2016. június 8., szerda

Igazság

Sziasztok!
Nagyon sajnálom, hogy várakoznotok kellett az új bejegyzésre. Nekem is év vége van, jegyzárás, dogák, felelések, stb.
Hétvégén is fogok írni, ezt előre megígérem.



A kanapén ücsörögtem Matt és Sam között. Nehéz, csönddel teli pillanatok teltek el így. Mindannyian arra vártunk, hogy a másik megszólaljon. Matt végül megszólalt.
- Sammie, nincs kedves játszani a telefonomon?
- Jó. - mosolygott rá Sam, azzal az ártatlan kisgyerek-mosollyal, amit annyira imádok.
A 2 fiú felment Matt szobájába, én pedig egyedül maradtam a szüleimmel. Vártam, hátha valamelyikük megszólal, de ez nem történt meg percekig. Végül Anya törte meg a csendet.
- Örülök, hogy itt vagy.
- Én is. - próbálkoztam egy mosollyal. - Annak ellenére, hogy milyen békés volt Adam-éknél, jó itthon lenni. Végre nincs balhé.
Apa hirtelen megtalálta a hangját és gyorsan közbevágott.
- A Lina és közted lévő balhéról csak annyit, hogy szeretnék bocsánatot kérni tőled.
Én őszintén meglepődtem. Letolásra számítottam. Kiabálásra. Büntetésre. Erre abszolút nem.
- Ez... nagyon kedves tőled. - mondtam.
- Kicsim, én őszintén sajnálom, hogy félreértettem a helyzetet. Amelia a nővérem, John pedig a sógorom. Mindketten józan, normális emberek. Mikor Lina megszületett, még nem voltak ilyen jó anyagi helyzetben. Normálisan nevelték őt.
- Mióta én megvagyok, azóta ilyen.
- Igen, de 7 év van köztetek. Azalatt a 7 év alatt John az egyik legmenőbb ügyvéd lett egész New York-ban. Természetes, hogy ez meglátszott a házukon, az életmódjukon és Lina is többet kapott, mint a kortársai. Ez pedig visszaütött egy idő után.
- Szó szerint. - suttogtam magamban.
- Tisztában vagyok vele, hogy nehezen lehet elfelejteni azt, hogy gyakorlatilag semmibe vettük a problémádat, sőt le is tagadtuk. Mindig is magadba forduló, zárkózott kislány voltál, éltél a saját álomvilágodban. Lina pedig egy talpraesett, ügyes és cserfes lány volt. Elképzelni sem tudtuk, hogy az az értelmes lány bárkit bántana, különösen a nála kisebbet.
- Pedig mióta járni tudok, azóta kötözködik. Hogy ő az első lányunoka, meg nekik több pénzük van, neki több játéka van, menőbb, szebb, népszerűbb. - soroltam. - És ezt később is folytatta. Mikor náluk töltöttem egy hetet 13 évesen, amikor csak tehette, bántott. Fizikailag.
- Hogy nem vették észre a szülei, hogy mi zajlik a házukban? - fakadt ki Anya.
- John bácsi sose volt otthon, ha igen, akkor pihent. Amelia néni pedig főzött, sétált, futott, ilyesmik.
- Lina meg foglalja el magát, ugye? - grimaszolt Anya. - Annyira utálom ezt a nevelést!
- Jól van, de ne ragadjunk le itt. - mondta halkan Apa. - Gondolom, a tavalyi Pete-es balhé csak fokozta az ellenszenvét irántad.
- Miután miattam dobta a pasija, szerintem elképzelhető. - mondtam cinikusan.
- Pedig semmi oka nem volt arra, hogy utáljon téged. - sóhajtozott Anya. - Soha nem ártottál neki.
- Én is ezt mondtam mindig. - értettem egyet.
- Kivéve, hogy vele nem foglalkoztak. - mondta halkan Apa. - Veled pedig igen. Irigyelte azt a szerető családot, ami téged körbevett. Neked itt vannak a testvéreid. Ő egyke. Senkije sincs, akiben kiskora óta bízni tudna.
- Ez elég szomorú. - gondolkodtam el.
- Nem azt mondom, hogy ez mentség a viselkedésére. Ez a szülei hibája. Nekik kellett volna megakadályozniuk a dolgot. De a tegnapi incidens után kénytelenek lesznek szembenézni a problémával.
- Remélem, meg tudják beszélni a dolgot. És javítanak rajta. Nem pedig minket utálnak majd meg.
- A megjegyzéseikből ítélve, erre nem vennék mérget. - mondta Anya.
- Majd lesz valahogy. - mondta Apa erőltetett vidámsággal. - Viszont remélem, hogy meg tudsz nekem bocsátani azért, mert nem hittem neked és téged büntettelek egy olyan dologért, amiről nem tehetsz. Te voltál az áldozat ebben a történetben, mégsem segített neked senki, mindenki ellened volt. Remélem tudod, hogy Adam-mel sincs semmi bajom, egy nagyszerű fiú, ha tehetné, mindentől védene téged és abból, ahogy tegnap viselkedett, egyértelmű, hogy igazán szeret.
- Ó Apa... - suttogtam és könnyek gyűltek a szemembe.
- Természetesen megértem, ha egy darabig haragszol rám, hiszen egyáltalán nem viselkedtem korrekten. Sőt. A lehető legszörnyűbb módon viselkedtem veled. Remélem idővel megbocsátasz.
- Most is megbocsátok. - mondtam sírva és odarohantam hozzá. Szorosan átöleltem és pár pillanattal később az ő vállát is zokogás rázta. Anya távolabbról figyelt minket, de a szipogásból ítélve ő is meghatódott.
Miután kisírtuk magunkat, megerősítettük, hogy ilyen soha többé nem fordul elő. Szeretjük egymást. Ő az apám, én pedig a lánya vagyok. Ha vannak is köztünk nézeteltérések, nincs olyan nagy probléma, amit ne tudnánk megoldani türelemmel és empátiával.










2 megjegyzés:

  1. <3 ez imadnivalo,komolyan egesz nap arrol tudnek aradozni,hogy milyen jo iro vagy,kene egy resz Amivel es a baratnoivel
    Xoxo,me

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon meghatottál. <3
      Az új rész este érkezik.

      Törlés