A fotózás

Újra itt!
Most nem ígérek semmit, mert a múlthetiből sem lett semmi, mert lebetegedtem... Ha tudok jönni holnap, akkor jövök, ha nem, akkor nem, egyébként jövő hét pénteken vagyok leghamarabb várható!
Most viszont még itt vagyok, úgyhogy folytatnám a történetet. (Kicsit merészebb lesz a megszokottnál, úgyhogy aki nagyon botránkozna, attól bocsi!)



Másnap úgy döntöttem, hogy ha már nem voltam suliban az elmúlt pár napban, akkor az előkészítőt is ellógom. Anyáék persze kiakadtak volna, így kénytelen voltam a régi, jól bevált módszerhez folyamodni.
- Te nem mész ma? - érdeklődött Anya. Máskor ilyenkor már régen elindultam volna.
- Ó, dehogynem. Csak Sophie megkért, hogy keressek meg neki valamit. Megkeresem és megyek is.
- El fogsz késni!
- Majd sietek. Ne aggódj!
- Anya, Apa, jöttök már? - kiabált a földszintről a beépített emberem, Matt. - Induljunk már! Lekéssük a filmet.
- Megyünk már. - kiabált vissza Anya. - Te pedig igyekezz!
Azzal lerohant a lépcsőn és öltözködni kezdett. Régi trükk, de hatásos. Ha valamelyikünk valamiért egyedül akar itthon maradni, a másik elviszi a szülőket egy közös programra és pár óráig távol tartja őket. :) Olcsó trükk, de jópofa. Már párszor megmentett.
Most is. Az ajtó egy kattanással bezárult, integetés az ablakból, és szabadság. Nem fogok bemenni, enyém a délelőtt, van időm felkészülni a délutáni idegbajra és nem kell azon gyötrődnöm, hogy Ms. Smith vajon ma is ordít velem vagy csak Adam sértődött arcát kell néznem. A mai anyagot majd elkérem Alex-től. Probléma megoldva.
Ebédeltem, aztán elkezdtem készülődni. 13:00-kor elindultam itthonról, hogy időben odaérjek. Az odaút viszonylag zökkenőmentesen zajlott, nem találkoztam ismerőssel, aki kérdőre vont volna, hogy hol voltam délelőtt.
Beléptem az irodába. John már lent várt rám. Mikor meglátott, biccentett, majd karon fogott és gyorsan felráncigált az emeletre, ahol Pete már lázasan szervezkedett, pakolt és pörgött.
- Szia! - vigyorgott rám a srác.
- Szia! - köszöntem vissza kelletlenül. John továbbrángatott egy asztalhoz, ahol egy 30as nő várt rám. Azonnal 'nekem ugrott' , nézegette a hajamat, kérdezgette Pete-et, hogy mit csináljon vele, aztán végül kicsit begöndörítette. Sminkelni is akart, de azt nem engedtem, mert láttam, hogy mennyi festéket akar rám kenni. A számat azért kirúzsozta.
Mikor túl voltam a kínzáson, elengedett, hogy mehetek. Már most elegem volt az egészből. Odamentem Pete-hez, aki éppen az utolsó simításokat végezte a berendezésen.
- Elárulnád, hogy kb. mit vársz tőlem? - érdeklődtem.
- Ó, hát itt vagy! Jól nézel ki. - vigyorgott. - Azt kérdezed, hogy mit várok tőled? Nem nagy ügy. Pár kép, felveszel 2 ruhát...
- Egyszerre?
- Istenem, ne legyél hülye! Nyilván nem.
- Jó, nyugi van. - mondtam, közben örültem, hogy sikerült kiborítanom.  - Mit kell felvennem?
Erre szó nélkül átkarolta a vállamat, és odavezetett egy fogashoz, amin egy ruhás-zsák függött.
- Egy zsákot? - érdeklődtem. Látszott, hogy kezdi elveszíteni az önuralmát, így nem szólt semmit, helyette szó szerint hozzám vágta a zsákot, majd elment. Én kinyitottam. Egy pöttyös ruha volt benne.

John gyorsan kapcsolt.
- Gyere ide, itt fel tudod venni! - mutatott egy sebtében rögtönzött próbafülkére, ami egy felakasztott függönyt jelentett. Gyorsan bementem, átvettem, aztán kaptam hozzá cipőt is. Végül odaállítottak Pete elé.
- Tessék. - mondtam szűkszavúan. - Haladjunk.
- Oké. - bólintott. - Állj oda, kérlek!
A gép már a helyén volt, nekem csak elé kellett állnom. A hátam mögé egy 60as évekbeli kávézó képét ragasztották.
- Csak álljak és nézzek? - kérdeztem, mikor a helyemre mentem.
- Mosolyogj, dobáld a hajad, nézz kedvesen, stb. - sorolta John. Én megtettem minden tőlem telhetőt, de hát, tudom, hogy nem vagyok egy színész zseni, így gondolom nem voltak túlzottan elragadtatva.
- Oké, ezzel megvagyunk.  - mondta egy idő után Pete. - Vedd át a másik ruhát, aztán csináljuk!
Rohantam a 'próbafülkéhez', hiszen minék hamarabb végezni akartam. Azonban, mikor a kezembe nyomták a másik 'ruhát', kicsit kiakadtam. Egy falatnyi bikinit tartottam a kezemben.

Dühösen rohantam Pete-hez, kezemben a bikinivel. A hátteret természetesen tengerpartra cserélték közben.
- Minek nézel te engem? - támadtam neki.  - Nem a cicuskád vagyok. Engem te ne öltöztessél ribancnak, oké?
- Hé, hé, hé, nyugodj meg! - fogta le az ütésre emelt kezemet. - Ilyen a fotósorozat stílusa. Pin-up lányok.
- Nem tudtál volna előbb szólni? Biztos, hogy nem mentem volna bele.
- Lehet, de kellett egy alany. Már késő. Vedd fel és haladjunk!
- Ez egy tanga! Nem veszek fel tangát! - hisztiztem.
- Akkor tulajdonképpen feleslegesen jöttél. Felveszed és megcsináljuk vagy az egész semmit sem ér, és az tudod, hogy mivel jár...  - mosolygott ördögien. Hogy lehet valaki ennyire gonosz?
- Tudod mit? Megoldom. - Idegesen rohangáltam körbe-körbe, míg végül találtam egy köntöst. Átvettem a fürdőruhát, felvettem a köntöst, a hajamba kötöttem egy masnit és kimentem a kamera elé.
- Nem erről volt szó. - mondta Pete, de John leintette.
- Egész új és merész. Jó lesz.
Pete morgott ugyan, de készített pár képet. Egészen kevéssé lettek kurvásak.

- Azt hiszem, végeztünk. - mondtam boldog mosollyal. Pete szemmel láthatóan forrt a dühtől.
- Persze, persze, kedveském, nagyon ügyes voltál, mindjárt mehetsz! - mondta John. - Még csinálunk egy képet rólad és Peter-ről és mehettek is. Álljatok szépen oda!
- Minek kell kép rólunk? - értetlenkedtem.
- Mindig így csináljuk.  - magyarázta John. - Legyen egy közös kép a fotósról és az alanyról. Tudod, amolyan emlék vagy szuvenír.
- Ó, igazán nem szükséges csak emiatt. - mondtam, de John leintett, hogy ne locsogjak, hanem álljak Pete mellé.
- Legalább ezt a masnit vedd le a fejedről! - dühöngött Pete. - Mint egy ötéves.
- Jó, tessék. - kaptam ki a masnit a hajamból, ami így kibomlott. - Boldog vagy?
- Jobb, mint volt, maradjunk annyiban. - mondta. John a kamera mögé állt.
- Jól van! Mosolyogjatok!
Kényszeredett mosolygás következett, mindkettőnk részéről.
- Nem jó! - dühöngött John a negyedik sikertelen kísérlet után. - Forduljatok szembe egymással! Pete, karold át! Nézzetek egymásra! Mosolyogjatok, az isten szerelmére! Két ilyen helyes fiatal és nem bírnak mosolyogni!
Nagy nehezen beálltunk a pózba, amit kért.
- Oké, akkor visszaszámlálás indul! - kiáltotta John. - 10... 9...
Pete eközben szorosan ölelt. Mikor John a négyhez ért, megmozdult.
- Mást csináltál, mint amit kértem, úgyhogy sajnálom, de nincs más választásom. - vigyorgott. Villámgyorsan lerántotta rólam a köntöst, majd átkarolta a derekamat és ismét eljátszotta azt, amiért egyszer már nagyon leszidtam. Igen, megint megcsókolt. John ekkor tartott a kettőnél. Én felhúztam a térdem, hogy jól tökön rúgjam, mert ez azért már több a soknál, de Pete félkézzel hirtelen felemelt és felhúzott az öléhez. Így a fotó készülésének pillanatában nem néztem ki a lehető legkedvezőbben. A lábam Pete dereka körül volt, ő egyik kezével a hajamba túrva tartotta a száját az enyémen, a másik kezével pedig a fenekemet támasztotta saját magához. Ja, és mindezt tangában. Kinyírom, ez most már biztos...