Adam

Hétfőn csak nagyon nehezen tudtam kimászni az ágyból, mert este sokáig fent voltam. Mikor végre elkészültem, és kiértem az utcára, Sophie-t nem láttam sehol. Ekkor megláttam a tesóit a házuk előtt. Odamentem.
- Hol van Sophie? - kezdtem rögtön.
- Ja, igen. Azt üzeni, hogy várt rád 15 percet, de nem jöttél, ezért elindult egyedül. - mondta Esther. - Szerintem te is siess, mert 10 perced van!
- Oké, kösz. - mondtam, és futni kezdtem.
- El ne ess! Kitelik tőled, amilyen ügyes vagy! - kiáltott utánam Chris. Kösz szépen, ennyire nem vagyok szerencsétlen.
Hát, kb. 7 perccel később kiderült, hogy mégis ilyen szerencsétlen vagyok. Éppen az iskola folyosóján rohantam a magyar terem felé, amikor egyenesen egy fiúnak sikerült futnom, és mindketten felborultunk.
- Basszus, ne haragudj! - mondtam, miközben felálltam. - Véletlen volt!
- Semmi baj. Előfordul. - mondta a fiú, és ő is felállt. Lehajtott fejjel megpróbálta leporolni magát. Mikor jobban megnéztem, feltűnt, hogy még nem láttam, vagy legalábbis nem ismerős.
- Bocs, mi még nem találkoztunk, ugye? - kérdeztem. Erre ő is rám nézett. Ezt azonban nem kellett volna. Ekkor láttam először az arcát, és belenéztem a szemébe. Basszus, ő a leghelyesebb fiú, akit valaha láttam! Nem hiszem el, nagyon cuki! Egy pillanat alatt belezúgtam.

A fiú, akibe teljesen belezúgtam

- Igen, szerintem se láttalak még. - mondta a fiú. - Hányadikba jársz?
- Tizedikbe. - mondtam, és közben folyamatosan bámultam. Remélem, nem vette észre, ahogy bámulom, mert kicsit ciki lett volna...
- Akkor osztálytársak vagyunk! Biztosan új vagy, mert tavaly nem láttalak.
- Igen, új vagyok. - bólogattam. - Szerintem, elég jól beilleszkedtem, mert nem dobálnak papírgalacsinokkal, és nem szoktak elgáncsolni, mint a régi sulimban.
- Bárki megpróbálja, azt fejbe vágom. - mondta a fiú, én pedig legszívesebben felsikítottam volna. Meg akar védeni, jaj, istenem elolvadok! - Egyébként, még be sem mutatkoztam. Adam Sacks  vagyok.
- Te vagy Adam? - csodálkoztam. Rob és Nick meséltek Adam-ről, hogy mennyire menő és vicces, meg jófej. - Ja, egyébként, Amanda Parker vagyok, de szólíts nyugodtam Ami-nak!
- Miért ennyire meglepő, hogy én vagyok Adam? Mit hallottál rólam, halljam! - rázta a fejét Adam.
- Semmi csak Rob és Nick meséltek rólad, és másként képzeltelek el. - mondtam, miközben elindultunk a terem felé.
- Ja, akkor képzelem, miket gondolhatsz rólam. Amanda figyelj rám. - mondta, miközben megragadta a vállamat, és maga felé fordított. Én közben azon gondolkoztam, hogyha elájulnék, akkor mit csinálna. Vajon ha összeesem, akkor a karjába vesz, és bevisz a terembe? - Rob és Nick mindenkinek azt mondja, hogy én milyen menő csávó vagyok. Igen, kedvelnek, de ettől én nem szállok el. Nem vagyok bunkó.
- Elhiszem. - suttogtam. Ennél többre nem telt, mert féltem, hogyha hangosabban beszélek, akkor remegni kezd a hangom. - Rob meg Nick viccesek, csak néha túlzásba viszik. Engem mindig piszkálnak. Úgy hívnak, hogy nyuszilány meg répa.
- Te vagy a nyuszilány? - nézett nagyot Adam. - Meséltek egy új csajról, aki nagyon félénk meg minden. Nem gondoltam volna, hogy te vagy az. Nekem rohansz, és utána beszélgetsz velem.
- Hát, igen, bocsi. Amúgy, nem zavar, hogy piszkálnak. Viccesek. Jessie és Beckie is nagyon kedvesek.
- Igen, őket én is bírom. - mondta Adam. Ebben a pillanatban Rob, Nick és a 2 lány kilépett a terem ajtaján, és megláttak minket. Adam még mindig a vállamat fogta, én pedig őt bámultam. Rob elkezdett fütyülni, és elnevette magát. Nick azonban odajött, és összefonta a kezét maga előtt.
- Helló, Adam, jó újra látni, miután végre kinyaraltad magad Görögországban. Látom megismerkedtél Amandával.
Rob nem bírta tovább, és ő is beleszólt.
- Megismerkedett? Csajozol Adam, csajozol? Miért szorongatod szerencsétlent? - mondta nevetve. Adam rögtön elkapta a karját rólam. Őszintén, megtudtam volna fojtani Rob-ot. Adam keze igenis jó helyen volt a vállamon! Jó oké, ez kicsit erkölcstelenül hangzik, de Adam iszonyat helyes.....
- Sziasztok fiúk. - mondta Adam a két fiúnak. - Nem csajozom, nem kell mindig magatokból kiindulni.
Miután ezt megbeszélték, persze elkezdtek poénkodni meg minden, úgyhogy én köszöntem Jessie-nek és Beckie-nek, majd bementem a terembe. Leültem Sophie mellé.
- Bocs, elaludtam. - mondtam neki.
- Semmi baj. - mondta Sophie. - Hát, te, mitől vagy ilyen jókedvű?
- Jókedvűnek látszom?  -érdeklődtem.
- Kb. mint aki megevett 2 tábla csokit. - szólt bele Alex a beszélgetésbe. - Olyan vagy, mint akivel valami rendkívüli történt.
- Ja, semmi. - hazudtam. - Nem történt semmi.
- Találkoztál Adam-mel? - kérdezte Sophie, miközben az éppen belépő fiúkra mutatott. Én nem mertem odanézni, mert féltem, hogy esetleg boldogan felsóhajtanék, az pedig kissé egyértelmű lenne.
- Igen. Nekiszaladtam a folyosón. - mondtam.
- Tessék? És, nem ordította le a fejed? - döbbent meg Alex.
- Nem, azt mondta, hogy semmi baj.
- Hú, tök jó! Adam kedves, csak ha olyan kedve van, akkor elég bunkó tud lenni.
- Most nagyon kedves volt.
- Oké... akkor jó.  - mondta Sophie, majd Alex-re nézett. Alex erre bólintott egyet.
- Mi az? - kérdeztem.
- Semmi, semmi.  -mondta gyorsan Alex, én pedig inkább nem faggattam.
Tanítás után, miközben hazafelé mentünk, próbáltam minél többet megtudni Adam-ről. Sophie kicsit furcsán nézett, aztán válaszolt minden idióta kérdésemre.
Este nem bírtam magammal. Pörögtem-forogtam össze-vissza, de Sam ennek örült, úgyhogy a szüleim nem néztek rám furcsán, mert legalább lefoglaltam a picit. Még gyorsan bekapcsoltam a gépemet, hogy megnézzem a Facebook-ot. Mikor bejelentkeztem, meglepődve láttam, hogy Adam ismerősnek jelölt. Gyorsan visszajelöltem, és utána még kb. 2 órát töltöttem azzal, hogy a profilképét bámultam. Annnnyira cuki, és aranyos!!! Tudom, gyerekes vagyok, de akkor is: SZERETEM, SZERETEM, SZERETEM!!!