2016. április 24., vasárnap

Reakció

Sziasztok!
Az volt a kérés, hogy ide írjak és ne Must-ra, úgyhogy kérésetek számomra parancs. :D



Adam elég későn ért haza. Rob és Nick elvitték ők egy fiús délutánra, megnéztek valami véres akciófilmet. Mindezt Cecy-től tudom, aki aggódva ücsörgött mellettem a padlón.
- Képes voltál lelépni otthonról csak úgy? - kérdezte vagy tizedszerre.
- Igen. - válaszoltam ugyanolyan türelmesen. Cecy alapvetően egy elég laza és mondhatjuk, hogy lázadó lány, de attól a gondolattól, hogy valaki (ráadásul pont én) lelép otthonról úgy, hogy fogja magát és elmegy, azt se tudja hova vagy kihez, teljesen lesokkolta. - Nem nagyon tehettem mást.
- De senki nem mondta, hogy menj el. - mondta Cecy elgondolkodva.
- Ez tény. De az unokatesómmal 5 napig egy szobában lakni. Vagy csak egy házban. Az már kész terrorfenyegetettség.
- Ez nem vicces. - közölte Cecy. - Ebben a világban különösen nem.
- Bocsánat. - vettem nagy levegőt. Megint hülye voltam. Cecy egy nagyon érzékeny lány. A hírek, amiket mostanában hall, teljesen kikészítik szegényt.
- Semmi baj. - legyintett. - Biztos én reagálom túl ezeket, de egyszerűen nem bírom már.
Pár perc néma csend után fogta magát és felállt. Nyújtózkodott egyet és ásított.
- Ebédeltél már? - kérdezte.
- Nem. Pont ebéd előtt rohantam el.
- Akkor gyere. Maradt kaja. Egyél!
- Nem sürgős.
- Nem szeretném, ha a bátyám barátnője éhen halna. Pont nálunk. - mondta mosolyogva, majd talpra rántott és levezetett a konyhába. Az ebéd maradékát (spagetti) gyorsan magamba tömtem, majd visszamentem Adam szobájába. Cecy a saját szobájába ment pakolni, mert az anyukája közölte, hogy sehova sem mennek, ha nem takarít ki. Ugyanis a szülők és Cecy a Chicago című musical-t fogják megnézni este. Cecy, mint kis táncospalánta, már hónapok óta szerette volna ezt megnézni, de csak most jutottak el idáig.
Körbenéztem Adam szobájában. Elmosolyodtam, ahogy eszembe jutottak az emlékek az első ittlétemről, amikor 'fizika korrepet' kellett tartanom neki. Utána gitározott nekem. Istenem, de jó volt.
Hirtelen lépteket hallottam a lépcsőről. Pár másodperc múlva megnyikordult a szobaajtó és én félve fordultam hátra. Adam lépett be a szobába.
Mikor meglátott látszott rajta, hogy teljesen megdöbbent.
- Szia! - mondtam halkan. Odamentem és átöleltem. Ő gépiesen visszaölelt, majd pár pillanat tétovázás múlva megcsókolt. Én visszacsókoltam, mire ő felkapott az ölébe és az ágy felé indult velem. Mikor hanyatt fektetett, kicsit megijedtem, hogy itt valami nem oké. - Hé, Adam, mit csinálsz?
Adam ekkor lefagyott. Lemászott rólam és felült.
- Most te tényleg itt vagy vagy megint ennyire részeg vagyok? - tűnődött. Úgy gondoltam, hogy a részeges megjegyzést elengedem a fülem mellett.
- Tényleg itt vagyok.
- Ú, basszus. Akkor bocsánat. - temette a kezébe az arcát.
- Ezt most nem teljesen értem, ne haragudj. Mi a fene volt ez?
- Ittunk egy kicsit a srácokkal.  - mondta. Most hogy mondja, tényleg van egy kis pia szaga. - És volt már, hogy annyira berúgtam, hogy ilyeneket képzeltem, hogy itt vagy. Vagy ez már a rosszullét közben volt? Fogalmam sincs.
- Azt képzeled, ahogy a szobádban állok? - kérdeztem értetlenül.
- Nem drágám. - rázta a fejét. - Azt, hogy lefekszel velem.
Kínos pillanataim rengetegszer voltak az életben. Számtalanszor. De olyan, hogy egy srác közli velem, hogy részegen arról szokott képzelődni, hogy lefekszem vele, még nem volt. Nem is nagyon tudtam mit válaszolni.
- Öhm... - kezdtem nem túl értelmesen. - Ha részeg vagy, akkor hagylak kijózanodni, oké?
- Ne csináld már, el ne menj! - ragadta meg a karom Adam. - Nem vagyok részeg. Egy pohárnyit ittam.
- Hogy kaptatok piát? 18-19 évesek vagytok.
- Ismerjük a pultos srácot.... - motyogta Adam.
- Szép, mondhatom.
. Elmondanád, hogy miért vagy itt? - szakította félbe a zsörtölődésemet.
Nagy vonalakban felvázoltam neki a helyzetet és azt mondta, hogy bármeddig maradhatok. Miután ezt megbeszéltük hagytam pihenni, mert szerintem biztos, hogy nem csak egy pohárnyit ivott, attól nem veszítené el ennyire az önuralmát.
A kis szünetet kihasználva felhívtam Matt-et. Elmondtam neki, hogy nem megyek haza pár napig, de ne aggódjanak, nem tűntem el. És majd beszélek a szüleimmel is.
Pár óra múlva a szülők és Cecy elindultak a színházba. Én lelkesen integettem nekik az ablakból. Hirtelen Adam állt mögöttem. Hátulról átkarolt és szorosan magához húzott...














2016. április 17., vasárnap

Akkor én most lelépek, oké?

Sziasztok!
Ma délelőtt realizáltam, hogy alig van lecke a hétre, úgyhogy tudok nektek ma is írni. Ez a rész hosszabb lesz, mint a tegnap esti.




Arra ébredtem, hogy víz csöpög az arcomra. Kinyitottam a szemem és próbáltam megkeresni a víz forrását, és ekkor realizáltam, hogy Lina ül az ágyam szélén.
- Hogy a francba? - kérdeztem döbbenten. - Bezártam az ajtót.
- Hullámcsat. - vigyorgott.
- Kösz, hogy tönkretetted a záramat. - pattantam fel. A zár tényleg használhatatlan lett a hullámcsattól.
- Szívesen máskor is.
- Komolyan nem volt más szoba, ahova beköltözhettél volna?
- Nem nagyon.
- Ott a nappali. Aludj a kanapén.
- Ugyan kérlek. - nézett rám lesajnálóan. - Én nem alszom kanapén. Az gáz. Aludj te ott, ha zavarlak!
- Meg ne haragudj, de ez az én szobám. Az én ágyam. Az én cuccaim. - emeltem fel a hangon, miközben Lina a szekrényeimet nyitogatta. - Vagyis húzzál kifelé, de nagyon gyorsan!
- Kicsi Amanda.  - indult el felém lesajnáló mosollyal. - El kell keserítselek. Hisztizhetsz amennyit akarsz, hogy a szobád így, a szobád úgy, de mit fog ehhez szólni apuci? Hiszen az édes, aranyos és meglehetősen átlagos kislánya, akit úgy imád, nem hajlandó osztozkodni a saját családjával. Ez végtelenül elkeserítené apucit, és mérgében a picike lányán csattanna az ostor.
- Utállak. - suttogtam. Lina-nak igaza volt. Apám biztos jelenetet rendezne, ha közölném vele, hogy Lina a nappaliban alszik és pont.
- Semmi probléma, ez kölcsönös.- legyintett. - Viszont van még valami, amit tisztáznunk kell.
- Ugyan mit kellene kettőnknek tisztáznunk? - kérdeztem gúnyosan. - Semmi közünk egymáshoz.
- Azt hiszem, ennek ellenére mégis van egy icipici dolog, amit tavaly nem beszéltünk meg. Nevezetesen Pete Swan.
- Könyörgök, csak ezt ne! - fogtam a fejem. - Bármit, csak őt ne.
- Ó, pedig úgy tudom, hogy karácsonykor is hozzájuk költöztetek pár napra. Sőt, még azt is tudom, hogy Pete-et elbűvölte Ami baba formás feneke.
- Mi van? - engedtem el a fejem.
- Ne játszd a tudatlant, nem áll jól.
- De most komolyan. Mi a fene van a fenekemmel? - ültem le a földre döbbenten. Lina pedig felnevetett.
- Pete az egyik legcukibb srác, akivel valaha jártam és elhiheted, jártam pár sráccal, ahhoz, hogy ezt meg tudjam állapítani. Tehát. Nagyon csalódott volt, mikor kiderült a kis kalandom Mark-kal.... aztán pár nap múlva küldött egy képet, amihez odaírta, hogy lecserél engem, mert talált egy gyönyörű lányt. És tudod mi volt a képen?
- Nem feltétlen akarom tudni. - mondtam idegesen.
- A képen kérlek egy szűk szoknyás lány feneke volt.
- Fantasztikus, Pete olyan, mint a srácok 98%-a a csajok fenekét nézi. És?
- A te feneked volt a képen gyökérkém. Be is tudom bizonyítani. - mondta ingerülten Lina. - Odaért a 'vigyázz, ez valódi vörös' hajad. És a szoknya amúgy is ismerős volt.
- De nemár. - nyögtem. - Mikor és miért csinálta ezt?
- Mert ő ilyen. Stírölős.
- Ha csak stírölne. - motyogtam. Sajnos Lina meghallotta.
- Ó, mi van drágám, megcsaltad a tökéletes kis pasidat?
- Dehogy.
- Akkor miért fogdosott meg Pete? Pontosabban miért hagytad? Megtetszett, hogy olyan szexi és magabiztos és tudja, hogy mit akar?
- Ez hosszú és nem publikus. - zártam le a témát. - Mellesleg kezdesz undorító lenni.
- Rendben. Úgyis kiderítem. - mondta Lina. - De remélem tudod, hogy Pete majd megőrült érted. Hogy honnan tudom? A gúnyos kis üzeneteiből, amikkel tájékoztatott róla, hogy szerinte te mennyivel jobb nő vagy nálam. Na persze.
- Jézusom. - mondtam. Ez már nagyon para.
- Csak mondom, hogy jól jártál volna vele. Kedves, a tenyerén hordoz, bókol, istenien csókol és az ágyban is nagyszerű. - sorolta Lina, mintha csak egy 'terméket' reklámozna.
- Nem érdekel a szexuális életetek. - mondtam.
- Kár, pedig tudnék mesélni.
- Na jól van.  -mondtam és felálltam. Fogtam egy hátizsákot és bepakoltam pár váltásruhát. - Szia!
Lementem a konyhába, ahol a szüleim éppen az ebédet készítették elő.
- Én most lelépek, oké? - közöltem velük. Anya kezében megállt a fakanál.
- Miért és hova?
- Valahova és mert Lina a szobámba költözött. - mondtam és elindultam. Apa utánam jött és elkapta a karomat, majd erősen megszorította.
- Nem mész sehová! Családi ünneplés van.
- Nem Apa, ez nem ünneplés, ez agybaj. A saját szobámból kitúrnak.
- Nem vagy képes osztozkodni rajta 4 napig?
- Lina-val? Nem.
- Kislányom, ezek az emberek a CSALÁDOD. Nem mész innen sehova, itt maradsz és jókedvű leszel, ahogy egy rendes családtaghoz illik.
- Akkor nem leszek rendes családtag. -vettem egy mély levegőt és kirántottam a karomat apám szorításából. Kirohantam az előszobába, magamra kaptam a cipőmet, a kabátot nem volt idő felvenni, mert Apa jött utánam, kirohantam a kertbe, aztán ki az utcára, onnan pedig tovább. Fogalmam sem volt, hogy merre megyek és hova, csak mentem minél messzebb.
További 5 perc eszméletlen rohanás után körbenéztem és alaposan megijedtem. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok. Megálltam és levegő után kapkodva próbáltam kitalálni, hogy mi legyen.
A telefonomat is elhoztam és felhívtam Alex-et.
- Szia, itt állok az utcán, nemtom hol vagyok, beköltözhetnék hozzátok pár napra?
- Bajosan, mert nem vagyunk otthon. Amúgy mi a fene van?
- Majd elmesélem, de sürgősen szállást kell találnom. - mondtam és leraktam. Miután felhívtam minden lányt és senki nem vette fel, maradt Cecy.
- Szia! - szóltam bele a telefonba. - Tudom, hogy zavarok. Lenne egy kérésem.
Előadtam neki a sztorit, mire mondta, hogy azonnal riasztja a szüleit, hogy menjenek értem, csak mondjak egy utcanevet és házszámot. És valóban. 20 perc múlva Adam szülei szálltak ki egy kocsiból és azonnal beültettek. Elvittek magukhoz, majd berakták a holmimat Adam szobájába, aki amúgy nem is volt otthon.
Adtak ebédet, majd felküldtek, hogy pakoljam ki a cuccaimat, aludjak, ha szeretnék, stb. Én felmentem és vártam Adam-et. Meg kellett magyaráznom, hogy mit keresek a szobájában.









2016. április 16., szombat

Az ördög érkezése

Sziasztok!
A Must-on már mondtam, de akkor leírom itt is: egyik héten ide írok, másik héten oda. Múlthéten oda írtam, úgyhogy most ez jön. :)
Nem hosszú, de szerintem holnap is tudok részt hozni.



2 nap múlva álmosan és dühöngve vártam a repülőtéren. Természetesen pont azzal a géppel kell jönniük, ami reggel 7:10-re ér ide, és nekünk természetesen ki kell értük mennünk. Ez még nem is lenne tragédia, ha a reptér nem jó 40 perces kocsiútra lenne tőlünk. Ami azt jelenti, hogy kelhettem hatkor. :P
A repülő már megérkezett és a hangosbemondó éppen a csomagok átvételére kérte a tisztelt utasokat. Én az egyik széken ültem és erősen küzdöttem az elalvás ellen.
Kb. 10 perc múlva Apa felállt és integetni kezdett. Én felkaptam a fejem, aminek az lett a következménye, hogy lefejeltem a széktámlát. Áú.
Lassan felálltam a nyakamat dörzsölgetve. Ott jöttek, éppen velünk szemben. A nagyszüleim, a maguk lassú tempójában, kíváncsian nézegettek körbe. (Még sose jártak itt.)
Amelia néni és John bácsi a bőröndjeiket húzták maguk után és lelkesen integettek. Ekkor láttam meg Lina-t és attól a pillanattól kezdve biztos voltam benne, hogy a csaj bolond. Tél van, nincs meleg, erre ő megjelenik a reptéren napszemcsiben, rövidgatyában egy darab hátizsákkal.


Szerencsére a fura vörös csík eltűnt a fejéről, remélem rájött, hogy hülyén nézett ki vele. Lina odaért hozzánk és hatalmas vigyorra húzta a száját.
- Szép napot mindenkinek! - vigyorgott. Utána észrevett. - Veled meg mi van?
- Reggel 7:20 van. - nyögtem.
- Ja persze. Nálatok. Nálunk dél körül lehet.
- Később meg fogsz bolondulni az időeltolódástól. - legyintettem, de ő egyszerűen kiröhögött.
A parkolóban aztán a következő problémával szembesültünk. A kocsinkban nem férünk el tízen. Apa, Anya, Matt, Sam és a nagyszülők beültek. Az utolsó ülésre beült Amelia néni, aki 'gyorsan kipakol, amint hazaérnek'.
Én ott maradtam John bácsival és Lina-val. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy kommunikáljak velük, így leültem egy székbe és vártam, hogy Apa visszaérjen a kocsival.
A telefonom csörgésére ébredtem fel.
- Igen?  - szóltam bele.
- Édes lányom, hol a fenében vagy? - ordított apám a vonal másik végén.
- Miért, te hol vagy? - kérdeztem vissza. Majd körbenéztem és egy fokkal idegesebben tettem hozzá. - Sőt. Lina-ék hol vannak?
- A kocsiban ülnek. Te hol a francban vagy?
- Itt ülök egy széken. Mikor mentek el? Nem bírtak volna szólni?
- Mit csináltál, hogy nem vetted észre, hogy elindulnak?
- Aludtam egy picit. - motyogtam.
- Azonnal emeld fel a segged, mert ha 3 percen belül nem vagy itt, mehetsz busszal! - mondta apám és lerakta. Én meg elindultam valamerre, mivel a parkolót egyszer láttam eddig, nemtom merre van. Végül meg lett, de csak 8 perc bolyongás után. Mikor leértem, éppen láttam a kocsinkat, amint félelmetes gyorsasággal húz ki a kijáraton. Káromkodtam egy sort és visszamentem. Megnéztem, hogy a buszmegálló, utána kimentem oda és vártam egy 10 percet a buszra. Szerencsére volt nálam pár dollár, mert különben igen nagy gáz lett volna.
 A buszon ülőhely alig volt és nem is igen mertem leülni, mert akkor megint elalszom. Így hát végigálltam a hosszú utat, csomagokkal és vigyorgó turisták testrészeivel a hátamban. A busszal csekély 1 óra alatt haza is jutottam.
Hazavánszorogtam, felmentem az emeletre és dőltem volna be az ágyamba, mikor megláttam, hogy Lina cuccai szanaszét vannak a szobámban. Ezek szerint a szüleim kedvesen berakták a szobámba a csajt. Úgy döntöttem, hogy túl fáradt vagyok ahhoz, hogy balhézzak velük emiatt, így fogtam magam és egyszerűen magamra zártam az ajtót és bedőltem az ágyba. Azonnal elaludtam.
Elalvás előtt még megpróbáltam kitalálni, hogy majd hogy rakjam ki innen az agyilag is szőke unokatesómat. Nem jutottam semmire, mert az agyam rövidzárlatra kapcsolt és onnantól kezdve órákig teljes áramszünet volt a fejemben. Lina-val majd foglalkozom alvás után.











2016. április 2., szombat

Készülődés

Sziasztok!
Ezt a hetet is túléltem, vagyis most megörvendeztetlek titeket egy újabb résszel. :D




A karácsonyig hátralevő hetek szinte repültek. Mintha mindenki csak most fogta volna fel, hogy végzősök vagyunk. A tanárok rengeteg leckét adtak, feleltettek, dogát írattak, kíméletlenül hajtottak minket. Mi pedig csak kapkodtuk a fejünket, hogy mi a következő ránk váró feladat. Ideje volt, hogy szünet legyen.
A szünet előtti csütörtök este a konyhában ültem és a másnapi kémia dolgozatra tanultam. (Természetesen Ms. Smith pont az utolsó nap írat, mert miért ne.) A szüleim is a konyhában ültek, ők zh-kat javítottak.
- Apa. - jutott eszembe hirtelen valami.
- Igen kislányom? - mondta apám rám se nézve, mert nagyban pipálta a helyes válaszokat.
- Hogy lesz a karácsony?
- Ezt hogy érted?
- Megint megyünk New York-ba? - kérdeztem aggódva. A tavalyi karácsony ugyanis gyökeresen változtatta meg az életemet. Halálosan összevesztem a családom egyik felével, megismertem Pete-et, aki utána majd egy évig zaklatott, stb. Szóval féltem visszatérni oda.
- Nem tudom. - válaszolt őszintén Anya.
- Egy éve nem láttuk a családot. - mondta Apa. - Nekem hiányoznak.
- Értem persze. De megint családi cirkuszt akarunk karácsonykor? - vetettem fel.
- Miért kell feltétlenül cirkusznak lennie? - csattant fel Apa. - 18 éves vagy, Lina pedig 26, nem igaz, hogy nem bírtok értelmes felnőtt módra viselkedni.
- Még nem vagyok nagykorú. - szóltam közbe. - Még 3 évig.
- Nem vagy vicces kislányom! - legyintett Apa.
- Bocs.
- Tehát. Nem tűröm, hogy a ti nevetséges rivalizálástok miatt megszakadjon a kapcsolat a családommal. Amelia a nővérem, John a sógorom, Lina pedig az unokahúgom. Én szeretem őket.
- Kérlek Apa, ne kényszeríts, hogy ott bájologjak velük. Alig látjuk őket, kb. semmi közünk nincs hozzájuk, karácsonykor sem kell eljátszani a boldog nagycsaládot. - magyaráztam. - Semmi kötődés nincsen. Itt viszont itt vannak a lányok, Adam...
- Ne gyere nekem a pasiddal! Nem a férjed, csak a barátod.
- De nekem fontos.
- Persze, de ez csak egy múló kis kaland. - mondta Apa, én pedig nagyon megbántódtam. - Gimnazisták vagytok az isten szerelmére! Bármikor szétmehettek, mert vége van a nagy szerelemnek.
- Nagyon kedves tőled. - álltam fel szomorúan.
- Még nem fejeztem be. - mondta Apa a legszigorúbb 'szülős' hangján. - Nem tűröm, hogy a pasidat a család elé helyezd. Meg kell végre tanulnod, hogy van egy sorrend.
- De Apa... - nyögtem. - Ez annyira igazságtalan és semmi realitás nincs benne.
- Ne kérdőjelezd meg, amit mondok! 18 éves vagy, semmit se tudsz még a világról.
- Azért nem kellene ennyire durván... - szólt közbe Anya, de én már kirohantam onnan. Egyenesen a szobámba. Nem kezdtem sírni, mert egy ideje egyszerűen nem megy és ez olyan fura. Mindig is érzékeny kislány voltam, de újabban nem tudok sírni, akkor se, ha jól jönne. Na mindegy.
Csak ültem a földön és gondolkodtam. Hogy lehet, hogy Apa ennyire nem érti meg a nézőpontomat?

*
(Másnap délután)


 Amint hazaértem, elégedetten dőltem hanyatt az ágyamon. Vége a sulinak idénre! 2 hét teljes szabadság!
Hirtelen Anya kopogott az ajtómon, utána csendben belépett és leült mellém.
- Beszéltem apáddal. - mondta halkan. Én felültem és kérdőn néztem rá.
- Igen?
- Nem megyünk New York-ba.
- Éljen! - emeltem a karomat a magasba és felpattanva ugrálni kezdtem.
- Helyette ők jönnek ide. - fejezte be Anya. Én a mozdulat közepén egyszerűen lefagytam.
- Hogy MICSODA?
- Jól hallottad. A nagyszüleid, Amelia néni, John bácsi és Lina idejönnek.
- De ez most komoly? Ide? Ők? Ennyien?
- Igen, teljesen komoly. Van vendégszobánk, kettő is.
- Öt embernek?
- Jó, hát azt még ki kell gondolni, hogy Lina hol alszik.
- Az én szobámban biztos nem. - mondtam rögtön. - Még csak az kéne.
- Jól van, értem. Majd kitaláljuk. Az a lényeg, hogy nem utazunk el.
- Helyette ők jönnek. - forgattam a szemem.
- Azért teljesen tényleg nem lehet ignorálni őket.
- Értem, persze. - bólogattam.
- Csak ennyit akartam. - mondta Anya és felállt, hogy kimenjen.
- Apa?
- Dolgozik még. Ha hazajön, beszélj vele! - Azzal kiment. Én pedig egyedül maradtam a fejemben repkedő kérdéssel: Ha Lina idejön, hogy fogom én azt kibírni?
Kb. 5 percet bambultam így, utána a géphez pattantam és írtam a lányoknak a közös chat-be.
Amanda Parker: "Lányok! Kicsit gáz van. Lina idejön karácsonyra!!!! Hozzánk. #gonnadie"
Pár perc múlva jött is a válasz. Természetesen Sophie-tól, aki újabban éjjel-nappal a telóján lóg.
Sophie Sobrado: " Lina Pete exe, akivel tavaly összevesztél, ugye?"
Amanda Parker: " Aha. "
Alexandra: " Istenem, hogy neked mindig valami bajod van. Túl fogod élni. Majd nem leszel mindig otthon és pont."
Riry Johnson: " Ami, ne stresszelj már, szünet van! Minden meg fog oldódni. Lina felnőtt, talán képes éretten viselkedni pár napig."
Amanda Parker: "Mint tavaly, ugye? :P "
Riry Johnson: " Hidd el, ő se lesz mindig ilyen. Plusz talán már nem haragszik rád."
Hayley: " Újabb drámai fordulat kis főhősnőnk életében. A gonosz unokatesó visszavág.... basszus, ebből rendezek egy filmet. :D "
Amanda Parker: " Hayley!"
Hayley: " Mi van? Mi rosszat mondtam?"
Amanda Parker: " Nekem ez igenis fontos. Lina egész eddig pokollá tette az életemet, ha találkoztunk. Most meg idejön. A házunkba. Kihez költözhetek át az ünnepek idejére?"
Hayley: " Adam-hez. Tudtommal a pasid. Biztos szívesen lát."
Amanda Parker: " Náluk nincs hely. Plusz azért az milyen lenne már?"
Alexandra: "Miért, a barátnőidhez költözés a családod miatt milyen lenne már? #lenézőfej"
Cecy: "Alhatsz Adam szobájában. Ott elférsz. :D "
Amanda Parker: " Na nem nem nem nem nem és nem. Pláne nem."
Cecy: " Biztos szívesen lát. ():) "
Sophie Sobrado: " Az ágyában... :D LOL "
Amanda Parker: " SOPHIE!!!!!"
Sophie Sobrado: " Mi van?"
Amanda Parker: " Nem alszom az ágyában."
Sophie Sobrado: " Miért nem? :D "
Cecy: " Üzeni, hogy felőle alhatsz ott."
Amanda Parker: " Ez most nem komoly, ugye?"
Cecy : " De. Most kérdeztem meg."
Amanda Parker: " Na jó. Mentem és elásom magam."
Ezzel kiléptem. Basszus, csak tanácsot akartam kérni, erre elkezdenek a (nemlétező) szexuális életemre utalgatni? Hát normálisak ezek? (Valószínűleg nem. Tekintve, hogy én se vagyok az.)
Amikor Apa hazajött, megbeszéltem vele és kölcsönösen bocsánatot kértünk egymástól. Most itt vagyok és rettegve várom a holnaputánt, amikor Lina-ék megérkeznek.