Summertime Sadness

Tiana eltűnése eléggé rányomta a bélyegét a nyarunkra. Bűnösnek éreztük magunkat. Hibásnak. Végül is, miattunk rúgták ki. Miattunk került egy lánysuliba, ahol nyilván nem bánnak vele kesztyűs kézzel.
Még Alex és Hayley is szomorkodtak. Eleinte mondogatták, hogy azt kapta, amit megérdemelt, de én képtelen voltam így látni. Számomra Tiana egy elkényeztetett lány, aki nem a megfelelő eszközzel akarta megszerezni azt, amire vágyott. Én megbocsátottam neki.
Az enyhén depis hangulat ellenére mindenki elment nyaralni. Sophie a rokonokhoz Olaszországba, Alex Florida-ba ment a családjával, Hayley meglátogatta Emma-t New York-ban, én pedig a nagyszülőkhöz mentem Phoenix-be.
Nem mertem elmenni Hayley-vel, féltem, hogy ott találom Pete-et.
Adam-ék úgy döntöttek, hogy utazgatnak kicsit az országban, így felkészültem rá, hogy a nyáron nem sokat látjuk egymást.
Ennek ellenére... egyik reggel álmosan és enyhén nyűgösen kavargattam a reggeli teámat, mikor dudálást hallottam.
- Nézd meg, ki az! - szólt Matt halál nyugodtan, miközben kajált.
- Persze, ezt is nekem kell... - dohogtam és kinyitottam a bejárati ajtót. A szám is tátva maradt. Adam integetett vigyorogva a kisbuszuk mellől!! Mellette Cecy ugrándozott, a szülők pedig éppen akkor szálltak ki.
- Adam! - sikoltottam és rohantam hozzá. A kertkapuba csak rúgtam egyet, az rögtön kinyílt, így én végre akadály nélkül ugorhattam Adam nyakába.

- Hogy kerülsz te ide? - nevettem, miközben puszit nyomtam a szájára.
- Mondtam, hogy világot látunk. - mosolygott. Ezt a mosolyát ismertem, ez a 'tudok valamit, amit te nem' mosolya.
- És miért pont Phoenix-be jöttetek?
- Valaki, egy nagyon különleges valaki, említette, hogy minden nyáron visszatér a szülővárosába... gondoltam, megnézem.
- De hogy találtatok ide? Phoenix nem egy falu, hogy mindenki ismer mindenkit és olyan kicsi, hogy hamar bejárod.
- Képzeld, titeket speciel sokan ismernek. Mindössze annyit kellett kérdeznem, hogy nem ismernek-e egy bájos családot 2 fiúgyerekkel és egy gyönyörű, vöröshajú lánnyal... és rögtön tudták, hogy rólatok beszélek és hol laktok.
- Na neeee.... - ámuldoztam.
- Pedig de. Én is hallottam. - mondta Cecy. Őt is megöleltem.
- Gyertek be! - mondtam. A szülőket is behívtam, és büszkén közöltem a hírt döbbent családommal: látogatóim vannak. Anya gyorsan feltalálta magát, kedvesen üdvözölte Sacks-éket, és leültette őket enni. :D
- Nem maradtok pár napot? - kérdeztem Adam-től súgva.
- Maradnék, ha a szüleid megengedik.
- Megkérdezem.
Valóban megbeszéltem anyámmal. És lássatok csodát, belementek! De csak úgy, hogy az egész család itt marad.
Így történt, hogy ezt a nyarat Adam családjával töltöttem. Megnéztük a várost, kirándultunk a környéken, mentünk uszodába... szóval jó volt.
És lett egy titkom is... egyik éjjel zörgést hallottam. Felültem az ágyban és nagyon féltem. Döbbenten láttam, hogy nyílik az ajtóm és Adam lép be rajta.
- Csitt! - suttogta és bemászott mellém.
- Te mi a fenét csinálsz? Anyámék megölnek, ha itt találnak.
- Nem lesz gáz. - mondta mosolyogva, és átölelt. Így aludtunk el. Ha ezt bárkinek elmesélném, nem hinné el, jönne a "tudom ám, mit csináltatok ti éjjel" szöveg, de nem... mi együtt alszunk. Effektíve alszunk. ;) Ha valaki szerint ez nem normális, hát oké. Nem zavar. Én ilyen vagyok, Adam-nek így kellek, úgyhogy akinek nem tetszik valami... az kerüljön el. ;)

Erre is képesek vagyunk?

 Hétfő reggel első utunk az igazgatói iroda felé vezetett. Alex magabiztosan lépkedett, Sophie ideges volt, Hayley dühös, én pedig rémült. Tulajdonképpen mégis arra készültünk, hogy kirúgassuk az egyik osztálytársunkat! Akármennyire is utálatos lány, undorodtam a gondolattól, hogy ezt tegyük vele.
Az igazgatóhelyettes csodálkozva nézett ránk.
- Maguk négyen, mit akarnak? - kérdezte csodálkozva.
- Beszélnünk kell az igazgatónővel. - mondta Alex határozottan.
- Az igazgatónő éppen telefonál. Sajnálom, de ha tényleg fontos az ügy, jöjjenek vissza később!
- Ne haragudjon Ms. Brown, de az ügy nem tűr halasztást. - közölte Alex azzal a felnőttes hangsúllyal, amit kizárólag a tanárokkal szemben alkalmaz. - Történt egy kis botrány a hétvégi évfolyam bulin.
- Ahhoz meg pláne mi köze az iskolának?
- Szerintem igen is köze van hozzá.  - segített Hayley.
- Ugyan miért?
- Drog. - közölte Sophie egyszerűen és tömören. Ha ideges, akkor ilyen. Kimondja a dolgokat, és nyoma sincs a visszafogottságának. Az igazgatóhelyettes elsápadt.
- Üljenek le és itt várjanak! - mutatott az igazgatói előtt álló kanapéra. Ő pedig bement az igazgatóiba.
- Lányok, biztos, hogy ezt kell tennünk? - kérdeztem sóhajtva.
- Ami, ez bűncselekmény. - magyarázták. - Nem hagyhatjuk.
- Értem én... de valamennyire meg lehet érteni az indítékot is.
- Mit, hogy pasi kell neki, de a kiszemelt foglalt? - forgatta a szemét Hayley. - Ez nem indok.
- Nem erre gondoltam. - ráztam a fejem.
- Hanem? - sóhajtotta Alex. A válaszomra azonban már nem maradt idő, mert megjelent az igazgatóhelyettes, és behívott minket az irodába.
- Jó reggelt! - köszöntünk kórusban az igazgatónőnek. Ő válaszul csak biccentett egyet.
- Hölgyeim! - kezdte szigorúan, miután leültünk. - Ms. Brown elmondta, hogy történt egy kis incidens a hétvégén. Azt mondta, hogy önök drogokat emlegettek. Amennyiben tényleg drog volt ott, értesítenem kell néhány hivatalos embert is, úgyhogy ha ez csak egy diákcsíny akar lenni, akkor ajánlom, hogy gondolják meg, hogy mivel játszanak.
- Igazgatónő kérem! - kezdte Alex (ki más?) .  - Hinnie kell nekünk. Bizonyítékunk is van.
- Rendben Alexandra. Hallgatom a történetet. - intett az igazgatónő. Alex gyorsan felvázolta a helyzetet. Sophie és Hayley is elmesélték a maguk szemszögéből. Végezetül Alex átnyújtotta az üres fiolát.
- Ebben volt a drog. Kiszedtük a szemetesből. - fűzte hozzá Hayley.
- Ezt laborba kell küldeni, hogy megtudjuk, tényleg drog volt-e benne. - közölte az igazgatónő, majd a fiolát átadta Ms. Brown-nak. - Ameddig nincs laboreredmény, addig nem tudok mit tenni. Köszönöm, hogy ezt elmondták nekem. Szólok, ha fejlemény lesz. Most mehetnek.
Engedelmesen elindultunk visszafelé. Alex diadalittasan mosolygott, Sophie és Hayley összepacsiztak. Én halványan rájuk mosolyogtam, de magamban szorongtam. Mit tettünk?

*

(2 nap múlva, szerda)

Szerda reggel az igazgatónő a portán várt minket.
- Jöjjenek! - intett nekünk, mi pedig elindultunk utána. Az igazgatói irodában ismét leültünk, és az igazgatónő közölte velünk azt, amit eddig is tudtunk.
- Drog volt benne. - közölte sóhajtva, aztán a kezébe temette az arcát. - Hogy történhet ilyen az én iskolámban? Ms. Brown, hívja ide Miss St. Clair-t a 11/C-ből!
Amíg Ms. Brown elment Tiana-ért, mi csendben ültünk. Én egy idő után nem bírtam tovább.
- Igazgatónő kérem... mi lesz Tiana-val?
Ő meglepetten nézett rám.
- Parker kisasszony... ön szerint? Ez nagyon súlyos dolog. Szinte biztosan kicsapom.
Ebben a pillanatban lépett be Tiana. Csinos volt, mint mindig, kihívó volt, mint mindig és meglepett volt, ami nem volt jellemző.

- Jó reggelt! - köszönt vidáman, amivel a zavarát próbálta leplezni. - Minek köszönhetem a meghívást?
- Kisasszony, egy igen súlyos vád érte önt.  - közölte az igazgatónő. - Ezek a lányok azzal gyanúsítják, hogy szombaton drogot adott be Parker kisasszonynak.
Tiana elfehéredett.
- Remélem tudja... - folytatta az igazgatónő. - Hogy ha beigazolódik, hogy a vád igaz, akkor önt azonnali hatállyal kirúgom innen. Sőt, mivel az esetet köteles vagyok jelenteni a hatóságoknak, egyéb igen kellemes büntetések várnak önre és az édesapjára.
- Ööö... - nyögött Tiana. - Én...
- Na mi van? - szólt oda Hayley. - Most már nem is vagy olyan nagylány, mint szombaton ugye? Akkor kellett volna gondolni a következményekre. Mégis mire számítottál? Hogy nem jövünk rá?
- Arra számítottam, hogy valami komoly baja lesz annak a vörös kis senkinek! - fakadt ki Tiana, gyakorlatilag beismerve, hogy ő tette. - Ő mit tett annak érdekében, hogy övé legyen a srác? Hm? Mi vesz rá arra valakit, hogy őt válassza helyettem?
- Én szerelemnek nevezném.  - közölte Sophie.
- Lányok, kérem, ezt ne most! - szólt közbe az igazgatónő. - Miss St. Clair, gondolom tudja, hogy mi következik. Megkérem önöket, hogy fáradjanak ki, amíg én elintézek pár telefont ezzel az üggyel kapcsolatban!
A többiek felálltak és elindultak kifelé. Tiana gyűlölettel telve nézett ránk. Én szabályosan rosszul éreztem magam attól, hogy ezt tesszük valakivel, akkor is, ha az illető megérdemelné.  Tennem kellett valamit. Mielőtt még bárki is kilépett volna az ajtón és elkiáltottam magam.
- Várjunk egy kicsit! Igazgatónő kérem... beszélhetnék önnel?
- Kisasszony, nem értem, hogy mit kell még ezen az ügyön beszélni.
- Én nagyon is megértem Tiana indítékát. - kezdtem. A lányok feszülten figyeltek. - Eddig mindent megkapott, amit akart. Nincs hozzá szokva ahhoz, hogy nem kap meg valamit. Most először fordul elő. Nem él velük az édesanyja. Szerintem nem volt tisztában vele, hogy pontosan mit tesz. Ő csak a célját akarta elérni. A maga módszerével. Szerintem kicsapás helyett egy pár látogatás a pszichológusnál vagy valami hasonló dolog megoldaná a helyzetet.
- Elgondolkodtató. - mondta az igazgatónő. Látszott rajta, hogy bármire hajlandó, hogy a suli hírnevét mentse. Nem tenne túl jót az iskola hírének, ha egy drogbotrány miatt kicsapnának valakit. Különösen nem egy híres ügyvéd lányát. - Megfontolandó. De mindenképpen beszélnem kell a hivatalos hatóságokkal.
Azzal kitessékelt minket.
- Mi a fenének akarsz megmenteni? - kérdezte Tiana. - Már mindegy.
- Ugyan dehogy. Még bármi megtörténhet. - mosolyogtam biztatóan.
- Attól, hogy megmentesz, nem foglak hirtelen szeretni, úgyhogy feleslegesen erőlködsz.
- Nem baj. - mosolyogtam rá. - Én adok neked még egy esélyt.
Odamentem Alex-hez. Látszott a szemén, hogy nagyon nem tetszett neki a kis magánakcióm.
- Miért tetted? - kérdezte. - Értettem a magyarázatodat, de ... ezzel nem lehet mindent megúszni.
- Tudom. De nem akarom, hogy miattam rúgják ki. - sóhajtottam.
- Vagy csak megint a kegyes kiskirálylányt akartad játszani. - csapott a vállamra Hayley.
- Dehogyis! - nevettem.  - Pusztán nem akarom, hogy miattam menjen tönkre az élete. Azzal, hogy kirúgják innen, ráadásul ugye ez lenne a 2. kirúgása valamilyen suliból, biztos , hogy esélye se lenne semmilyen egyetemre bejutni.
- Majd apuci eltartja. - idegeskedett Sophie. - Azért, hogy ő ne szenvedjen hátrányt, inkább elviseled a következő tanévet, tele piszkálódással... ráadásul ha ezt megússza, ki tudja, mire lesz még képes?
- Nyugalom, vehemens kis olasz csajszi! - sétált mellénk Tiana. Sophie úgy nézett rá, mint aki azon gondolkodik, hogy mivel is nyírja ki. - Nem áll szándékomban többet csesztetni Amandát.
- Hogyhogy? - rökönyödött meg Hayley. - Hiszen te tökéletes főgonosz-típus vagy!
- Hayley, hagyd már abba, ez nem egy film! - forgattam a szemem.
- Mindössze azért... - folytatta Tiana. - Mert ezt úgyse úszom meg. Ha az igazgatónő meg is engedné, kizárt, hogy ez a rendőrség figyelmét elkerülje. Plusz apám se lesz túl boldog. Amint meghallja a történetet, kivesz engem innen, és elküld valami unalmas és nagyon gáz lánysuliba, ahol egyenruhát kell hordani és keményen megtanítanak viselkedni.
- Na ne! Te vagy apád egyetlen kicsi lánya, nem tenné meg. - mondta Alex.
- Aha, majd figyeld meg. - mondta unottan Tiana. Ebben a pillanatban az igazgatónő újra hívott minket.
- Lányok. - kezdte szomorúan. - Én mindent megpróbáltam. De a rendőrség mindenképpen beszélni akar önnel, Tiana.
Most szólította a lány először a nevén. Tiana aprót bólintott.
- Értem.
- Ezen kívül ragaszkodnak hozzá, hogy rúgjam ki magát. Sajnálom, én megtettem, amit tudtam.
- Köszönöm az igyekezetet. - mondta Tiana udvariasan.
- Értesítettem az édesapját, éppen idetart.
Na, erre a hírre Tiana még jobban elsápadt.
- Nem fog bántani. - suttogtam neki. - A lánya vagy.
- Na és? Ez nem igazán így megy... - vont vállat, de a laza mozdulat csak az idegességét próbálta palástolni.
10 perc múlva megérkezett Tiana édesapja. Feldúlt volt és nagyon ideges. Köszöntötte az igazgatónőt, komoran nézett a lányára, majd sűrűn bocsánatot kért tőlem.
- Igazgató asszony... - kezdte, ami kicsit mulatságosan hatott. - Mélységesen sajnálom, és egyben felháborít a lányom viselkedése. Biztosíthatom, hogy a rendőrséggel is elintézem az ügyet, a kishölgy pedig igen hamar egy lányiskolában fogja találni magát, ahol majd megnevelik.
- Köszönöm uram. - bólintott az igazgatónő. - Kérem, intézzük el a papírokat!
Mindenféle nyomtatványt kezdtek kitölteni. Tiana lehajtotta a fejét és csendben várt. Mikor az apja végzett, halkan felálltak és elköszöntek.
- Tiana! - szólt utána az igazgatónő. - A tanévből hátralévő 2 napon még az iskola tanulója. De szeptembertől...
- Értem, köszönöm. - mondta Tiana, azzal kiment. Minket is elküldtek, hogy most már menjünk órára.
Kint Tiana apja éppen azt magyarázta a lányának, hogy szégyent hozott rá, és örüljön, hogy nem tagadja ki.
- Ha rajtam múlna, már ma este egy nevelőintézetben aludnál. - fenyegette a lányát.
- Kérem. - álltam melléjük. - Én megbocsátok Tiana-nak. Szerintem ő is belátta, hogy túl messzire ment. Ne küldje intézetbe kérem!
- Ez nem a te dolgod kislány. - legyintett Tiana apja. - Én tudom, hogy mi a legjobb a nevelése szempontjából. Az én lányom.
- Ahogy gondolja. - grimaszoltam. - De őszintén szólva, eddig is pocsék munkát végzett!
Daniel St. Clair levegő után kapkodott. Egy senkiházi kislány kritizálni merte őt. Ilyen még nyilván nem fordult elő előkelő életében. Tiana azonban vigyorgott. Életében először őszintén rám mosolygott, és egy szót formált a szájával hangtalanul.
- Köszönöm.
Visszamosolyogtam rá, Tiana intett egyet, hogy menjünk, amíg az apja nem kezd el ordítani, így elmentünk. Büszke voltam magamra, hogy próbáltam valamit tenni Tiana-ért. Igaz, hogy nem sikerült. De megpróbáltam. És Tiana is értékelte.

*

Tiana nem jött iskolába többé. Még szerda este írt egy e-mail-t nekem, hogy köszöni szépen, de nem érdemelte meg, hogy kiálljak érte.
"Amanda, én tudom, hogy utálatosan viselkedtem. Teljesen igazad volt abban, amit mondtál. Elkényeztetett kis úrilány vagyok, aki igazából egy nagy nulla, de ezt nem hajlandó beismerni. Nem voltam hozzászokva, hogy nem kapom meg, amit akarok. Bármikor, bármit kértem, apámtól megkaptam, csakhogy ne kelljen velem foglalkoznia, legyek el inkább a vágyott dologgal. Anyám kiskoromban eltűnt, így soha nem volt senki, aki ráébresztett volna, hogy ez így nem jó.
Természetesen tudom, hogy ez nem indok, és nem takarózhatok örökké azzal, hogy szegény kis elhagyott gyerek vagyok, akit az apja nem szeretett sose. Megtettem, amit megtettem, drogot adtam neked, ez pedig bűncselekmény. Apám kilobbizta, hogy egy igen jelentős pénzösszeg fejében eltekintsenek a tárgyalástól meg a drogteszttől, stb.
Persze, ettől még a büntetésemet el kell viselnem. Elmegyek abba a lányiskolába, amit apám kinézett nekem. Nehogy sajnálni kezdj, nem érdemlem meg.
Nem megyek többet iskolába, mert nem szeretném, ha ujjal mutogatnának rám az emberek. Inkább itthon maradok és csomagolok. Ugyanis már kedden utazom. Az évzáróra talán bemegyek, de csak a bizim miatt.
Kérlek, bocsáss meg, nem érdemelted meg azt, amit tőlem kaptál. Légy boldog Adam-mel és tudd, hogy rohadt mázlista vagy!

Őszintén szólva, kicsit megkönnyeztem a levelét. Reménykedtem, hogy látjuk még az évzárón és elköszönhetek tőle.

*

(Kedd, az évzáró napja)

Tiana nem jött el. Nem láttuk őt soha többé...

After

- Az istenit neki! - hallottam Sophie indulatos hangját. Nem tudom, mennyi idő telt el azóta, hogy elájultam. Lassan kinyitottam a szemem, de rögtön vissza is csuktam, mert nagyon bántott a vakító, éles fény. Felnyögtem.
Ekkor hirtelen odaugrott valaki, és leült mellém, így muszáj volt újra kinyitnom a szememet. Hayley volt az. Meglepetten láttam, hogy csorognak az arcán a könnyek, ami Hayley-nél ugye nem mindennapi látvány.
- Hayley... - kezdtem, de nem tudtam befejezni, mert koreai barátnőm olyan szorosan ölelt magához, hogy alig kaptam levegőt. Közben csendesen sírt.
- Soha többet ne csinálj ilyet! Érted? - zokogta a vállamba. - Annyira megijedtem.
- Hé, hé, én azt sem tudom, hogy pontosan mi történt. - mondtam neki. - Úgyhogy milyet ne csináljak többet? Egyáltalán hol vagyok?
- A nővérem szobájában. - közölte Alex, aki az ajtófélfának támaszkodva ácsorgott.
- Neked nem koncerten kéne lenned?  - kérdeztem döbbenten.
- De, ott KELLENE lennem, ha nem hívott volna fel Sophie kétségbeesve, hogy te összeestél, mint egy rongybaba, és mit csináljon veled.
- Miért hoztatok ide? És egyáltalán hogyan? - kérdeztem, és közben felültem. A buliruhám eltűnt, helyette egy elnyűtt póló és gatya volt rajtam. Rápillantottam az órára az éjjeliszekrényen. 23:46 volt.
- Menjünk sorban.  - sóhajtott Alex, és leült a szőnyegre. - Még 10 perc lett volna a színpadra lépésig, mikor Sophie hívott. Alig lehetett érteni, hogy mit mond, annyira ijedt volt. Elmondta, hogy ittál valamit, és összeestél. Én azonnal leléptem a koncertről, aminek nem hinném, hogy nagyon örültek... mindegy. Odarohantam a buliba, te Jessy szobájában feküdtél az ágyon, totál kiütve. Mivel a szüleim elutaztak, mondtam, hogy hozzunk ide téged. Na igen, de hogy viszel el valakit a város másik végére úgy, hogy senki se tud vezetni közülünk? Nehezen. De szerencséd volt. Bia is éppen ott téblábolt körülötted, azt hittük ő is elájul, úgy izgult, aztán eszébe jutott, hogy a pasija vagy kije...
- Will. - szóltam közbe.
- Na, igen ő. - legyintett Alex, jelezve, hogy a név lényegtelen. - Szóval ő tud vezetni, van kocsija, Bia felhívta, hogy vészhelyzet van, a srác azonnal indult, szóval végül ő hozott ide minket.
- Húha! - mondtam elképedve. - ÉS miért nem haza vittetek?
- Szerinted a szüleid örültek volna, ha a lányukat úgy visszük haza, hogy be van drogozva? Mert szerintem annyira nem lettek volna elragadtatva. - mondta Alex.
- MI VAAAN? - visítottam fel. - Milyen drog?
- Emlékszel arra, hogy Tiana adott neked egy pohár 'vizet?' - kezdte Sophie. Én bólintottam. - Na, az nem éppen tiszta víz volt. Rakott bele egy kis partydrogot, amolyan baráti szívességből.
- De... - erőltettem az agyamat. - Te utána megszagoltad a poharat. És már akkor tudtad, hogy valami nem oké, mert káromkodtál. De ezeknek nincs szaguk.
- Valóban. - értett egyet Sophie. - De a szintén belerakott piának van.
- Még pia is volt benne? Minek?
- Azért, mert ezek a vackok sósak, és kell valami, hogy elnyomd az ízét. A vízben megérzed. Ezért belerakott egy icipici alkoholt is. Az ízét nem érezted, de a szaga elárulta.
- Te nagyon profi vagy! - álmélkodtam. - De ez miért volt jó neki?
- Gondolom, csupán irántad érzett határtalan szeretetét akarta kifejezni vele. - vont vállat Hayley. - Vagy megmutatni Adam-nek, hogy a barátnője egy drogos, ő meg nem az, így vele jobban jár.
- Anyám... - csaptam a fejemre. - Jut eszembe... a szüleimnek mit mondtatok? Éjfélre ígértem, hogy hazamegyek, és mindjárt éjfél.
- Adam felhívta apukádat, hogy nálam alszol ma. - mondta Alex. - Mert nekem "valami nagy problémám van és különben is, nincsenek itthon a szüleim". Imádom, amikor ilyen védtelen és gyenge kislánynak állítanak be, de ez van.
- Alex, most nem az a lényeg, hogy Ami szülei mit hisznek rólad. - mondta Sophie és elmosolyodott. Először, mióta felébredtem.
- Igaz, persze, oké.
- Lányok és... mi lett Tia-val? - kérdeztem félve.
- Ó, hát mikor elájultál akkor nagyon szörnyülködött, hogy ez hogy lehet, de aztán hirtelen eltűnt. Mikor legközelebb láttuk, akkor éppen a konyhából jött ki. Hayley bement a konyhába, és kihalászta a szemétből a fiolát, amiből beleöntötte a poharadba a drogot. El is hozta, úgyhogy megvan Tiana ellen a bizonyíték. Hétfőn visszük az igazgatóhoz. Úgy kirúgatjuk innen ezt az elkényeztetett kis ribancot, hogy jobban se kell!
- Biztos ki kell rúgatni? - kérdeztem.
- Nehogy megvédd! Utál, szívat, amikor csak teheti és bedrogozott! Szólni kell az igazgatónak.
- Jó, szóljunk. - egyeztem bele. - De csak a drog miatt... egyébként hol a ruhám?
- Mikor idehoztunk, valahogy lehámoztuk rólad, míg Adam elrohant a húgához, hogy adjon valami ruhát. Aztán valahogy felrángattuk rád Cecy cuccait.
- Aha, értem. Akkor még neki is meg kell köszönnöm, meg Adam-nek...
- Ó, majd elfelejtettem. - kapta elő a telóját Sophie. - Adam.
Azzal felhívta Adam-et, és közölte vele, hogy ébren vagyok, úgy tűnik, minden oké, reggel jöhet.
- Adam 10 perccel azelőtt ment el, hogy magadhoz tértél. - közölte Hayley, immár könnyek nélkül. - Nagyon félt, hogy mi lesz veled. Akkorát kiabált Tiana-val, hogy szerintem az egész utca hallotta.
- Uhh... - húztam el a számat.
- Megérdemli, ne sajnáld! -  legyintett Alex. - Most viszont mindenki mars aludni. Épp elég dolog történt már ma... azaz tegnap, mert éjfél múlt. Mindenki pihenje ki magát, majd holnap megbeszéljük a dolgokat. Plusz délre ki kell takarítani, mert a szüleim legkésőbb kettőre itthon lesznek.
- Dorothy hol van? - kérdezte Sophie ásítva.
- Barátainál. Kedden zh-ja van, arra tanulnak éjjel-nappal.
- Még jó, hogy nincs itthon.
- Ja. - mondta Hayley, azzal lefeküdt az ágy mellé tett szivacsra. Sophie egy másik szivacsra feküdt, Alex pedig a saját szobájába, mert többen már nem fértünk el.
Mindenkit percek alatt elnyomott az álom. Én is elaludtam, annak ellenére, hogy rettegtem a következő pár naptól és magától a ténytől, hogy drog volt bennem...

A buli, amire életem végéig elmlékezni fogok

Sziasztok!
Ne haragudjatok a múltheti tétlenségért. Ezúton jelentem, hogy túl vagyok az idei első 'net nélküli elutazás' nevű eseményen. Ne haragudjatok, hogy nem szóltam előtte, a csomagolás és egyéb finomságok közben valahogy elfelejtettem. Többet nem fordul elő.
Kárpótlásul igyekszem egy hosszú bejegyzést írni, remélem ezzel sikerül titeket kiengesztelni! :)




A buli napján nyűgösen ébredtem. Keveset aludtam, mert későn feküdtem le, nehezen aludtam el, és mikor már éppen sikerült volna, Sam nyöszörögve rontott be a szobámba, hogy rosszat álmodott, és védjem meg. Mikor végre sikerült megnyugtatnom (nem volt könnyű, mesélni, verset mondani, dúdolni és simogatni kellett) és elaludt, már éppen fellélegeztem volna, hogy végre alhatok. De! Sam egy 5,5 éves gyerek. Beszél álmában. Rugdos. De nagyon kegyetlenül.
Éppen visszaaludtam volna, amikor egy hatalmas hasba rúgást kaptam, így inkább úgy döntöttem, hogy odébb húzódom, hogy ne érjen el. Így sem volt jó, mert elterpeszkedett az ágyamon, és ezúttal hátba rúgott. Ekkor elégeltem meg a dolgot végleg. Kimásztam az ágyból, és úgy döntöttem, az éjszaka maradékát a földön töltöm, a szőnyegen.
Igen ám, csak nem számoltam azzal, hogy a szőnyeg rohadtul kemény ám, plusz a takaróm az ágyon maradt. Viszont nem volt szívem elvenni Sam-től a takarót, mert természetesen mostanra nyugodtan, nyakig betakarózva feküdt az ágyamon elterülve. Párnám szerencsére volt több is, így azt tudtam szerezni, takarót viszont nem, ezért kénytelen voltam a földön tölteni az éjszakát, takaró nélkül.
Ennek persze reggelre meglett az eredménye. Fáztam ám kegyetlenül, úgyhogy csak a szerencsén múlt, hogy nem fáztam meg. A padló viszont olyan szinten kényelmetlen volt, hogy alig bírtam felkelni, úgy elgémberedtek a tagjaim. Hogy fogok így este táncolni?
Valahogy lekecmeregtem a konyhába, ahol a szüleim meglepett tekintettel vizslattak.
- Ami, jól vagy? - kérdezte Anya aggódva.
- Persze, miért ne lennék jól? - válaszoltam, miközben megpróbáltam kinyújtózni, és emiatt egy hatalmasat nyögtem.
- Talán azért kérdezi, mert úgy mozogsz, mint egy reumás öregasszony és nyögsz. Pedig elvileg egészséges 17 éves ember vagy. - gúnyolódott Matt.
- Nagyon vicces vagy.
- Tudom. - vigyorgott.
- Gyerekek elég! - szólt közbe Apa. Ebben a pillanatban Sam botorkált be a konyhába. Mindenki lelkesen üdvözölte. Sam ezután hozzám fordult.
- Ami, te miért feküdtél reggel a földön?
- Ott aludtam. - válaszoltam neki, mire mindenkiből kitört a röhögés.
- Így már értem, miért mozogsz így. - nevetett Anya. - A földön aludtál miatta, ugye?
- Mivel gyakorlatilag kitúrt az ágyamból a rugdosásával, ezért igen.
- Ne haragudj. - biggyesztette le a száját Sam. - Csak oda akartam bújni hozzád, mert féltem.
- Semmi baj pöttöm. - öleltem magamhoz. - Csak legközelebb ne rúgj ennyire!
Sam lelkesen megígérte ezt, bár kétlem, hogy betartja, mivel nem tudatosan rugdos. Na mindegy.
A nap további részében nem történt túl sok izgalmas dolog. Próbáltam normálisan mozogni, és délután kettő körül már nem fájt a derekam, ha lehajoltam! ;) Megy ez.
Este elkezdtem készülődni. Ez az első buli, amire teljesen egyedül készülök föl. Sophie a régi sulitársaival találkozik, ezért ő a buliról is késni fog. Alex nem jön, mert koncertje van. Hayley alapból nem segítene, mondván oldjam meg, nem vagyok 5 éves. Riry nem hivatalos a buliba, Jessy és Beckie segítségéről rossz emlékeim vannak. Bia meg... azért ENNYIRE még nem szoros a barátság-kezdeményünk. Vagyis egyedül kell úgy felöltöznöm, hogy a kinézetem Tiana-kompatibilis legyen.
Szerencsémre nem vagyok teljesen hülye (legalábbis még), úgyhogy nagy nehezen, de kipakoltam a szekrényem teljes tartalmát és rekord gyorsan sikerült ruhát választanom. Nem kihívó, nem villantós, egyszerű, normális, de csinos.

Kivételesen a körmöm is kifestettem, ami nagy szám, ugyanis kézügyességem a nullához közelít. Szerencsémre van egy ilyen dolgokban profi anyukám, aki vállalta, hogy bepöttyözi a körmömet, hogy passzoljon a ruhámhoz. Vagyis most színes pöttyös körmeim vannak.

Mire elkészültem, már gyakorlatilag indulhattam is. Adam értem jött. Mikor meglátott szélesen elmosolyodott és megölelt.
- Nagyon szép vagy. - súgta a fülembe.
- Köszi. - válaszoltam, majd egy puszit kapott tőlem ezért a kedves mondatáért.
- Mehetünk? - kérdezte.
- Persze. Elmentünk.  - intettem a szüleimnek. - Éjfélre, legkésőbb egyre itthon vagyok.
- Rendben. - sóhajtott Anya. Továbbra sem rajongott a buliért. - Vigyázz magadra!
- Érezd jól magad! - tette hozzá Apa.
- Oké. Sziasztok. - búcsúztam el tőlük, aztán elindultunk.

*

(A buliban, 21:00)

 

Rengetegen vagyunk. Az egész évfolyam eljött, kivéve pár embert. Mindenki nagyon kiöltözött, minden lányon szuper rövid cucc van, és hát mit tagadjam, pia is van.
Nick és Rob már akkor sem voltak teljesen józanok, mikor megérkeztem, de mostanra még durvább lett a helyzet. A legtöbb fiúban már van egy kis pia, úgyhogy már senki sem lepődik meg, ha valaki részegen a fülébe röhög. Adam nem ivott, mert azt mondta, hogy nem szeretné, hogy így lássam. Hogy lehet valaki ennyire édes???
Tiana-t eddig csak egy pillanatra láttam. Extrán rövid ruha van rajta, ki van mindene, de békén hagy.
A lányok el voltak ájulva, hogy képes voltam egyedül szépen felöltözni.
- Na mi van? Beszabadult hozzád egy stylist? - kérdezte Hayley, de látszott rajta, hogy büszke rám.
- Vagy Sophie. - tűnődött Beckie.
- Nem, én nem értem ma rá segíteni neki. Egyedül csinálta. - hallatszott Sophie hangja. Ő csak most ért ide. Nem volt rajta szoknya vagy ruha, egyszerű cuccban jött. De nagyon jól állt neki.

- Azta Sophie! - mondtuk egyszerre.
- Mi az? - kérdezett csodálkozva.
- Nagyon jól nézel ki.
- Igen? Ugyan már. Ez csak egy hátul kivágott felső, egy short-tal.
- De jól áll.
- Köszi.
- Nem baj, ha egy kicsit magadra hagylak? - kérdezte ekkor Adam. - Megnézném a srácokat.
- Persze, menj csak. Ha valami nagyon nagy hülyeségre készülnek, beszéld le őket!
- Ja, mert az úgy megy. - nevetett, azzal megcsókolt és elment.
Miután elment, dumáltunk egy kicsit a lányokkal, aztán táncoltunk. Csak arra nem számítottunk, hogy kicsit kevés a hely ennyi embernek. És nagyon meleg. Nemsokára olyan melegem lett, hogy azt hittem, menten elájulok, ha nem kapok inni.
- Lányok, nem tudnánk valami innivalót szerezni? - nyögtem.
- Ú, basszus, falfehér vagy! - kapta a szája elé a kezét Sophie. - El ne ájulj nekem!
- Ha még sokáig kell a tömeg közepén állnom, akkor esélyes. - suttogtam.
Sophie megragadta a karomat, és odébb vonszolt, miközben Hayley odakiáltott a konyhaajtóban álldogáló Jessy-nek és Beckie-nek, hogy hozzanak valamit inni, mert az ájulás kerülget.
- Tessék. - lépett elénk hirtelen Tiana és egy poharat tartott a kezében. - Idd meg!
- Honnan tudjuk, hogy nem mérgezted meg? - viccelődött Hayley. Tiana szeme megrebbent.
- Miért tettem volna ilyet?
- Mert utálod Amit.
Tiana erre nem tudott mit mondani. Én viszont már brutál szarul voltam.
- Sophie... - suttogtam.
- Hayley, ne hülyülj, add ide azt a hülye poharat! - kiáltott Sophie, azzal a kezembe nyomta, én pedig megittam.
Szinte azonnal jobban lettem tőle. Tiana hozott még egy pohárral, azt is megittam, és teljesen elmúlt a rosszullét.
- Jól vagyok. - mondtam Sophie-nak.
- Akkor jó. Köszi Tiana.
- Ó, nincs mit! - vigyorgott. Hogy mit jelentett ez a vigyor, ezt csak pár perccel később tudtuk meg...
Ugyanis 5 perc múlva újra rám tört a rosszullét. De ezúttal nem a meleg vagy a tömeg miatt. Hirtelen, csak a semmiből kezdődött. Sötét karikák kezdtek táncolni a szemem előtt, szédültem...
- Ami, mi van? - kérdezte rémülten Sophie.
- Nem tudom. - nyögtem.
- Adam! - ordított Hayley.
- Ez most nem a melegtől van. - mondta Sophie. - Hiszen nem is izzadsz, plusz már megy a légkondi.
- Nem tudom, mitől van. - suttogtam. Vészesen közel kerültem az ájuláshoz.
Sophie pillantása ekkor azokra a poharakra tévedt, amelyikből pár perce ittam. Megfogta és beleszagolt.
- Ezt nem hiszem el! - kiáltott fel. - Megölöm azt a ribancot!
- De miért? - kérdezte értetlenül Hayley.
Sophie válaszát már nem hallottam, mert hirtelen elsötétült előttem a világ, és nem éreztem semmit se...

*Dobpergést kérek* 100. bejegyzés, juhú!

Sziasztok!
Ez a 100. bejegyzés, amit itt megjelent, úgyhogy juhú!! Nem gondoltam volna, hogy meg lesz. :)
Akartam ma írni, de nem értem a végére, olyan hosszú az új rész, úgyhogy most csak ezzel a pár sorral tudok szolgálni.
Ma 2 éves a blog, el se hiszem! Annyira fura látni, hogy így szalad az idő.

Boldog szülinapot!

A közvélemény-kutatásról csak annyit, hogy közkívánatra (értsd: 1 db szavazat alapján), akkor ellökdösöm a történetet addig, amíg a kis főhősünk férjhez megy és szül egy-két kölyköt. :D

Ma csak ennyi, holnap igyekszem jönni, nem fogok eltűnni, sok minden lesz a következő évben is. ;)
Puszi...

Újabb buli

Ne haragudjatok, azt ígértem, hogy írok rendesen. Azonban most kivételesen egy rajtam kívül álló dolog akadályozott meg benne. Beteg lettem. Igen, a szünet elején, vakációban. :P *khm..lúzer...khm*
Már egész jól vagyok, nem 100%, de most már tudok írni. :)
Nem kezdek hosszasan mentegetőzni, mert szerintem már nagyon unjátok, hogy mindig ez megy. Inkább írok.



Keserves hetek következtek. Tiana mindent megtett, hogy pokollá tegye az életemet. Beszólogatott, nekem jött, leöntött, stb. Mint egy 5 éves. Nem bírta elviselni, hogy Adam engem választott.
Valahol mélyen sajnáltam is. Meg lehet érteni, hogy mit érzett. De ettől függetlenül, nagyon fel tudott idegesíteni. Néha vissza szerettem volna vágni, de ilyenkor Adam, Sophie, Alex, Hayley vagy Beckie és Jessy nem hagyták.
- Ne alacsonyodj le az ő szintjére! - mondták.
Sose szóltam vissza. Nem bántottam. De sokszor egy kicsin múlt...
Lehet, hogy jobban tettem volna, ha visszavágok, és megérti, hogy hiába próbálkozik. Így, hogy hagytam, sokkal durvább eszközökhöz folyamodott.
Csak sajnos, mire rájöttem, hogy nem így kellett volna, túl késő volt... de ez kivételesen nem az én hibámból történt. Ez töményen Tiana bűne volt. Olyasvalami, amire nem is gondoltam volna, legvadabb álmaimban sem.
Megint egy bulin történt a dolog. Pontosabban az évzáró bulin...

*

(A történtek jobb megértése végett ugorjunk vissza az elejére, mikor is meghívtak a bulira!

Június 8. hétfő, délután 17:00 óra, park)

Beckie és Jessy vidáman csacsogtak mellettem. Mindenféléről. Én nem igazán tudtam követni őket, így csak hallgattam a véget nem érő szóáradatot. Közben az agyam folyamatosan pörgött. Tiana-n, az év végén, a tanévzáráson, a nyári szüneten, Adam-en... hogy csináljuk ezt végig? Egy teljes nyár. Ő utazik, én utazom, ide-oda, fel-alá, mindenfelé... kibírjuk együtt a nyarat, kb. 3-4 találkozással?
Gondolataimból a csend riasztott fel. Igen, a csend. Beckie és Jessy elhallgattak. Várakozóan néztek rám.
- Ami, figyelsz te ránk? - kérdezte Jessy.
- Ne haragudjatok, elkalandoztam. - vallottam be.
- Min jár az okos fejed? - csapott a tarkómra Beckie. - Mindjárt szünet.
- Tudom, pont ez az.
- Nehogy már a szünettel bajod legyen!
- Nem nincs is, én szeretem, csak... mi lesz velünk?
- Hogyhogy velünk? - kérdezte Jessy. - Mindenki nyaral, időnként találkozunk, bulizunk, és ősszel végzősként térünk vissza.
- Úgy értem Adam-mel és velem.
- Jaj... - dőlt hanyatt a fűben Beckie. - Ez most komoly? Mi lenne veletek?
- Nem tudom.
- Hm... szerintem... - kezdett bele Jessy. - Nyaraltok, ott mindketten megismertek egy nagyon vonzó srácot/lányt, megcsaljátok vele a másikat, és utána nem mertek egymásra nézni, mert bűntudatotok van.
- Jessy, ez nem vicces. - mondtam. - Tényleg nem. Egy kicsit sem.
- Jó, oké, tudom, hogy pocsék a humorom. - szabadkozott Jessy.
- Így is van. - közölte Beckie. - Szóval. Amanda. Feltalálták a telefont, az interneten, a postát, a füstjeleket... szóval beszéltek, mikor itthon vagytok, találkoztok, örültök egymásnak, pont. Nem nehéz. Nick-kel évek óta ezt csináljuk.
- Ez az. Ti már évek óta együtt vagytok. Mi még nem. Mi lesz, ha vége?
- Figyelj Ami. - mondta ezúttal komolyan Jessy. - Ha egy kapcsolat nem bír ki egy nyári szünetet, akkor az előbb-utóbb úgyis véget ért volna. Azért nem érdemes sírni.
Ez egy kicsit szíven ütött. Pár percig a lányok hagytak csendben gondolkozni. Aztán lecsaptak. Kivételesen, nem szó szerint.
- Na jó, ezt most hagyjuk, oké? - kérdezte Beckie.
- Még van 2 heted, addig nyugi! - mosolygott Jessy.
- Igazatok van. - sóhajtottam.
- Még majd biztatunk, ha kell. - veregettek vállon. Én pedig megnyugodtam. Egyelőre.
- Viszont... - kezdte Beckie, de Jessy a szavába vágott.
- Van egy nagyon király hírünk!
- Tényleg? Mi az?
- Tudom, téged ez annyira nem hoz lázba, -amit nem igazán értek- de bulit rendezünk. - ujjongott Jessy.
- Igen, egy tanévzáró bulit. - tette hozzá Beckie. Én egy kicsit elsápadtam erre a hírre, hiszen nincsenek túl jó emlékeim a lányok szervezte bulikról.
- Ööö... biztosak vagytok ti ebben?  - kérdeztem. - Úgy értem klassz ötlet, meg minden, de...
- Jaj, már, ez tök király lesz! Ott lesz az egész évfolyam, nem vagy új lány, sok embert ismersz, nem kell feszengened az idegenek előtt... jó lesz ez.
- Az egész évfolyam? Clau és Tiana?
Clau még nem tud róla, hogy kibékültem Bia-val. Neki még mindig ellenség vagyok. Tia-nak is. Ha ezek ketten megtalálják egymást... nekem annyi.
- Ugyan Ami... ez egy buli. Lehet, hogy kibékültök. Beszélgettek. Clau Bia LB-je, biztos nem bánt, ha megtudja, hogy mi történt köztetek. Tia pedig... egy ember a sokból. - vonogatta a vállát Jessy.
- Ja, meg amúgy is. Ott vannak a barátaid. Adam. A pasid. Hahó! - lengette a kezét az orrom előtt Beckie. - Ébresztő!
- Okés, meggyőztetek. De ha valami gáz lesz, előre szóltam.
- Jó, rendben, persze, akkor majd hallgathatjuk, hogy "én megmondtam", "én előre tudtam", "igazam volt, ezért zárdába vonulok"...
- Mi? Sose mondtam olyat, hogy igazam van, ezért zárdába vonulok. - vontam fel a szemöldököm.
- Pedig rád vallana. - nevetett Jessy. - Alig szórakozol. Suliba jársz, olvasol, játszol a tesóiddal, romantikáztok Adam-mel, amikor azt hiszitek, hogy senki se látja, pedig de... jó nem kell ijedten nézni, ez normális. Na szóval. Az a lényeg, hogy ez az élet nagyon szép és jó, de nem egy tipikus tizenévesé. Olyan vagy, mint ha 10-15 évvel idősebb lennél.
- Ja, kellene egy kicsit szórakoznod a korosztályoddal. - értett egyet Beckie. - Bulik, partik, diszkó...
- Alkohol, drog, szex... - folytattam a sort, mire Beckie egy akkorát sózott a fejemre a táskájával, hogy megfájdult. A fejem.
- Hülye vagy. - tette hozzá.
- Tudom. - értettem egyet.
- Akkor jó. Szóval nem kell piálni meg ilyesmi... élni kell. Szórakozni. Élvezni az életet.
- Azt teszem. Én élvezem a saját életemet.
- Adj egy esélyt! - kérlelt Beckie. - A múltkori bulink csapnivaló lett. Mármint, utána hónapokig rosszban voltatok Adam-mel. De ez a mostani buli... szuper lesz! Csak adj egy esélyt.
- Egyetlenegyet. - kérte Jessy is. - Gyere el szombaton hozzánk! Próbáld meg élvezni! Ott lesznek a barátaid, Adam... nem történhet semmi rossz. Csak engedd el magad, és élvezd!
- Oké. - sóhajtottam. - Kaptok egy esélyt. A bulizással együtt. De ha megint botrány lesz...
- Akkor mondhatod, hogy zárdába vonulsz. - nevettek fel a lányok.

*

(Június 10. szerda

Nálunk)

- Továbbra sem vagyok oda az ötlettől! - közölte Anya.

- Én sem. - sóhajtottam. - De megígértem nekik.

- Persze, persze... de tizenegyedikes vagy. Higgyem el, hogy egy ilyen bulin nem lesz pia? Hogy a durvább dolgokat ne is említsem?

- Én is ugyanezt mondtam nekik.

- Mert te tudsz felnőttesen gondolkodni, velük ellentétben.

- Hé, azért... ne sértegesd őket, oké? - emeltem fel a kezem védekezően. - A barátaim.

- Drágám! - szólt Anya Apának. Apa kijött a dolgozószobájából. - A lányod éppen egy buliba készül, ahol garantáltan lesz pia, fű és egyebek. Azt várja, hogy elengedjem. Szerinted?

- Hát... - vakarta a fejét Apa. Tudta, hogy Anyának igaza van, ugyanakkor ő elég vagány srác volt az én koromban, így természetesen benne lett volna abban, hogy mehetek.

- Most komolyan, szerinted el kellene engednem?

- Tudod, szívem...  - kezdte Apa. - Nem fog ártani neki. Kicsit lazulna a gyeplő. Nem gyerek már. 17,5 éves, jövőre érettségizik, ennyit igazán megengedhetünk neki.

- Úgy gondolod? És ha nem vigyáz magára?

- Miért ne vigyázna? Okos, önálló ember. Nem kisbaba.

Anya sóhajtott egyet, majd pár pillanatig elgondolkodott. Annyira hasonlóak a reakcióink, hogy hihetetlen.

- Rendben. Elmehetsz. De egy feltétellel. Adam is megy veled.

- Persze, hogy megy, ott lesz ő is.

- És nem hagy egyedül. Vigyáz rád.

- Meglesz. Köszönöm Anya. - ugrottam a nyakába.

- Nem örülök neki, de apádnak igaza van. - sóhajtott. - Mehetsz.

- Köszi. - mosolyogtam és vidáman mentem fel a szobámba. Felhívtam a lányokat, hogy mehetek, és megkértem Sophie-t, hogy szombaton délután jöjjön át. Valójában az egyik ok, amiért nem szeretek bulizni, az az, hogy nincs hozzá ruhám. Így mindig kölcsön kell kérnem és fel kell vennem egy abszolút tőlem távol álló cuccot. De ez van. Párszor kibírom.

Persze, ha tudtam volna, hogy a szombat estém hogy fog végződni, akkor nem könyörögtem volna a szüleimnek, hogy engedjenek el. De erre még álmomban sem gondoltam volna...

It's summer time!

Sziasztok!
Essünk túl a nehezén: kb. egy hónapja nem írtam ide, amit nagyon sajnálok. :( Kicsit sok volt a dolgom (ugye évvége) , meg ötlet se volt túl sok, hogy hogyan tovább. Kezdek kifogyni a sztoriötletekből, viszont nem akarom elnagyolni a dolgot. Elhatároztam, hogy Ami életét minimum egyetemig leírom, az pedig a sztori szerint még egy év. Csak ugye azt nem csinálhatom meg, hogy hopp, ugrunk pár hónapot. Úgyhogy mostantól megerőltetem magam, és írni kezdek. Rendesen.
Mint azt láthatjátok, a blog kék lett. Gondoltam, a nyári vidámsághoz ez jobban passzol, mint a vörös. (Bár az is szép, de van benne egy icipici komor/komolyság.) Vagyis a nyár végéig ilyen lesz. Remélem tetszik. (Ha nem, szóljatok, és visszarakom a másikat!)
Mondandóm leglényegesebb része még csak most jön, figyelem:

Nem tudom, hogy ki hogy áll az évzáróval meg az ilyesmikkel, nekem az még hátravan, de mivel nincs suli, igazából a "Szünet van!" kijelentés nem túlzás, akkor se, ha 'hivatalosan' még nincs. :)
Utolsó dolog mára:
Elég zűrös nyaram lesz, megyünk ide-oda, internet (legtöbbször) nem lesz... :P Családi nyaralás, barátnős&boyfriend-es programok, esetleges nyelvtanfolyam és diákmunka... szóval nem fogok unatkozni.
Ennek ellenére igyekszem NEKTEK viszonylag sűrűn írni, ameddig netközelben vagyok. Tavaly is sikerült, idén is megoldom. ;)
Na elég sokat dumáltam, de egy a lényeg:

Végre!

u.i. Új kérdést is tettem fel, tessék válaszolni! :D