2014. július 4., péntek

Novemberi meglepetés

Miután ilyen fantasztikusan sikerült egymás ellen fordítanom a 2 szöszit, viszonylag nyugisan telt a november. A 2 lány naponta összekapott valami miatt, és folyton ordítoztak egymással. :/ Hayley csak rázta a fejét, hogy milyen hülyeségeken képesek az emberek összeveszni.
- Könyörgök! Lia nem is ismeri a srácot, Bia meg pontosan tudja, hogy nem kell a fiúnak. Mert van barátnője. Te. És itt veszekszenek egymással egy FOGLALT pasas miatt? Megáll az eszem!
- Ugyan! - legyintett Alex. - Tudod, milyenek. Kiválasztanak valakit, és addig üldözik, ameddig meg nem kapják. Vagy el nem tűnik a környezetükből.
- Egyre jobb. - szóltam közbe. - De Lia 1 hónap múlva lelép.
- Hosszú lesz ez az egy hónap... - figyelmeztetett Sophie, de nem hittem el.
- Ugyan! Azt már kibírom.
- Reméljük.
Tulajdonképpen Sophie-nak volt igaza. Hosszú volt ez a hónap. Ráadásul, a suliban valamelyik tanár kitalálta, hogy rendezzünk egy bulit a cserediákoknak, meg vigyük őket várost nézni, mert mi ilyen aranyosak és kedvesek vagyunk... :P Mindenkinek kiosztottak egy cserediákot, hogy kit vigyen várost nézni. Szurkoltam, hogy Emma-t kapjam, de (természetesen) én Lia-t kaptam. Emma-t pedig Bia.
- Ez most komoly? - nyögtem fel, amikor kihúztam Lia nevét.
- Kit húztál? - ugrált izgatottan Emma. - Ugye engem?
- Nem. Szöszit. - mutattam meg neki a cetlit.
- Basszus... - sápadt el. - Ezt megszívtad.
- Ezt meg. Mint mindent. - sóhajtottam, aztán sorba álltam, hogy kihúzzam, hogy HOVA kell vinnem Miss. Ribi-t. Mert ezt is húzni kellett, nem ám, hogy kitalálod, hogy hova viszed, mondjuk valami olyan helyre, ahol jól ott hagyhatnád, nem, á nem. Kihúzod, hogy hova viszed. Őrület.
Én voltam gyakorlatilag az utolsó, még 3 cetli volt a dobozban, és kész. Húztam egyet, megnéztem, és szinte azonnal kiejtettem a kezemből a döbbenettől. Emma gyorsan mellettem termett.
- Na, mi az? - kérdezte, aztán felvette a papírt.  - "Vidd el korcsolyázni!" Ezzel mi a baj? Ez egyszerű.
- Igen. Csak én nem tudok korizni. - suttogtam. - Így meg elég gázos.
- Komolyan? Nem tudsz? - csodálkozott Emma. - Mindenki tud.
- Nem tartozom a mindenkibe. - közöltem sértődötten.
- Tudom, észre vettem. De nyugi, minden rendben lesz. Maximum, te nem korizol.
- Lia meg tud korizni, ugye?
- Hát... eléggé jól. - vörösödött el Emma. - Azaz...
- Várj, kitalálom! Versenyszerűen korcsolyázik, és több világversenyt nyert, vagy valami hasonló.
Emma még jobban elpirult.
- Öhm... 3 éves kora óta korizik, és igen, versenyzett már párszor.
- Tudtam! - kiáltottam fel. - Miért is ne?
- Ami, nyugi! Semmi gáz nem lesz. Legalább, ha nem mész jégre, nem tud fellökni.
- Ja, nézzük a pozitív dolgokat, mi? :P
Ebben a pillanatban ért oda Lia.
- Hé! Emma! - ütögette meg Emma vállát.
- Hm? - fordult hozzá.
- Tudod ki húzott téged?
- Nem, még nem.
- Bia. - vigyorodott el Lia. - Mentek paintball-ozni.
- Az király! - csillant fel Emma szeme, és elfutott, hogy megkeresse Bia-t.
- És,te? Szerencsétlen kis répa? - nézett rám Lia. - Kit kalauzolsz?
- Ne örülj. - sziszegtem összeszorított foggal. - Téged.
- Hogy mi van? - döbbent le. - Ne már! Ez bunda!
- Szerintem is, de ez van.
- Legalább valami olyan helyre megyünk, ahol jól megtéphetlek?
- Nem. Korizni.
- Cool! - mondta unottan. - Majd ne lepődj meg, ha a kórházban kötsz ki!
- Kérlek. - feleltem. - Te meg ne lepődj meg, ha nem. Ugyanis én nem megyek jégre.
- Mert miért?
- Nem tudok korizni. - közöltem, és most az egyszer örültem ennek.
- De gáz vagy! - röhögött ki Lia. - Tényleg gőzöm sincs, hogy Adam mit eszik rajtad.
- Semmit, nem szokott megenni. - vigyorogtam vissza. Lia lesajnálóan nézett rám.
- Nem vagyok vevő a humorodra. Olyan gáz, mint te.
- Köszönöm. - mosolyogtam. - Nem érdekel a véleményed. Adam bír, a humorommal együtt, és ez a fontos. te abszolút nem. Bocs, megyek, majd találkozunk szombaton a suli előtt, és megyünk... korizni! Azaz, te korizhatsz, én meg nézlek. :)
- Meg fogod te ezt még szívni. - szólt utánam Lia, miközben hátat fordítottam neki.
*
(Szombat délelőtt)


A suli előtt már ott volt Lia. Fehér kabát, menő csizma, még a sál és sapka is jól állt neki. :P A fene!
- Végre! - nézett rám. - Azt hittem idefagyok.
- Bocs. Miért jöttél ilyen korán? Arról volt szó, hogy 10:00. Még addig van 15 perc!
- Ja. Minél előbb kezdjük, annál hamarabb elmehetek. Nem úszhatnánk meg ezt valahogy? - kérdezte, miközben felszálltunk a buszra.
- Ezt hogy érted?
- Nem megyünk el. Ki ellenőrizné?
- Ki van fizetve előre a jegy. És szólnának, ha nem mennénk el. És akkor te is, én is, intőt kapunk.
- Csak? Azt bevállalom.
- Lia, ne már! Maradj nyugton! És bírj ki egyszer 2 órát velem.
- Mit kapok cserébe? - vigyorgott.
- Nem küldöm rád Alex-et. És nem szólok a fiúknak, hogy csesztessenek. - mosolyogtam vissza.
- Hú, ez nagyon kedves, köszönöm! - gúnyolódott.
- Mire számítottál? - tártam szét a karom.
- Mondjuk... Adam-re. Minimum.
- Álmodban. - sziszegtem, miközben megnyomtam a leszállásjelzőt. Pár perc múlva már a korcsolyapálya mellett álltunk. A pályafelügyelő (vagy mi) elkérte a jegyeket, aztán bólintott, és megmutatta, melyik a mi öltözőnk. Lia bement, és felvette a koriját, én pedig csak ácsorogtam a folyosón.
- Te nem mész, kislány? - kérdezte egy pasas, aki egy másik öltözőből lépett ki éppen.
- Nem. Nem tudok korizni. - ráztam meg a fejem.
- Akkor miért vagy itt?
- Elkísértem egy másik lányt.
- Értem. Jó szórakozást! Izgalmas lesz a pálya mellett állni. - vigyorgott a pasas.
- Szerintem is. - suttogtam. Lia ebben a pillanatban lépett ki az öltözőből.
- Mehetünk. Komolyan nem tudsz?
- Tényleg nem. Szerinted viccnek szántam?
- Ja. Lehet. - azzal odalépegetett a pályához. - Anyám! Ez műjég?
- Mire számítottál november közepén? - forgattam a szemem.
Lia nem válaszolt, hanem magabiztosan a jégre lépett, és elkezdett korizni. Tényleg iszonyatosan jól csinálta.
35 perc múlva azt éreztem, hogy ott fagyok meg a pálya mellett, ezért gyorsan elmentem a büfébe, és vettem egy forrócsokit. Miközben megittam, visszasétáltam a pályához. Lia éppen ott suhant el. Hirtelen lefékezett.
- Oké, ezt én nem bírom nézni. - sóhajtott.
- Mit?
- Ahogy ott ácsorogsz, és unatkozol. Szerezz egy korit, és gyere! Megtanítalak.
- Hogy MI VAN?  - kérdeztem döbbenten.
- Jól hallottad, nem mondom el még egyszer. Igyekezz! - szólt rám. Én elindultam a pályafelügyelőhöz.
- Bocsánat. Honnan tudok korcsolyát szerezni? - motyogtam.
- Onnan. - mutatott az öltözők mellett lévő bódéra. Odamentem, kerestem egy olyan korcsolyát, ami működik, és jó a lábamra, és bevonultam vele az öltözőbe. Felvettem, aztán valahogy kitotyogtam a pályához.
- Ez rossz ötlet. - mondtam a szőkeségnek, aki már várt.
- Ugyan, dehogy. egyszerű. - mondta, azzal kinyitotta a kiskaput, hogy be tudjak menni a jégre. Be is mentem, és ha nem kapom el azonnal a korlátot, ott esem hanyatt.
- Ez csúszik! - visítottam.
- Nem mondod zsenikém. - mosolygott Lia. - Oké. Add a kezed!
- Nem fogok veled kézen fogva korizni. Nem vagyok óvodás. - fakadtam ki.
- Te tudod. Akkor gyere utánam, ahogy tudsz! - vigyorgott, és már indult is. Lassan ment, de mivel én csak úgy tudtam haladni, hogy fogtam a korlátot, elég nehezen tudtam követni.
- Nem megy. - lihegtem, mikor mellé értem.
- Persze, hogy nem. Mit vártál? Fogd már meg a kezem, és gyere! Már csak 15 percünk van.
- Hát... jó. - egyeztem bele, megfogtam a kezét, és nekiindultunk. Lia tényleg ügyes volt, és tanítani is tudott. Mindent elmagyarázott. Ha esni akartam (kb. 1 percenként), akkor próbált megtartani vagy ha nem ment, akkor esett velem... mire lejárt az idő, sokkal biztosabban álltam a jégen, mint előtte.
- Köszönöm! - pislogtam hálásan, mikor az öltözőben levettük a korinkat.
- No problem. - legyintett. - Nem bírtam nézni ahogy szerencsétlenkedsz a pálya mellett.
- Akkor is köszi! Hiszen... eddig úgy tűnt, hogy nem bírsz. Na, nem mintha én odalettem volna érted.
Lia nem szólt semmit, csak kiment az öltözőből. Én vállat vontam, és én is kimentem, és visszavittem a korcsolyát. Utána felszálltunk a buszra, és a suliig egyikünk se szólt egy szót se...
*
(Otthon)
Felhívtam Sophie-t és Alex-et.  Megkérdeztem, hogy mit gondolnak Lia viselkedéséről.
- Hm...fura az a csaj. valami nincs nála rendben. - mondta Sophie.
- Ez tuti!
- Beszélek Riry-vel, hogy mi a véleménye, oké? Aztán visszahívlak. - mondta Sophie, és letette. Alex ennél is rövidebben rendezte le.
- Ne higgy neki! Trükk az egész. Nem tudom, miért, de trükk. - mondta, és le is tette. Sophie ekkor írt egy SMS-t.
"Riry szerint lehet, hogy megváltozott, és rájött, hogy Adam a tiéd. Én ezt kötve hiszem, de lehet. Légy óvatos!"
Este felhívott Hayley. Mikor felvettem a telefont, és beleszóltam, azonnal ordítani kezdett.
- Mondd csak, te teljesen meghibbantál? KÉZEN FOGVA KORIZOL EGY CSAJJAL, AKI GYŰLÖL TÉGED? NEKED TÉNYLEG ENNYI ESZED VAN? HOGY TEHETTED? ADAM KELL NEKI, TE NEM ÉRDEKLED, TE CSAK EGY AKADÁLY VAGY! RÁJÖTT, HOGY ERŐSZAKKAL NEM SZERZI MEG A SRÁCOT, EZÉRT MEGPRÓBÁLJA CSELLEL. KEDVES VELED, SEGÍTŐKÉSZ, AZTÁN CSÚNYA DOLGOKAT MOND A FIÚRÓL NEKED, TE ELHISZED, KIAKADSZ, SZAKÍTASZ VELE E-MAILBEN, Ő MEG VISSZAMEGY NEW YORK-BA, ÉS ÖSSZEJÖN VELE!!!! EZT AKAROD???? - visította, és lecsapta a telefont.
Elgondolkoztam a hallottakon. Lehet, hogy Hayley-nek, Sophie-nak és Alex -nak van igaza. De lehet, hogy Riry-nek. Nem tudom miért, de én Riry-nek hittem. Utólag kiderült, hogy (megint) rosszul döntöttem...












2 megjegyzés:

  1. Jó hosszú lett ez a rész
    Várom már hogy mikor jön vissza Ádám?

    VálaszTörlés