Kinyírom

5 perccel később baromi idegesen rángattam be Pete-et az egyik raktárhelyiségbe. Szerencsére több ilyen is volt az emeleten, így nem kellett nagyon keresgélni egy zárt helyet, ahol jól leordíthatom a fejét. Természetesen visszavettem a köntöst. Felöltözni nem volt időm, minél hamarabb végezni akartam ezzel az egésszel.
- Kinyírlak! - közöltem Pete-tel, aki egyszerűen a képembe röhögött. - Ne röhögj! Túlmentél minden határon. Megmondtam, hogy ne érj hozzám, hogy nem öltöztethetsz ribinek, és te mindkettőt megtetted, ráadásul mindez meg lett örökítve!!!
- Bocs. - mondta Pete, és látszott, hogy alig bírja visszafojtani a nevetését.
-  Ne csináld már! - kiabáltam. - Nekem ott van Adam. Nem bírod felfogni?
- Nem igazán. - ült le lazán egy kartondobozra. - Tudod, a srácoknál ez így működik. Kinézünk valakit, és ha igazán akarjuk, nem nyugszunk, míg meg nem kapjuk.
- De a valaki FOGLALT! Érted? Nem szabad, mást szeret, tabu! - dühöngtem.
- Jó, oké. Ha a csaj megéri, akkor ezek nem fognak elrettenteni. - közölte unottan.
- Ezek szerint szerinted én megérek ennyit? - döbbentem meg.
- Láthatod. - mosolyodott el.
- De miért? Ott volt neked Miranda. Tökéletes, cuki és bájos, mint egy porcelánbaba. Erre te dobtad.
- Miranda ... nem illettünk össze. - legyintett Pete. - Nagyon kedves lány, csak egy kicsit... olyan... más volt, mint aminek hittem.
- Ez ugyanúgy érvényes mindenkire. Én is más vagyok, mint akinek hiszel. Tehát hagyj békén!
- Te pontosan olyan vagy, mint amilyennek én látlak. - mondta olyan halálos nyugalommal, mintha valami közismert tényt közölne. - Okos, kedves és kicsit bolondos vagy, ami hitetlenül vonzó. Sose bántanál meg senkit.
- Ez nagyon kedves, hogy ilyennek látsz. - mondtam. - De attól még, hogy ilyennek látsz, esetleg ilyen vagyok és ez neked tetszik, még nem leszek a tiéd.
- Pont ez a baj. Ezért küzdök.
- De Pete, nem érted? Én már választottam. Adam-et. És szeretem őt.
- Ha igazán szeretnéd, akkor minden kapcsolatot megszakítottál volna velem, miután megcsókoltalak, illetve esélyt sem adtál volna arra, hogy ez megtörténjen. Ráadásul többször is.
- Pete, egyszer sem engedtem meg, hogy megcsókolj, te egyszerűen letámadtál! - magyaráztam idegesen. Azért nehogy már rám kenje, hogy nem bír elengedni.
- Ugyan. Vonzódsz hozzám, csak nem vallod be magadnak se, mert félsz elhagyni Adam-et. - mondta, majd kinyújtotta felém a kezét. Én odaléptem, és egyszerűen ellöktem.
- Hagyjál már! Nem tudom, honnan szeded az elméleteid, de egyik sem igaz. Ezeket te csinálod saját magad megnyugtatására, hogy ne kelljen szembenézned azzal, hogy nem kellesz.
-Legalább azt áruld el, hogy miért vagy velem ennyire undok ilyenkor és vádolsz mindennel? - állt fel.
- Miért vagyok ennyire undok? Nem is tudom. Mert rohadtul elegem van ezekből a kis akcióidból?
- Csak hogy tudd... nekem se esik jól, hogy minden alkalommal elmondasz mindennek. - mondta komolyan, és láttam, hogy nem viccel. - Én próbálkozom, te mindig elutasítasz... és képzeld el, sose mondtam rád egy rossz szót se, pedig igazán megérdemelnéd! El lehet küldeni kedvesen is.
- Először hogy küldtelek el? - léptem elé hadonászva. - Hm? Kedvesen elmondtam, hogy nem tartok rád igényt, és ebből nem lesz semmi, mert idősebb vagy nálam 3 évvel. Tessék. Most már ráadásul te nagykorú vagy, szóval lehet, hogy nem is lenne törvényes.
- Maradjál már. - legyintett idegesen.
- Nem maradok. Elmondtam, hogy nem szeretnék közelebbi kapcsolatba kerülni veled. Te ezt azóta nem bírod megérteni és lassan egy éve pokollá teszed az életemet a folyamatos felbukkanásaiddal. Esküszöm, boldogabb vagyok akkor, ha nemrég láttalak, mert tudom, hogy most egy ideig nyugtom lesz tőled!
- Rendben van. Ez most elég gonosz volt. - mondta és elindult az ajtó felé. Én egy picike bűntudatot éreztem csak, mert tudom, hogy nagyon kemény dolgokat vagyok képes odavágni, ha nagyon felhúznak.
- Pete... én... - kezdtem önkéntelenül is bocsánatot kérni.
- Azért a bocsánatkérésedből nem kérek, köszi. - csattant fel. - Lehordasz, közlöd, hogy egy undorító alak vagyok, akitől undorodsz, aztán bocsánatot kérsz. De ezzel nincs elintézve. Képzeld, engem is meg lehet bántani!
Már szinte ordított. Csodálom, hogy nem hallják kint. Lehet, hogy az egész stáb az ajtó előtt hallgatózik.
- Én tényleg... nem az volt a célom, hogy megbántsalak, csak szerettem volna, ha megérted...
- Nem ez volt a célod? Tényleg? Milyen bájos. Pedig sikerült! De igen, megértettem, köszönöm a tapintatos megfogalmazást. - Pete-et még sose láttam ennyire kivetkőzni magából. Ököllel a falra vágott, annyira ideges volt. - Beszélek John-nal, kilépek erről a rohadt helyről, megyek az egyetemre, majd eltartom magam valahogy, nem számít. Fő, hogy Adam drága megkapja az állást, amire annyira vágyott. Meg a nőjét is.
- Úristen! - hátráltam a falig. Nagyon féltem.
- Egy valamit árulj el! - mondta halkan. - Aznap... miért álltál ott abban a rohadt ablakban?
- Mert kíváncsi voltam, hogy nem trükk-e az egész. - suttogtam, de a következő pillanatban megbántam, hogy megszólaltam.
- Miért nem bírtál a seggeden maradni? - ordított. - Ha nem mész oda, most nem állnánk itt!
- Szóval az én hibám? - kérdeztem.
- Nem kenem rád, ne aggódj. - mondta gúnyosan. - Békén hagylak, éljél a szőke herceggel boldogan. Remélem nem tudja meg, hogy milyen 'árat' fizettél érte. Még elhagyna. Akkor aztán mit ér ez az egész mai dolog? Vállaltad a fotózást a gyűlölt sráccal, aztán még a szívszerelmed is kitenne... idilli.
- Ugye nem... - suttogtam.
- Nem csináltam semmit, ha erre célzol. De kösz a bizalmat. Jólesik, mint mindig. - mondta és odaállt elém. Én remegni kezdtem. - Nem bántalak. Bármekkora állatnak is tartasz, eddig én se alacsonyodom le. Csak el akartam köszönni. Most látsz engem kb. utoljára.
- Ó Pete... - nyögtem és nem sok híja volt, hogy elsírjam magam. Tudtam, hogy komolyan mondja.
- Nem kell bőgni. Örülj, hogy nem zavarlak többet. - vont vállat.
- Nem lehetünk barátok? - kérdeztem remegő hangon.
- Nem hiszem. Ahhoz túl sok minden történt köztünk. Na gyere ide! - tárta ki a karját. - Elbúcsúzom, aztán megyek.
Csorgó könnyekkel öleltem meg. A vállába fúrtam a fejem, tökéletesen összevizezve a pólóját.
- Akkor... - suttogtam. - Ennyi?
- Igen, úgy tűnik. - mondta és az ő hangja is elcsuklott egy kicsit. - Örülök, hogy megismertelek.
- Én is.
- Akkor hát... szia. - mondta.
- Szia. - mondtam én is, és ránéztem. Ekkor megint közelebb hajolt hozzám, ám ezúttal nem húzódtam el. Hagytam, hogy megcsókoljon...
Kis idő múlva szétváltunk. Elengedtük egymást. Pete elindult, vissza se nézve kiment az ajtón, majd becsukta. Én zokogni kezdtem és leroskadtam a földre. Ahelyett, hogy helyrehoztam volna a dolgot Adam-mel, végleg elmartam magam mellől egy embert, akit szerettem. Ha nem is szerelemmel, de szerettem. Vagy ki tudja... akármelyik értelemben.