2016. április 24., vasárnap

Reakció

Sziasztok!
Az volt a kérés, hogy ide írjak és ne Must-ra, úgyhogy kérésetek számomra parancs. :D



Adam elég későn ért haza. Rob és Nick elvitték ők egy fiús délutánra, megnéztek valami véres akciófilmet. Mindezt Cecy-től tudom, aki aggódva ücsörgött mellettem a padlón.
- Képes voltál lelépni otthonról csak úgy? - kérdezte vagy tizedszerre.
- Igen. - válaszoltam ugyanolyan türelmesen. Cecy alapvetően egy elég laza és mondhatjuk, hogy lázadó lány, de attól a gondolattól, hogy valaki (ráadásul pont én) lelép otthonról úgy, hogy fogja magát és elmegy, azt se tudja hova vagy kihez, teljesen lesokkolta. - Nem nagyon tehettem mást.
- De senki nem mondta, hogy menj el. - mondta Cecy elgondolkodva.
- Ez tény. De az unokatesómmal 5 napig egy szobában lakni. Vagy csak egy házban. Az már kész terrorfenyegetettség.
- Ez nem vicces. - közölte Cecy. - Ebben a világban különösen nem.
- Bocsánat. - vettem nagy levegőt. Megint hülye voltam. Cecy egy nagyon érzékeny lány. A hírek, amiket mostanában hall, teljesen kikészítik szegényt.
- Semmi baj. - legyintett. - Biztos én reagálom túl ezeket, de egyszerűen nem bírom már.
Pár perc néma csend után fogta magát és felállt. Nyújtózkodott egyet és ásított.
- Ebédeltél már? - kérdezte.
- Nem. Pont ebéd előtt rohantam el.
- Akkor gyere. Maradt kaja. Egyél!
- Nem sürgős.
- Nem szeretném, ha a bátyám barátnője éhen halna. Pont nálunk. - mondta mosolyogva, majd talpra rántott és levezetett a konyhába. Az ebéd maradékát (spagetti) gyorsan magamba tömtem, majd visszamentem Adam szobájába. Cecy a saját szobájába ment pakolni, mert az anyukája közölte, hogy sehova sem mennek, ha nem takarít ki. Ugyanis a szülők és Cecy a Chicago című musical-t fogják megnézni este. Cecy, mint kis táncospalánta, már hónapok óta szerette volna ezt megnézni, de csak most jutottak el idáig.
Körbenéztem Adam szobájában. Elmosolyodtam, ahogy eszembe jutottak az emlékek az első ittlétemről, amikor 'fizika korrepet' kellett tartanom neki. Utána gitározott nekem. Istenem, de jó volt.
Hirtelen lépteket hallottam a lépcsőről. Pár másodperc múlva megnyikordult a szobaajtó és én félve fordultam hátra. Adam lépett be a szobába.
Mikor meglátott látszott rajta, hogy teljesen megdöbbent.
- Szia! - mondtam halkan. Odamentem és átöleltem. Ő gépiesen visszaölelt, majd pár pillanat tétovázás múlva megcsókolt. Én visszacsókoltam, mire ő felkapott az ölébe és az ágy felé indult velem. Mikor hanyatt fektetett, kicsit megijedtem, hogy itt valami nem oké. - Hé, Adam, mit csinálsz?
Adam ekkor lefagyott. Lemászott rólam és felült.
- Most te tényleg itt vagy vagy megint ennyire részeg vagyok? - tűnődött. Úgy gondoltam, hogy a részeges megjegyzést elengedem a fülem mellett.
- Tényleg itt vagyok.
- Ú, basszus. Akkor bocsánat. - temette a kezébe az arcát.
- Ezt most nem teljesen értem, ne haragudj. Mi a fene volt ez?
- Ittunk egy kicsit a srácokkal.  - mondta. Most hogy mondja, tényleg van egy kis pia szaga. - És volt már, hogy annyira berúgtam, hogy ilyeneket képzeltem, hogy itt vagy. Vagy ez már a rosszullét közben volt? Fogalmam sincs.
- Azt képzeled, ahogy a szobádban állok? - kérdeztem értetlenül.
- Nem drágám. - rázta a fejét. - Azt, hogy lefekszel velem.
Kínos pillanataim rengetegszer voltak az életben. Számtalanszor. De olyan, hogy egy srác közli velem, hogy részegen arról szokott képzelődni, hogy lefekszem vele, még nem volt. Nem is nagyon tudtam mit válaszolni.
- Öhm... - kezdtem nem túl értelmesen. - Ha részeg vagy, akkor hagylak kijózanodni, oké?
- Ne csináld már, el ne menj! - ragadta meg a karom Adam. - Nem vagyok részeg. Egy pohárnyit ittam.
- Hogy kaptatok piát? 18-19 évesek vagytok.
- Ismerjük a pultos srácot.... - motyogta Adam.
- Szép, mondhatom.
. Elmondanád, hogy miért vagy itt? - szakította félbe a zsörtölődésemet.
Nagy vonalakban felvázoltam neki a helyzetet és azt mondta, hogy bármeddig maradhatok. Miután ezt megbeszéltük hagytam pihenni, mert szerintem biztos, hogy nem csak egy pohárnyit ivott, attól nem veszítené el ennyire az önuralmát.
A kis szünetet kihasználva felhívtam Matt-et. Elmondtam neki, hogy nem megyek haza pár napig, de ne aggódjanak, nem tűntem el. És majd beszélek a szüleimmel is.
Pár óra múlva a szülők és Cecy elindultak a színházba. Én lelkesen integettem nekik az ablakból. Hirtelen Adam állt mögöttem. Hátulról átkarolt és szorosan magához húzott...














4 megjegyzés: