- Milyen értelemben? - vonta föl a szemöldökét.
- Hát... leginkább minden értelemben.
- Ezt kifejtenéd kérlek? - vigyorodott el.
- Oké. Először is, a külsőd. Eltűntek a kisfiús arcvonásaid, a hajad fekete lett, és lebarnultál. Meg izmosabb lettél, ahogy így nézem.
- És ha úgy nézed? - nevetett Adam.
- Nagyon vicces. - mosolyodtam el. - Ha úgy nézem, akkor is izmosabb vagy, mint nyár elején. Másodszor, a viselkedésed. Itt vagy a tesóddal, aztán ideküld, te meglátsz engem, nem szaladsz el, nem ordítasz, hanem nyugodtan akarod megbeszélni a dolgokat.
- Igen, mert sokat gondolkoztam a nyáron. Kettőnkön. - mondta és elcsuklott a hangja.
- Pontosan miről gondolkodtál, ha ez nem indiszkrét kérdés?
- Nem, nem az. Vagy ha az, akkor is jogod van tudni.
- Ez így egy paradoxon! - szóltam közbe. - Ha indiszkrét, akkor nincs jogom tudni. Ha tudhatom, akkor nem indiszkrét.
- Ne szólj már bele mindenbe! Így van és kész. - mosolyodott el. - Elhiszem, hogy okos vagy, de.... akarod tudni vagy nem?
- Akarom hát...
- Tehát... végiggondoltam minden közös pillanatunkat. Attól kezdve, hogy fellöktél.
- Van egy ötletem!
- Hallgatlak...
- Beszéljük meg minden ilyen közös pillanatunkat most együtt, oké?
- Oké. Szóval. Az első találkozásunk. Az én verzióm szerint. Bemegyek a suliba, miután nyaraltam egy marha jót, és sorra kaptam az üzeneteket a fiúktól, hogy mikor megyek már. Végre hazaérek, másnap megyek a suliba. Békésen, lassan sétálgatok, megállapítom, hogy semmi nem változott, ez az év is uncsi lesz. Erre, egyszer csak, hirtelen...
- Ne húzd már az időt!
- Oké, oké... váratlanul, valaki nekem rohan, és a következő pillanatban a földön találom magam. Mikor nagy nehezen felállok, megnézem ki ütközött nekem, és mit látok? Egy vörös hajú, számomra ismeretlen, kb. velem egyidős, és teljesen feldúlt csajt, aki folyamatosan bocsánatot kér. Kiderül, hogy osztálytársak vagyunk. Itt nagyon örülök, mert nagyon tetszik nekem a csajszi, függetlenül attól, hogy 5 perce se ismerem. Ne, kérlek ne szólj közbe! Inkább elmondok mindent, aztán majd te is, jó?
- Jó.
- Másnap belefutok Bia-ba, akit 1 éve igyekszem elkerülni. Persze, újra rákezd a nyavalygásra, és idegesítőbb, mint valaha. Nemsokára hallom, hogy Rob és Amanda, a lökdösős csajszi összevesztek Sophie miatt. Amanda napok óta nem volt suliban. Én egyre többet gondolok rá, és egyik pillanatról a másikra csap belém a felismerés, hogy én beleszerettem ebbe a lányba, akit pár hete ismertem meg! Úgy döntök, hogy elmegyek hozzá. Nagy nehezen kinyomozom a címét, és meglátogatom. Látszik rajta, hogy szomorú, és komoly önuralom kellett hozzá, hogy ne kezdjem el ölelgetni, mint az őrült! Furán nézett volna, és talán nem lett volna nála esélyem. Kiáll az erkélyére. Én próbálok neki valami poénosat mondani, hogy Rómeó és Júlia, és pont úgy nézhetünk ki, de ő megijed és elrohan. Ekkor sikerült megértenem, hogy nagyon félénk, és vigyáznom kell, hogy mit mondok.
- Bocs, de muszáj közbeszólnom. Nekem első nap megtetszettél. Amikor a szemembe néztél. - pirultam el megint. Adam erre a szemembe nézett, de én elfordítottam a fejem. - Ne tereld a figyelmemet! Tehát, akkor azért ijedtem meg, mert én már akkor szerettelek, amikor eljöttél hozzám, és féltem, hogyha megtudod, kinevetsz. Ezért tagadtam minden alkalommal.
- Tényleg? Akkor ezért voltál mindig annyira zavarban.
- Igen.
- Aztán mikor áthívtalak hozzánk a kamu fizika korrepre...
- A tesód mondta, hogy kamu, de nem hittem el.
- Mert túl jókat feltételezel az emberekről. Ha eléd álltam volna, és elmondtam volna, hogy azért hívtalak át, mert szeretnék összejönni veled, akkor se hitted volna el! Na mindegy. Aztán jött Beckie és Jessy bulija.
- Azt azért szervezték, hogy összejöjjek veled. - motyogtam lesütött szemmel.
- Hogy MIT? - kerekedett el a szeme. - Ezt nem hiszem el.
- Pedig de.
- Erről nem tudtam...
- Ez volt a cél.
- Mikor elém álltál abban a lehetetlen színű ruhában, és közölted, hogy te vagy az, abban a pillanatban teljesen sikerült megrendítened. Az elég váratlan volt.
- Igen, az nekem is meredek volt egy kicsit.
- Utána... utána jött a rossz rész. Pontosan, mit értettél azon, hogy játszom veled?
- Mikor ketten voltunk, akkor tök normális voltál meg kedves. Mikor megjelent még valaki, akkor hirtelen a valaki mindig fontosabb lett neked, mint én. Ezen buktam ki.
- Öhm... az azért volt, mert nem akartam, hogy más megtudja, mennyire fontos vagy nekem. Mármint, mielőtt bevallhattam volna neked.
- Nick, Rob, Beckie és Jessy tudták, mert mondták nekem is, de nem hittem el.
- Erről beszéltem az előbb. Ezzel a kijelentéseddel, miszerint kihasznállak, eléggé megbántottál, ezért kerültelek. Azt hittem, hogy így adod a tudtomra, hogy tűnjek el a közeledből. Ezért voltam undok, mikor beszélni akartál velem. Hogy ne lásd, hogy rosszul esett, mert különben puhánynak gondolnál...
- Istenem! Pedig nem... én borzasztóan szégyelltem magam, mert egész hétvégén sírtam, hogy most ástam el magam előtted. Utána meg mikor bunkó voltál... azt hittem nem élem túl. - mondtam, és könnyek gyűltek a szemembe.
- Semmi baj. - csitított Adam. - Túl vagyunk rajta, már elmúlt. Most itt ülünk.
- Oké, bocs. Ekkor találták ki Alex-ék, hogy váltsak stílust.
- Ami, ha jól emlékszem, abból állt, hogy rocker csajnak öltözve rángattak a fiúk, miközben két kézzel túrják a hajadat előttem. Mikor engem is megpróbáltatok bevonni, elegem lett. Elküldesz, aztán pár hét múlva bulizni hívsz? Kösz, nem.
- Azt a fiúk mondták, hogy állj be! Amúgy mindenki lefagyott, mikor beléptél.
- Láttam. Huhh, aztán jött a másik olyan mondatod, ami után azt hittem, hogy összeesem.
- Gondolom, az lehetett, hogy semmi közünk egymáshoz. - suttogtam. Adam bólintott, aztán megfogta a kezemet.
- Soha többet ne mondd ezt! - mondta nagyon komolyan. - Nekünk nagyon nagy közünk van egymáshoz, és egyre több lesz.
- Értettem, nem is volt komoly, csak a pillanat hevében mondtam. Bocsáss meg!
- Megbocsátottam. - mondta Adam és egy puszit nyomott az arcomra.
- Még nem beszéltünk meg mindent. Addig hagyjuk az ilyesmit! - mondtam halkan.
- Igazad van, bocs. A következő 'élmény' az, amikor elhívtátok Riry-t a kirándulásra, és ordítva közölte a telefonon keresztül, hogy egy borzalmas alak vagyok.
- Amúgy mit beszéltetek a buszon Riry-vel?
- Elmondtam neki ugyanazt, amit most neked. Ő előbb megértette, hogy fontos vagy nekem, mint te.
- Értem. Aztán jött az a rész, amikor este beszéltél velem.
- Előbb belöktelek a vízbe.
- Dobtál.
- Bocs, dobtalak. Mikor ott álltál előttem csuromvizesen, fürdőruhában...
- Ezt fontos kiemelni, tényleg... - pirultam el.
- Igen, az. Tudod te, milyen jól nézel ki? Mindegy, ezt majd máskor. Ahogy ott álltál, olyan elhagyatottnak látszottál, hogy azt gondoltam, hogy nem érdekel, ha megint elküldesz, de megpróbálok kibékülni veled.
- De én elrohantam.
- Hát igen. Utána jött az esti rész. Bevallom előtte ittam egy picit, így amikor közölted, hogy menjek Bia-hoz, egyszerűen elvesztettem a fejem. Hónapok óta nem beszéltél velem, és megint elküldtél, én meg elfáradtam. Úgyhogy berohantam Bia-hoz, és szó szerint átvonszoltam a mi szobánkba, hogy sajnálom, de csak most jöttem rá, hogy mennyire kedvelem.
- Annyira, hogy utána egész jól elvoltatok az ágyban... - mondtam, és ekkor tört ki belőlem a zokogás. - Mikor reggel Bia elmondta ezt, kiszaladtam a partba, és bőgtem, bőgtem, bőgtem.
- Nekem a buszon tűnt fel, hogy kisírtad a szemed. Ezért mentem el hozzád, hogy megtudjam mi a baj. Mikor közölted, hogy szerettél... azt hittem, hogy meghalok. Szeretek egy lányt, ő is szeret, de nem tudjuk, ezért én ágyba viszem azt a csajt, akitől mindig is próbáltam megszabadulni! Utána, egyik este, mikor nézem a híreket, a csajt látom a tévében, mint az egyetlen szemtanút, aki látta a tüzet a parkban. Annyira megijedtem, hogy bajod esett! De nem. Ráadásul Bia kiteszi Facebook-ra, hogy a szerelmem vagy.
- Gondolom berágott, mert nem kezdtetek járni.
- Lehet. Legalábbis úgy tűnt, mikor ordított a folyosón. Aztán évzáró... egy szót se szóltál hozzám, sőt nyáron se tudtam rólad semmit, egészen a mai napig.
- Igen, azt hiszem, végigvettünk mindent. - mondtam, és nyújtóztam egyet, és felálltam. Adam is felpattant.
- Mindent? Édesem, dehogyis. Most jön a legjobb rész. A jövő...
- A jövő?
- A jövő. - mondta és átölelt. Én megremegtem egy picit, mire ő még erősebben szorított és a szemembe nézett.
- Amanda... szeretlek! - mondta végül.
- Én is! - suttogtam, mire ő... egyszerűen, habozás nélkül, és olyan gyorsan, hogy nem volt időm ellenkezni se... MEGCSÓKOLT!
Nem érdekelt, hogy mindenki minket néz, nem érdekelt a külvilág véleménye sem... Csak arra emlékszem, hogy hirtelen még erősebben magához szorított, én pedig még jobban a nyaka köré fontam a karomat. Enyhén hátra döntött, én pedig ekkor éreztem azt, hogy tényleg szeret. Nem csak megjátssza. Isteni érzés volt, hogy érzem, ahogy szorít, és egyre erősebben csókol.... ez volt az utolsó dolog, amire emlékszem, mielőtt az agyamat elborította a rózsaszín köd... <3
 |
| Our 1. kiss <3 |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése