerencsére ő nagyon lassan öltözik, így amíg ezzel szenvedett, mi is megoldottuk az ajándékok kérdését.
A séta alatt elkezdett esni a hó, aminek Matt nagyon megörült, mivel tudott minket hógolyókkal dobálni. Anya ezt kevésbé díjazta, de Sam-nek nagyon tetszett. Én eléggé fáztam, mivel nem számítottam havazásra, így a séta nagy részét vacogva tettem meg.
Mikor úgy döntöttünk, hogy visszaindulunk, szembetalálkoztunk Riry-vel. Göndör hajú barátnőm egy hatalmas pomponos sapkával a fején elmélázva sétálgatott.
- Szia Riry! - öleltem át, majd gyorsan bemutattam a családomnak. - Mi a helyzet?
- Semmi különös.
- Akkor miért sétálgatsz egyedül karácsonykor? A város másik felén.
- Tudod, hogy van ez. - vont vállat. - Az embernek néha kell egy kis levegő, mert otthon nem bírja.
- Ezt ismerem. - mosolyodtam el halványan Apára pillantva. Aztán visszafordultam. - Baj van?
- Apa és Anya egy fedél alatt. Képzelheted.
- Elváltak, nem? - csodálkoztam.
- De. De a karácsonyt a 'gyerek' miatt családként akarták tölteni.
- Ez de hülyeség. Könnyebb lett volna külön-külön.
- Szerintem is, de ők most be akarják bizonyítani, hogy jó szülők. Amúgy a következő napokban összefutunk valamikor? Szeretnék elmesélni valamit, de nem így.
- Én ráérek egész szünetben. Majd megbeszéljük a többiekkel is.
- Okés. Na menj. Szia.
- Szia. - búcsúztam el tőle.
Ezután végre hazamentünk. Otthon Sam ámulva rohant be a nappaliba, ujjongott az ajándékok láttán. A közös családi 'rituálé' után (éneklés, ajándékozás) boldogan játszott az új játékaival. Egy játékvillamost és buszt kapott, amikkel tud utasokat szállítani.
A nap további része evéssel, beszélgetéssel és régi fotók nézegetésével telt. Este még megbeszéltem a lányokkal, hogy 3 nap múlva találkozunk.

*

(3 nap múlva, Sophie-nál)

 A szülők és az ikrek éppen moziban vannak, így pár órára miénk a ház. Öten kuporogtunk a nappaliban. Cecy sajnos nem tudott eljönni, mert megfázott.

- Riry mit akartál mesélni? - kérdeztem, miután megtárgyaltuk a 'kinél milyen volt a karácsony?' kérdést.

- Ja, igen. - köszörülte meg a torkát. - A táncsuliban, ahol tanítok, nemrég volt egy casting. Egy táncos filmben lehet háttér táncolni. És beválogattak.

- Úristen! Gratulálunk! - ujjongtunk.

- Ez még nem minden. - folytatta. - A forgatás februárban kezdődik.

- De király. - mondta Sophie. - Mennyi pénzt fogsz ezért kapni...

- Sokat. De hát megvan az ára annak, ha valakinek hirtelen át kell cuccolni a világ másik felére.

- Tessék? - kérdezte Alex döbbenten. - Miről beszélsz?

- A forgatás Londonban lesz.  - mondta Riry. Mindannyian elcsendesedtünk. Riry kb. a mindennapi életünk része volt. Hetente találkoztunk, kétnaponta beszéltünk. Ha elmegy, minden megváltozik.

- Biztos vagy te ebben? - kérdezte óvatosan Hayley. - Nem akarlak lebeszélni, de London messze van. 19 éves vagy. A szüleid mit szóltak? Az engedélyük nélkül nem is mehetsz.

- Még nem tudják. Először nektek akartam elmondani.

- Nagyon kedves tőled. - mondta Sophie. - Igazán. De beszélned kell a szüleiddel. Nehogy az utolsó pillanatban tudják meg. Akkor nagyon dühösek lesznek.

- Kösz, de tudom őket kezelni. - mosolyodott el Riry.

- Milyen film ez amúgy? - tudakoltam.

- Valami Zac Efron-os. Nemtom. Az a lényeg, hogy lesz egy 3 perces táncjelenet. Ahhoz kellek én.

- Akkor kb. 2 napot van rád szükség.

- Ja, de a forgatás ideje alatt nem hagyhatom el Londont, nehogy valamit is kifecsegjek a filmről.

- Ez de gáz. Tudtok ti bármit egyáltalán a sztoriról vagy csak annyit, hogy táncolni kell és kész?

- Az utóbbi. De azt sokat kell próbálni. Fontos jelenet.

- Aha.  - bólogattam. - Bocs, de ez nagyon hirtelen jött.

- Nekem is. Csak poénból jelentkeztem.

- Jó, de te poénból úgy táncolsz, mint más a legjobb formájában. Mire táncoltál nekik? - kérdezte Hayley.

- Nyomtam egy charleston-t a Nowadays-re.

-  A Chicago-ból?

- Aha.

- Nem csoda, hogy azzal magasan nyerted. - nevetett Alex.  - Zseniális, amit arra a számra táncolsz.

- Köszi.

Még beszélgettünk egy darabig, majd hazaindultunk. Riry-t rávettük, hogy mondja el a szüleinek, mert jobb, ha most tisztázzák, mintha az indulás előtt derül ki. Kíváncsi vagyok, mit szólnak hozzá.

Igazság

Sziasztok!
Nagyon sajnálom, hogy várakoznotok kellett az új bejegyzésre. Nekem is év vége van, jegyzárás, dogák, felelések, stb.
Hétvégén is fogok írni, ezt előre megígérem.



A kanapén ücsörögtem Matt és Sam között. Nehéz, csönddel teli pillanatok teltek el így. Mindannyian arra vártunk, hogy a másik megszólaljon. Matt végül megszólalt.
- Sammie, nincs kedves játszani a telefonomon?
- Jó. - mosolygott rá Sam, azzal az ártatlan kisgyerek-mosollyal, amit annyira imádok.
A 2 fiú felment Matt szobájába, én pedig egyedül maradtam a szüleimmel. Vártam, hátha valamelyikük megszólal, de ez nem történt meg percekig. Végül Anya törte meg a csendet.
- Örülök, hogy itt vagy.
- Én is. - próbálkoztam egy mosollyal. - Annak ellenére, hogy milyen békés volt Adam-éknél, jó itthon lenni. Végre nincs balhé.
Apa hirtelen megtalálta a hangját és gyorsan közbevágott.
- A Lina és közted lévő balhéról csak annyit, hogy szeretnék bocsánatot kérni tőled.
Én őszintén meglepődtem. Letolásra számítottam. Kiabálásra. Büntetésre. Erre abszolút nem.
- Ez... nagyon kedves tőled. - mondtam.
- Kicsim, én őszintén sajnálom, hogy félreértettem a helyzetet. Amelia a nővérem, John pedig a sógorom. Mindketten józan, normális emberek. Mikor Lina megszületett, még nem voltak ilyen jó anyagi helyzetben. Normálisan nevelték őt.
- Mióta én megvagyok, azóta ilyen.
- Igen, de 7 év van köztetek. Azalatt a 7 év alatt John az egyik legmenőbb ügyvéd lett egész New York-ban. Természetes, hogy ez meglátszott a házukon, az életmódjukon és Lina is többet kapott, mint a kortársai. Ez pedig visszaütött egy idő után.
- Szó szerint. - suttogtam magamban.
- Tisztában vagyok vele, hogy nehezen lehet elfelejteni azt, hogy gyakorlatilag semmibe vettük a problémádat, sőt le is tagadtuk. Mindig is magadba forduló, zárkózott kislány voltál, éltél a saját álomvilágodban. Lina pedig egy talpraesett, ügyes és cserfes lány volt. Elképzelni sem tudtuk, hogy az az értelmes lány bárkit bántana, különösen a nála kisebbet.
- Pedig mióta járni tudok, azóta kötözködik. Hogy ő az első lányunoka, meg nekik több pénzük van, neki több játéka van, menőbb, szebb, népszerűbb. - soroltam. - És ezt később is folytatta. Mikor náluk töltöttem egy hetet 13 évesen, amikor csak tehette, bántott. Fizikailag.
- Hogy nem vették észre a szülei, hogy mi zajlik a házukban? - fakadt ki Anya.
- John bácsi sose volt otthon, ha igen, akkor pihent. Amelia néni pedig főzött, sétált, futott, ilyesmik.
- Lina meg foglalja el magát, ugye? - grimaszolt Anya. - Annyira utálom ezt a nevelést!
- Jól van, de ne ragadjunk le itt. - mondta halkan Apa. - Gondolom, a tavalyi Pete-es balhé csak fokozta az ellenszenvét irántad.
- Miután miattam dobta a pasija, szerintem elképzelhető. - mondtam cinikusan.
- Pedig semmi oka nem volt arra, hogy utáljon téged. - sóhajtozott Anya. - Soha nem ártottál neki.
- Én is ezt mondtam mindig. - értettem egyet.
- Kivéve, hogy vele nem foglalkoztak. - mondta halkan Apa. - Veled pedig igen. Irigyelte azt a szerető családot, ami téged körbevett. Neked itt vannak a testvéreid. Ő egyke. Senkije sincs, akiben kiskora óta bízni tudna.
- Ez elég szomorú. - gondolkodtam el.
- Nem azt mondom, hogy ez mentség a viselkedésére. Ez a szülei hibája. Nekik kellett volna megakadályozniuk a dolgot. De a tegnapi incidens után kénytelenek lesznek szembenézni a problémával.
- Remélem, meg tudják beszélni a dolgot. És javítanak rajta. Nem pedig minket utálnak majd meg.
- A megjegyzéseikből ítélve, erre nem vennék mérget. - mondta Anya.
- Majd lesz valahogy. - mondta Apa erőltetett vidámsággal. - Viszont remélem, hogy meg tudsz nekem bocsátani azért, mert nem hittem neked és téged büntettelek egy olyan dologért, amiről nem tehetsz. Te voltál az áldozat ebben a történetben, mégsem segített neked senki, mindenki ellened volt. Remélem tudod, hogy Adam-mel sincs semmi bajom, egy nagyszerű fiú, ha tehetné, mindentől védene téged és abból, ahogy tegnap viselkedett, egyértelmű, hogy igazán szeret.
- Ó Apa... - suttogtam és könnyek gyűltek a szemembe.
- Természetesen megértem, ha egy darabig haragszol rám, hiszen egyáltalán nem viselkedtem korrekten. Sőt. A lehető legszörnyűbb módon viselkedtem veled. Remélem idővel megbocsátasz.
- Most is megbocsátok. - mondtam sírva és odarohantam hozzá. Szorosan átöleltem és pár pillanattal később az ő vállát is zokogás rázta. Anya távolabbról figyelt minket, de a szipogásból ítélve ő is meghatódott.
Miután kisírtuk magunkat, megerősítettük, hogy ilyen soha többé nem fordul elő. Szeretjük egymást. Ő az apám, én pedig a lánya vagyok. Ha vannak is köztünk nézeteltérések, nincs olyan nagy probléma, amit ne tudnánk megoldani türelemmel és empátiával.