OMG!!!

Lia attól kezdve gyakran vitt korizni. November utolsó és december első 2 hetét korizással töltöttem, és büszkén mondhatom, hogy megtanultam! Sikerült! Lia fantasztikusan tanít, türelmes... király!
Mikor ezt elmeséltem a lányoknak, mindenki elhallgatott, és komoran meredt maga elé.
- Mi a baj? - érdeklődtem. Alex nem szólt semmit, csak legyintett, Sophie a padlót bámulta. Hayley a fejét rázta.
- Az a csaj egy álszent liba! - fakadt ki. - Nem bízhatsz benne.
- De megtanította korizni. - szólt közbe Riry is.
- Na és? Ez a trükk az egészben. Kedves vagyok az ellenséghez, közel kerülök hozzá, aztán ott ütöm meg, ahol a legjobban fáj neki.
- Nem is tudom... - mondtam. - Lehet, hogy félreismertük.
- Izé... Ami. - mondta Emma.  - Lia nagyon jól színészkedik, és 'kicsit' akaratos. Nem mondom, lehet, hogy megváltozott, de kicsi rá az esély.
- Látod. Ő legalább ismeri. - mutatott rá Hayley. - Mi meg nem.
- Ez igaz. - mondta Riry. - De sok ilyet láttam már. Biztos, kedves lány, csak valamiért úgy érzi, hogy gonosznak kell lennie.
- Riry, szerintem ez nem mindig van így.  -mondta csendesen Emma. Bár csak 3 napja ismerik egymást, kitűnően elvannak.
- Jó, ne vitázzunk! Vigyázni fogok vele. - állítottam le őket.
- Te tudod. - vontak vállat.
Megnyugodva mentem haza. Tudom, hogy mit csinálok. Azaz, azt hittem...

*

(1 hét múlva)

Már csak 1 hét volt hátra a cserediákprogramból. Végre!

Lia ma beszélni akart velem az egyik szünetben, úgyhogy kimentem vele a folyosóra.

- Igen? - kérdeztem, amikor megálltunk egy csendesebb szakaszon.

- Nem nagy cucc. Csak az, hogy mit mondjak meg Adam-nek? Tudod, én már pénteken hazamegyek. Adam vasárnap jön.

- Nem szombaton? - csodálkoztam.

- Nem. Tudod, még szombat este van a buli. Vasárnap jönnek.

- Értem, köszi. De nem kell semmit megmondanod neki, majd beszélek vele!

- Írt neked egyszer is? - kérdezte Lia hirtelen.

- Öhm... igen. Egyszer. Mikor megérkezett. Azt írta, de SMS-ben, hogy kódolt a wifi, és nem tud netezni. Ezért nem írt többet.

- Ez most komoly? Ilyen olcsó trükk, és te elhiszed neki?  - nézett rám sajnálkozva.

- Trükk?

- Igen. Miért lenne kódolt a wifi? Nem a kőkorszakban élünk. Van wifi. Csak nem AKAR írni neked.

- De hát... - néztem magam elé csalódottan.

- De hát mi? Mit vártál? Lelép 3 hónapra, és addig nem ismerkedik és bulizik? Fiúból van!

- De, én azt hittem, hogy Adam más... - suttogtam megtörten.

- Rosszul hitted. Minden fiú ugyanolyan.

- Istenem! Képes volt lerázni? Így?

- Úgy tűnik. Szerintem írj neki, hogy vége, eleged van belőle, és felejtsd el!

- Biztos vagy te ebben?

- Abszolút. Végül is, nekem több fiúm volt, mint neked. Nem?

- De, igazad van. Akkor majd írok neki.

- Nem. Most írj! Ha gondolkozol rajta, nem lesz elég ütős a szöveg!

- Oké. - mondtam és elővettem a mobilomat. Bepötyögtem az üzenetet.

"Oké, ez nagy szemétség volt tőled. A hátam mögött bulizol? Tudhattam volna. Minden fiú ugyanolyan szemét!!! Elegem van belőled. Köztünk MINDENNEK vége. Elegem van a dolgaidból!"

Azzal el is küldtem. Lia mosolyogva bólintott.

A suli után a lányokkal elmentünk egy közeli cukrászdába. A lányok látták rajtam, hogy valami nem oké.

- Ami, minden rendben? Szomorúnak tűnsz. - mondta óvatosan Emma.

- Persze, minden oké. Csak... annyi, hogy... Adam megcsal. - mondtam halkan, mire mindenki felém fordult.

- Hogy MI?  - néztek rám mindannyian.

- Miért, és honnan tudod? - nézett rám Alex.

- Lia mondta. - nyeltem egyet, mire mindenki összehúzta a szemöldökét. - Adam írt nekem egyszer, hogy kódolt a wifi, és nem tud netezni. És azóta semmi.

- Kódolt wifi? - kérdezte Emma. - Nálunk speciel kódolt, de a szüleim biztos megengedték neki, hogy netezzen.

- Akkor miért nem írt?

- Nem tudom. Majd megkérdezed, ha hazajön.

- Dehogyis. Már írtam neki, hogy nem akarom látni többé.

- MI? - pattant fel Hayley. - Ugye ez kamu?

- Nem, tényleg írtam neki. - mondtam, és elővettem a telót, hogy megmutassam. Azonban megakadt a szemem valamin. - Szent isten! Már látta! Itt jelzi:" Látta: Ma 15:34" Neee...

- Ami, miért hallgattál Lia-ra? Ez kamu! Tutira!

- Nem tudom. Kedvesnek tűnt... - motyogtam, és éreztem, ahogy kitör belőlem a sírás. A kétségbeeséstől lehajtottam a fejemet, és elkezdtem az asztalba verni...