Pénteken egy kisebbfajta sokk ért. A kémiaórán, ugye, előre ültettek, de abban bíztam, hogy a tanár hátha elfelejtette, és ülhetek Jessie mellett. Ezzel mindössze 2 probléma volt.
1,Jessie mellett Beckie ül, csak ő ugye nem volt itt múlt héten, ezért nem tudtam, hogy foglalt a helye.
2, A tanárnak sajnos nincs memória-zavara, ezért rám ordított, hogy húzzak a helyemre, az első padba, különben kivág az óráról. A fene...
Egyébként, tényleg dolgozatot íratott. Közben fel-alá járkált, és belenézett, hogy ki mit írt. Néha felnevetett, néha meg sem szólalt. Mikor hozzám ért, és belenézett a dolgozatomba, szó szerint kitört belőle a röhögés.
- Ezt nem hiszem el! - nevetett hangosan, mire mindenki engem kezdett bámulni. Én pedig, kezdtem egyre kínosabban érezni magam...
- Valami baj van, tanárnő? - kérdeztem.
- Mindössze annyi, hogy amellett, hogy maga borzasztó fegyelmezetlen és szemtelen, hiszen az órán engedély nélkül beszél, emellett még nem is tud semmit.
- De, itt van a teleírt dolgozat...
- Módosítok. Valamit tud. Csak amit tud, az rossz. - mondta, azzal kikapta a kezemből, és ráírt egy hatalmas egyest. - Tessék.
Inkább nem válaszoltam neki, mert akkor garantáltan kirúgtak volna innen. Csendben lehajtottam a fejem, és még véletlenül sem néztem rá.
Tanítás után rohantam a tanáriba, ahol az énektanár várt. Azonban, a tanáriban ott volt a kémiatanár is, ezért azonnal megnémultam.
- Amanda, gyere be! - köszöntött kedvesen az énektanár. - Már kíváncsian várom, hogy milyet fogsz énekelni.
Hát, igen, ezt én is kíváncsian várom.
- Ő fog énekelni? - szólt közbe a kémiatanár. - Hiszen buta, szemtelen és fegyelmezetlen. Nem is értem, hogy miért vesztegeted rá az idődet.
Hát, kösz szépen.....
- Johanna, ugyan már... - rázta a fejét az énektanár. - Ne legyél ilyen szigorú! Kérlek, inkább menj ki. Zavarod a kislányt...
Nagy meglepetésemre, a kémiatanár fogta magát, és kiment. Én pedig remegve odaálltam elé.
- Na, kicsim, daloljál nekem valamit, aztán had menjek. - intett a tanárnő. Én esküszöm, igazán megpróbáltam.... de.... nem hiszem, hogy szólóénekesi-karrierbe kezdek...
A tanárnő csukott szemmel hallgatta a szánalmas nyekergésemet. Mikor befejeztem, kinyitotta a szemét, és lehajtotta a fejét.
- Nos.... - kezdte nagyon diplomatikusan. - Amanda, biztos mondták már....
- Igen, szörnyű hangon van, ezt tudom. Én szóltam előre. - mondtam.
- Nem, nem szörnyű. Igen, kétségtelenül nem leszel énekes, de azért..... az ablaküveg se tört ki. - mosolyodott el. - Kis gyakorlással simán tudnál "normálisan" énekelni. Nem úgy, mint Jessie meg Beckie, mert ők tényleg nagyon jók ebben, de azért nem kell szégyenkezned, vállalható hangod van. Egyelőre, nem foglak feleltetni, csak miután már gyakoroltál egy kicsit, és úgy érzed, hogy nem esel össze.
Én csak néztem előre, és nem hittem el. Nem süketül meg, nem küld el a fenébe, nem röhög ki, hanem biztat.... Álmodom, emberek, álmodom....
- Na, menj. -mondta.
- Viszontlátásra, tanárnő! - mondtam, és gyorsan kirohantam az utcára. Alex és Sophie már vártak.
- Na, mi történt? Túlélted? - gúnyolódott Alex.
- Kösz... - mondtam.
- Bocsi, tudod, hogy csak viccelek. Szóval?
- Állítólag nem vagyok teljesen reménytelen. Kötelezően gyakorolnom kell.
- Komolyan? Az nem is vészes.
- Hát, egyáltalán nem. - bólogatott Sophie. - Na, menjünk.
Elindultunk haza. Alex még elmondta, hogy a szülei megengedték, hogy átmenjünk hozzájuk, ezért jövő hétvégén elmegyünk hozzájuk. Kíváncsi vagyok a családjára, mert még senkivel nem találkoztam a családjából, és sose mesél róluk. Nem baj, majd meglátjuk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése