Egy kellemetlen új ismerős: Bianca

Másnap persze szinte kipattantam az ágyból, hogy minél előbb beérjünk a suliba. Villámgyorsan felöltöztem, és megreggeliztem, még Matt is utánam szólt, hogy hova rohanok.
- Ami, hová mész? Még negyed nyolc sincs. Nem szoktál te ilyen korán elindulni.
- Ma ilyen kedvem van.
- Igen, de még én is itt vagyok. Én pedig ugyebár, 2 perc alatt kész vagyok, és általában mire te reggel felébredsz, én már útra kész vagyok. Ma pedig kipattansz az ágyból, és....
- És ezzel mi bajod? Hagyjál már, mennem kell. - mondtam,és kirohantam a kertbe. Hú, tényleg elég korán volt! A levegő még tiszta hideg volt, és fű is nedves volt a harmattól. Na, mindegy. Úgy döntöttem, hogy átmegyek Sophie-hoz, hogy fölkelt-e már.
 A kertjükbe gond nélkül bejutottam, mert ahhoz az ajtóhoz volt kulcsom, de a háznál csöngetnem kellett. A csöngetésre Esther nyitott ajtót.
- Szia, de ha nem haragszol, mit csinálsz itt ilyenkor? - kérdezte.
- Bocs, tudom, kicsit korán van.
- Kicsit? Sophie még alszik! Gyere be, de halkan.
- Oké. - mondtam, és bementem. Leültem a nappaliban, és pár perc múlva Esther és Chris is csatlakozott hozzám. Chris egy ideig rázta a fejét, aztán hozzám fordult.
- Szóval... miért keltettél föl minket?
- Bocs, azt hittem már fönt vagytok. - szabadkoztam.
- Minden értelmes ember ilyenkor még alszik. - szólt közbe Esther. - Szóval?
- Suliba akartam menni, és nem akartam Sophie nélkül elindulni. - vontam meg a vállam.
- Amanda, könyörgök, negyed nyolc van! Ilyenkor akarsz suliba menni? Mit fogsz te csinálni fél órán keresztül?
- Ja, nem is tudom. - vonogattam a vállam, pedig igazából határozott elképzelésem volt a dologról. Bámulom Adam-et, még szép! Ebben a pillanatban Sophie botorkált lefelé a lépcsőn, össze-vissza álló hajjal, és nagyon álmosan.
- Hangokat hallottam. - motyogta álmosan. Ekkor vett észre engem. - Te meg mit keresel itt ilyenkor?
Hát, ez aztán a kedves fogadtatás...
- Érted jöttem. Menjünk suliba! - mondtam, mintha ez magától értetődő lenne.
- Ilyenkor?
- Aha. - mondtam, miközben Sophie a konyhába ment. Pillanatokon belül egy kávéval tért vissza.
- Remek, igazán remek! Bocs, de muszáj kávét innom. Ilyenkor különösen.
- Semmi reggeli? - képedtem el.
- Nem, majd a suliban eszem valamit. De kávé nélkül nem bírom. Enélkül már a második órán aludnék.
- Aha, értem. Na, megyünk vagy sem?
- Nyugi már! 10 percet kérek, oké? - mondta, majd szépen lassan, mintha csak direkt bosszantana, megitta a kávéját. Utána felment a szobájába, és felöltözött, és megfésülködött.
Mikor végre leért, én már teljesen be voltam pörögve.
- Menjünk már!
- Menjünk.... - adta meg magát.  -Bár még csak fél nyolc.
Kit érdekel, ha kell, én reggel hétre is bemegyek a suliba, ha Adam-et láthatom!!!
Nagy nehezen elindultunk. Sophie egy ideig csendben jött mellettem, majd a suli előtt megállt.
- Ami, eljöttünk ilyen korán. Most már elmondanád végre, hogy miért?
- Tudod, Sophie... - kezdtem, és próbáltam valami indokot keresni. - Még sose keltem ilyen korán, és kíváncsi voltam, hogy ilyenkor ki van itt.
- Rajtunk kívül a portás, és a tanárok. Ja, néha Rob és Nick, meg néha Adam. Plusz, néhányan a másik osztályból. - mondta Sophie, és látszott rajta, hogy nem hiszi el, és tudja, hogy valamit titkolok. Igazából, ha Adam itt van, akkor megéri. A másik tizedik osztály nem nagyon izgat, eddig még nem volt velük dolgom, kit érdekelnek?
Végül, bementünk a suliba. A folyosón alig néhányan ácsorogtak. Sophie amolyan 'én megmondtam, és különben is, tudom, hogy titkolsz valamit'-pillantással nézett rám. Ekkor megláttam a fiúkat. Mind a három ott ácsorgott. Odavonszoltam Sophie-t is.
- Helló fiúk! - mondtam, és közben bénán integettem. Sophie közben némán állt mellettem. Még sose beszélt egyik fiúval sem.
- Helló! - köszöntek a fiúk egyszerre. Adam ránézett Sophie-ra, aztán rám.
- Látom, elhoztad a barátnődet is. - mondta, és Sophie-hoz fordult. - Te vagy Sophia, ha nem tévedek? Te vagy az olasz művészlány.
- Igen, én. - nézett fel döbbenten Sophie. - Kedves vagy Adam, hogy az ilyen földi halandók nevét is megjegyzed!
- Sophie... - szóltam rá.
- Most mi van? Te vagy az első ember, akihez hozzászólt, miközben te nem tartozol a menő társaságába. Én pedig a második. - magyarázta Sophie.
- És, ez baj?
- Nem, ezt nem mondtam. Mindegy.
- Oké. - mondtam, miközben a szememet forgattam. Néha nem értem Sophie-t.
- Amanda, bocs, ha kellemetlen helyzetbe hoztalak tegnap. - fordult hozzám Adam. - Tudod, mikor megfogtam a válladat, és úgy beszéltem hozzád. Rob pedig ezt világgá kürtölte. Sajnálom, ha a barátod emiatt megharagudott rád. Bocs!
- Barátom? - ráztam a fejem elképedve. - Olyanom nekem nincs. Sose volt, és valószínűleg, sose lesz.
- Aha...
- Miért? - szólt közbe megint Sophie. - Adam, inkább a te barátnődnek lehetett kínos.
- Nincs barátnőm. - vágott közbe Adam. Rob és Nick pedig hevesen bólogattak.
- Na, mindegy, beszéljünk másról! - mondtam gyorsan, mert láttam, hogy ez a téma mindenki számára kellemetlen. Ebben a pillanatban odarohant hozzánk egy szőke lány, és Adam nyakába ugrott.
- Adam, hát visszajöttél! Tegnap nem is találkoztam veled, mert arra a rohadt előadásra kellett mennünk! Próbáltam írni Face-en, de pont kifogyott a telóm! Ne haragudj! - ölelgette a lány Adam-et, és közben mondta az idegesítő dolgait. Kicsit nyávogva beszélt, úgy, ahogy a hollywood-i filmekben a cicababák. A lány a másik két fiúnak is köszönt, majd felénk fordult, miközben a fiúk beszélgetni kezdtek. Ekkor néztem meg alaposabban. Hosszú szőke haja volt, és nagyon divatosan volt felöltözve. A szeme feketével kihúzva, mint a filmekben a divatos csajsziknak.

A szőke csajszi

- Ti meg kik vagytok? - nézett rám és Sophie-ra gúnyosan. Én meg se mertem szólalni, Sophie azonban szokás szerint nem tett lakatot a szájára.
- A fiúk osztálytársai. Én Sophie vagyok, én ma beszéltem velük először, de Amanda többet tud róluk, mert szinte mindig velük lóg. - mondta mosolyogva. Köszi szépen, most még haragítsd rám ezt a divatos Barbie-babát!
- Igaz ez? - érdeklődött összehúzott szemmel szöszi-Barbie.
- Igen. - mondtam, de csak ennyit bírtam kinyögni. Végül, összeszedtem magam. - Miért, te ki vagy?
- Te hülye vagy vagy csak szórakozol velem? - érdeklődött a lány. - Nem tudod, hogy ki vagyok? Ez komoly?
- Hagyd békén, idén jött, honnan tudná minden egyes emberről, hogy kicsoda? - lépett mellénk Rob és Nick. A két fiú védelmezően mellém állt. A Barbie-csajnak elkerekedett a szeme.
- Igen? Ti is vele vagytok? Ezzel a népszerűtlen kis izével?
- A neve Amanda. - szólt közbe Adam. Ő pont közém és a Barbie-lány közé állt. - Nagyon kedves lány, bár csak egy napja ismerem. Amanda, ő itt Bianca Taylor. A másik osztályba jár, de én nagyon kedvelem őt.
Bianca arcán erre egy önelégült mosoly jelent meg. Engem arra neveltek, hogy udvarias legyek, ezért kipréseltem magamból egy mosolynak nevezett grimaszt.
- Örülök, hogy megismertelek. - grimaszoltam Bianca felé. Erre ő megszólalt azon a tipikus nyávogós hangon, amin a cicababák szoktak beszélni azokkal, akiket nagyon lenéznek.
- Én is, annyira örülök neked! Már csak te hiányoztál a társaságból! - bájolgott.
- Sajnos mennünk kell. - ragadta meg a karomat Sophie, és elvonszolt onnan. A bejárat előtt álltunk meg. Alex ebben a pillanatban érkezett meg.
- Sziasztok! - köszönt vidáman. Mi csak intettünk egyet, mire ő persze azonnal felfogta, hogy valami nem oké. - Halljam, mi a baj?
- Menjünk a mosdóba! - mondta Sophie, azzal bevonszolt minket a lány mosdóba. - Megismerkedtünk egy igen 'aranyos' lánnyal.
- Na, melyikkel?
- A neve Bianca... - kezdte Sophie, de én közbe vágtam.
- És úgy néz ki, mint egy Barbie-baba!
- Ne mondjátok tovább. - állított le Alex. - Tudom, hogy ki az. Tavaly együtt jártam vele táncolni. Ismerem a csajt, borzasztó.
- Az nem kifejezés! Lenéz, és közben eljátssza, hogy jaj, de kedvel minket! A fiúk meg elhiszik.
- Amanda, nem tudom, hogy feltűnt-e neked, de minden suliban van pár Barbie-lány. Mindegyik tipikus cicababa: kivágott ruhákban járnak, vagy legalább valami olyan van rajtuk, ami éppen divatos. Agyon vannak sminkelve, általában vastag fekete vonal van a szemük körül, van olyan, aki úgy néz ki, mintha behúztak volna neki egyet... Ja, és a legtöbb ilyen lány szőke, vagy minimum melírozva van a haja... - sorolta Alex, de Sophie közbe vágott.
- Nem csak a szőkék lehetnek cicababák! Azért, Bianca legjobb barátnője se szőke, mégis, eléggé cicababa...
- Ja, igen. - bólogatott Alex, majd újra hozzám fordult. - Vele még nem találkoztál, bár nem vesztettél semmit... Claudia ritka idegesítő. Méltó társa Bianca-nak.
- Ja, és ne felejtsük el a becenevüket! - nevetett fel Sophie. - Nagyon látszik, hogy cicababák. Úgy nevezik egymást, hogy Bia és Clau. Claudia beceneve annyira nem is vészes, de az, hogy Bia...
Ebben a pillanatban Bianca és egy barna hajú lány léptek a mosdóba. Bianca egyszerűen arrébb lökött minket, mert útban voltunk a tükörhöz.
- Talán bocsánatot kérnél... - kezdte Alex, aki az ilyesmit elég rosszul bírta.
- Bocsika! - vetette oda Bianca, mire a másik lány villámló szemmel nézett ránk.
- Nem látjátok, hogy útban vagytok? Csak 10 percünk van, és Bia haját tönkretették a fiúk. Rob annyira bosszantó...
- Nagyon szörnyen nézek ki? - fordult a barna csajszihoz Barbie-Bianca. Sophie pedig gyorsan közbevágott.
- Aha, de ez nem újdonság, te mindig szörnyen nézel ki. - mondta ártatlan arccal Sophie, mire a két csaj felénk fordult. A barna Barbie-lány odalépett Sophie-hoz, és megragadta a karját.
- Először is, ti túl nyomik vagytok, hogy a mi ügyeinkbe avatkozzatok. Másodszor, ezt ne mond még egyszer, különben neked annyi. Felfogtad? - mondta miközben 'bájosan' mosolygott. Én- nem tudom hogyan-összeszedtem a bátorságom, és odaléptem a csajhoz, és elrántottam Sophie-tól.
- Hagyd őt békén!
- Te meg ki a franc vagy? - nézett végig megvetően a csaj, mire Bianca felnevetett.
- Ő? Ő nem más, mint Rob és Nick új haverja. Folyton vele szórakoznak, de úgy látszik, ez őt nem zavarja... Adam is kedveli. - mondta, miközben villámokat szórt a szeme. - Pedig, nem illik bele a társaságukba, abszolút nem. Ő az új lány, a csendes, aranyos kis stréber lány...
- Fúj, mindjárt hányok.... - nevetett fel a másik csaj.
- Ja, ráadásul, amikor ott van velük, akkor Adam csak rá figyel. - mesélte tovább Bianca, mintha mi ott sem lennénk.
- Ne szórakozz, Adam- nek nem tetszhet meg egy ilyen.... - mutatott rám a barna hajú lány. Én nem bírtam tovább. Hirtelen rájöttem, hogy Bianca is szerelmes Adam-be, és persze, neki is kellene a fiú... Viszont, nagyon fél, hogy Adam jobban bír engem, mint őt. Persze semmi oka féltékenykedni, mert Adam tegnap óta ismer, és csak annyit tud rólam, hogy félős vagyok...
- Bocs, de én is itt vagyok. - szóltam közbe, mire Bia megvetően rám nézett.
- És, az kit érdekel? Fogd be!
- Ja, igen. - fordult felém a barna Barbie. - Essünk túl az udvariaskodáson! A nevem Claudia, Bia legjobb barátnője vagyok, és nem tűröm, hogy Adam-en lógj.

Claudia

- Nem lógok rajta! - mondtam ingerülten, mert a 2 csaj kezdett az agyamra menni...
- Persze, azt hiszed. Mindegy. Hogy is hívják a kiscsajt? - kérdezte Bianca-tól.
- Amanda. - mondtam hangosan. - A nevem Amanda.
 - Tök mindegy. Adam Bia-é, és ha rajtakapunk, hogy mászol rá, akkor megnézheted magad!
- De nem is ismerem. Tegnap találkoztam vele először! Alig beszéltem vele.
- Oké, és ha lehet, ezután is tartsd meg ezt a jó szokásodat! Kerüld el! Ne szólj hozzá. Abszolút nem vagytok egy szinten. Ő menő, te pedig csak egy kis nyomi stréber vagy. Ennyi.
Köszi szépen, én is úgy kedvellek.... Ránéztem Sophie-ra és Alex-ra, aztán elindultunk. A barátnőim már kint voltak a folyosón, amikor én még visszaszóltam a két Barbie-nak.
- Csak hogy tudjátok. Semmi közöm Adam-hez. Reméltem, hogy majd vele is összehaverkodom, mint a másik 2 fiúval, de mindegy. Tartsátok meg magatoknak, nem érdekel!
- Oké, különben sem lenne semmi esélyed. - mondta Bia. Clau meg intett, hogy húzzak el.
- Oké, Andrea, most már éppen elég időt pazaroltunk rád, és a cuki kis barátnőidre. Húzz el!
- Amanda. A nevem Amanda. - mondtam.
- Kit érdekel? Csak húzz már el innen!
Én dühösen bevágtam magam mögött az ajtót, és berohantam a terembe. Sophie és Alex aggódva néztek rám.
A nap végén meg se vártam Sophie-t, csak rohantam haza. Otthon berohantam a szobámba, bevágtam magam mögött az ajtót, és rávetettem magam az ágyra. Elegem van, miért pont a suli Barbie-babája nézte ki magának Adam-et? Persze, nem én lennék, ha valami sikerülne...