Utószó&Köszönetnyilvánítás

Sziasztok!
Hihetetlen, hogy utoljára kell ideírnom ezt és azt is, hogy sajnálom, hogy megint késtem. Múlthéten szalagavatón voltam, vasárnap meg barátnőkkel találkoztam, akiket 3 hónapja nem láttam.
Ez az utolsó bejegyzés ezen a blogon, ami eszméletlenül furcsa. Mikor elindult, azzal a céllal kezdtem el írni, hogy kiírom magamból a bennem kavargó kérdéseket, és megalkotom saját magam vöröshajú (mindig vörös akartam lenni), kicsitmás verzióját. 4,5 év után bevallom, hogy igazából én vagyok Amanda. Vagyis az alapja. Reméltem, hogyha megírom ennek a "kicsit olyan, mint én" lánynak a történetét, választ kapok arra is, hogy mit csinálok rosszul a saját valós életemben. Kívülről látva mindig más. Mondhatjuk tehát, hogy Amanda terápiás céllal született meg.
Pontosan emiatt, nem is vártam kommenteket az elején, plusz tudtam, hogy ilyen gimis lány blogból rengeteg van, úgyhogy nem hittem/gondoltam, hogy pont az enyém lesz az, amit bárki elolvasna.
Jó, Amanda nem teljesen olyan, mint a többi blog főhősnő, mert sokkal szerencsétlenebb, nem sminkel, nem balhézik a szüleivel... Direkt nem írtam bele olyanokat, hogy "ma ezt vettem fel "és nem szúrtam be képeket a napi outfit-ekről, mert engem ez egyszerűen nem érdekel. Igen, vannak képek ruhákról, de akkor indokolt volt az illusztráció.
Amanda egész világa, az egész univerzum (milyen menő lenne már egy sorozat belőle :D ) is kicsit hasonló a saját életemhez. A közelebbi, gyakran felbukkanó szereplők mind egy-egy ismerősömön alapulnak. Pl. Sophie és Alex a 2 legjobb barátnőm egy az egyben
Az egyetlen kivétel Bia, aki elég közeli és fontos szereplő, mégis teljesen kitalált. Fogalmam sincs, hogy honnan jött, egyszer kipattant a fejemből a szőke cicababa ötlete és igen hálás téma volt, úgyhogy maradt.
Vannak misztikus dolgok a bloggal kapcsolatban, pl. Adam karaktere. Őt akkor alkottam meg, mikor éppen szingli korszakomat éltem. Mikor pedig összejöttem a barátommal, kiderült, hogy vannak ám hasonlóságok a 2 srác között. Pl. A barátomnak is van egy húga, aki 2 évvel fiatalabb nála.
A történet néhány eleme megvalósult, miután leírtam, nem pont ugyanúgy, de belegondolva, volt hasonlóság többször is. Pl. Kirándulásos hisztik, srác, aki hirtelen érdeklődni kezdett, pedig foglalt voltam
Tehát csak óvatosan a blogolással! :D
Sok olyan időszak volt, amikor abba akartam hagyni az egészet, mert sok időt elvett és egy idő után hiányzott valami visszajelzés a munkámról. Kb. 1 év kellett, hogy elkezdjenek rendszeresen kommentelni az olvasók, és nagyon jó érzés volt. Hullámzó az érdeklődés persze, a végefelé alig voltak kommentek, de addigra már eltökéltem, hogy befejezem. Igazából az elejétől kezdve egyértelmű volt, hogy befejezem, általában végigcsinálom a dolgokat.
Még egy kulisszatitok: a legtöbb esemény írás közben született meg. Annyi volt a fejemben, mikor nekiültem írni, hogy Amanda össze fog jönni Adam-mel, valamint a karakterek közül Sophie és családja, Alex családja, Beckie, Jessy és a 3 srác volt meg. (Plusz nyilván a Parker family is.) Mindenki más és az összes esemény abban a pillanatban jött létre, ahogy leírtam azt a mondatot. Imádtam írni. Leültem és csak gépeltem. Ömlöttek belőlem a gondolatok és ez az egész kreált világ leírása és eseményei, gondolkodni sem kellett. Olyan volt, mintha Amanda mindig is ott várt volna, hogy egyszer leírjam a történetét.
Az őszinte percek végén, még annyit szeretnék elmondani, hogy eszméletlenül hálás vagyok minden kedves szóért, támogatásért és azért, hogy vártátok az új részeket. Ennek a sztorinak itt vége van, de ez nem azt jelenti, hogy nem lesz másik.

• A Must továbbra is működni fog, most, hogy Amanda-t lezártam, teljes gőzzel tudok arra koncentrálni. 
• LESZ új sztorim. Mindenképpen. Nem ígérem, hogy nemsokára, de lesz. A kis csapat 2. generációjának a sorsát is érdemes lenne papírra (azaz képernyőre) vetni, így nem maradnánk enélkül a világ nélkül, amit én nagyon megszerettem és remélem ti is.
• Tervezek egy teljesen új témájú történetet is, erről nem árulok el többet, mert csak ötlet még. De teljesen más, mint Amanda, nem ennyire tinis meg rózsaszín.
• Bármilyen új történet leghamarabb nyáron várható. 
• Amanda egyetemi életének leírását, mint blogot elvetettem, mert nem tudnék túl sok újdonságot belevinni. Bárki bármit mond, az egyetem olyan, mint a gimi, csak nagyban. :)

Végezetül, szeretném megköszönni nektek azt a hihetetlen nagy motivációt, amit a kommentjeitek jelentettek nekem. Ha nem írtatok volna, nem hiszem, hogy végigvittem volna a történetet idáig.
Köszönöm Vivinek, aki hatalmas meglepetést okozott nekem azzal, hogy reagált az Epilógusra, mikor hónapok óta senki nem írt semmit.
Köszönöm Évinek, aki a vicces kommentjeivel mindig bearanyozta a napomat, és aki nem mellesleg a barátom húga. :) ;)
Köszönöm a barátomnak, hogy szeret engem, ezáltal olyan nyugodt és boldog tudok lenni, hogy van energiám és kedvem írogatni. Ez nem tartozik szorosan ide, mert sokáig nem is tudott arról, hogy blogolok, de nem baj. Jólesik leírni.
Köszönöm azoknak, akik 113 megtekintést összehoztak a blogomra egy nap alatt. Köszönöm azoknak, akik akár egy kommenttel is hozzájárultak ahhoz, hogy jókedvem legyen. Köszönöm mindenkinek, aki a "Névtelen" címke mögé bújva nyilvánított véleményt. Köszönöm, hogy megértettétek, hogy nem árulom el a rendes nevemet, bár többször erősen gondolkodtam rajta.
Mindenkinek köszönök mindent, aki bármilyen formában hozzásegített ahhoz, hogy befejezzem ezt a történetet.

2013. június 23. Ekkor indult a blog, egy hirtelen felindulásból jött ötlet alapján. 2018. február 10. Ez az a nap, amikor ez a kis miniuniverzum bezárja kapuit. 4,5 év. 181 bejegyzés. Ennyit ért meg az én kis agyszüleményem. Bármennyire is fáj, el kell engednem most. Sokat segített, sok mindenre ráébresztett, de a feladata ezennel lezárult.
Bárkit szívesen lát az oldal továbbra is, lehet olvasgatni, nézegetni és várni az új sztorikat. Addig is ott a Must, szabadon véleményezhető. :)
Még egyszer köszönök mindent nektek, drága olvasóim. Nélkületek nem jött volna össze.
Végezetül köszönöm neked is, Amanda. Igaz, hogy csak egy kitalált karakter vagy, de te vagy az én vöröske alteregóm. Büszke vagyok rád te lány, hogy ennyi ideig kitartottál mellettem. Rengeteget segítettél nekem, sok mindenre ráébresztettél, akkor is, ha én alkottam meg az egész életedet. Visszaolvasva nagyon sokat tanultam a dolgaidból. Köszönöm, hogy megírhattam a történetedet. <3
(A viszontlátásig) szeretettel:
Én :)

Epilógus

Sziasztok!
Igen, ismét lekéstem a határidőt, mert tegnap kellett volna megjelenjen ez a rész. :/ Nagyon nehéz lezárást írni, folyamatosan vívódtam írás közben, hogy jó-e ez így meg természetesen valamilyen szinten fájdalmas is lezárni.
Viszont tudom, hogy nem húzhatom a végtelenségig, tehát eljött a pillanat, hogy könnyes búcsút vegyek a történettől. (Lehet, hogy szó szerint könnyes lesz.)
FONTOS: Még lesz egy utószó a történethez, ami a vasárnap érkezik. Ne maradj le róla!
Na, akkor minden adminisztratív dolgot megbeszélve, lássuk a végét.

*10 év múlva*

- Stephen, Nora, ne ordítsatok már! - emeltem fel a hangom, amikor már negyedszer kellett rájuk szólnom, hogy hagyják abba a fejhangon való visítást.
- Bocsánat Mama. - biggyesztette le a száját Stephen, majd folytatták az önfeledt viháncolást a húgával. Én erre csak a szememet forgattam, majd nagy nehezen, amennyire a nagy hasamtól tellett, "gyorsan" felálltam. Stephen és Nora az én tündéri 4 éves ikreim, nemsokára pedig megérkezik a harmadik baba is. Adam-mel egyetértettünk abban, hogy a kistesó neme legyen meglepetés, ezért mi sem tudjuk, hogy kisfiút vagy kislányt várok.
A barátaim közül sokan megrökönyödtek, hogy 29 éves koromra már 3 gyerekem van, ugyanis, mint mondták, ez nem szokásos újabban. Engem azonban nem érdekelt. Már az esküvőkor is sokan hüledeztek, hogy hova kapkodunk. 24 voltam, amikor Adam megkérte a kezemet. Én nem éreztem elhamarkodottnak, mivel addigra már mindketten egy éve dolgoztunk és fél éve együtt laktunk. A szüleim eleinte akadékoskodtak csak, később megbékéltek a helyzettel és azóta ők is ugyanúgy bírják Adam-et, mint én. Jó, nyilván nem ugyanúgy, de értitek.
Az esküvő után 1,5 évvel megszülettek az ikrek, ami végérvényesen bebetonozta a családom Adam iránti rajongását és az enyémet az ő családjában.

Én az esküvőmön

A kicsik a kezdettől fogva nagy bajkeverők voltak, mindig valami csínyen járt az eszük, tehát az elmúlt 5 évben rengeteget költöttünk új bútorokra, főleg függönyökre, ugyanis a kedvenc szórakozásuk a függöny letépése, majd darabokra rángatása, hogy jelmezt tudjanak belőle csinálni. Szerencsére Adam az egyik legnagyobb magazinnál helyezkedett el, valamint rendezvényeken is fotóz, ami nagyon jól fizet, így nem volt probléma, hogy folyton tönkretettek valamit. Ezt ne úgy értsétek, hogy én nem dolgozom, ugyanis ameddig lehetett, addig dolgoztam a közeli oviban. A két kicsi születése után otthon maradtam velük, 3 éves koruktól pedig ugyanabba az oviba járnak, ahol én dolgozom, de természetesen más csoportba. 2 év munka után azonban ismét itthon vagyok.
- Papa, Papa! - kiáltott fel Nora, mikor észrevette az ajtón éppen belépő Adam-et. Odaszaladt hozzá, Adam pedig felkapta és megpuszilgatta. Stephen-t és engem is üdvözölt, majd megkérdezte.
- Indulhatunk?
- Persze, csak fel kell venniük a cipőjüket. - mosolyogtam rá. - Meg persze nekem is.
Adam elnevette magát, majd szépen sorban mindhármunknak segített cipőt venni, ugyanis én egy hónapja már nem bírok lehajolni. Miután mindenki menetkész volt, elindultunk a park melletti cukrászdába, ahol a többiekkel fogunk találkozni. Rendszeresen összeülünk, kb. 3 hetente. Igaz, a társaság egy kicsit változott az elmúlt években.
Mire elgyalogoltunk odáig (15 perc sétára lakunk a parktól), már mindenki más odaért.
- Ami! - ugrana a nyakamba Sophie, azonban a hasam láttán meggondolja magát és inkább barátságosan vállon vereget.
- Látom, éppen festettél. - viszonozom a mosolyt, ugyanis Sophie hajának bizonyos részei élénk narancssárga színben pompáznak. Kedvenc szomszédom elvégezte a grafikus szakot, de igazi szenvedélye a festés, így abból próbál megélni, több-kevesebb sikerrel. Volt már 3 kiállítása is. Már rég nem a szüleivel él, hanem az egyetemen megismert haverjaival bútorozott össze még 4 éve. Csupa különc művész, úgyhogy remekül megvannak. Ki tudja azonban, meddig lesz ez így? Sophie 1 éve randizgat egy orvossal, akit az egyik fesztiválon ismert meg. A srác 4 évvel idősebb nála, de nagyon egy hullámhosszon vannak. - Hol maradt Brad?
- Éppen műt valakit. - von vállat Sophie. - Azt ígérte, később csatlakozik.
Miután leülünk és rendelünk, szemügyre veszem a társaságot. Mindenki hosszú utat járt be az elmúlt 10 évben.
Alex és Nate. 2 éve házasok, de egyelőre eszük ágában sincs gyereket vállalni. Minden szabadidejüket az utazgatás teszi ki. Alex kémikus végzettségével elég jól keres, Nate pedig végül a rendezvényszervezésben találta meg az útját. Adam-mel van egy cégük, ami rendezvényszervezéssel foglalkozik és természetesen a fotózás is garantált mellé.
- Mikorra is várod a babát? - kérdezi Alex. - Lassan akkora vagy, mint egy lufi.
- Köszönöm kedvességed. - nyújtom ki rá a nyelvem. - 3 hét múlvára.
- Ami hiába háromgyerekes anya, még mindig nem sikerült felnőnie. - legyint lemondóan Emma, aki csak futó látogatásra érkezett a testvére családjához. Emma sikeres pszichológus New York-ban, egyelőre még keresi a párját, de Pete és Lottie mindennél fontosabb számára, így kéthetente meglátogatja őket. A boldog pár megvárta, míg Tommie befejezi az ovit, utána pedig Long Beach-re költöztek. Tommie most nincs itt, éli a gondtalan 14 évesek életét, valahol a haverjaival van és nagyon várja az első évet a gimiben. Tommie kishúga, Renata viszont itt van. A kis Renata 7 éves, most megy suliba majd, és az én Nora-m legjobb barátnője.
- Ugyan hagyd már! - mosolyog Emma-ra Lottie, majd megszorítja a kezemet. - Mit nem adnék, ha lenne még egy kisgyerek otthon. Sokszor nem tudnak egymással játszani, hiszen Tommie annyira nagy Renata-hoz képest.
- Ezt miért nem otthon mondtad, édes? - fordul felé Pete felvont szemöldökkel, egyértelműen jelezve, hogy felőle akár ebben a pillanatban hozzákezdhetnek a harmadik csemete létrehozásához. Lottie nevetve megcsapja a vállát. Annyira jó látni, hogy milyen felszabadult, mióta együtt vannak és visszakapott valamit abból az énjéből, amit 15 évesen elvesztett. Az érettségit is megcsinálta időközben, és Pete építészcégében látja el a titkárnői dolgokat.
Továbbpillantok az asztal túlsó felére. Nick és Beckie kézen fogva ücsörögnek, feltűnően csendben.
- Mi az Honfrie művésznő, hirtelen megnémult? - érdeklődöm, azonban Beckie csak a fejét rázza, majd erőt vesz magán és kimondja.
- Gyereket várok.
- Uramisten! - hangzik mindenhonnan.
- Kb. 2 napja tudjuk. - veszi át a szót Nick.
- Mikor házasodtok össze? - lelkesedik Alex.
- Nem tervezzük. Egyelőre nem. - mondja Nick, amit Alex nem kommentál, csak csendben elfogad. Ő nem vállalna gyereket házasságon kívül, de hát ő ilyen régimódi. Nick és Beckie viszont... Nick tolmácsként dolgozik, Beckie pedig a saját jazz zenekarával koncertezik. Nem is ez a fura része, hanem az, hogy még mindig a randizós, "majd összefutunk" időszakban tartanak, hiába vannak együtt 15 éve, még külön laknak.
- Gratulálunk! -hallom az utánozhatatlanul Bia-s hangot Beckie-ék mellől. Bizony, bizony, Bia és a pasija, Will is a társaságunk szerves részévé váltak, mióta az a balhé történt Jessy-vel és Rob-bal. 7 éve történt, hogy Rob megcsalta Jessy-t, aki ettől annyira kiborult, hogy azon gondolkodott, hogy hogyan nyírja ki "azt a ribancot". Beckie és Bia hetekig próbálták lebeszélni a tervről, Jessy azonban annyira besokallt, hogy nekik esett és hát... Bia arcán azóta látható a mára elhalványult, de teljesen soha el nem tűnő seb, ami akkor keletkezett, hogy Jessy késsel ment neki. Bia így is gyönyörű, de érthető okokból Jessy-vel nem hajlandó érintkezni. A szőke lány azóta a többiekkel is összekapott és mivel Beckie is elítélte, így a legfőbb támogatóját elvesztve fogta magát, összepakolt és elköltözött. Jelenleg azt hiszem, San Francisko-ban van. Rob itt él LA-ben, de ő meg annyira szégyellte magát a viselkedése miatt, hogy szépen elmaradozott a közös találkákról, mára pedig teljesen elszigetelődött. Ha néha összefutunk, zavartan motyog valamit és gyorsan továbbáll.
- Köszönöm Bia. - mosolyog Beckie fáradtan. - Lassan nektek sem ártana egy saját gyerkőc.
Bia és Will együtt élnek, szinte azóta, hogy befejeztük a gimit. A srác programozó, amivel egy kisebb vagyont keres egy hónapban, Bia pedig egy menő szalonban fodrász. 3 éve fogadták örökbe afroamerikai kislányukat, Meredith-t.
- Ugyan, menj már! - nevet Bia. - Mer még csak 3 éves. Kicsit még had legyen ő az egyedüli.
- Ahogy gondolod, de te sem leszel fiatalabb. - szól oda Adam.
- A szokásos gonoszkodás, ha jól látom. - hallatszik a várva várt gunyoros hang a hátunk mögül. Egy emberként fordulunk a hang tulajdonosához, majd leesik az állunk.
- Mikor nőtt meg ennyire a hajad Hay? - visít Sophie, majd mielőtt koreai barátnőnk tiltakozhatna, a nyakába veti magát.

Hayley hosszú hajjal

- Szállj már le rólam! - kapálózik Hayley, de Sophie olyan szorosan öleli, hogy esélye sincs. Hay megtartotta a maga nyers modorát és elismert művészfilmeket rendez. Egyedül él, ugyanis mint számtalanszor közölte, a szerelem és ilyesmik csak időpocsékolásnak jók, neki pedig jelenleg nincs ennyi szabadideje. - A hajam pedig folyamatosan nő, illetve szerintem jól áll, tehát ez így van.
Ezzel ellöki magától Sophie-t, aki megtántorodik, de nem esik el. Ez a szintén most érkező Cecy érdeme, akinek szintén új kinézete van.
- Azt hittem, már van egy répa a társaságban. - röhög Nick, amikor észreveszi a változást. Cecilia ugyanis nem akármilyen hajszínnel a fején érkezett. Világosbarna tincsei vörösben tündökölnek.

Cecy vörösen

- Hugi, ezt mikor csináltad? - hüledezik Adam.
- Jaj már, nem vagy az apám. - fintorog Cecy. - 27 vagyok, nem 13. Azt csinálok a fejemmel, amit akarok.
- Jól áll. - karolom át a vállát, miközben leül közénk és ölébe veszi Stephen-t. - Csak hát tudod... én vagyok a vöröske a csapatban.
- Hülye. - lök meg játékosan. - Ne kezdd te is. Plusz nem olyan régen volt, amikor arra a rémes sütőtökszínűre festetted a hajad. Tehát szót se!
- Az 8 éve volt. - motyogom zavartan, de senkit nem érdekel, azonnal előkerülnek a sztorik és a képek, arról amikor 21 évesen úgy döntöttem, hogy unom, hogy a hátam mögött Lángocska a becenevem, és festetek magamnak egy kevésbé feltűnő vöröset. A fodrászom azonban enyhén mellélőtt a színnel, így jó egy évig egy róka és egy sütőtök keverékének néztem ki.
- Most nézd meg! - kapja elő a telefonját Cecy. - Ezen a fotón százszor viccesebb és furább vagy, mint én most.
Tátott szájjal meredek a telefonra, mivel mindenkit nyomatékosan kértem, hogy törölje a rókakoromból származó képeimet. Ezek szerint Cecy fütyült rám.

Én, a kisróka

- Úgy néztél ki, mintha a hajad egy hatalmas tábortűz lett volna. - állapítja meg Alex. - Rengeteg árnyalatú vörös volt benne.
- Ami egyébként is olyan, mint a tűz. Lobog, melegít, ugyanakkor megéget, ha nem vigyázol. - hajol hozzám Adam, megsimítja a (végre eredeti vörös) hajamat és megcsókol.
- Fúj Papa! - mondja Nora, amin mindenki felnevet.
- Hogy van Riry? - kérdezem Cecy-t. A lány sóhajt egyet, majd válaszol.
- Jól, azt hiszem. 3 hónapja nem láttam. - vallja be. - Nagyon lefoglalja a munkája.
Riry-vel mi utoljára karácsonykor találkoztunk, Cecy azonban közel lakik hozzá és ugyanabban a táncstúdióban dolgoznak, így ő szokott lenni az informátorunk Riry-ről. Megrökönyödünk, hogy ő se látta tavasz óta. Riry és a pasija, Scott tavaly szakítottak, ugyanis Riry meg akart volna állapodni, de a srác hallani sem akart erről, így lelépett, barátnőnk azóta a munkájába temetkezik.
- Remélem, rendbe jön. - mondja halkan Nate. Mind bőszen helyeslünk, aztán a hangulat visszaáll a kedélyes, vidám szintre. Most, hogy itt van mindenki, végre ott folytathatjuk, ahol legutóbb abbahagytuk.

*Pár óra múlva*

A gyerekek fáradtan és szokatlanul csendesen bandukolnak hazafelé. Elfáradtak a sütizés utáni szaladgálásban. Otthon szinte azonnal fürdeni mennek, majd gyors mese olvasás után lefekszenek aludni. Magamhoz ölelem mind a kettőt és elmondom nekik, hogy szeretem őket. Ez az esti rituálénk.

Miután elcsendesednek, kimegyek a nappaliba Adam-hez, aki éppen a laptopján szerkeszt valami fotót. Érkezésemre bezárja a dolgot, majd el is rakja. Leülök mellé, ő pedig átkarol.

- Gondoltad volna? - kérdezi pár perc múlva.

- Mit? - kérdezem kíváncsian.

- Azt, hogy ennyi idő után is kapcsolatban leszünk ezekkel az emberekkel. Persze, a gimi egy jó hely, de általában nem szoktak megmaradni a barátságok.

- Egyszerű. Olyanokkal kell barátkozni, akik igazi barátaid lesznek. - mondom bölcsen és csak félig komolyan. Adam nevet.

- Annyira szeretem, hogy ilyen naiv tudsz lenni. - puszilja meg a fejem tetejét. - Ne értsd félre, úgy értettem, hogy mindenre egy ilyen gyermeki rácsodálkozással tekintesz és magától értetődően mondasz ilyen igazságokat, amikről te is tudod, hogy nem így működnek.

- De szeretnék hinni benne, hogy igen. - fejezem be a gondolatot. Annyiszor hallottam már ezt tőle és minden alkalommal a szívem örömtáncot jár, hogy ez a tehetséges és szerető srác az enyém. - Én pedig annyira örülök, hogy mi minden hülyeség ellenére együtt maradtunk. Hiszen, ott voltak Jessy-ék, Riry, Emma és Hay még mindig egyedül vannak... mi pedig itt vagyunk nem egész 30 évesen és mindjárt megszületik a harmadik gyerekünk.

- A kis Tamara vagy Jack. - simítja meg a hasamat Adam. - Alig várom. Nem csak azért, mert biztosan őt is imádni fogom, hanem akkor ismét simán a karomba tudlak venni, megölelhetlek anélkül, hogy a hasad útban lenne és éjjel is bármikor hozzád bújhatok, amikor kedvem van. - kacsintgat. Én csak a szememet forgatom, de mélységesem egyetértek vele. - Sőt. Ha megszületik a pici és nagyobbacska lesz, akkor akár el is mehetünk egy családi kirándulásra. Vagy akár ketten, ha mindhárman nagyobbak lesznek. Szeretném neked megmutatni a világot. Rómát például. Imádnád. Rengeteg pizza...

- Már jól hangzik. - kacagok.

- Csodaszép, békés hangulat, tenger. Olyan lenne, mint egy második nászút. - Az emlék ismét nevetésre késztet, ugyanis az esküvő után csak arra volt pénzünk, hogy elmenjünk Long Beach-re nászútra. Távolsági busszal. :D

- Csodásan hangzik. - bújok hozzá. - Nekem is vannak még terveim a mi kis családunkkal. Annyi tervem van, hogy bele se fog férni az időnkbe.

- Hiszen itt van nekünk egy egész élet. - mosolyog rám Adam, majd magához húz. Ez az a pillanat, amikor ismét megbizonyosodom róla, hogy az életem sínen van. Nem félek többé a jövőtől. Az enyém ugyanis itt van előttem.

 

*5 év múlva*

Adam betartotta az ígéretét és valóban elvitt egy csomó helyre, köztük Rómába is. Pár éve elköltözünk az erdő mellé. Egy csodaszép pipacsmező fekszik a házunk másik oldalán, tehát Adam művészi érzéke nem csalt a választáskor.
Gyakran szoktam a mezőn sétálgatni, amikor senki sincs itthon, csak én. Ilyenkor elgondolkodom a többiek életén és a sajátomon. Hayley mára Hollywood-ot is meghódította, Sophie neve pedig fogalommá vált a festészet iránt érdeklődők körében. Én nem vágyom erre. Megelégedtem az óvónői hivatással, hiszen mi lehet annál jobb, mint a jövő felnőttjeinek első lépéseit segíteni és nevelni őket? Nem hiányzik a hatalmas vagyon vagy hírnév. Természetesen Adam nem keres rosszul, de mióta Tamara és Jack megszülettek (kiderült, hogy másodszorra is ikreket vártam!!), otthagyta a magazint és kizárólag Nate cégének fotóz. Nem járunk limuzinnal, nem élünk luxusvillában, de boldogok vagyunk. És azt hiszem, végül is ez az, ami igazán számít.

Vége

#Kimaradt jelenet 3.

Sziasztok!
 Már csak egy vizsgám van hátra, de az több, mint egy hét múlva lesz, úgyhogy addig is meghoztam nektek az utolsó kimaradt jelenetet Amanda történetéből. Ezenkívül még egy epilógus van hátra, amit brutál hosszúra tervezek és reményeim szerint még a vizsga előtt, legkésőbb aznap befejezem. Az epilógus után pedig könnyes és érzelmes utószó következik, amitől remélhetőleg mindenki nagyon meg fog hatódni és nem csak én fogom sajnálni, hogy itt a vége.
A mostani rész témája nehezen született meg, de végül úgy döntöttem, hogy legyen LOTTIE ÉS ADAM TISZTÁZÓ BESZÉLGETÉSE. Lottie hiába csatlakozott viszonylag későn a kis csapathoz, fontos tényező lett a végére és megérdemlik, hogy kapjanak egy kis reflektorfényt Adam-mel, akit sokszor elhanyagoltam. :/

*

(A parkban, a ballagás estéjén)

Lottie mosolyogva figyelte a futkározó kisfiát. Aki közelről megnézte, láthatta, hogy a fiatal anyuka mosolya mögött nyugtalanság húzódik. Próbálta elterelni a figyelmét az előtte álló feladatról, de hiába bámulta Tommie-t, nem tudta kikapcsolni a gondolatait, amik mindig visszakanyarodtak Adam-hez.

Vajon mit fog mondani? Mit fog szólni Tommie-hoz? Hogyan fog viselkedni 3 év után? Végighallgatja egyáltalán?

Már majdnem annyira beleélte magát a töprengésbe, hogy hangosan gondolkozzon, amikor Adam végre feltűnt a park bejáratánál. Zsebre dugott kézzel járkált, a szemével pedig a lányt kereste. Lottie intett neki, mire Adam megindult felé.

-  Szia! - mosolygott Lottie idegesen, mikor Adam odaért. 

- Szia! - mondta Adam, egy ugyanolyan vigyor kíséretében.

Te jó ég, olyan, mintha két fülig szerelmes tini randizna, kapott észbe Lottie, majd gyorsan cselekedve elkapta az éppen arra futó Tommie-t.

- Hadd mutassam be a kisfiamat. - mondta egy árnyalatnyival halkabban.

Tommie érdeklődve nézte az előtte álló "bácsi" arcát, aki falfehéren meredt rá. Nem gondolta volna, hogy találkozni fog Lottie gyerekével. Ettől az egész még valóságosabb lett. Ha sikerült is elfelejtenie, hogy miért ment el a lány, a kisfiú azonnal észhez térítette. 

- A bácsi miért nem beszél? - fordult Tommie az anyukájához, mikor Adam 2 percen keresztül csak nézte.

- Tommie-kám, ő itt egy régi barátom. - magyarázta Lottie. - A neve Adam és ne aggódj, fog beszélni, csak meglepődött, hogy te is itt vagy velem.

- Hol máshol lennék? - mondta Tommie meglepően bölcsen, azzal elrohant a közeli homokozóba játszani. Lottie leült a padra, ahonnan az előbb felállt, Adam pedig követte.

- Ennyire azért nem durva, csak egy gyerek. - mondta incselkedve, mikor Adam még mindig nem szólalt meg.

- Cody Simpson és a te fiad. - mondta Adam. - Még kimondani is beteg. Miért kellett, hogy bármi közöd legyen hozzá?

- Ezt már 3 éve megbeszéltük. -sóhajtott Lottie. - Leírtam egy levélben is.

- Levélben?

- Igen, nem kaptad meg?

- Nem.

Pár pillanat után egyszerre mondták ki : Catherine. Illetve, Adam azt mondta, hogy "Anya", de ez nem változtat a tényen, hogy rájöttek, hogy Adam mamája ott tett keresztbe nekik, ahol tudott.

- Nem hiszem el. - hüledezett Adam.

- Mindig is utált. Csak te nem vetted észre. - vont vállat Lottie.

- Láttam, hogy nem vagy a kedvence, de hogy ennyire...

- Ezek szerint. 

- Ha hazaérek, kérdőre vonom.

- Felesleges. Elmúlt. Ha megkapod a levelet, akkor is ugyanitt lennénk most.

- Ki tudja? Veled mehettem volna, tudtalak volna támogatni, hogyha egyszer Cody visszautasította.

Lottie felkacagott. Ez a régi, vagány nevetése volt, nem pedig az anyasága óta elsajátított bölcs, kifinomult nevetés.

- Cody nem is tud Tommie-ról. Nem utasította vissza, mert nem avattam be. Nem kértem többet belőle.

- Miért nem mondtad meg neki?

- El tudod képzelni Cody-t apának? Na, pont ezért. Élvhajhász, nőcsábász, arrogáns seggfej.

- Akkor mégis miért rohangál most itt a közös gyereketek?

- Elmondtam már. Nem voltam magamnál, magányos voltam, és egyszer csak megtörtént. Nem akartam tőle semmit. Csak pár boldog percet.

- Miért nem én? - kérdezte halkan Adam. - Miért nem engem választottál? Ott voltam melletted, szerettelek, azt akartam, hogy a barátnőm legyél. Ha le akartál volna feküdni, nem lett volna akadálya.

Lottie hosszan maga elé bámult, majd válaszolt.

- Nem ránthattalak magammal a gödörbe. Én is kedveltelek téged. Tetszett a kisfiús lényed, meg az az ártatlan rajongás, ahogy a világhoz viszonyulsz. Olyan voltál nekem, mint egy napsugár. Bevilágítottad a nyomorult életemet. Hiába adtam elő ugyanis a vagány nagylányt... az életem abban a pillanatban ment tönkre, hogy a szüleimet elvesztettem. 13 éves korom óta egyedül voltam, Richardson-ék kedvesek voltak, de csak egy szép dísztárgy voltam az életükben, akit mutogathattak.  Borzasztóan magányos voltam, és akkor jöttél te. Lassan elkezdtem bízni benne, hogy mégis érdemes élni. Mégse mertem elhinni. Hinni abban, hogy engem is vár még valami szép. Tehát eljártam bulizni, ahol hasonlóan magányos embereket találtam és megpróbáltam velük lenni, hogy ne téged szennyezzelek a múltammal és a bánatommal. Egyszer pedig túl sokat ittam, Cody pedig annyira lehengerlő volt és tudta, hogy mit kell mondani egy tökrészeg 15 éves magányos kislánynak, amitől az az eszét veszte dobja magát oda. A történtek után meg pláne hogy vehettem volna részt az életedben? Tegyelek tönkre azzal, hogy rád akaszkodom? 15 évesen terhesen szerinted mi lett volna mindenki véleménye? "A hülye tinikurva, most jól megjárta, ezért gyorsan keres valakit, akire ráakaszkodhat, ha a gyerek apját nem tudta megtartani." Nem, szóba sem jöhetett, hogy veled legyek utána. Más választásom meg nem volt. Richardson-ék megmondták, hogy választhatok, a gyerek vagy ők.
- Miért nem őket választottad? - kérdezte Adam. - Mármint, értem, hogyha azt mondod, hogy az embertelen lett volna, de gondolj bele! Minden másképpen alakult volna, ha maradsz. Nem kellett volna otthagynod a sulit. Nem kellene ki tudja miből eltartanod magad. Nem lennél egyedül.
- Mindig is egyedül lettem volna Adam. - suttogta Lottie. - És nem azért mentem el, mert elvből elítélem azt, ha valaki ilyen helyzetben úgy dönt, nem kell a gyerek. Sokszor van olyan helyzet, hogy az a legjobb megoldás. De én úgy éreztem, hogy az eddigi életemnél úgysem lehet rosszabb, tehát nincs okom arra, hogy azért ne tartsam meg, mert "szeretném, ha minden normálisan menne". Két halott szülővel a hátam mögött, egy nemtörődöm nevelőszülő házaspárral az ember mit várjon? Nem lett volna jobb, csak folyamatosan a sarkamban lettek volna és olyan kis porcelánbabává akartak volna nevelni, amilyen gyerekre mindig is vágytak. De 15 évesen már hogyan? Nem tudják kitörölni azt a 15 évet belőlem. Tehát ha maradok, csak egy még boldogtalanabb és sivárabb jövő várt volna rám. Richardson-ék közölték, hogy ha maradni akarok, akkor nincs gyerek, én viszont nem akartam maradni, tehát nem volt más választásom, mint elmenni. A baba legalább valami újat hozott. Nem tudtam még, hogy jót vagy rosszat, de bíztam benne, hogy jobb lesz.
- Értem. - bólogatott Adam. - Bármennyire is fájt akkor, megértem. Igazad van.
Lottie hálásan mosolygott a fiúra. Tommie ekkor odaszaladt hozzájuk, beült az anyukája ölébe, majd érdeklődött, hogy mikor mennek fagyizni, hiszen megígérte neki.
- 10 perc kincsem, addig menj vissza szépen! - simogatta meg a buksiját Lottie, mire a kisfiú visszarohant a homokozóhoz.
- Nem hisztizik, hogy ő most akar fagyit? - lepődött meg Adam.
- Miért hisztizne?
- Mert egy kisgyerek.
- Attól, hogy gyerek, még nem hülye. Sok mindent megértenek. Az első perctől kezdve őszintén beszéltem vele és sosem csaptam be, tehát nincs oka arra, hogy hisztizzen.
- Lehet, hogy ez tolakodó kérdés lesz, de... miután megszületett, nem gondoltál bele, hogy esetleg örökbe adod? Csak eszembe jutott.
Lottie bólintással jelezte, hogy várta a kérdést, majd hátradőlt.
- Kezdem az elejéről. Miután elköszöntem tőletek, kirohantam a pályaudvarra. Vittem magammal az edzőtáskámat, abba dobáltam bele azokat a cuccaimat, amik belefértek. A pályaudvaron felültem az első vonatra, ami jött. Az út végén kiderült, hogy Phoenix-be kerültem. Ott egy éjszakára bekönyörögtem magam egy kollégiumba, azt hazudva, hogy lekéstem az utolsó buszt, amivel a rokonaimhoz tudtam volna utazni, ezért szükségem van szállásra. Persze kifaggattak, hogy hol laknak a rokonaim, tehát gyorsan ki kellett találnom valamit. Szerencsére egy csapat lány éppen arra jött és arról fecsegtek, hogy a szomszédos Mesa-ból vajon mikor indul reggel az első busz, ugyanis az egyik barátnőjük ott él és holnap az első busszal érkezik. Én kaptam az alkalmon és rávágtam, hogy Mesa-ba tartok.
- Amanda nagyszülei is ott laknak. - szúrta közbe Adam.
- Tudom, ezért találkoztunk. - vigyorgott Lottie. - Másnap tehát kikísértek a buszpályaudvarra, úgyhogy nem tehettem mást, minthogy felszállok a Mesa-ba tartó buszra, különben gyanút fognak és még bevisznek a rendőrségre. A buszút után leszálltam, mászkáltam a kisvárosban és fogalmam sem volt, hogy mihez fogok kezdeni. Leültem egy padra és vártam. Órákat ücsörögtem. Hirtelen egy idős hölgy jelent meg, és érdeklődött, hogy segíthet-e valamiben. Beinvitált a házába, én pedig elmeséltem neki, hogy menekülök otthonról.
- Nem vitt be a rendőrségre?
- Ms. Betty? - kacagott Lottie. - Nála nyugalmasabb emberrel még nem találkoztam. Végighallgatott, utána vacsorát főzött, majd közölte, hogy van egy ajánlata. Maradhatok nála, ha elintézem helyette a bevásárlást és az apróbb dolgokat, amiket ő már nem feltétlen csinál meg annyira könnyen, mint fiatalabb korában. 79 éves volt akkor, tehát érthető, hogy segítséget kért. Nem volt senkije, mivel a családja Ausztráliába költözött, ezért kb. 5 évente találkoztak. A férje régen meghalt. Én pont jól jöttem, kapott egy unokapótlékot és egy egész napos segítőt.
- Mit szólt a babához?
- Odáig volt, hogy lehet egy fogadott dédunokája. Azt mondta, hogy mindenben segíteni fog, megtanít mindenre engem, hogy majd egyedül is el tudjam látni magam. És így is lett. Írtunk Richardson-éknak, hogy mondjanak le a gyámságukról. Hetekig ment a levélváltás, majd ők felháborodva odautaztak, majd amikor látták, hogy már látszik a hasam, rájöttek, hogy egyszerűbb, ha más bajlódik velem. Elmentünk a gyámügyhöz, ott hivatalosan is örökbefogadott Ms. Betty és attól kezdve ott éltem vele. Ameddig tudtam, vállaltam egyszerűbb munkákat. Kérdésedre visszatérve, az eredeti terv az volt, hogy örökbe adom Tommie-t, de mikor először megláttam, tudtam, hogy életem végéig tépelődnék rajta, hogy miért tettem ezt, ezért velem maradt. Ms. Betty mondta, hogy végig tudta, hogy ez lesz és örül neki. Aztán Tommie óvodás koráig nevelgettük őt ketten, én kaptam valamennyi támogatást az államtól, Ms. Betty-nek volt nyugdíja, illetve néha hajlandó volt gyerekekre vigyázni, tehát szűkösen, de éltünk. Aztán 3 éves korában Tommie ovis lett, én pedig elkezdtem dolgozni a boltban raktárosként. Nehéz meló, megterhelő, de legalább nem halunk éhen.
- Dobozokat emelgetsz azért, hogy megéljetek? - döbbent meg Adam.
- Igen.
- Sírba viszel. - fogta a fejét. - Kell neked valami rendes szakma. Ez így nem mehet tovább. Egy ilyen törékeny lány és órákat emelget dobozokat mindennap. Ms. Betty nem szólt érte?
- Ms. Betty tavaly ősszel meghalt. - mondta Lottie halkan. - A házat rám hagyta. És nem volt más lehetőség, itt volt csak munka és mégsem halhattunk éhen!
- Akkor is ki kell találni valamit. - gondolkodott Adam. Ebben a pillanatban Tommie visszajött és követelni kezdte a fagyiját. A két fiatal mosolyogva állt fel a padról, és elindultak a fagyishoz.
- Te vagy az apukám? - kérdezte hirtelen Tommie. Lottie félve nézte Adam-et, hogy mit lép erre.
- Nem. - mondta Adam nagy nehezen. - De régen nagyon szerettem az anyukádat. Jó barátok voltunk.
- Jó. - mondta a kisfiú.
A fagyisnál hamar sorra kerültek, Tommie elmélyülten eszegette a csokiból és vaníliából külön neki összeállított gombócát, Adam sztracsatellát kért, Lottie pedig citromot.
- Nem mondom, hogy nem viselt meg, amit most elmondtál nekem. - kezdte hirtelen Adam. - De megértem, amit tettél. És megbocsátok. Azt tetted, amit abban a pillanatban tenned kellett és a lehető legjobb döntést hoztad.
- Köszönöm. - mosolygott rá Lottie, majd hirtelen átölelte a fiút. - Mindig tudtam, hogy egyszer az a klassz srác leszel, akit 15 évesen elképzeltem a felnőtt Adam-nek. Örülök, hogy tényleg így lett.
Adam elpirult a váratlan szeretetrohamtól, de állta a dolgot.
- Már csak egy apró dologban kellene fejlődnöd. - folytatta Lottie, miután elengedte a fiút. - Még mindig félted a büszkeséged. Lehetnél egy kicsit megértőbb a többiek iránt. Példának okáért Amanda ügyében.
Adam elkapta a fejét és makacsul a távolba meredt. Aha, gondolta Lottie, ezzel el leszünk egy darabig.
- Amanda egy remek lány. - folytatta. - Elmesélte a dolgot, mikor találkoztunk és remélem tudod, hogy ő direkt keresett engem, hogy ha neki nem is bocsátasz meg, de talán boldoggá tehet azzal, hogy visszahoz engem neked.
Adam rábámult.
- Azt hittem, hirtelen felindulásból tértél vissza. - hebegte.
- Az is volt. De előtte Amanda napokig könyörgött, hogy menjek vissza, lépjek a helyébe, csak te legyél végre boldog, mert ő nem tud téged azzá tenni, hiszen most is mit tett veled. Nem emiatt jöttem vissza, nem az én dolgom az ő hibájának rendezése. De a sajátomé igen. - szegte fel a fejét Lottie. Adam értette az üzenetet. Neki is helyre kell hoznia azt, amit elrontott.
- Sose adtam neki esélyt, hogy megmagyarázza. - mondta tétován. Lottie magában ujjongott. Ez hatalmas előrelépés.
- Hát akkor add meg neki! Én is azért tértem vissza, hogy megadjam neked azt az esélyt, amit 3 éve nem. Te ne várj vele eddig, mert amíg mi "csak" barátok voltunk, ti szeretitek egymást. 3 év alatt bármennyire is szeret, továbblép. Ha szereted annyira, hogy nem akarod, hogy egy butaság miatt veszítsd el, akkor adj neki esélyt! Minél hamarabb.
Adam gondolkodott egy darabig, majd felkapta Lottie-t és megpörgette.
- Kihányom a fagyit Adam!! - visított a lány. - Tegyél le!
- Köszönöm. - nyomott egy puszit az arcára Adam. - Ezt hallanom kellett.
- Hogy hányni fogok, ha pörgetsz?
- Idióta. - forgatta a szemét Adam. - Az esélyekről szólót. Beszélek vele. Nem biztos, hogy megbocsátok neki, de beszélek vele. Nem akarok úgy érezni, mint miután elmentél. Hogy azon gondolkodom, hogy "mi lett volna ha".
- Nagyon helyes.
- Már csak össze kellene hozni egy találkát. - gondolkodott Adam, míg Lottie megtörölgette Tommie száját és elindultak.
- Bízd csak rám! - kacsintott Lottie, majd ismertette a tervét Adam-mel.

Vége

Ez a jelenet a Forgive me my weakness és a Solution című részek között játszódik. Remélem tetszett!


Ez volt az utolsó kimaradt jelenet, terveim szerint még a héten jövök az epilógussal, ami hosszú lesz és mindenki a helyére kerül benne. Legkésőbb 29.-én érkezik.
Ha tetszett a rész, hagyj egy kommentet, illetve összeesküvés elméletek jöhetnek, hogy vajon kinek mi lesz a sorsa. :D
Addig is hajrá a félévzáráshoz/vizsgaidőszakhoz/élethez!
Pápa, helyett pápá :D
by me

#Kimaradt jelenet 2.

Sziasztok!
Kivételesen sikerült időben érkeznem az új résszel. :D (Szerintem ezért megérdemlek egy kommentet. :D ) 
A rész témája ígéretemhez híven Alex és Nate randija Clau-val, ahol jól helyre fogják tenni az akadékoskodó csajszit. Én szerettem írni ezt a részt, remélem ti szeretni fogjátok olvasni! :)

*

(12.októbere, szombat)

- Nagyon remélem, nem lesz szükség a paprikaspraymre. - mondta Alex, miközben Nate-tel a kis kávézó felé sétáltak, ahol nemsokára szembenéznem Clau-val.

- Van paprikasprayd? - kérdezte Nate döbbenten, majd hirtelen elnevette magát. Gondolhatta volna, hogy az ő Alex-e nem kispályás, ha ilyesmiről van szó. Csoda, hogy nincs fekete öve valami küzdősportból.

- Persze, hogy van.  - mondta Alex olyan hangon, mintha egyértelmű lenne, hogy mindenki azzal futkos. - Bármikor megtámadhatnak és jól jön, ha meg kell védenem magam.

- Ezt értem, de kicsi az esélye, hogy most Clau rád ugorjon.

- Ki tudja? Tekintve, hogy tudja, hogy foglalt vagy, mégis próbálkozik, komolyan kételkedem az értelmi képességeiben. - szegte fel a fejét Alex. Nate elmosolyodott, annyira aranyos volt ilyenkor. Mindenkinek a kemény, visszafogott, udvarias hölgy képét mutatta, valójában azonban ha kettesben voltak, képes volt visítva nevetni és benne volt minden olyan bolondságban, ami nem veszélyeztette a testi épségét.

Odaértek a kávézóhoz. Alex óvatosan bekukucskált.

- Ott van. - mondta egy ördögi vigyor kíséretében. - Ott ül egy asztalnál és próbál nagyon visszafogott lenni. Még copfja is van.

- Mehetünk? - kérdezte Nate és már éppen nyitotta az ajtót, amikor eszébe jutott valami. - Úgy kellene, hogy ne ismerjen meg téged rögtön.

- Igazad van. - mondta Alex. Beletúrt a táskájába és hirtelen előkapott egy kis kalapot, amit ritkán szokott feltenni. Felnőttes darab volt és szinte felismerhetetlen volt benne.

- Remek. - bólintott Nate, majd mikor Alex felvette a kalapot, hitetlenkedve füttyentett egyet. - Ha nem együtt jöttünk volna, nem ismernélek meg.

Alex kuncogott egyet.

- Indulhatunk.

Nate kinyitotta az ajtót, előreengedte a barátnőjét, majd sóhajtva követte. Bent elindultak Clau asztala felé. A lány észrevette őket, azonban valószínűleg nem ismerte fel Alex-et, ugyanis mosolyogva felállt és integetett Nate-nek. Nate nem akart kárörvendeni, de egy apró mosolyt elnyomott.

Az asztalhoz érve kihúzta a széket Alex-nek, majd ő is leült Clau-val szemben. Claudia gyorsan leült, majd értetlenül nézett a kettősre.

- Szia Nate! - mosolygott a fiúra. - Ő kicsoda? Az anyukád?

Nate-ből majdnem kitört a röhögés, de visszafojtotta. Alex pedig sikkesen leemelte a fejéről a kalapot, megrázta a haját, majd ördögien mosolyogva nézett Clau-ra.

- Szia Claudia!

Clau hátrahőkölt és tátott szájjal bámult Alex-ra.

- Mint látod, nem az anyám. Hanem a barátnőm. - vigyorgott Nate.

- De hiszen... tegnap... - hebegett Clau.

- Tegnap semmi olyan nem történt, amit én akartam volna.

- A barátod tegnap lesmárolt. - esett neki Alex-nek. - Tehát feleslegesen vagy itt, azt hiszem egyértelmű, hogy nem akar tőled többet.

- Olyan vagy, mintha szerepet cseréltünk volna és saját magadat oktatnád. - jegyezte meg Alex. Clau sikítani akart mérgében, aztán rájött, hogy nyilvános helyen vannak.

- Remélem tisztában vagy vele, hogy hiába adod elő a dámát, még nem leszel jobb nálam. - vágta oda. Alex felkacagott, Nate pedig egy puszit nyomott a homlokára.

- Tudod Clau. - dőlt hátra a fiú. - Már most jobb nálad. Nem próbálja meg elszedni más pasiját és képes felfogni, hogy egy párkapcsolat két emberre tartozik.

- Hát ha azt hiszed, hogy ennyi után feladom, akkor nagyon tévedsz. - hajolt át az asztalon Clau. - Nézz rá. Olyan, mintha elmúlt volna 35. Egy koravén nővel akarsz lenni ahelyett, hogy keresnél egy korodbeli és úgy is viselkedő lányt?

- Alex nem koravén. Csak továbblát az orránál, nem úgy, mint te. Van élet a bulikon és a pasikon túl is.

- Hidd el, hogy képes vagyok szeretni téged. Jobban, mint Miss Visszafogottság. - bökött Alex felé Clau, aki eközben éppen SMS-ben értesítette Amit, hogy a dolgok jól haladnak.

- Clau, könyörgöm. - kapta fel a fejét erre az SMS-ből. - Képes vagy egyszerre két pasival járni. Had ne röhögjelek képen, tehát ezt sürgősen vond vissza!

- A kurva anyádat. - emelte fel a szalvétatartót Clau és már készült hozzávágni Alex-hez. Nate átnyúlt az asztalon és lefogta a karját.

- Clau, elhiszem, hogy igen komoly problémáid vannak, de akkor sem elfogadható, hogy ilyen akárcsak megforduljon a fejedben.

- Te most lehülyéztél? - háborodott fel és azzal a lendülettel Nate felé dobta a szalvétatartót. Nate szerencsére elhajolt előle, így csak a homloka szélét súrolta, nem pedig telibe találta.

- És ezek után még normálisnak tartod magad. - jegyezte meg Alex, miközben Nate homlokát vizsgálta.

- Fogd be a szádat! - mordult rá Clau. - Nem érdemled meg őt. Egy tömeglány vagy, aki még okostojás is. Ki akar egy kockával lenni?

- Tudod Claudia... - kezdte Alex, direkt a teljes nevén szólítva a lányt. - Természettudományos rajongásom mellett, komolyan foglalkozom a zenével, a tánccal, valamint elméleteiddel ellentétben, nem vagyok egy karót nyelt úrilány. 6 éve fuvolázom, 8 éve táncolok, valamint tudomáson szerint megnyertem a tavalyi karaokeversenyt. Tehát kockának titulálni erős túlzás.

- Ennél bonyolultabban nem tudsz fogalmazni? Elaludtam a felénél. - vetette oda Clau.

- Sajnálom, a te agyad befogadóképességének limitáltsága nem az én problémám. - mondta Alex sajnálkozva.

- Na most volt elég, te kis álszent ribanc! - állt fel Clau és már rávetette volna magát Alex-re, amikor a pincérnő kedvesen lefogta.

- Kisasszony, meg kell kérnem, hogy távozzon. Ez a viselkedés nem tolerálható. Ön szemmel láthatóan közveszélyes.

- Rohadjon meg! - ordította az arcába, majd duzzogva kiviharzott a kávézóból.

Nate és Alex megköszönték a segítséget, majd gyorsan távoztak.

- Szerinted zaklat még? - kérdezte Alex elgondolkodva, miközben hazafelé sétáltak.

- Nem hiszem. Csak emlékeztetni kell erre a kis kirohanására és máris lehiggad. Nem akarja, hogy tönkretegyük a jó hírét.

- Neki van olyan? - nevetett Alex, mire Nate a karjába kapta és megcsókolta.

Vége

 Ez a jelenet a Problem solved című rész közben játszódik. Remélem tetszett.

A harmadik részre jöhetnek ötletek, mert én kifogytam belőlük. 

Idén már nem lesz új rész, de januárban mindenképpen befejezem a történetet, aztán szépen elsiratjuk a blogot.

Jó szünetet kívánok mindenkinek és óvatosan a pezsgővel! 

Bye,

by me

#Kimaradt jelenet 1.

Sziasztok!
Tudom, tudom, nem igaz, hogy megint eltűntem ennyi időre. Elindult a vizsgaidőszak, még 5 vizsgám lesz januárban és ma kezdtem el tanulni. :/ Logikusan jön a kérdés, hogy akkor mit csináltam eddig? Kérlek szépen, az elmúlt napokban nagyon boldogan tettem a semmit és örültem neki, hogy karácsony van és nem kell suliba menni. Úgy terveztem, hogy befejezem a sztorit az év végéig, de magamat ismerve, jó, ha még egy részt összekaparok. (Még 2 kimaradt jelenet lesz.)
Sajnálom, remélem, még van itt valaki. :)

*

(New York, a 12.-es osztálykirándulás időpontja)

Elmosódott fények, általa alig észlelt hangok és keserű könnyek kísérték, miközben eszeveszett tempóban rohant, hogy minél messzebb kerüljön a háztól. A háztól, ahol elvileg a barátai és a barátnője voltak. Az előbb azonban minden megváltozott. Örökre.
A lány, akit mindennél jobban szeretett, a füle hallatára közölte, hogy szereti azt a srácot, aki egy éve a nyomában van és eddig érdekes módon nem akart tőle semmit. Az előbb is, majdnem eltörette az orrát, hogy megvédje a lányt, de ő hűtlenséggel hálálta meg a dolgot.
Adam csak futott és futott, azonban a Central Park bejáratánál megállt és hirtelen leroskadt a legközelebbi padra. 15 perce rohant megállás nélkül, kezdett elfáradni. Itt elég messze van ahhoz, hogy ne találják meg, de szerencsére innen még visszatalál a házba. Ha egyáltalán valaha vissza akar menni.
Leült, és nagyot sóhajtott. A lábai remegtek a hirtelen meneküléstől, valamint a feszültségtől. Mély levegőt vett, hogy elmulassza, azonban csak a sokadik kísérlet hozott eredményt.
- A francba. - sziszegte, mikor a szemét újra elöntötték a könnyek. Nem akart nyilvánosan sírni, ez egy idegen város, idegen emberekkel, ő pedig egy magányos 19 éves srác. Mit gondolnának, ha nekiállna itt bőgni?
Ebben a pillanatban csattogó lépteket hallott, így behúzta a lábát, hogy ha valaki éppen erre akar futni, akkor ne essen orra benne. A léptek azonban elhaltak, így kénytelen volt felnézni, hogy miért is áll valaki éppen az ő padja mellett. Életében nem pattant még fel ilyen gyorsan.
- Hogy van még képed idejönni? - mondta halkan, mert nem akarta, hogy az összes járókelő odacsődüljön. A hangjából azonban sütött az indulat. - Hogy mered idetolni a képed? Megkaptad, amit akartál, húzz vissza a kurva otthonodba és hagyj békén!
Pete Swan felemelte a kezét, mintegy nyugtatóan, aztán, mikor látta, hogy nem ér el vele semmit, letette.
 - Félreérted. - mondta ki az egyetlen szót, ami gyors és hatékony volt ebben a helyzetben.
- Ugyan mit lehet félreérteni azon, hogy kijelentette, hogy szeret téged? - nevetett fel keserűen. - Az orromhoz húztál be, nem a fülemhez. Jól hallottam.
- Nem szeret ő engem, csak azt hiszi. - magyarázta Pete, majd óvatosan leült a padra. Adam a szemét forgatva és káromkodva ült le mellé, de a lehető legtávolabb.
- Ha azonban azt "hiszi", hogy ezután tárt karokkal fogadom, merthogy tévedett, akkor nagyon téved. - vetette oda.
- Az én hibám az egész. - kezdte Pete.
- Látod, ebben egyetértünk.  -biccentett Adam. - Fel kellett volna fogni, hogy nem akar téged.
- Tudom. De őszintén, a helyemben nem ugyanezt tetted volna?
Adam pár pillanatig tűnődött, majd kelletlenül válaszolt.
- Egy ideig valószínűleg igen. De nem próbálkoztam volna egy teljes évig. Pláne, hogy 3 havonta látom. Megpróbáltam volna kétszer, ha nem, akkor nem. Nagyobb az önbecsülésem annál, minthogy eddig fussak utána.
A ki nem mondott sértés érzékenyen érintette Pete-et, így pár percig csendben bámulták a fákat.
- Aggódik miattad. - szúrta oda Pete.
- Aggódjon. Senki nem halt még bele. - vont vállat Adam.
- Remélem tudod, hogy nem fogok vele összejönni meg semmi ilyesmi. Tiéd a pálya.
- Magadnál vagy ember? - nevetett fel keserűen Adam. - Nemrég közölte, hogy szeret téged. Ez nem olyan dolog, amin csak úgy átlép az ember.
- Beszéljétek meg. Nyilván nem úgy kell folytatni, hogy nem történt semmi.
- Nem. Ezzel túl mélyen bántott meg. Másrészt, ő sem áll készen erre, hiszen ha szeret is még engem bármennyire, ott vagy te, nem tudja kikapcsolni. Hagyok időt neki, hogy kitalálja, mit akar. Nem leszek a kapaszkodó. Saját magát ásta bele ebbe a mocsokba, engem eltaszítva magától, hát szépen másszon ki belőle egyedül.
- Össze fog törni.  - fogta a fejét Pete. - Mindenki gyűlöli. Ha te is elfordulsz tőle, végleg egyedül marad.
- Ott vannak a barátnői.
- Nincsenek. Nem érted. Mindenki megutálta. Emma fennhangon kijelentette, hogy elítéli, Alex meg van sértve, hogy egy ilyen lánnyal barátkozott, Hayley kiabálni fog vele, Sophie pedig meg van zavarodva.
- Tessék. Ott van Sophie. Ha zavarodott, akkor nem utálja egyértelműen.
- És ha minden barátja Amanda ellen lesz, akkor szerinted nem fogja ő is kiközösíteni?
- Figyelj.  - vett egy mély levegőt Adam. - Örülj, hogy nem estem neked és ütlek, ahol érlek. Ne kezdj el tanácsokat osztogatni, mert nem vagyok rá vevő.
- Rendben. - mondta Pete és felállt. - Csak annyi, hogy engem ténylegesen megcsalt a barátnőm. Tudom, milyen érzés. Azt is, hogy vagy megbocsátasz neki vagy elfelejted. Tehát ne hagyd kétségek között. Mondd meg neki, hogy meg tudsz-e bocsátani vagy nem. Ne gyötörd feleslegesen.
Adam nem válaszolt, csak csendben felállt és egy nagyot sóhajtott. Pete a fejét csóválva elindult hazafelé, ugyanis ennél többet nem tudott tenni a fiúért. Pár lépés után hallotta, hogy egy alak követi őt, egészen hazáig.
A házban Adam fel-alá járkált a szobájában és a dolgokat emésztgette. Mégis igaza van ennek a szemét Pete-nek. Az az egyetlen kérdés, hogy szereti-e Amandát annyira, hogy megbocsásson neki. Hirtelen felindulásból elindult Amanda szobája felé, azonban a folyosóra befordulva látta Pete-et, ahogy éppen belopózik a lány szobájába.
- Hát így akar megvigasztalni a kedves, drága Pete. - szorította ökölbe a kezeit. - A pokolba az egésszel. Milyen bűnbánó lehet szegény kis Amanda, ha az éjszaka közepén látogatót fogad. Nem fogom hagyni, hogy még egyszer játszanak velem.
Ezzel visszament a szobájába, és egyszerre átkozódott és sírt, ugyanis bármennyire is próbálta elnyomni és kiirtani magából, még mindig szerette Amandát. Ezentúl azonban nem mutathatja ki, hiszen a lány ezek szerint választott. Ott van neki Pete.
Pete ezalatt csendben betakarta a zaklatottan alvó Amandát, majd halkan kiment a szobából. Most számolt le végleg a lánnyal szembeni reményeivel, hiszen látható volt, hogy Adam és Amanda összetartoznak. Semmit nem sejtett abból, hogy Adam félreértette az előző gesztusát és mostantól kezdve érintkezni se lesz hajlandó a lánnyal.

Vége

Ez a rész a Botrány és a Ribanc című részek között játszódik. Remélem sikerült valamennyire visszaadnom, hogy mi történhetett.

A második kimaradt jelenet témája pedig *feszültségkeltő, időhúzó dobpergés* ALEX ÉS NATE TALÁLKOZÓJA CLAU-VAL, AHOL HELYRETESZIK A LÁNYT.
A harmadik részt még mindig nem találtam ki, de ez titok. :)
Még jövök a héten, ez 1000000000%-osan tutibiztos. A helyetekben péntek-szombat körül várnám. Holnap tuti nem lesz időm. A másik blogon újévi poszt lesz leghamarabb, de azt se felejtettem el.
Mára ennyi lenne, legyetek jók és élvezzétek a szünetet, illetve 2017 maradékát. ;)

Mindenkinek nagyon kellemes ünnepeket kívánok!

Az esküvő

Sziasztok!
Ez a rész lesz az utolsó rendes Amanda, ezután már csak az extra részek lesznek, illetve egy epilógus és egy könnyekkel teli utószó. Számomra is hihetetlen, hogy 4 év elteltével még működik a kicsike, úgyhogy fájdalmas lesz lezárni. A szavazásban egyértelműen azt kértétek, hogy én válasszam ki az extra részeket, (amitől reméltem, hogy megkíméltek :D ), de akkor nekiállok gondolkodni rajtuk. Három extra részt terveztem, a legelső biztosan Adam és Pete visszahozós jelenete lesz, a többit még nem tudom.
A mostani rész végéért elnézést kérek a fiatalabbaktól, de sokan kérték, így egy enyhébb 18+-al megajándékozlak titeket. Nem lesz durva, az nem az én stílusom. És bocsi, ha béna lett, nagyon szokatlan meg kínos a műfaj.




Az templomhoz odaérve már hatalmas volt a tömeg. Lottie-nak nem volt sok ismerőse, egyedül Jim-et, az autóoktatót hívta meg, azonban Pete családja és tágabb rokonsága a fél templomot kitette. Persze mi is ott voltunk, mert mi nem hiányozhatunk sehonnan. Adam is ott volt, ráadásul elvállalta, hogy vigyáz Tommie-ra, míg a szertartás tart.
Kb. 4 lépcső volt a templom bejáratáig, én mindegyiken megbotlottam, de szerencsémre Sophie és Alex mindig elkaptak.
- Lehet, hogy le kellene venned ezt a cipőt. - nézett rám aggodalmasan Alex. - Oké, hogy hozzá vagyunk szokva az eséseidhez, de ez Lottie nagy napja. Talán nem most kéne elrontani egy hirtelen bokaficammal.
- Jogos. - bólintottam, és nekiálltam levenni a magassarkúmat. A bal cipővel azonban meggyűlt a bajom és a levétel közben egyszerűen eldőltem, mert nem bírtam féllábon egyensúlyozni. Sophie visítva röhögött, ezzel Pete rokonságának egy részét kicsalva a templomból, így kb. 15 ember nézte, ahogy a földön ülök, az oldalamat fogva. Alex csak a szemét forgatta, Hayley karba tett kézzel csinálta ugyanazt, egyedül Cecy volt kedves, mivel odalépett hozzám és felsegített.
- Köszi. - mosolyogtam rá. Ebben a pillanatban érkezett meg Adam és Pete, akik először összenéztek, majd fejcsóválva nevetni kezdtek. - Naaaaa. Nem ér.
- Bocsi. - lépett oda rázkódó vállal Adam és egy puszit nyomott a homlokomra. - Tudod, hogy szeretem, hogy ilyen szerencsétlen vagy, de néha rosszul időzíted.
- Remélem, eszedbe sem jut. - mutatott Pete a mellettem heverő magassarkúkra. A lányok megint felnevettek, én pedig felsóhajtottam.
- Már egyszer levettem. Nem veszem vissza, mert akkor tényleg elvisz a mentő. Van szandálom. - mondtam és gyorsan visszamentem a kocsihoz. Természetesen a lábam tiszta kosz lett, de nem zavart, lesöpörtem a füvet róla, és belebújtam a szandálomba. - Mehetünk.
Ebben a pillanatban érkezett meg Lottie Jim társaságában. Legalábbis a fehér szalaggal díszített kocsiból erre következtettünk.
- Menj be! - lökdöste Pete-et Sophie. - Balszerencséd lesz, ha meglátod az esküvő előtt.
Pete próbált valamit magyarázni a babonákról, de Alex egy idő után egyszerűen berángatta az oltárhoz.
Lottie és Jim eközben kiszálltak, illetve kiszedték Tommie-t is, aki egyszerre volt izgatott és rémült a sok embertől. Lottie Adam-hez vezette a kisfiát.
- Köszönöm, hogy vigyázol rá. - mosolygott. Adam bólintott, majd elmosolyodott ő is.
- Ez csak természetes.
- Idő van. - kocogtatta meg a karját Hayley. Lottie lesütötte a szemét és nagy levegőt vett, majd belekarolt Jim-be.
- Csináljuk!
A templomból felhangzott az esküvői zene, mi pedig sorba álltunk a lányokkal. Először nekünk kellett bevonulni, majd Liam, Pete és Emma öccse következett a gyűrűkkel, végül pedig Lottie.
- Pofára ne ess nekem! - súgta oda Hayley, én pedig elfojtottam a vihogást. Hogy is esnék el, ugyan. A templom közepén azonban megbotlottam a leterített szőnyegben, így nekimentem Sophie-nak, aki szerencsére biztosan állt a sarkain.
- Egyszerűbb lett volna behozni téged egy hordozható székben! - forgatta a szemeit Alex, mikor végre a helyünkre értünk. Liam ekkor ért a pap mellé, valamint ebben a pillanatban zúgott fel még erőteljesebben a nászinduló. Lottie elpirulva lépkedett Jim mellett, aki láthatóan büszke volt a pótapaságára.
Pete-hez érve Jim átnyújtotta Lottie kezét a fiúnak, majd a helyére ment. A pap elkezdte az esküvői szertartást, amiből egy mondatot sem tudnék felidézni, ugyanis végig a boldog párt néztem. Pete arcán látszott, hogy iszonyatosan büszke magára, amiért ilyen hamar sikerült összehoznia az esküvőt, ugyanakkor észrevehetően meg volt hatva. Lottie halkan beszélt, szinte suttogva, mintha álmodna és nem akarna felébredni belőle. Még mindig nem hitte el, hogy ez vele történik.

A szertartás után sor került a rituális csokordobásra is. Lottie csodaszép csokra először Cecy kezében landolt, de ő nem fogta meg rendesen, így kicsúszott a kezéből, egyenesen a fejemre, aminek következtében úgy megijedtem, hogy a mai napon már másodszor, fenékre ültem. A csokor ott hevert az ölemben.
- Na Adam. - veregette meg a hátát Pete. - Kezdhetsz spórolni. Egy esküvő nem olcsó ám.
Adam amolyan 'menj már' jelzésként mosolyogva megbökte Pete vállát, majd felsegített és magához ölelve megcsókolt.
A közjáték után mindannyian átvonultunk a külváros egyik legjobb szállodájába, ahol is az esküvői vacsora vette kezdetét.

*

(Pár órával később)

A vacsora egyszerű volt, közkedvelt ételekkel, amik nem kerültek egy vagyonba. Ezt mindenki értékelte, egyedül Pete egyik távoli nénikéje háborodott fel a tényen, hogy nincs kaviár, hiszen ő azt szokott enni az esküvőkön. Hát istenem. Akkor hozzon magával.
Mindenki táncolt, Lottie-t éppen Pete egyik bácsikája forgatta és a lány arcából ítélve igencsak érdekes dolgokat súghatott a fülébe. Ekkor Emma a szemét forgatva odalépett hozzá és lekérte a bácsit.
Tommie önfeledten rohangált körbe, azonban fél tízkor már nagyon fáradt volt, így Jim hazavitte. A lányok is kezdtek hazaszállingózni lassan, a legtovább Alex maradt, akivel rengeteget táncoltunk és hülyéskedtünk olyan zenei csodákra, mint a What is love.
Tizenegykor Alex is elköszönt, én pedig megkerestem Adam-et. Egy puszit akartam adni az arcára, de egy jókora ásítás lett belőle, így tulajdonképpen az arcába ásítottam.
- Neked is szia. - röhögött, majd álmos fejemet látva elköszönt Emma-tól. - Induljunk.
Gyorsan elbúcsúztunk az ifjú pártól és beültünk a kocsiba. Adam 1,5 éve vezet, így egyáltalán nem féltettek a szüleim, amiért ő fuvaroz.
- Ott vagyunk már?  - nyafogtam, ugyanis olyan álmos voltam, hogy majdnem lefejeltem az ablakot.
- Még csak 10 perce jövünk.  - forgatta a szemét. - Még hozzánk se értünk el.
- Basszus, akkor hazáig még 30 perc. - szenvedtem.
- Micsoda szerencse, hogy ma nálam alszol.
- TESSÉK? - kérdeztem döbbenten. Ezt nekem senki nem mondta.
- Meglepi. - mondta unottan, majd felnevetett. - Mielőtt megkérdezed. Lesz cuccod.
- De hogyan?
- A szüleim elmentek hozzátok és anyukád adott nekik ruhát meg mindent, ami kellhet.
- Nagyon cseles. - bólogattam. - Már csak egy kérdésem van.
- Igen? - forgatta a szemeit.
- Ott vagyunk már?
- Nem hiszem el. - röhögött.
- Na, de ott vagyunk?
- Igen.
- Tényleg!?
- Nem.
Ekkor mindkettőnkből kitört a nevetés és a maradék 5 perc utat felszabadultan nevetve tettük meg.

*

(Másnap reggel)

Tegnap fürdés után szinte azonnal beájultunk az ágyba és fel se keltünk reggel kilencig. Jólesően nyújtózkodtam Adam mellett, majd lábujjhegyen kiosontam a konyhába, hogy főzzek magunknak egy teát.
Mire kész lett a tea, Adam is felébredt, úgyhogy megreggeliztünk  együtt, majd elmosogattunk.
- A családod megint a távollétével tüntet? - kérdeztem csendesen, előre félve a választól. Mikor felkeltem, már akkor tudtam, hogy nem lesznek itt, ha kimegyek. Ez pedig csak egyet jelenthetett.
- Úgy nézem. - vont vállat. - Most azonban ártatlan vagyok benne. Annyit tudok, hogy Cecy a barátnőivel találkozik, hogy gyakorolják a koreográfiát. A szüleimről nem tudok semmit.
- Értem.  - mondtam. Tudtam, hogy ez lesz. És hazudnék, ha azt mondanám, hogy az enyhe idegesség mellett nem éreztem egyfajta kellemes várakozást.
- Na jó, elég ebből! - húzott magához Adam. - Túl sokat töröd azt a szép fejed. Nem fogok rád ugrani, ha ezen agyalsz. Azt csinálunk, amit MINDKETTEN szeretnénk.
Elmosolyodtam és boldogan csókoltam meg. Minden félelmem elszállt. Szeretem ezt a srácot, 3 éve vagyunk együtt, és tudom, hogy sose tenne olyat, amivel bánt engem. Vigyáz rám. Ez a tudat pedig a maradék félelmeimet is elűzte.
Rámosolyogtam, ő pedig azt hiszem, megértette a hangtalan válaszomat, ugyanis még szorosabban húzott magához, majd egyszerűen az ölébe kapott és felvitt a szobájába. Lerakott az ágyára, majd kérdőn rám nézett.  Mikor látta, hogy még mindig nem kaptam pánikrohamot, mellém feküdt, magához húzott és megcsókolt. Boldogan csókoltuk egymást, majd ahogy a helyzet kínossága oldódni kezdett, egyre jobban beleéltük magunkat a dologba. A ruháink szinte észrevétlenül kerültek le rólunk, majd amikor már csak a fehérnemű maradt, szorosan magamhoz húztam Adam-et és pár másodpercig csak mozdulatlanul bújtam hozzá. Ő megértette ezt, és megvárta, amíg egy nagy sóhajjal ismét rámosolyogtam, majd elpirulva bólintottam, jelezve, hogy mehet tovább.
Lassan, végig a szemembe nézve vette le a maradék ruháimat, majd az övét is. Látott már így, azonban az 'játszadozáson' sosem jutottunk túl, most azonban mindketten úgy éreztük, hogy eljött a pillanat. Pár perc ölelkezés, csókolózás és simogatás után már nem is volt kínos vagy furcsa, ahogy kinyitotta a kis zacskót, majd a kezdeti fájdalom után már kifejezetten tetszett. Végig figyelt a reakcióimra, ha felszisszentem, akkor abbahagyta és várta, amíg megszokom a dolgot. Nem fogok hazudni, nem olyan volt, mint a romantikus filmekben, nem volt tűzijáték, csillámpor meg sikítás, ugyanis mind a ketten kezdők vagyunk, tehát rengeteget bénáztunk közben. De szerelemből tettük meg, nem pedig azért, mert "hát miért ne?", így az egész fantasztikus élmény volt. Lesz ez jobb is, hiszen még csak először próbálkoztunk vele, de biztos vagyok benne, hogy ennél nem lehetett volna jobb első alkalmat kívánni.
Utána boldogan vigyorogva feküdtem az ágyon, míg Adam tett egy gyors utat a szemetesig és vissza. Bebújt mellém, majd átölelt.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva. - Nem mondtad, hogy fájt volna, de azért jobb, ha megkérdezem.
- Szokatlan. - mondtam elmélázva az előbbieken, amitől azonnal elpirultam. - Néha picit kellemetlen volt, de nem fájt. De legközelebb jobb lesz.
- Legközelebb? - vonta fel a szemöldökét játékosan. - Mikor tetszett meg ennyire? Eddig úgy kellett minden alkalommal megnyugtatni, hogy ebben semmi rossz nincs.
- Talán akkor, mikor először láttalak ruha nélkül. - mosolyogtam. - És nem akartál rögtön lefektetni, hanem megelégedtél az ölelkezős, "ártatlanabb" formákkal.
Összebújtunk, majd pár perc néma csend után Adam megint megszólalt.
- Tehát akkor nem vettem el most a kedvedet?
- Viccelsz? - hördültem fel. - Nagyon tetszett.  Meg kell szokni persze, de akkor is. Nem is a testi része, hanem az érzelmi a legjobb. Érződik, hogy szeretsz és ez annyira jó.
- Tudod... - kezdte. - Nekem a testi része is nagyon tetszik ám, de természetesen az a legjobb benne, amit te is mondtál. Itt vagy végre a karomban és szerethetjük egymást.
Hozzábújtam, annyira szorosan, ahogy csak tudtam.
- Köszönöm. - suttogtam a fülébe. - Köszönöm, hogy vagy nekem. Szeretlek.
- Én is szeretlek és köszönöm neked az előbbit. Nagyon jó volt.
- Igen... és biztosan lesz jobb is.
- Ebben én is biztos vagyok. - mosolygott, majd megcsókolt, én pedig boldogan adtam át magam az érzésnek, hogy itt van velem, és reményeim szerint ez mindig is így lesz.

A boldog násznép

Sziasztok!
Bocsánat, hogy csak most jutottam a következő rész megírásáig, nem voltam itthon a hosszú hétvégén. Szerencsétekre nekem is van őszi szünetem, tehát úgy tervezem, hogy ebbe az egy hétbe bele fog férni még legalább egy rész. :)
Hosszú rész lesz és nagyon remélem, hogy tetszeni fog. Kommentek jöhetnek.



Lottie híre bombaként robbant. Hosszú percekig nem kaptam levegőt.
- Ami, ott vagy? Halló! - próbálkozott Lottie. Én nagy nehezen összekapartam magam.
- Itt vagyok. Bocs, de elég váratlanul ért a dolog.
- Mintha nem te mondtad volna pár hete, hogy költözzek össze vele. - mondta és tökéletesen magam elé tudtam képzelni, hogy a szemeit forgatja.
- Igen, igaz. De egy esküvő... nem semmi a srác.
- Tudom, tudom. Ráadásul ezzel annyi mindent a nyakamba szakít. Tervezni kell, készülődni...
- De Lottie, hiszen nem 2 hét múlva házasodtok össze! - nevettem, majd a hirtelen beállt csend után ijedten folytattam. - UGYE nem 2 hét múlva házasodtok össze?
- Pete október végére gondolt. - mondta csendesen Lottie.
- Na de... utolsó évet járja az egyetemen. - gondolkoztam. - Nincs rendes állása. Miből akarja ezt az egészet 4 hét alatt megszervezni? Nagyon remélem, hogy nem a te pénzeden.
- Nyugalom. Ugyanezeket kérdeztem meg tőle. - csitított. - Még a családja is csak egyszer látott. Nem lesz ebből ilyen hamar esküvő, úgyhogy nyugodj meg.
- Ne haragudj, de az is elég felkavaró, hogy egyáltalán lesz. - dőltem hanyatt az ágyon. - Nem hittem volna, hogy Pete ilyen "megtalállak és magamhoz kötlek" típus.
- Olyan vagy. - nevetett Lottie. - Egyszerűen úgy tűnik, hogy működik ez az egész.
- Na de egy hónap után? - hitetlenkedtem. - Sok minden kiderülhet még a másikról.
- Tudom drága. Ezért is mondtam neki, hogy nyáron házasodjunk össze. Addigra befejezi az egyetemet, talál munkát és jobban megismerjük a másikat.
- De akkor miért mondtál neki igent, ha te is tudod, hogy korai? - értetlenkedtem.
- Szeretnék hinni benne, hogy ő az. - suttogta Lottie. - Az első pillanattól kezdve megértjük egymást. Ugyanaz az értékrendünk. Egy pillanatra sem ítélt el. Tommie imádja és ez kölcsönös. Ha nemet mondtam volna, akkor azt hihetné, hogy csak kihasználom. De nem. Én szeretnék a felesége lenni. -
Olyan hangon mondta ezt, hogy beleborzongtam.
- Ez gyönyörű volt Lottie. - mondtam neki. - És így már értem.
- Az jó. Megkérhetlek, hogy még ne kürtöld szét a hírt a lányoknak? Még semmi nincs kitalálva, úgyhogy megtudják, amint én is többet tudok.
- Rendben. De akkor én miért tudom már most? - értetlenkedtem.
- Mert neked köszönhetem őt. - felelte habozás nélkül, majd elköszönt és letette. Én még sokáig emésztettem a hírt.

*

(Április)

- Mi a franc???? - visított fel Sophie, miközben elolvasta a kezében tartott halványsárga meghívót. A többiek kérdőn néztek rá, hiszen barátnőnk úgy festett, mint aki megőrült. Legalábbis kevés ember szokott visítozni, miközben pizsamában megy ki a postáért.
- Mi történt? - nézte kíváncsian a még mindig ugráló Sophie-t Riry.
- Sophie, gyere már be! - kiabált Alex dühösen. - Felnőtt nő vagy, egy kutyás pizsamában ugrálsz a kertedben, miközben minden járókelő téged néz.
Sophie továbbra is csak bambán vigyorgott maga elé, így Hayley kiszaladt érte és betessékelte a házba, a bámészkodóknak pedig mondott néhány keresetlen szót.
- Minden rendben van? - kérdezte óvatosan Emma, aki éppen a tavaszi szünetét töltötte nálunk. Most, hogy a bátyja Lottie-val volt, csak még jobban a társaság tagja lett.
- Ezt nézzétek! -lobogtatta meg Sophie a papírt az orrunk előtt, de a hadonászás miatt nem tudtuk elolvasni.
- Sophie, most már higgadj le! - csapott felé Alex és kitépte a meghívót Sophie kezéből. Azaz tépte volna, de Sophie annyira erősen tartotta, hogy elszakadt.
- Mennyire bénák vagytok istenem. -fogta a fejét Hayley. Sophie és Alex egymást kezdték okolni, én pedig gyorsan felvettem a darabokat és megpróbáltam összerakni. Elmosolyodtam, amikor elolvastam az első sort.
- Ha nem visítanál, mint az ovisok az állatkertben, akkor nem téptük volna el. -mondta Alex.
- Nyugalom. -emeltem fel a kezem. -Erre semmi szükség.
-Te csak ne add elő folyton a békebírót! -fújtatott Alex.
- Nem igaz, hogy Lottie és Pete esküvői meghívója felett is ilyeneket mondasz. - mondta Sophie megbántva, a többiek pedig elnémultak.
- Mi??????? - hőzöngött Riry.
- A romantikus filmek, amiket meg kell néznem nem ennyire klisések. -fogta a fejét Hay. - Hiszen rohadt fiatalok. Hova sietnek?
Alex szótlanul bámult, majd rám nézett.
- Te mit somolyogsz? Miért nem vagy kiakadva?
- Öhm... szerintem logikus dolog. - próbáltam menteni a menthetőt, de Alex átlátott rajtam.
- Mióta tudod?
- Október eleje. - sütöttem le a szemem. Néhány 'miért nem mondtad' és hozzámvágott párna után gyorsan elmeséltem a telefonos sztorit. Miután befejeztem, akkor vettük csak észre a csendes Emma-t.
- A bátyám megnősül. - suttogta, láthatóan elfeledkezve arról, hogy nincs egyedül. Feszengve néztünk össze.
- Emma. - kezdte Riry. - Baj van?
- Hogy teheti? - csattant fel hirtelen Emma. - Egy éve sem ismerik egymást. Hogy képzeli az a ribanc, hogy elveszi tőlem a bátyámat? Képes odaköltöztetni a világ végére? Jó, hogy nem Alaszkába mennek lakni.
Döbbenten meredtünk rá. Nem tudtuk, hogy Emma így érez Lottie-val kapcsolatban.
- Emma, hogy beszélhetsz így Lottie-ról? mondta szemrehányóan Sophie. - Hiszen tudod, hogy egy angyal.
- Igen, ezért van egy 4 éves gyereke 20 évesen. -forgatta a szemeit Emma. - Igazad van, csupa ártatlan jóság. Olyannyira, hogy ráakaszkodik az első pasira, aki hajlandó érintkezni vele, hogy a kölykének apja legyen.
Szótlanul bámultunk Emma-ra, aki annyira belelovalta magát a hír miatt érzett sokkba, hogy felpattant és hisztérikusan zokogva kiviharzott a házból.
- Hú basszus! - kapott levegő után Alex. - Ez nem lesz semmi.
- Szegény Lottie és Pete. - sóhajtott Riry. - Mindkettő elég mindenen keresztül ment már, erre megkapják a hisztériás kishúgot is.
- Emma pedig abszolút nem ilyen. - tűnődött Alex.
- Az lehet, de ez most eléggé kiborította. - mondta Hayley, majd az ablakhoz sétált és utánanézett. - Tessék. Úgy rohant, hogy már el is tűnt. Remélem, nem lesz baja.
- Beszélni kellene vele. - javasolta Sophie. - Mielőtt bármi hülyeséget csinál.
- Azt hiszem, elkéstetek. - mondtam, ugyanis megjelent a telefonomon Lottie neve, mint bejövő hívás.
A lányok feszülten figyeltek, miközben én szorongva a fülemhez emeltem a kagylót.
- Igen?
- Hogy tehette? - ordított a telefonba Pete, én pedig automatikusan arrébb vittem a mobilt, hogy ne kapjak halláskárosodást. - Hogy lehet ennyire undok? Lottie bőg és azt hajtogatja, hogy hiba volt az egész és tudhatta volna, hogy neki nem jár a boldogság, mert csak egy tinikurva.
- Te jó ég. - suttogtam, majd felemeltem a hangom. - Pete, nyugodj le! És ne ordíts már, mert megsüketülök! Kösz. Szóval. Hagyj neki időt! Biztosan rájön, hogy téved. Nem gondolja komolyan, csak hirtelen jött a hír. Meg tudod, hogy mennyire szeret téged. Furcsa lesz, hogy nem vagy ott vele.
- De nyár óta Lottie-val lakom. Hétvégente járok csak haza.
- Tudom, és hidd el, hogy ez is nagy sokk volt neki. Úgy érzi, hogy egyik pillanatról a másikra eltűnsz. Mert valljuk be, Mesa nagyon messze van New York-tól.
- Ezt is tudom. Viszont Lottie itt talált békességet, Tommie itt született, ide kötődik, megértem és támogatom az ötletet, hogy itt fejezze be az ovit.
- Ezt is tudom. - mondtam halkan, majd miután mindenki vadul integetett, fogtam és kihangosítottam a hívást. - Egyáltalán miért akarod ilyen hirtelen elvenni Lottie-t? Alig egy éve ismeritek egymást.
- Ne kezdd te is! - csattant fel. - Az unokatesód fél évig szívta a vérem, utána téged sem tudtalak megszerezni, most itt van Lottie, szeretjük egymást, látom vele a jövőmet, ez már csak nem bűn?
- Tehát azért akarod elvenni, hogy magadhoz kösd és nehogy ő is elhagyjon? -szólt bele Riry csendesen. - Félsz, hogy egyedül maradsz, pedig 23 éves vagy csak.
- AMANDA PARKER, te kihangosítottál? - kérdezte fenyegetően Pete.
- Vissza szépfiú.  -szólt bele unottan Hayley. - Ha rossz kedvemben találsz, akkor felveszem, ahogy megfenyegeted Amit és utána lesz pár köröd a rendőrségen.
- Elnézést. Nem úgy gondoltam. Csak Emma nagyon kiakasztott. - sóhajtott Pete, a háttérben pedig újra felhangzott a zokogás.
- Megértjük. - mondta egy kedves mosoly kíséretében Sophie, amit értelemszerűen Pete nem látott. - Viszont egyetértek Riry-vel. Lehet, hogy tényleg korai. Nagyon édesek vagytok, de még mindegyikőtök gyerek kb. Te egyetemre jársz, most fogsz végezni, nincs állásod, miből akarod eltartani azt a lányt? Ő pedig Tommie miatt nem ment egyetemre, van 10 elvégzett osztálya, rohadt keveset keres és kiskorú. Mit akarsz? Éljetek együtt, legyetek boldogok, az esküvőt pedig hagyd akkorra, amikor képesek vagytok egy igazi családot létrehozni.
- Most is lehet gyerekünk. - értetlenkedett Pete, mire egyrészt a fejünkre csaptunk, másrészt tátogva és mutogatva tárgyaltuk meg az újabb fejleményt, miszerint még gyerekeket is akar Lottie-val.
- Nem attól lesztek család, hogy van gyereketek. - világosította fel Alex. - Hanem attól, hogy két felelősségteljes felnőtt él együtt, akik tudnak gondoskodni magukról külön-külön, így nem azért kerülnek össze, hogy legyen, aki eltartsa őket. Jelen esetben ez a te részedről nincs meg. Én azt mondom, várjatok ezzel őszig. Te jövő hónapban diplomát kapsz, ha levizsgázol mindenből, utána elkezdhetsz dolgozni. Egy nyár alatt építészmérnökként össze lehet szedni egy szép összeget. Pláne, ha valaki fotózni is tud.
- Még átgondolom. - mondta Pete. - Köszi a beszélgetést lányok. Most megyek és megnyugtatom Lottie-t. Sziasztok!
- Sok sikert! - mondtuk egyszerre, majd letette.
- Őszintén remélem, hogy Emma minél hamarabb észhez tér. - csóválta a fejét Hayley és mindannyian egyetértettünk vele.

*

(Szeptember)

Az elmúlt 5 hónap igen eseménydús volt. Emma rengeteg jelenetet rendezett, még odáig is elment, hogy felhívta Lina-t, aki egyszer betoppant Lottie otthonába és megfenyegette Lottie-t, hogy kicsinálja, ha nem hagyja el Pete-et. Szerencsére a srác hazaért közben és 3 perc után kihajította a nyávogó unokatesómat.
Pete befejezte az egyetemet és keményen dolgozott a nyáron, hogy megkeresse az élete indulásához szükséges összeget. Hatalmas mázlija volt, ugyanis megkapott egy nagyon fontos munkát, egy New York-i szálloda építését kellett megterveznie és kiviteleznie, ami a napokban készült el. Rengeteg pénzt keresett vele, plusz a szüleitől is kapott egy "kisebb" kezdőlöketet. A szülők egyébként is első látásra beleszerettek Lottie-ba, még Tommie sem tántorította el őket, így Emma egyedül maradt az utálkozásával.
Idővel azonban ő is belátta, hogy helytelenül viselkedik, ugyanis Pete meghívta magukhoz pár napra, ahol Emma-t eléggé arcon ütötte a kemény valóság. Volt bent Lottie munkahelyén, ahol a lány napi 8 órát dolgozik, mint raktáros. Látta, hogy a törékeny Lottie hullafáradt, de ennek ellenére egy zokszó nélkül tűri és csinálja, majd esténként fáradtan, de mosolyogva viszi haza Tommie-t és rettenetesen hálás a legapróbb segítő gesztusért is. Emma a 4 nap végén szinte szótlanul ülte végig a 4 órás repülőutat, majd otthon 2 órát sírt, mivel gyötörte a lelkiismeret furdalás, hogy ő is megkeserítette Lottie életét, ami eddig sem volt egyszerű. Utána azonnal felhívta őket, bocsánatot kért és biztosította őket, hogy nála jobban csak ők örülnek az esküvőnek.
Miután az utolsó akadály is elhárult, a boldog pár szeptember végére tűzte ki az esküvőt. Pete véglegesen Lottie-hoz költözött, de egyetértenek abban, hogy ez csak 2 évre szól, ameddig Tommie el nem kezdi a sulit, ugyanis akkor egy nagyobb városba költöznek. Addig is Pete dolgozik, ingázik New York és Mesa között, hogy minél több munkával, minél jobban meg tudja alapozni a későbbi életüket. Lottie sem fog tétlenkedni, elhatározta, hogy magántanulóként befejezi a gimit, így beiratkozott a Phoenix-i gimibe, ahova én is jártam egy évet. Nagyon drukkolunk neki, hogy bírja a tempót.
Most pedig itt állunk a lányokkal és várjuk, hogy elindulhassunk, ugyanis az esküvő 20 perc múlva kezdődik. Mi leszünk a koszorúslányok, ezért együtt fogunk menni a helyszínre. Egyelőre a nappalinkban tolongunk, a családom már elment, mi pedig várjuk Adam-et és Pete-et, hogy elfuvarozzanak a templomba.
- Dudáltak. -ujjongott Cecy, aki szintén koszorúslány lesz. - Itt vannak. Menjünk.
A lányok elindultak, én pedig bezártam a házat. Nagy levegőt vettem és elindultam, hogy részese legyek ennek a különleges napnak, amikor két szeretetéhes ember végérvényesen megtalálja a maga boldogságát.

Én koszorúslányként

Remélem elég hosszú lett, igyekszem még jönni a héten.
A múltkori rész elején is említettem, de nem reagáltatok rá. Tervezek megírni "kimaradt jeleneteket", úgyhogy amennyiben szeretnétek, hogy legyen ilyen, akkor írjátok meg, hogy melyiket szeretnétek olvasni. Csináltam hozzá szavazást is, tekints jobb felülre! :D
Kellemes szünetet és pihenjetek sokat!
Hugs&kisses
Pocahontas