Pénteken, mikor már mindenki belerázódott abba, hogy 'suli van, oké', Sophie falfehér arccal megragadta a karomat.
- Most nagyon vigyázz!
- Miért? - kérdeztem rosszat sejtve.
- Kémia óra jön. - vetette oda Alex, aki éppen evett. - Sophie legszörnyűbb rémálma.
- A tanár nem a kedvességéről híres. -magyarázta Sophie. - Mindig csak magyaráz, és nagyon szigorúan osztályoz. Ja, és nem tűri a rendbontást. 45 perc néma csend.
- Oké. - bólogattam. - Talán nem fog leütni, meg ilyesmi.
- Nem tudhatod. - nevetett fel Alex. - Bár erre még nem volt példa.
Ebben a pillanatban csöngettek. Sophie azonnal leült, és bocsánatkérően fordult felém.
- Bocsi, de ilyenkor lehetne, hogy Alex ül mellettem? Ő mindig tud súgni.
- Persze. - válaszoltam, miközben Alex leült Sophie mellé.- Csak azt nem tudom, hogy én hova üljek.
Ekkor hirtelen mindenki elcsendesedett, és felállt. És pedig ott álltam egyedül, a terem közepén. A tanárnő közben bejött. Szerintem nem is nézett ki ijesztőnek. Fiatal volt, és vöröses hajú, amitől nekem rögtön szimpatikus lett.
A kémiatanár |
A tanárnő intett az osztálynak, hogy mindenki üljön le. A következő pillanatban már csak én álltam a terem közepén. A tanárnő közben elkezdett magyarázni.
- Mint gondolom mindannyian tudjátok, én tavaly sem kérdeztem meg, hogy hogyan nyaraltatok, mert szerintem ez nem egy iskolába illő téma. Remélem, mindenki átnézte a tavalyi anyagot, mert a következő órán dolgozatot írtok belőle. - mondta jeges hangon, miközben fel-alá járkált. Én pedig csak álltam. A tanárnő hirtelen felemelte a fejét, és végignézett az osztályon. Ekkor látott meg engem. - Maga kicsoda? - kérdezte, én pedig hirtelen lefagytam. - Ki maga, és miért ácsorog a terem közepén?
- Új diák vagyok. - nyögtem ki nagy nehezen. A tanárnő erre elém állt, és szigorúan végignézett.
- És, ezt miért harapófogóval kell kihúznom magából? - sziszegte, majd hirtelen ordítani kezdett. - HOGY HÍVJÁK MAGÁT?
- Amanda Parker. - mondtam gyorsan, de közben éreztem, hogy a pulzusom kb. 200 lehet, és menten összeesem.
- Nos, Parker kisasszony. MÉLTÓZTATIK VÉGRE LEÜLNI VAGY DOBJAM KI MAGÁT AZ ELSŐ ÓRÁJÁRÓL?
- Azonnal tanárnő. - hebegtem, és végignéztem a termen. Az utolsó előtti sorban volt egy szabad hely. Jessica mellett. Odarohantam, és leültem.
- Fantasztikus. -közölte gúnyosan a tanár. -Miután Parker kisasszony is méltóztatott leülni, elkezdeném az órát.
Elkezdett magyarázni, én pedig csendesen sóhajtottam egyet. Jól kezdődik...
- Hé, nyuszilány, ezt jól megcsináltad! - szólt a hátam mögül egy hang. Hátrafordultam, és Nick-kel találtam szembe magam.
- Hagyjál, oké? - motyogtam.
- Amanda... - bökött oldalba Jessie.
- Igen? - kérdeztem, mire Jessie a tanárnőre mutatott.
- Miss Parker! - ordított a tanár. - NEM BÍRNÁ BEFOGNI A SZÁJÁT? ÜLJÖN IDE, AZ ELSŐ PADBA!
- Igenis. - mondtam, és gyorsan előre ültem. Mondjuk, így Rob ült mögöttem, de ő legalább nem szólt hozzám.
Az óra végén a tanárnő villámló szemmel nézett rám, és közölte, hogyha még egyszer megszólalok az óráján engedély nélkül, abban a pillanatban dob ki, és küld az igazgatóhoz.
Hazafelé menet Sophie idegesen csavargatta a haját.
- Jaj, miért nem tudtál rögtön leülni? Most egész évben téged fog piszkálni. Minden évre talál valakit. Miért reagáltál Nick megjegyzésére?
- Sophie, nyugi. - próbáltam megnyugtatni. - Ez még nem a világ vége. Nem vagyok olyan őrült kémiából, úgyhogy talán nem buktat meg.
- Talán... Mellesleg, Smith tanárnő a legszigorúbb tanár az egész suliban, még néhány tanár is tart tőle.
- Smith tanárnő? Nem csak simán tanárnőnek kell szólítani?
- Attól függ. Ha évente egyszer jókedve van, akkor lehet Miss Smith-nek szólítani. Egyébként, tanárnő, vagy maximum Smith tanárnő.
- Aha. -bólogattam.
- Ja, tavaly Nick és Rob megpróbálták Johanna néninek szólítani. - mosolyodott el egy picit Sophie. - Hát, zengett az épület az ordítástól. Elmagyarázta, hogy aki Johanna néninek akarja őt szólítani, az visszamehet az óvodába, mert normális emberek nem használják ezt a megszólítást.
- Szegények... - mosolyodtam el, mikor elképzeltem a jelenetet. - Johanna Smith... Pedig szép neve van, és igazából a nő se ronda.
- Nem, nem az. - értett egyet Sophie. - Csak szigorú.
- Vettem észre. - nevettem fel. Közben odaértünk a házunk elé. Sophie-val megöleltük egymást.
- Holnap este átjöhetnétek Alex-szel. - mondta Sophie. - Nálunk vacsoráztok, de ha a szüleitek engedik, ott is alhattok. Elférünk, elég nagy szobám van.
- Oké, megkérdezem. - mondtam. - Szia!
- Szia! - integetett Sophie, és mindketten hazamentünk.
Vacsoránál megkérdeztem a szüleimet, hogy ott alhatok-e Sophie-nál.
- Hát...végül is, igen. Gondolom, valami leckét azért kaptatok. - mondta Apa. - Azt holnap délelőtt mindenképpen meg kell írnod. A szóbeli lecke ráér vasárnap is, de az írásbelinek holnap kész kell lennie.
- Oké. - egyeztem bele, és felálltam, ugyanis végeztem a vacsorával. - Megyek, felhívom Sophie-t.
Felrohantam a szobámba, és azonnal tárcsáztam Sophie számát.
- Igen? - szólt bele egy hang. - Itt Esther Sobrado.
- Szia Esther, Ami vagyok a szomszédból. Sophie-t keresem.
- Éppen a vezetékesen beszél Alex-szel. Pár perc, oké?
- Rendben. - egyeztem bele, és addig is meghallgattam, hogy mi van vele, és Chris-szel. Ők egy suliba járnak Matt-tel, de Matt nem mindig mond el mindent. Esther azonban egyszer csak abba hagyta az élményei mesélését.
- Adom Sophie-t. - mondta. - Szia!
- Szia!
- Halló? - szólt bele Sophie.
- Szia Sophie, Ami vagyok. Elengedtek, holnap ott alhatok.
- Remek. - visított a telefonba Sophie. - Alex is jön.
- Tök jó! Na, megyek, alszom. Szia!
- Szia! És, holnap gyere.
- Oké. - mondtam, és leraktuk a telefont. Én gyorsan ágyba bújtam, és azonnal elaludtam.
Nagyon teteszik ne hagyd abba.
VálaszTörlésÁllj! Te olvasod???????
VálaszTörlés