A Must-on már mondtam, de akkor leírom itt is: egyik héten ide írok, másik héten oda. Múlthéten oda írtam, úgyhogy most ez jön. :)
Nem hosszú, de szerintem holnap is tudok részt hozni.
2 nap múlva álmosan és dühöngve vártam a repülőtéren. Természetesen pont azzal a géppel kell jönniük, ami reggel 7:10-re ér ide, és nekünk természetesen ki kell értük mennünk. Ez még nem is lenne tragédia, ha a reptér nem jó 40 perces kocsiútra lenne tőlünk. Ami azt jelenti, hogy kelhettem hatkor. :P
A repülő már megérkezett és a hangosbemondó éppen a csomagok átvételére kérte a tisztelt utasokat. Én az egyik széken ültem és erősen küzdöttem az elalvás ellen.
Kb. 10 perc múlva Apa felállt és integetni kezdett. Én felkaptam a fejem, aminek az lett a következménye, hogy lefejeltem a széktámlát. Áú.
Lassan felálltam a nyakamat dörzsölgetve. Ott jöttek, éppen velünk szemben. A nagyszüleim, a maguk lassú tempójában, kíváncsian nézegettek körbe. (Még sose jártak itt.)
Amelia néni és John bácsi a bőröndjeiket húzták maguk után és lelkesen integettek. Ekkor láttam meg Lina-t és attól a pillanattól kezdve biztos voltam benne, hogy a csaj bolond. Tél van, nincs meleg, erre ő megjelenik a reptéren napszemcsiben, rövidgatyában egy darab hátizsákkal.
Szerencsére a fura vörös csík eltűnt a fejéről, remélem rájött, hogy hülyén nézett ki vele. Lina odaért hozzánk és hatalmas vigyorra húzta a száját.
- Szép napot mindenkinek! - vigyorgott. Utána észrevett. - Veled meg mi van?
- Reggel 7:20 van. - nyögtem.
- Ja persze. Nálatok. Nálunk dél körül lehet.
- Később meg fogsz bolondulni az időeltolódástól. - legyintettem, de ő egyszerűen kiröhögött.
A parkolóban aztán a következő problémával szembesültünk. A kocsinkban nem férünk el tízen. Apa, Anya, Matt, Sam és a nagyszülők beültek. Az utolsó ülésre beült Amelia néni, aki 'gyorsan kipakol, amint hazaérnek'.
Én ott maradtam John bácsival és Lina-val. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy kommunikáljak velük, így leültem egy székbe és vártam, hogy Apa visszaérjen a kocsival.
A telefonom csörgésére ébredtem fel.
- Igen? - szóltam bele.
- Édes lányom, hol a fenében vagy? - ordított apám a vonal másik végén.
- Miért, te hol vagy? - kérdeztem vissza. Majd körbenéztem és egy fokkal idegesebben tettem hozzá. - Sőt. Lina-ék hol vannak?
- A kocsiban ülnek. Te hol a francban vagy?
- Itt ülök egy széken. Mikor mentek el? Nem bírtak volna szólni?
- Mit csináltál, hogy nem vetted észre, hogy elindulnak?
- Aludtam egy picit. - motyogtam.
- Azonnal emeld fel a segged, mert ha 3 percen belül nem vagy itt, mehetsz busszal! - mondta apám és lerakta. Én meg elindultam valamerre, mivel a parkolót egyszer láttam eddig, nemtom merre van. Végül meg lett, de csak 8 perc bolyongás után. Mikor leértem, éppen láttam a kocsinkat, amint félelmetes gyorsasággal húz ki a kijáraton. Káromkodtam egy sort és visszamentem. Megnéztem, hogy a buszmegálló, utána kimentem oda és vártam egy 10 percet a buszra. Szerencsére volt nálam pár dollár, mert különben igen nagy gáz lett volna.
A buszon ülőhely alig volt és nem is igen mertem leülni, mert akkor megint elalszom. Így hát végigálltam a hosszú utat, csomagokkal és vigyorgó turisták testrészeivel a hátamban. A busszal csekély 1 óra alatt haza is jutottam.
Hazavánszorogtam, felmentem az emeletre és dőltem volna be az ágyamba, mikor megláttam, hogy Lina cuccai szanaszét vannak a szobámban. Ezek szerint a szüleim kedvesen berakták a szobámba a csajt. Úgy döntöttem, hogy túl fáradt vagyok ahhoz, hogy balhézzak velük emiatt, így fogtam magam és egyszerűen magamra zártam az ajtót és bedőltem az ágyba. Azonnal elaludtam.
Elalvás előtt még megpróbáltam kitalálni, hogy majd hogy rakjam ki innen az agyilag is szőke unokatesómat. Nem jutottam semmire, mert az agyam rövidzárlatra kapcsolt és onnantól kezdve órákig teljes áramszünet volt a fejemben. Lina-val majd foglalkozom alvás után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése