Ez történt, miután magamhoz tértem a sokkból

Tátott szájjal ültem, és próbáltam feldolgozni az infókat. Emma, aki nagyon jó barátnőm lett a 3 hónap alatt, ismeri Lina-t. Mert Lina Emma bátyjával jár, aki 5 évvel fiatalabb, mint ő. Ja, és Pete ismeri Adam-et. Aki ugye, velem jár.

Ilyen fejjel néztem magam elé

Peter egy darabig várt. Mikor már 5 perce ültem teljes csendben, finoman megbökte a vállamat.
- Alszol?
- Nem, ébren vagyok. - ráztam meg a fejem.
- Mi a baj? - fürkészte az arcomat. - Valamitől megijedtél?
- Igen, egy kicsit, de jól vagyok.
- Mitől? Mi ijesztett meg?
- A kép.
- Mi bajod a húgommal?
- Jaj, semmi, semmi bajom nincs vele. - védekeztem azonnal.
- Akkor?
- Tényleg, semmi bajom vele. Különösen, hogy az egyik barátnőm. - mondtam halkan. Peter nem igazán értette.
- Honnan ismernéd Emma-t?
- Tudod, cserediákprogram. Los Angeles-be ment, én meg ugye ott lakom. Sose mondta el az új barátai nevét?
- De. Csak volt köztük pár fura név. Nem jegyeztem meg őket, sajnos. De írok neki, hogy mondja el. - mondta Pete, azzal tényleg írt Emma-nak. Azonnal jött a válasz.
- Na, lássuk. - mondta Pete. - Alex, Sophie, Amanda, Hayley és Riry. Mondtam, hogy fura nevek. De mi van velük?
- Pete, én vagyok Amanda. - mondtam, mire azért már ő is meglepődött.
- Tényleg? Ez... te jó ég! Akkor Adam... aki nálunk volt... a barátod!
- Igen, ő.
- Ez eszméletlen!
- Az. És Emma ismeri Lina-t. Atyám! Lehet, hogy Adam is.
- Azt hiszem, találkoztak párszor. De nem beszéltek szinte semmit. Köszöntek, meg bemutattam őket egymásnak, és ennyi.
- Lina tudja, hogy a barátom?
- Nem.
- Ja, úgyse hinné el. - nevettem.
- Mit nem hinnék el? - hallottam egy hangot az ajtóból. Lina állt ott, gyilkos mosollyal. - Mióta beszélgettek? Jól elvagytok?
- Aha, igen kösz. - intett Pete.
- Miről tudsz beszélgetni... VELE? - mutatott rám Lina.
- Sok mindenről. Meg szerettem volna ismerni. Mivel a családod része.
- Aha, ez nagyon rendes tőled. De nem találkozom vele sokat, ezért nem is számít.
- Kösz, én is itt vagyok! - szóltam bele. Lina nem válaszolt, de a tekintetéből pontosan ki lehetett olvasni, hogy 'és akkor mi van?' .
- Jó, de már végeztetek az ismerkedéssel? - kérdezte bájosan.
- Még nem igazán. - fojtotta el a vigyorát Pete. - Most tettünk egy igen fontos felfedezést.
- Na mit? - kérdezte unottan Lina. - Hogy Amanda nem természetes vörös?
- Mintha te az lennél... - suttogtam. Pete erre csak mosolygott.
- Nem. - mondta. - Ami ismeri a húgomat.
- És akkor? Összedől a világ? - forgatta a szemeit Lina.
- Nem. Hm... emlékszel Adam-re?
- A helyes LA-beli srácra? Naná! Aranyos srác volt, csak mindig a barátnőjét hiányolta.
- Igen, az voltam én. - mondtam pimaszul. Lina összeráncolta a homlokát.
- Álljunk meg egy szóra! - tett fel a kezét. - NEKED van barátod? Mióta, hogyan és miért?
- Oké, semmi közöd hozzá, de elmondom. Nyár végén jöttünk össze, de már több, mint egy éve kerülgetjük egymást. A tengerparton futottunk össze, és beszélgettünk, lerendeztük a nézeteltéréseinket és kiderült, hogy szeretjük egymást. Miért? Mert normális 17 éves lány vagyok, és szeretem őt.
- Aha, nagyon cuki sztori. - fintorgott Lina. - Akkor Adam a barátod, ő ismer engem, és Emma ismer téged.
- Barátnők vagyunk.
- Azt ki kérdezte? - csattant fel. - Csak a helyzetet próbálom átlátni.
- Hajrá!
- Pete, kicsit elrabolhatom tőled a lányt? - fordult mosolyogva a fiújához Lina.
- Persze, vidd csak, de ne bántsd!
- Miért bántanám? - pislogott ártatlanul Lina.
- Nem tudom, csak ha elönt a düh....esetleg olyat teszel, amit nem gondolsz át!
- Ja, értem. Gyere! - intett nekem, és felvitt a szobájába.

Lina szobája

Leültetett a földre, ő pedig az ágyra ült. Mérgesen nézett rám.
- Most mi rosszat tettem? - sóhajtottam fel.
- Ne beszélgess a pasimmal! Ő az ENYÉM! Nem veheted el tőlem!
- Nem állt szándékomban. - emeltem fel a kezem. - Nem tudom rémlik-e még, de 2 perce beszéltük meg, hogy van barátom, aki szeretek.
- Ja, de innen elég messze.
- És?
- Simán megcsalhatod. Nem tudná meg.
- Hogyne! Az egyik barátnőm bátyjával, aki nem mellesleg foglalt, és már ismerem vagy... 3 órája.
- Igaz. - gondolkozott el Lina. - Bár, én a helyedben megtenném.
- Mi? - pattantam fel.
- Ha én lennék LA-ben és találkoznék a te fiúddal, és beszélgetne velem, biztos mindent megtennék, hogy jól érezzem magam.
- Öhm... nem akarlak megbántani, de voltál már orvosnál? - hátráltam az ajtó felé. - Ez nem normális dolog! Meg itt van neked Pete. elvileg szeretitek egymást, nem?
- Ja, igen, persze. - legyintett. - De néha kell egy kis változatosság. Pete olyan kedves, és aranyos, és jófiú, de néha szükségem van egy kis... rosszra. - vigyorgott. Én azonnal átláttam a helyzetet.
- Megcsaltad, ugye? - kérdeztem gombóccal a torkomban. Lina nem válaszolt rögtön.
- Ja, de nem nagy ügy. Csak egy éjszaka volt. - rántotta meg a vállát.
- Lina! Ez nem így működik! Ő a barátod. Nem teheted ezt vele! Én sose tenném meg Adam-mel.
- Az te vagy. Különben is, miért hallgatnék rád? Te vagy az ártatlan jó kislány. Aki olyan.... cuuuukííí..... én nem vagyok ilyen, hála az égnek.
- Nem, mert te gonosz vagy.
- Az túlzás. Szimplán rossz... - mosolygott.
- Te esküszöm nem vagy normális! - kiáltottam.
- Lehet. De te se. - nézett rám komolyan. Én ekkor kezdtem el rángatni a kilincset. - Hagyd csak, zárva van!
- Bezártál ide? - merevedtem meg.
- Aha. Beszélnünk kell, és nem szeretném, hogy bárki is zavarjon.
- Mire készülsz?
- Nos... elmondtam, amit akartam. Most jön a kedvenc részem. A 'hogyan kínozzuk Amandát' rész.
- Ne csináld már, nagykorú vagy, elvileg normális felnőtt. Mit élvezel ezen még mindig?
- Olyan szánalmas, ahogy könyörögsz, hogy ne csináljam.
- Ez kész! - mondtam, és a tehetetlenségtől széttártam a karomat.  -Engedj el!
- Nem. - mondta Lina, és incselkedve elhúzta az orrom előtt a kulcsot. - Vedd el, ha kell!
Nem kellett biztatni, nekiugrottam a csajnak. Ő persze hanyatt esett. A kulcs még a kezében volt, de könnyen kicsavartam belőle. Felpattantam és már éppen bedugtam volna a zárba a kulcsot, amikor Lina átkarolta a lábamat, és lerántott a földre.
- Erősebb vagy, mint gondoltam. - suttogta. - De kevés vagy! Mit szórakozol már? Mindig eljátsszuk, mit cirkuszolsz? Maradj nyugton, ne ellenkezz, és hamarabb túl leszel rajta!
- Mit fogsz csinálni? - kérdezte félve, mikor Lina (nem vicc!) összekötötte a kezemet, és leültetett egy székre.
- Hm... először nem ezt akartam, de most ez is megteszi.  - húzott elő egy ollót. - Ha kinevetted a hajam...
- Levágod az enyémet? - sikítottam. - Mit képzelsz?
- Ne fickándozz, mert belevágok a bőrödbe és itt kezdesz nekem vérezni! - motyogta Lina, miközben közelebb lépett.
- Ne merj hozzám érni! - rugdostam a levegőbe.
- Ugyan, menj már... - legyintett. Már éppen belenyírt volna a hajamba, amikor kivágódott az ajtó. Matt és Pete léptek be.
- Lina, tedd le az ollót! - kiáltott rá Pete. Matt közelebb jött, és kicsavarta a lány kezéből.
- Kösz, ezt elteszem.
- Menj a francba! - pufogott Lina.
- Lina, miért csináltad ezt? - kérdezte Pete, miközben Matt kikötözött engem.
- Te is menj a francba! - suttogta Lina. - Mindenki menjen a fenébe!
- Jó, így még könnyebb lesz.  -bólintott Pete, azzal megragadta Lina vállát. - Lina, én nem tudtam, hogy milyen gonosz tudsz lenni. A saját unokatesódat kínzod, mert féltékeny vagy rá? Mint egy ötéves, komolyan. ÉS te vagy az idősebb kettőnk közül.
- Jó, ezzel hova akarsz kilyukadni? - toppantott egyet a lábával Lina.
- Ne türelmetlenkedj!  De ha ennyire tudni akarod, akkor oda, hogy szakítsunk. Ma megismertem az igazi énedet, és köszönöm, de nem kérek belőle.
- Különösen, hogy megcsalt. - súgtam neki. Pete megdöbbent, de hamar összeszedte magát.
- Akkor pláne nem kérek belőled.
Elengedte a lányt, aki döbbenten ereszkedett le az ágyára. Matt gyorsan kirángatott a szobából, mielőtt Lina újra begurul. Megálltunk az ajtó előtt.
- De... Pete. Hiszen, nem volt komoly, csak egy kaland. Én... én... annyira sajnálom, kérlek bocsáss meg! - tört ki Lina.
- Bocs, de nem megy. Azért, kösz, hogy ma rájöhettem, hogy a barátnőm megcsalt, és igazából bunkó is. Ha ma nem derül ki, még ki tudja meddig hitegetsz. - mondta Pete komoran. - Ne, ne nyúlj hozzám! Elmegyek innen. Többet engem nem látsz.
Azzal Pete otthagyta a zokogó Lina-t, és kilépett a szobából. Fáradtan mosolygott, aztán elbúcsúzott tőlünk.
- Sziasztok! Matt, köszi a segítséget. Ha te nem vagy, nem fogok gyanút, és akkor Ami most bajban lenne. Ami, öröm volt megismerni téged! Köszi, mindent.
Fogta magát és elment. Mi is visszamentünk a nappaliba. Amelia néni éppen elkiáltotta magát.
- Gyertek, együnk valamit!
Ahogy nekiindultunk volna, hogy kövessük őt, Lina rohant le a lépcsőn, hisztérikusan ordítva.
- Te! - visította, és közben rám mutatott. - Te tehetsz mindenről! Minden a te hibád. Elüldözöd a fiúmat, elrontod az életemet... elegem van belőled! Utállak te kis hülye... tűnj innen a fenébe!
- Lina! - szólt rá Amelia néni. - Hogy beszélsz?
- Ahogy ő megérdemli.
- Öhm... azt hiszem, jobb, ha hazamegyünk. - néztem a szüleimre. - Lina már így is eléggé zabos, nem kellene tovább borzolni az idegeit még 3 napig.
- Igazad van. - ölelt át Anya védelmezőn. - Nem tehetünk ki téged és Lina-t ennek. Menjünk drágám!
- De... csak most jöttünk. - dadogott Apa. - És a repülőjegy is meg van véve.
- Mi a fontosabb? A pénz vagy a lányod épsége?
- Nyertél. Indulunk! - sóhajtott Apa. Az egész család az ajtó felé hátrált.
- Bocsi, de ez most így alakult. - mondtam szégyenkezve, miközben öltözni kezdtünk.
- Semmi baj, majd jöttök máskor. - mondta Amelia néni, miközben szúrós pillantást vetett a zilált lányára. - Ha Lina nincs itthon.
- Rendben.  - mosolygott Anya.
- Sziasztok! - köszöntünk el, és kiléptünk az ajtón. A reptér nem volt messze. Gyorsan odaértünk. Azonban szomorú hírt közöltek velünk. Sajnos, nincs több jegy a mai járatra. És a holnapira sem. Itt kell maradnunk addig, ameddig az a repülő el nem indul, amelyikre a jegyünk szól. Csalódottan ültünk be a reptéri büfébe.
- Mi legyen? - kérdezte Matt.
- Nem mehetünk vissza. - sóhajtott Apa.
- Nem is mennénk. - tette hozzá Anya. - Nem ismerünk valakit a környéken?
- Van egy ötletem. - pattantam fel. Máris tárcsáztam a számot.
Vedd fel, vedd fel! szuggeráltam magamban.
- Halló? - szólt bele a várva-várt hang.
- Szia Emma, itt Ami. Szükségünk lenne a segítségetekre... - kezdtem mosolyogva, nem kételkedve a sikerben.