Adam titka

Most, hogy mindenki elfogadta (vagy nem) a hírt, hogy együtt vagyunk, kicsit nyugodtabb lett minden. Én is, a lányok is, Adam is, a szüleink is. Apropó, szülők. Még nem találkoztam Adam szüleivel. Adam azt mondta, hogy majd... hát jó.
Sajnos, az utóbbi napokban azt vettem észre, hogy Adam mintha kicsit aggódva vagy szomorúan lenne velem. Mintha tudna valamit, és nem szeretné, hogy rájöjjek, mert tudja, hogy az nekem fájdalmas lenne...
Egyik este, mikor a közeli parkban ültünk a tó partján (igen, AZ a park), kérdőre vontam.

A parton

- Adam...  -kezdtem halkan.
- Igen?
- Szerintem titkolsz előlem valamit.
 Adam arca elkomorodott.
- Miből gondolod ezt?
- Tudod... - kezdtem, miközben ő elhelyezkedett velem szemben. - Az utóbbi pár napban olyan furcsa vagy. Szomorú vagy, ha velem kell lenned, meg olyan aggódó tekintettel nézel rám... olyan, mintha tudnál valamit, amit én nem. Mi a baj?
Adam sóhajtott egyet, és a füvet kezdte tépkedni.
- Nagyon jók a megérzéseid. Ez valami női dolog? Anyám is ilyen meg Cecy... jól megsejtitek a dolgokat.
- Akkor titkolsz valamit. - mondtam. Nem kérdőn, nem támadóan, hanem kijelentve. Adam bólintott. Nekem könnyek szöktek a szemembe. - Értem. Ahogy akarod. Csak azt szeretném kérni, hogy... ha úgy gondolod, hogy elrontottad, hogy nem jó így, hogy meggondoltad magad, és azon tépelődsz, hogy hogyan és mikor mondd el nekem, akkor... tedd meg most. Jobb ha ezért sírok, mint azért, hogy sokáig hitegettél.
Kész, eddig bírtam, és kitört belőlem a zokogás. Adam arcát nem láttam, mivel a kezembe temettem az arcom. Hirtelen éreztem, ahogy 2 kar átölel, aztán felemel, és újra letesz. Megtöröltem a szemem, ás ránéztem Adam-re, aki időközben az ölébe ültetett.
- Semmi baj. - suttogta nekem. - Ne sírj.
- Miért ne? Hiszen...
- Hiszen mi? Butaságokat beszélsz, amik nem is igazak, ezért akarsz sírni? :)
- Mi? - pislogtam. - Nem dobsz ki? Nem gondoltad meg magad?
- Nem. Nem értem, miért gondolsz ilyenekre. Ha így lenne, megmondanám. De nincs így.
- Akkor miről van szó?
- Hát... kicsit talán megdöbbentő lesz. Szóval... tavaly, mikor összevesztünk, idegességemben jelentkeztem a cserediákprogramra.
 - Olyan van a suliban?
- Igen, van. Ha jelentkeztél, nem mondhatod, hogy nem mész. Ezért nagy kitolás, az ilyen esetekben, mint most.
- Aha.
- Ugye, azért jelentkeztem, hogy ne kelljen téged néznem minden nap, miközben szeretlek, és haragszom rád, te meg utálsz...
- Várjunk! - kiáltottam, mert csak most esett le. - Mennyi időre mész, és hová?
- Szerencsére csak a New York-i suliba jelentkeztem. Mehettem volna Kanadába, Londonba, Párizsba... de oda nem engedtek volna el a szüleim.
- Az nem a világ vége. Repülővel 1-2 óra.
- Aha, az igaz. Csak nem számoltam azzal, hogy a barátnőm leszel, és nem szívesen hagylak itt 3 hónapra...
- Tessék? 3 hónap?
- Örülj, hogy csak ennyi. - legyintett keserűen Adam.  - Egyik haverom sulijában 1 év...
- Te jó ég... - sóhajtottam. - Három hónap egyedül, kitéve Bia megjegyzéseinek... hú!
- Ebbe a részébe nem gondoltam bele, de ott lesznek a srácok, ők majd helyrerakják...
- Értem. És... mi lenne, ha lebetegednél az indulásra? Maradhatnál itthon.
- Cseles, de nem lehet. Tavaly az egyik srácot 2 hét késéssel, de elküldték.
- Ajj... - húztam el a számat. - Mikor indultok?
- Az a baj... hogy jövő pénteken... - mondta ki Adam, én pedig behunytam a szemem, és sikítottam egyet.
-MIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII??????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????? EZT MIÉRT CSAK MOST TUDOM MEG???
- Ami, nyugalom. El kellett volna mondanom korábban, de nem bírtam rávenni magamat. Tudtam, hogy elszomorodsz.
 - Jó, nem érdekes, folytassuk. - túrtam bele idegesen a hajamba. - Jön valaki helyetted?
- Aha. Egy srác.
- Jó, nem érdekel. Mikor jöttök vissza?
- Karácsony előtt 2 nappal.
- Az jó sokára van.
- Eléggé. - bólintott Adam. - De addig van egy hetünk.
- Igen. - mondtam fanyalogva. - 1 hét... aztán 3 hónap szünet. Cool!
- Ami, szerintem se túl jól jött ki. De ezt kell túlélni...
- Felőlem. - mondtam.
- Beszéljünk másról! - mondta Adam, én beleegyeztem. De aznap délután már nem tudtam olyan felhőtlenül beszélgetni, mint azelőtt. Otthon is, mikor hazaértem, azonnal bevetettem magam a fürdőszobába, és 15 percet bámultam a tükörképemet. Néztem a csodálatos karikákat a szemem alatt, aztán elbőgtem magam, és azon kezdtem szörnyülködni, hogy milyen bénán nézek ki, ha bőgök... aztán sajnáltam magam, végül kimerülten ültem le a földre, és azon gondolkodtam, hogy miért velem történik mindez...