Szavak

Sziasztok!
Remélem nem várattalak túl sokáig titeket.
Előre szólok, hogy a jövőhéten poszt nem lesz, mert osztálykirándulunk. Igen, most.
Rész leghamarabb 2 hét múlva vagy esetleg a 26.-ai hét elején, ha nagyon ráérek!


A keringő után hirtelen minden felpörgött. A 2 osztálynak még hátravolt az osztálytánca is, vagyis át kellett öltözni újra. Az öltözőben hajkefék, harisnyák és Hayley cipője röpködtek fel-alá, mivel ázsiai barátnőm nehezen viselte, hogy idegesebb osztálytársaink visítozva sminkelnek.
- Csönd már, ha mondom! - vágta oda a cipőjét Hayley, mire Michelle egy hirtelen mozdulattal az álláig húzta a tusvonalát. A cipő szerencsére nem találta el, de moshatta le magáról a sminket és ez nem igazán tett jót a kedvének.
- Basszus Hayley. - csattant fel némileg jogosan. - Ezt egy csomó idő lemosni. Nem fogok elkészülni miattad.
- Mi a francnak kell sminkelni 30 percenként? Vagy legalább csöndben lennétek, fáj a fejem tőletek! - vágott vissza Hayley. Michelle közben elkezdte lemosni az arcáról a fekete festéket, de az nem jött le túl könnyen.
- A szüleid nem tanítottak meg kulturáltan viselkedni? - vetette oda közben. - Vagy ez a ti országotokban nem divat? Ázsiában cipővel dobáljátok egymást? Ez a szellemi szint?
Megfagyott a levegő. Mindenki elhallgatott. Michelle megjegyzése túlment egy határon. Ezt a mondatot tolerancia-tréningeken szokták mondani elrettentő példaként. Itt az USA-ban pont nincs helye egy ilyen megjegyzésnek, hiszen meglehetősen kevert nemzetiségű az ország és ha úgy vesszük, mindenki bevándorló. Kivéve az indiánok. Elég csak az osztályban körbenézni. Sophie olasz, Hayley koreai, Rob brit, Michelle pedig francia származású. Egyedül Melissa-nak lenne joga lenézni bárkit is, hiszen ő indián. De normális ember nem ez alapján ítéli meg a másikat, Messy pedig híresen toleráns.
Mindenki az arcát dörzsölő Michelle-t bámulta, aki úgy tett, mintha nem venné észre, hogy mit okozott egy meggondolatlan mondatával. Ugyanis Michelle nem előítéletes vagy ilyesmi, csak nagyon könnyű felidegelni, akkor pedig robban.

Michelle

- Hogy mit mondtál? - szólalt meg Hayley. Michelle felpillantott, megcsillant a szemében a félelem, de aztán csak megvonta a vállát.
- Semmit.
- Aha. Szerintem is. - mondta Hayley és fenyegetően közelebb lépett. Michelle ekkor végre befejezte az arca dörzsölését. Megpróbált elmenni Hayley mellett, hogy eltegye a sminkcuccát, de Hayley elkapta a karját.
- Engedj el! - szisszent fel Michelle.
- Téged így neveltek otthon? - kérdezte Hayley. - Hogy rendben van az, ha másokat csesztetsz, mert nem 100%osan amcsi? Amúgy is mire van olyan nagy arcod? Ti magatok se vagytok olyan nagyon hű de igazi amerikaiak. A Boucher családnévvel mit pattogsz, a többség ki se tudja mondani rendesen! Én Koreából jöttem, te meg Franciaországból, mi a különbség? Hasonlítok apukámra, ez van. De ettől még ugyanannyira amcsi vagyok, mint te. Sőt. Én még koreaiul se beszélek. Te, ha jól tudom, franciául beszélsz otthon.
Michelle elvörösödött. Kitépte magát Hayley kezéből és kirohant a folyosóra. Nekünk is mennünk kellett, mert idő volt.
A rock 'n' roll tánc végül elég sikeres lett, a fiúk se ejtettek el minket az emelgetésnél, pedig komoly veszély volt erre néhány esetben. A tánc után kiálltunk a falhoz és megnéztük a másik osztályt is. Ők egy charleston-t táncoltak. Nem volt rossz, de szegény fiúk néha megszenvedtek a lépésekkel. Volt, aki végig a földet bámulta, hogy ne rontson.
Miután vége volt a táncoknak, újra fel kellett vennünk a keringő ruhát, hogy a végén lehessen keringőzni a családdal. Mikor mindenki készen lett, felsorakoztunk a teremben.
- Most következzen a bálkirály és bálkirálynő szavazás hirdetése! - hallottuk az igazgatónkat. Ja, szavazás. Ami abból állt, hogy az alsóbb éves fiúk megszavazzák a legribancosabb ruhás lányt királynőnek, a lányok pedig a leghelyesebb srácot. Semmi értelme nincs és csak az időt húzza.
- Az idei verseny igen szorosra sikerült. - folytatta az igazgatónő. (Igaz, ezt minden évben elmondja, de nem baj.) A fiúkkal kezdte.
Nem írom le a hosszadalmas beszédét, elég annyi, hogy Nick lett a 3., Adam a 2. és valami Danny nevű srác nyert a másik osztályból, akit esküszöm sose láttam még. Előfordul. :D
- Következzenek a lányok! A 3. helyezett Bianca Taylor.
Azt hittem, Bia nyeri meg, mivel olyan szép volt.
- A 2. helyezett Jessica Hoodson. A királynőnk pedig... Michelle Boucher!
Az osztályunk egy emberként szisszent fel. Michelle a mai után nem egy példakép, az biztos. Michelle odament az igazgatónő mellé és átvette a koronát.
- Nagy tapsot Michelle Boucher-nek! - mondta az igazgatónő. Mindenki tapsolt, kivéve minket. Az igazgatónő arcán látszott, hogy nehezére esik nem beleordítani a mikrofonba, hogy viselkedjünk. Michelle ekkor mellé lépett és kivette a kezéből a mikrofont. Az igazgatónő egyszerűen lefagyott, ilyesmire diák még sose vetemedett, pedig látott ő már sok mindent.
- Jó estét mindenkinek! - kezdte Michelle. - Michelle Boucher vagyok.
Az igazgatónő angolosan mondta ki a nevét, Michelle pedig direkt kihangsúlyozta a francia ejtésmódot.
-Hatalmas megtiszteltetés számomra a korona és nagyon köszönöm mindenkinek, aki rám szavazott. - folytatta Michelle. - A koronával hatalmas felelősség is jár, hiszen egy királynőnek példát kell mutatnia a többieknek. Én azonban nem vagyok példakép. Egy királynő nem cselekedhet meggondolatlanul, engem pedig köztudottan az érzelmeim vezérelnek. Ma is megbántottam valakit. Ezért úgy döntöttem, hogy a koronát Hayley Namgoong-nak adom át. Ő sokkal inkább példakép, mint én valaha is leszek. Remélem, hogy megbocsátasz nekem Hayley és viseld büszkén a koronát, mert megérdemled!
A teremben döbbent csend támadt. Még az igazgatónő is tátott szájjal bámult Michelle-re. Alex finoman meglökte Hayley-t, aki erre megbotlott és majdnem orra esett.
- Idejönnél kérlek? - nézett rá mosolyogva Michelle. A mikrofont visszatette az állványára. Hayley nem tehetett mást, odasétált Michelle mellé, aki megfogta a koronát és kiszedte a hajából. Fel akarta tenni Hayley fejére, de ő megrázta a fejét.
- Nem kell ez a szar! - tört ki belőle, és mivel a mikrofon előtt álltak, mindenki tökéletesen hallotta. Hayley elpirulva hátrapillantott az igazgatónőre, majd korrigált. - Mármint, kedves tőled, de nem tartok rá igényt.
- Hayley, sokkal jobban megérdemled nálam. Azok után, amit a fejedhez vágtam...
- Azt mondtad, hogy egy királynőnek példaképnek kell lennie, ugye? - vigyorgott Hayley, majd nemes egyszerűséggel arrébb tolta Michelle-t, így teljesen kisajátította a mikrofont. - Igazad van, nagyon megbántottál, hiszen teljesen alaptalan volt, amit mondtál. Azonban egy ekkora tömeg előtt képes voltál bocsánatot kérni, ami nem kis dolog. Igaz, hogy ez így megint olyan lett, mint egy nyálas romkom, amitől hánynom kell, mert nem elég, hogy Amanda is ilyen, egyre többen jönnek ezekkel a filmszerű fordulatokkal, de hajlandó vagyok eltekinteni ettől. Visszatérve, beláttad, hogy hibáztál és ez nem mindenkinek sikerül. Jó vagy példaképnek, mert tudod, hogy te is hibáztál és nem úgy teszel, mintha nem így lenne, hanem beismered, hogy nem volt igazad. Szóval add azt ide! - kapta ki a kezéből a koronát. Michelle azonban túl erősen fogta, így Hayley-nek sikerült kettétörnie. Néma csend lett és mindenki a két lányt bámulta.
- Khm... Akkor tedd vissza a fejedre ezt a jelképes koronát. - mondta Hayley. Az igazgatónő tajtékzott, de mielőtt bármit is mondhatott volna, Bia közbelépett.
- Tessék, tedd rá ezt. - vette le a saját fejéről a picike tiarát. - A királynők úgyis szolidak.

Bia tiarája

- Kösz Bia! - mosolygott Hayley, majd a tiarát Michelle hajába tette. - Nos, Mademoiselle Boucher, legyen büszke erre a tiarára!
Kitört a tapsvihar és mindenki a két lányt ünnepelte. Bia-nak gyorsan kerítettek egy másik tiarát, Hayley pedig magához vette a széttört koronát.
Miután nagy nehezen csönd lett, az igazgatónő fáradt hangon bejelentette, hogy a király és királynő tánca következik. Miután Danny és Michelle tánca rendben lezajlott, következett az össztánc. Mindenki táncolt mindenkivel, én Apával és Matt-tel, sőt még Sam-mel is egy kicsit. Nick és Rob is megforgattak. Végül Adam felkért még egy körre.
- Büszke vagyok rád. Képes voltál élvezni a táncot. - mosolygott.
- Tudom. Szerintem is meglepő. - nevettem. Még poénkodtunk egy kicsit, majd lassan véget ért az egész. Az öltözőben is beszélgettünk egy kicsit a lányokkal, majd mindenki hazaindult. A bejáratnál Adam várt és a családom.
- De aranyos vagy, hogy megvártál! - fordultam hozzá. - De nem kellett volna, úgyis másfelé megyünk.
- Nem éppen. - vigyorgott.
- Hogyhogy? - kérdeztem csodálkozva.
- Ma nála alszol. - mondta Anya. - Megengedjük. Mármint, ha te is szeretnél.
- Köszönöm. - öleltem át a családomat. - Igaz, hogy se pizsim, se másnapi ruhám, sőt semmim, de oké.
- Hoztunk neked cuccot. - mosolygott Apa, azzal a kezembe nyomott egy hátizsákot.
- Imádlak titeket! - mosolyogtam.
- Érezd jól magad! - búcsúztak el.
- Gyere! - fogott kézen Adam, majd elindultunk az ő családjához, akik már vártak ránk az autónál.

Szalagavató II.

Sziasztok!
Végre-végre meghoztam a szalagavatós bejegyzés második részét. Lehet, hogy lesz még egy része, mert elég sok ötletem van hozzá.
Jó olvasgatást! :)



Az öltözőbe belépve elállt a szavunk. Vagy 3 takarítónő mosta fel a padlót.
- Mi történt itt? - kérdezte Alex félhangosan.
- Clau rám öntött egy adag vizet. - hallottuk meg Bia hangját. Az egyik sarokban állt és próbált nem útban lenni. - Alaposan összevesztünk, majdnem nekem ugrott, de végül megelégedett azzal, hogy nyakon önt 1,5 liter vízzel.
- Ennél gyerekesebb már nem is lehetne. - mondtam.
- Nézd, én megértem, hogy dühös. - sóhajtott Bia. - De ez tényleg túlzás. Nem tettem semmi megbocsáthatatlant.
- Beszéltél vele valaha úgy, mint Amandával? - kérdezte Sophie.
- Igazából nem. Próbáltam, de nem hallgatta végig, mert folyton rohant. Vagy ha figyelt is, nem értette. Úgyhogy egy idő után feladtam.
- Értem. Talán nem kellett volna abbahagynod. Addig kellett volna zaklatnod, míg végig nem hallgat és meg nem érti.
- Már mindegy. Most már teljesen mindegy, hogy mit kellett volna másképpen csinálni. - vont vállat Alex.
- Esélytelen, hogy megbeszélitek? - kérdeztem. Bia rám nézett és a tekintete mindent elmondott. Időközben a takarítónők végeztek és kimentek. Bia kimerülten roskadt le egy padra. Szomorkásan elmosolyodott, majd megrázta a fejét és a távolba meredt. Pár percig ült így, a semmibe nézve. Sophie egy pillanatra eltátotta a száját. Én teljesen meg tudtam érteni. Valószínűleg mindhármunk fejében az kattogott, hogy Bia még így, teljesen összetörten is mennyire szép. Ugyanis a fehér keringőruhában, az enyhén vizes hullámos hajával és a révedező arckifejezésével igencsak lenyűgöző látványt nyújtott.

- Tudjátok... - szólalt meg hirtelen, még mindig elnézve a fejünk felett. - Ha visszagondolok az egész életemre, akkor azt látom, hogy kb. mindent elszúrtam. Az általános iskolás évek, a cicababa korszak, a gimi, Adam, a hisztik és most Clau. Pedig imádtuk egymást.
- Hogy rontottál volna el mindent? Hiszen magadtól jöttél rá, hogy nem jó, ahogy most csinálod és önerőből változtattál rajta és most boldog vagy Will-lel. - guggoltam le elé, ami nem volt egyszerű a hatalmas szoknyában. - Annyit minden szörnyűség történt veled már és te ezek után sem adod fel. Nézz meg engem, minden kis hülyeség kikészít! Te pedig fel sem veszed, még a nagy dolgokat sem. Sokkal erősebb vagy, mint bármelyikünk. Büszkének kellene lenned magadra, nem pedig magadat büntetni más korlátoltsága miatt.
- Köszönöm Amanda. - mosolyodott el Bia és átölelt. Én ettől ugyan majdnem hanyatt-estem, de az nem baj.
- Nos, kis filmsztárom, azt hiszem, ez karriered csúcspontja. - hallottuk a jól ismert gúnyos hangot. Hayley az ajtóban állt, lazán nekidőlve a falnak. - Ez a monológ... bármelyik romkom-ba beillett volna. Szerintem el kellene gondolkoznod a dramaturg szakmán.
Én dühösen néztem rá. Ez egy fontos pillanat, erre elhülyéskedi? Hayley azonban elkomolyodott és bólintott, jelezve, hogy egyébként egyetért velem.
- Lassan mennünk kellene. - szólt Sophie. - Mindjárt vége a szünetnek.
- Még beszélünk, oké? - szorítottam meg Bia kezét.
- Rendben.
Kimentünk és valóban folytatódott a 'műsor'. Elsőnek a másik osztály keringőzött. A lányokkal a fal mellett álltunk és néztük a táncot.
- Melyik Clau? - kérdeztem.
- Amelyik a legkivágottabb cuccban van. - mondta Alex.
- Ott van! A szőke sráccal táncol. - mutatta Sophie. Alex-nek igaza volt. Clau ruhája ismét feszegette az 'iskolában tűrhető' kategóriát.

 - Ez nem is szalagavatóruha! - mondtam. - Úgy néz ki, mint egy függöny.
- Lehet, hogy az. - nevetett Hayley. - Biztos az a divat.
A tánc lassan véget ért, nekünk pedig ideje volt felsorakozni. Beálltam Adam mellé és félénk mosollyal ránéztem.
- Ugye nem izgulsz? - kérdezte.
- Kicsit. - vallottam be.
- Ez csak egy tánc. Ha elrontod, senkit nem fog érdekelni. Csak a szüleink vannak itt. Meg a tanárok.
- Elég az.
- Senki nem fog beszólni, ha rontasz. Nem is tudják, ha rontasz. Csak menjünk ki oda, táncoljunk egyet erre a fertelmes nyálas számra, mosolyogj rám közben és élvezd ezt a 3 percet!
- Ez nem ennyire egysze... - kezdtem, de Adam hirtelen megcsókolt. Meglepődtem, hiszen bármelyik pillanatban elindulhatott a zene. Mielőtt azonban rendesen visszacsókoltam volna, Adam elhúzódott és szemtelenül édes mosollyal fordult hozzám.
- Egy kis biztatás! - kacsintott. Ebben a pillanatban felcsendült a zene és indulunk kellett. Nem értem, hogy Adam miért mondta, hogy nyálas. Nem volt az. Modern volt és igazi szalagavatós hangulatú. Olyan keserédes. Örülünk, hogy itt vagyunk, de ugyanakkor mindjárt vége.
A gondolkodást erőnek erejével félbeszakítottam és felemeltem a fejem, hogy bele tudjak nézni Adam szemébe. Onnantól kezdve el is felejtettem addigi aggodalmaimat és teljesen belefeledkeztem abba, hogy egymást nézzük. Csak táncoltam, nem pánikoltam a lépéseken, minden jött magától. Amikor a Wind of Change utolsó hangja is elhalt és kitört a tapsvihar, könnyes szemmel néztem Adam-re. Ennyi volt. Hosszú hónapok munkája és kínlódása. 3 röpke perc. Elmúlt ez is, szinte elrepült és úgy éreztem, mintha ez az egész tánc valamiképpen a gimnáziumi éveimet akarta volna szimbolizálni. Nehezen indult, aztán mire belejöttem, véget is ért.

Visszatértem!

*dobpergés,örömujjongás,fanfár*
Itt vagyok újra!
Mint írtam, a gépem aksija megdöglött, így szervizbe kellett vinnem. Tegnap este azonban visszakaptam az én kicsikémet (by the way, Piroskának hívják... Igen, a laptopot. :D ), és emiatt újra tudok nektek írni.
Sajnálom, hogy lemaradtam az évkezdésről, mostanra remélem belerázódtatok a suliba meg ilyesmik. Nem tudom, hogy hétköznap lesz-e energiám új részt írni, valószínű, hogy szombatra csúszik. (Most is kb. 5 percem van, rohanok angolra, mert természetesen én sose bírok nyugton ülni, most éppen szintemelőzök angolból, vagyis vár egy kellemes emelt érettségi októberben...)
Amint tudok, jelentkezem.
Még egyszer bocsánat, de ne rám haragudjatok, hanem a szerelőre! :)