Farsangi előkészületek

Úgy tűnik, ebben a suliban mindenki meghülyült. Először karaoke-verseny, aztán Valentin-nap, most meg farsang!!!! Könyörgök, ez egy gimi, nem óvoda...
Sophie teljesen belelkesült a hírtől. Ő imád jelmezbe öltözni, mert az olyan kreatív. Hayley és Alex közölték, hogy nincs az a pénz, amiért ők elmennének valahová jelmezben, úgyhogy ők kimaradnak belőle. Ergo, egyedül maradtam Sophie-val. (Mert nem hagyhatjuk egyedül elmenni.) Riry szívesen jönne, de ő most az érettségire készül, ezért minden szombaton előkészítője van. Szombaton!!! Szegény!!! :/ (Ja, ez a másik, amiért annyira nem vágyom erre a farsangra. Szombaton van.)
Sophie végül kikönyörögte, hogy elmenjek vele. Azt mondta, hogy a jelmez miatt ne aggódjak, ő majd megoldja. Ráhagytam.
Nick és Rob totálisan felpörögtek a héten, mindenkinek azt hajtogatták, hogy ez lesz életük bulija.
- Gyertek el ti is, lányok! - kacsintottak nekünk, miközben ebédeltünk.
- Oké. - vigyorgott vissza Sophie.
- Adam, te nem mész? - érdeklődött Alex.
- Nem, nem tudok. A húgom szülinapja van, és azt ünnepeljük. Meg aztán... nem vagyok egy nagy bulizós. - magyarázta Adam, majd rám pillantott. - De tudok valakit, aki megy.
- De csak Sophie és Ami! - mondta rögtön Hayley, nehogy valakinek az a gondolata támadjon, hogy Ő is jelmezben fog ugrálni. - Nekem ehhez semmi kedvem.
- Buligyilkos... - morogták a srácok.
- Hé! - kiáltott fel Hayley. - Csak nem akarom magam nevetségessé tenni.
- Jó-jó, értjük, persze. De néha lazíthatnál kicsit...
- Túl merev vagyok? Köszi...
- Jó, nem úgy értettük... ne haragudj. Majd küldünk neked videót a táncoló emberekről.
- A részegen táncoló emberekről... - suttogta Adam.
- Amanda-t látnom kell táncolni. Meg Sophie-t is. - nevetett Hayley. Igaz, hogy megint rajtam röhögnek, de legalább nem vesztek össze, úgyhogy megérte...

*

(Szombat délután)

Sophie átjött, hogy megmutassa a jelmezt, és elkezdjünk készülődni. A farsang csak 18:00-kor kezdődik, és akkor már elég sötét van. Addig még van 3 óránk, de Sophie nem szereti húzni az időt. Meg aztán... hátha szűk/ túl nagy a ruha?

- Na, mutasd! - sóhajtottam. - Mit szereztél?

- Nem fogod elhinni! - tapsolt örömmel a barátnőm. - Mindent felkutattam értük. Minden boltot. De sehol nem volt olyan ruha, ami kicsit is hiteles lett volna. Úgyhogy már majdnem a netről akartam rendelni... DE! Éppen Riry-nél voltam, mert tanácsot akartam tőle kérni, hogy honnan szerezzek profi parókát. Hazafelé menet elmentem egy bolt előtt, és megláttam ezeket!! Sikerült!

- Oké, értem, csodás, de megmutatnád végre? - nevettem.

- Ne türelmetlenkedj! Szóval, kikölcsönöztem, aztán másnap elmentem abba a paróka-kölcsönzőbe, amit Riry ajánlott, és szereztem két nagyon király parókát, és sminket is! - ugrált Sophie izgatottan.

- Sophie, ez mind szép és jó, de minek fogunk öltözni? - izgultam.

- Jaj, istenem, de türelmetlen vagy! Gyere! - mondta, azzal lehúzta az egyik jelmezről a ruhás zsákot. A ruha nem volt nagy szám, egy pulcsi, egy gatya, és a hajpánt vagy öv, vagy mit tudom én mi volt benne, meg egy edzőcipő. Meg egy lila- fekete paróka.

- Te Sophie... nem akarlak megbántani. - kezdtem halkan. - De mégis KINEK akarsz öltözni?

- Jesszus, nem ismerted fel? Na, nézd meg a tiédet, hátha úgy kitalálod! - mondta, és kinyitotta a másik zsákot. Abban egy cicanadrág, egy saru, egy piros, mintás ruha/hosszú póló volt, és egy rózsaszín paróka!!

- Öhm... még mindig semmi. - ráztam a fejem.

- Nem hiszem el! - döbbent meg Sophie.  - Biztosan ismered a sorozatot.

- Nem vagyok nagy sorozat-fan.

- Lehet, de ez annyira híres. Mi leszünk Hinata és Sakura a Naruto-ból! - magyarázta Sophie hadonászva. Oké, a Naruto-t, még én is ismerem. Az a szöszi, harcoló ninja-fiú. Meg ott van az a pár lány. Asszem, Hinata lesz Naruto csaja, de Naruto előtte Sakura-t szerette, de Sakura egy másik srácot szeretett, ezért bunkó volt Naruto-val. Legalábbis ennyit értettem meg abból, amit Lina mesélt nekem erről a sorozatról kb. 7 évvel ezelőtt.

- Sophie, nem is tudom, hogy mondjam el... nem hiszem, hogy okos ötlet ninja-nak öltözni! Gimisek vagyunk, nem ovisok.

- Nem tetszik? - biggyesztette le a száját a legjobb barátnőm.

- De, nagyon ötletes és jópofa, de nem az én világom.
- A kedvemért. - kérte. - Csak egy este.
- De bakker, ott lesz Bia és szemberöhög, hogy hogy nézek ki!
- Majd jól lekaratézod. - mondta Sophie, és ha azt hitte, hogy ezzel megnyugtat, csúnyán mellényúlt.
- Sophie... biztos ez kell nekünk?
- Nekem olyan sokat jelentene, ha felvennéd. - pislogott nagy szemekkel. Ennek nem tudtam ellenállni.
- Legyen. De csak miattad.
- Köszönöm. - ugrott a nyakamba. - Megcsinállak, oké?
- Oké. - mondtam, azzal Sophie elkapott és sminkelni kezdett. Aztán kisminkelte saját magát, majd szenvedtünk 20-20 percet a parókákkal is. Az övé egyszerűbb volt, mert Hinata haja hosszú, ezért az ő haja simán befért a paróka alá, de nekem egy pici paróka alá kellett benyomnom a kb. ugyanannyi hajamat... végül felöltöztünk.
Sophie elővette a családi fényképezőgépet, és kizavart engem a kertbe, hogy lefényképezzen. Én majd megfagytam, de kibírtam. Aztán ő is fotózkodott, de ő a házban! :D

Én, mint Sakura

Sophie, mint Hinata

- Indulnunk kell! - jelentettem be, mert tényleg késésben voltunk. - Ha el akarunk menni egyáltalán ilyen göncben...
- Még szép. Menjünk. - mondta vidáman, azzal felkaptuk a kabátokat, és elindultunk a suli felé. Én pedig előre rettegtem, hogy mi lesz ebből...

A beszélgetés Adam-mel

A következő hétvégén elmentem Adam-hez. Nem volt náluk senki, ezért úgy döntöttem, most fogok vele beszélni, hiszen így nem hallgathat ki senki sem.
Adam nem vette észre a szorongásomat, vagy ha igen, akkor jól titkolta. Csendesen tett-vett a szobájában, hozott nekem inni, aztán leült mellém a földre.
- Beszélnünk kell. - suttogtam a fülébe.
- Öhm... miért érzem azt, hogy valami kellemetlenről lesz szó? - húzta a száját Adam.
- Mert arról lesz szó.
- Aha. Értem.
- Szóval... - kezdtem bele, de nem bírtam folytatni. Most mit kéne mondanom?
- Igen?
- Tudod...
- Mit?
- Hát...
- Eddig jó. Figyelj, ugye tudod, hogy bármit elmondhatsz nekem? - mosolygott.
- De ez ciki.
- És? Nem nevetlek ki, ígérem.
- Oké, de te akartad. - sóhajtottam.
- Igen, én akartam, az én hibám lesz, de MONDD MÁR!
- Jó, mondom nyugi...
Újabb kínos percek teltek el csendben.
- Szerintem is éppen mondod. - vigyorgott. - Vagy megsüketültem, te pedig profin beszélsz csukott szájjal.
- Jaj, már!
- Komolyan. Ha nem akarod elmondani, akkor nem kell. Csak ha fontos. Nem kényszerítelek semmire.
Azzal átölelt. Én pedig sóhajtottam.
- Nem tudom, hogy elmondjam-e... - kezdtem.
- Tudod mit? Kapsz 2 perc gondolkodási időt! Addig hagylak, oké? Találd ki, mit szeretnél. - mosolygott, azzal egy puszit nyomott a homlokomra, és felállt, hogy kimenjen. Én azonban úgy döntöttem, hogy nem húzom tovább a dolgot...
- Várj! - pattantam föl én is. - Csak azt akartam mondani, hogy... én még nem érzem úgy, hogy készen állok... ARRA.
- Arra? Arra hogy mire?
- Hát... ARRA.
- Bocs, de ezt nem értem. - rázta a fejét.
- Ne már! Mit nem lehet ezen érteni? - fakadtam ki.
- Nem is tudom. Például azt, hogy nem mondasz semmi konkrét dolgot, csak azt, hogy ARRA. Ez pedig igen sok mindent jelenthet.
- Jó, igaz, de ezt akkor is értened kéne.
- Lehet, de nem értem. Elmagyaráznád?
- Megpróbálom. - ültem le sóhajtva az ágyára. - Gyere!
Mellém ült, és megfogta a kezem.
- Emlékszel a kirándulásra? - kezdtem.
- Persze. Nehezen tudnám elfelejteni, hogy mit vágtál a fejemhez. Durva volt... de ezt már egyszer megbeszéltük.
- Igen. Tudod, amikor Bia-val...
- Igen, azt nagyon elrontottam, mondtam, hogy ittam egy kicsit, és azért tettem.
- Nyugi, nem vádolni akarlak! Csak annyi, hogy... ha esetleg ilyen terveid lennének...
- Bia-val? Nincsenek. - fintorgott.
- Jajj! Úgy gondoltam... velem. - pirultam el. - Szóval, ERRE nem vagyok még kész.
- Istenem! - suttogta. Én azt hittem, hogy kinevet, ezért felpattantam, hogy elfussak, de ő átölelt, és visszarántott az ágyra.
- Ne nevess ki! - motyogtam. - Úgy szégyellem magam.
- De... Ami, annyira bolond vagy.
- Kösz szépen.
- Nem. Jó értelemben vagy bolond. Hogy hihetted azt, hogy ha ILYESMIT akarnék, akkor nem avatnálak be? Hogy csak úgy letámadlak? Ennyire nem bízol bennem?
- De bízom, csak.... honnan tudjam, hogy ilyenkor mi van? Te vagy az első barátom, nem vagyok járatos ezekben a dolgokban. Az ILYESMIBEN pláne nem.
- Oké, ezt értem. De... mi lenne, ha kérdeznél? Válaszolok minden kérdésedre.
- Oké. Csak tudod, múltkor is, mikor rám feküdtél...
- Akkor?
- Akkor olyan fura volt.
- Rossz vagy jó értelemben fura? - vigyorgott.
- Hagyd abba. - grimaszoltam.
- Miért? Nem tudhatom.
- Nem. De amúgy is-is. Mindenhogy fura volt.
- Értem. Tudod mit? Ne félj ilyeneket elmondani. - mosolygott rám. - Bízz bennem! Meg foglak érteni. Mindig.
- Oké.
- Ha bármi bajod, kérdésed, gondod van, csak szólj! Azért vagyok, hogy segítsek, és együtt megoldjunk mindent! - suttogta a fülembe, aztán megcsókolt.
- Megígérem, hogy szólni fogok, ha legközelebb bajom lesz. - feleltem neki mosolyogva, és éreztem, hogy jól döntöttem, mikor őt 'választottam' pasinak...

Nem igazán publikus dolog...

Nem szoktam ilyeneket feljegyezni, de muszáj. Hiszen ez történik velem, ez a legfontosabb az életemben, ezért vagyok boldog. Úgy gondolom, hogy mivel ez egy napló-féleség, senki sem fogja elolvasni, hiszen magamnak írom...
Akkor lássuk.
Újabban, mikor Adam-mel vagyok, olyan érzésem van, mintha várna valamire. De mire?
Folyton olyan átható pillantással néz, hogy beleborzongok. Néha elkapom egy pillantását, mikor végigmér. Ő ezt nem veszi észre, de én mindig észlelem, ha bámul.
Nem zavar, hogy bámul, mert ha jár velem, akkor gondolom tetszem neki... azaz, nem gondolom, hiszen ezért jár velem. Nem? Kivéve, ha csak azért, hogy legyen valakije... oké, nyugodj le Amanda!
Meg aztán.... ott van AZ a dolog is. 17 éves vagyok. Jövőre 18 leszek. Aztán 19, aztán 20, utána pedig nagykorú. Milyen jó vagyok matekból... :D
A legtöbb lány az én koromban már rég... szóval, igen. Én meg nem. Nem vagyok képes erre. MI A FRANCNAK GONDOLKOZOM ILYENEKEN EGYÁLTALÁN?????????
Ja, megvan. A Valentin-napi 'Adam ráfekszik Amira, Ami megdöbben, de közben élvezi is' dolog miatt.
De akkor is. Tudom, hogy tök normális, ha ilyeneken parázok, meg minden, de nem ismerek magamra...
Beckie és Jessy szerint ez az élet része, nem kell rajta sokat agyalni, mert előbb-utóbb becsavarodsz. Szerintem, én túl vagyok rajta! :D
Oké, térjünk vissza. Ez most egy lelkizős- agyalós írásmű lesz.
Szeretem Adam-et. Az életemnél is jobban. De nem állok készen ARRA.
Úgy értem, ő biztos már régen készen áll rá, hiszen az osztálykiránduláson is... Bia-val. Ha csak eszembe jut, hányni akarok.
Jajj! Velem van a baj, vagy Bia-val?
Persze, majdnem felnőttek vagyunk. De kiskorúak. Bia túl hogy is mondjam.... könnyűvérű, meg heves, ő nagyon könnyen felpörög, és nem fél semmitől. Ez az egy, amit irigylek tőle. Semmi nem hozza zavarba, és sose mutatja, hogy megijedt.
Én meg... ha valaki csúnyán néz rám, lelkiismeret furdalásom lesz. Félős vagyok, és nagyon könnyen zavarba lehet hozni. Nick és Rob viccein is képes vagyok elpirulni.
Oké, kezd elegem lenni, és érzem, hogy közeleg a pánikroham.
Lehet, hogy ciki lesz, de meg kellene beszélnem az aggodalmaimat Adam-mel. Csak, mielőtt meglepetés ér... mármint, Jessy meg Beckie gyakran alszik a srácoknál. Én még nem aludtam Adam-nél. És még nem érzem, hogy felkészültem volna rá...
Félek, de Adam-nek tudnia kell... végül is, a pasim. Ha szeret, biztosan megérti...
Jesszus, esküszöm nem értem, ezt minek írtam le?? Ja, megvan. Feszültséglevezetés céljából... :)

Valentin-nap

Február elején minden lány pörgött. A suli úgy látszik, idén teljesen kifordult magából. Ugyanis, Valentin-napi bulit szerveznek. :)
A legjobb, a postaszolgálat. Van egy nagy, rózsaszín, szívecskés doboz, és bele kell dobni egy levelet. Valentin-napon pedig kézbesítik őket.
- Mi jön még? - nyögött fel Alex, mikor meglátta.
- Nem is tudom. Gyereknapkor cumit fognak osztani? - méltatlankodott Hayley.
- Ne adj ötleteket! - nevetett Sophie.
- Majd a kézbesítést nézzétek meg. - állt mellénk Jessy.
- Miért?
- A végzősök közül az 5 legszebb csaj, kis szárnyakkal a hátán fog futkosni egész nap.
- MI? - kiáltottam.
- Ja. - értett egyet Beckie. - Kilencedikben próbálkoztak vele, de akkor nem igazán nyerte el a diákság tetszését.
- Nem is csodálom.  - fintorgott Hayley, és nagyot rúgott a dobozba.

*

(Február 13.)

 Csomó lány dobott már be levelet abba a dobozba. A lányokkal néha figyeljük őket. Mindig megállnak, mielőtt odalépnének, aztán körülnéznek, előhúzzák a levelet, és közelebb mennek, mintha csak nézegetnék a dobozt. Aztán pár másodperc múlva bedobják. Végül, felszívódnak.

- Szedjük szét! - indítványozta Hayley a mai délután.

- Ne már. Látni akarom a postázást. - könyörgött Sophie. - Nem hagyhatjuk ki!

- Igaz. Ha nincs doboz, nincs posta, és akkor nincs röhejes végzős.... - gondolkodtunk el. - Maradjon!

(Hú, de gonoszak vagyunk. Kiröhögjük a végzősöket...)

- Holnap reggel 7:45-re mindenki legyen itt. - mondta Beckie.

- Miért?

- 7:55-kor nyitják ki. Ha nem jössz korán, nem lesz jó helyed. - magyarázta Jessy. - Pedig az is látványos.

- Miért, kis Cupidók ugrálnak ki belőle? - grimaszolt Hayley.

- Nem is rossz ötlet. - vetette oda Rob, aki addigra már szintén leült mellénk, Nick-kel együtt.

- Ja, Rob, megyünk Cupidónak? - cukkolta a haverját Nick.

- NE! - nevettem el magam.

- Miért? Nem vagy kíváncsi a félmeztelen testemre? - röhögött Nick.

- Nem.

- Csak Adam-re, mi? - folytatta Rob.

- HÉ! - jött elő az említett srác. - Ne izéljétek!

- Nem is izéljük. Csak a véleményére voltunk kíváncsiak. - pislogtak nagy szemekkel.

- Na persze! - mondta Adam....

*

(Másnap, reggel 7:50)

 

 - Még 5 perc!  - kiabáltak Beckie-ék.

- Nyugi, ez csak egy doboz. - mondta Alex.

- Tudjuk, de akkor is.

Pár perc múlva az igazgatónő jelent meg.

- Köszöntök mindenkit! Nemsokára kinyílik a 'Szerelem ládája'. 

- Jó ég! Mi ez a giccses film? Meneküljünk! - suttogta Hayley.

- Előtte azonban.... - folytatta az igazgatónő. - Bemutatom a mi kis posta-angyalainkat. Tapsot kérek!

Mi pedig megtapsoltuk a semmit.

- Összesen 3 angyalka lesz idén. Az egyikük, Nelly Brown.

Nelly a karaoke versenyen is fellépett. Ő volt az 1. versenyző. Átlagos, barna hajú csajszi, nem zavar senkit.

Nelly

 - A 2. angyalkánk... Angelica Winter.

- Na, ő jó választás! Iszonyatosan édes! - ujjongott Beckie.

- Igen, Angie tényleg egy angyal. - tette hozzá Jessy.

Angie

- Ő tényleg kedvesnek tűnik. - értettünk egyet.

- Az is.

- Az utolsó angyalkánknál kivételesen megszegtük a 'végzős-szabályt'.  - mosolygott az igazgatónő. Bia Taylor, a 11. -ből.

- Ne már! - nyögött Alex. - EGY ribanc angyal?

- Most egész normálisan néz ki. - közölte Sophie.

És valóban. Bia-nak nem lógott ki semmije.

Bia

- Most pedig. Kinyílik a láda! - kiabált az igazgató. - Bia, kérlek, nyisd ki Angie-vel!

A 2 lány kinyitotta a ládát, és ekkor....

.... pukkanás hallatszott. Mikor odanéztünk, láttuk, hogy Nick és Rob ott ácsorognak a láda mellett, Cupido jelmezben! :D

- Fiúk, megőrültetek! - ordította Hayley. Mindenki a 2 srácon röhögött.

- Robert és Nicholas... hogy meritek? - visított az igazgató. - Az irodámba most rögtön!

- De ez csak emeli az ünnep fényét. - tiltakoztak, miközben elindultak az igazgatóiba.

- Ezek nem komplettek! - állapítottam meg.

- Hát nem! - értettek egyet.

- Na, tűnés innen! - indítványozta Alex, és bementünk a terembe.

Órákkal később zaklatottan rohantam be a mosdóba.

Adam annyi levelet kapott... nem hiszem el. Ő az én pasim, nem bírják felfogni?

- Ne dühöngj! - kapta el a kezemet Sophie, mikor éppen rá akartam csapni a WC-ajtóra.

- Attól nem lesz jobb.

- Hát mi csináljak? Olvassam el vele együtt a leveleket? Amikben benne van, hogy hagyja el a hányadék barátnőjét, és járjon valamelyik csúcs szexi ribivel? - zokogtam.

- Nem, dehogy. Kérd meg, hogy ne olvassa el. És mondd meg neki, hogy neked ez rosszul esik.

- Igazatok van. - töröltem meg a szemem. - Megyek is!

Mikor megláttam Adam-et, odafutottam hozzá.

- Beszélhetnék veled?

- Mi lenne, ha suli után, nálam beszélgetnénk? - érdeklődött.

- Oké. - egyeztem bele. - De ez fontos.

- Bírd ki addig! - mosolygott.

- Igyekszem. - mondtam, és próbáltam nem tudomást venni a levélkupacról a padján.

*

(Adam-nél)

 

 

- Itt vagyunk. - ült le az ágyára.

- Szóval... az van, hogy engem egy kicsit zavar a halomnyi szerelmes levél, amit ma kaptál. - csaptam bele. - Annyira frusztráló... 

- Ugyan! Hiszen el se olvasom őket. Ezek csak 'szavak'. Egyik se tenne meg értem semmit. Nem úgy, mint te!

- Mit tettem én érted?

- Megtanítottál arra, hogy merjem kimutatni az érzelmeimet. - mosolygott.  - Ha nem tettem volna meg, most nem ülnél itt.

- Ó. Értem. Kösz. - vigyorogtam.

- Még valami aggodalom?

- Hát...

- Mondd ki!

- Nem, ciki.

- Mondd már!

- Neee.... kinevetsz.

- Dehogyis. Ha nekem nem mered elmondani, akkor kinek?

- Jó, jó, oké. - sóhajtottam. - Te miért nem írtál nekem levelet?

- Jó ég! - csapott a fejére Adam. - Ez komoly?

- Aha.

- Minek az neked?

- Jól esett volna. - közöltem halkan. - A barátnőd vagyok, vagy mi...

- Nem vagy mi, hanem a barátnőm!

- Jó, az.

- Istenem, írjak neked egyet? Most?

- Ne, dehogy. Rendelésre nem kell!

- Oké. Te akartad. - mondta, azzal hanyatt lökött. És rám feküdt!!!

- Mit csinálsz? - kérdeztem ijedten.

- Bebizonyítom, hogy szeretlek anélkül a hülye levél nélkül is.

Biztos fura kifejezés ült az arcomon, mert felnevetett.

- Nem, semmi OLYAN. Nem vagyok perverz.

- Nem gondoltam semmi rosszra.  - közöltem.

- Hogyne. - bólintott. Azzal átölelt, magához szorított, és megcsókolt...

- Tessék, ugye, nem bántottalak? - mondta utána.

- Nem. Nem is gondoltam, hogy bántasz.

- Azért. Na gyere ide! - ölelt magához.

- Szeretlek. - közöltem vele. De mire kimondtam, meg is bántam. - Basszus, bocs. Nem kell, hogy ezt mondd te is, meg nem akartalak így letámadni, csak valahogy ki kellett fejezzem, hogy mit érzek...

- Semmi gáz. Bár szerettem volna, ha én mondom előbb neked. De... én is szeretlek!

Ekkor megint megcsókolt, én pedig beletúrtam abba az isteni kócos hajába... <3

- Szeretlek. - súgta Adam még egyszer, én pedig majdnem elájultam a boldogságtól...

 

Közvélemény-kutatás II.

Nos. Utálom ezt leírni, de meg kell tennem. Ma nem tudok Amanda-t hozni. Hosszú részt akartam, de nem értem a végére.
Talán, a hét valamelyik napján tudom publikálni, mert már nem kell sok. Addig is kis kitartást és türelmet kérek!


De most! A közvélemény-kutatásom eredménye. És, akkor lássuk is!

A 2 válaszadó miatt döntetlen alakult ki, Alex és Hayley egyaránt a legkedveltebb szereplők.
Akkor egy kicsit mesélek róluk.

Összegyűjtöm az infókat róluk, amiket írtam, elmesélem, hogy miért ilyenek, én miért szeretem őket, stb.

- Alex:

• Teljes neve Alexandra Green.
• Van egy nővére, Dorothy, aki egyetemista.
• LA-ben él a családjával.
• 17 éves.
• Ő a legjobb matekból, fizikából és kémiából.
• 6 éve fuvolázik, és énekelni is tud.
• Megnyerte a karaoke-versenyt.
• Okos és kemény csaj, ha valami nem tetszik neki, annak hangot is ad.
• Legjobb barátja Sophie.
• Tud érzékeny is lenni, csak jól titkolja. ;)
• Nem bírja, ha valaki nyafog. Kivéve, Amanda esetében. :)
• Szeret irányítani, igazi vezéregyéniség. A kis csapatukban is ő az ötletgazda.

Alex

Alex-et az egyik barátnőmről mintáztam. Ő is okos, és nagyon erős lány. Szintén fuvolázik. :)
A kinézetük tökre nem hasonlít, de az mindegy is. Alex karakterével azt akartam kifejezni, hogy minden tiszteletem az ilyen lányoké, akik megállnak a saját lábukon és van önbizalmuk, miközben nem szállnak el maguktól! :)
Valamint, azt is el akartam mondani, kedves Alex-szerű barátnőm (mielőtt megijedsz... nem írom le a neved, mert tudom, hogy a jogaid, meg minden :D ), hogy köszönöm, hogy csomószor segítettél talpra állni! Tudod, hogy szeretlek. <3 :)


- Hayley:

• Félig koreai.
• A vezetéknevét én sem tudom. Azért nem írtam le egyszer sem, mert nem ismerek koreai vezetékneveket. Lebuktam! :D
• Küzdő-sportolt kiskorában.
• Nem hagyja, hogy a gyengéket bántsák.
• Erős, kitartó, szívós és nagyon keményen kritizál bárkit, bármikor.
• Ugyanakkor jó a humorérzéke, és akiket szeret, azokat sose bántaná.
• Ha napozik, leég.
• Gyakran ideges.

 

Hayley

• Fogalmam sincs, hogy miért ez lett a neve, ez jutott eszembe.
• 2 képen szerepel, egyik képen barna, a másik képen vörös a haja. :)

Hayley a másik képen

Hayley-t is az egyik barátomról mintáztam, bár őt nehezebb felismerni. Sőt, igazából őt 2 lányból gyúrtam össze. Hayley-vel azt szerettem volna a tudomásotokra hozni, hogy bírom a szókimondó lányokat, és hogy ők általában nagyon jófejek. Látjátok, ő az egyik legkedveltebb ember a sztoriban, pedig nem olyan kis cuki-muki, mint a Hollywood-i főszereplők. :)
Ennek ellenére sokan bírjátok.







Nos, sajnálom, hogy megint nincs rendes rész, pénteken lesz. Addig is, kis kitartást kérnék tőletek, és jó hetet!
by me

A bocsánatkérés

Hétfőn Jessy és Beckie látható ellenszenvvel méregették Alex-et. Alex ilyenkor mindig elpirult.
- Kérj már bocsánatot! - suttogta neki Hayley.
- Oké, majd. - mondta Alex.
- De most! - mondta Sophie. - Nem lehet kibírni. Ide bámulnak folyton. És nem szeretném, hogy bosszút álljanak.
- Ugyan! Ennyire nem durva a helyzet. Ráér. - legyintett Alex.
Kiderült később, hogy nem ér rá. Ebédnél még minden oké volt, de mikor visszavittük a tálcát, Alex elbotlott. Nem esett el, de egy adag levest kiöntött.
Leraktuk a tálcát a megfelelő helyre, aztán indultunk volna visszafelé, de Beckie-be és Jessy-be botlottunk.
- Kár, hogy nem estél el. - kezdte Jessy.
- Nem akarsz mondani valamit? - kérdezte Alex-et Beckie.
- De, szeretnék. - kezdte Alex. - Nagyon sajnálom... hiba volt. És... tényleg sajnálom.
- Mi is. - vágott közbe Jessy. - Szólhattál volna.
- Igen, tudom. Csak féltem, hogy lebeszéltek.
- Nem beszéltünk volna le. Csak előbb meg kellett volna emésztenünk. - mosolyogtak. - Tudod... eddig úgy gondoltunk magunkra, mint az osztály képviselőire. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy te nem lehetsz az, csak így megijedtünk... ne haragudj.
- Ugyan, az én hibám volt! - szabadkozott Alex.
- Dehogy, mi reagáltuk túl.
- El ne kezdjetek vitázni, hogy ki a hibás! - szólt közbe Hayley. - Mindannyian azok vagytok. Zárjátok le!
- Igaz. Bocsi még egyszer. - mondta Alex.
- Mi is bocsánatot kérünk. - vigyorgott Beckie. - Gyere ide!
Alex közelebb lépett, hogy megölelje, de ekkor elcsúszott a kifolyt levesen, és magával rántotta a 2 lányt. Ott ültek mindhárman a földön, és nevettek.
- Oké, azt hiszem, kibékültünk. - mosolygott Alex.
- Az biztos. - nevetett Jessy, azzal megpróbált felállni, de újra elcsúszott. Zengett az ebédlő a nevetésünktől...

*

(Este)

 

Felhívtam Adam-et, hogy a lányok kibékültek. Örült neki, és sajnálta, hogy nem volt ott.
Mikor lefeküdtem, arra gondoltam, hogy milyen jó, hogy mostantól már Jessy és Beckie is Alex haverjai.
Ekkor megcsörrent a telóm, és kiugrottam az ágyból.
- Ki az és mit akar? - dühöngtem, mikor felvettem.
- Bocs, nem akartalak felkelteni. - szólt bele Jessy.
- Szia...  - suttogtam. - Bocs, hogy alszom.
- Amúgy miért alszol ilyenkor?
- Mert csak.
- Oké, mindegy. Csak annyi, hogy jófej ez az Alex. Helyes lány. Suli után elmentünk vele a cukrászdába. Jót dumáltunk. Kedves.
- Örülök, hogy így látjátok.
Még beszélgettünk egy kicsit, aztán elköszöntünk, én pedig elmentem aludni...

Ezt vajon megértik?

 Meglepi! Suli időben, reggel új rész... :) Mindezt azért, mert nincs 1. 2 órám, mert megtehetem... :D (nem, amúgy nincs tanár, se helyettesítés)



A verseny után Beckie és Jessy egyszerűen elrohantak. Alex boldogan mosolyogva fogadta a gratulációkat, és ilyen hangulatban indult haza. A suli előtt még megállt egy kicsit.
- Megcsináltam, sikerült! - suttogta, gondolom inkább magának, mint nekünk.
- Igen, jó voltál! - értett egyet Sophie. - De... nem gondolod, hogy bocsánatot kellene kérned a lányoktól?
- Miért? Mindenki indulhat.
- Igen, de ők valóban úgy gondoltak magukra, mint akik az osztály érdekét képviselik.
- Oké. De az osztályt miért ne képviselhetnénk többen is? - kérdezte Alex értetlenül. - Tudom, hogy utálod, ha a matekkal jövök, de ha többen indulnak egy osztályból, akkor logikusan következik, hogy több esélye van az adott osztálynak a győzelemre.
- Igaz. - ismerte el Hayley. - Ebbe nem köthetünk bele. Alex is az osztályért indult.
- Meg magamért. - tette hozzá Alex. - Szerettem volna megmutatni, hogy érek valamit, és értek máshoz is a természettudományokon kívül.
- A matek reál tárgy. - szóltam közbe. Alex legyintett.
- Oké, mindegy. Alex azért szeretett volna indulni, hogy bebizonyítsa, hogy a látszat néha csal. - foglalta össze Sophie.
- Igen. Pontosan. Meg azt, hogy mindenkinek jár egy esély. - egészítette ki Alex.
- Jó, meg azt is.
- Alex, szerintem te jobban filmszerű vagy, mint Amanda.  - szólt közbe Hayley, mire mindannyian elröhögtük magunkat.
- Lehetetlen, Amanda a legjobb ebben! - nevetett Sophie.
- Ja, azt nem lehet felülmúlni. - értett egyet Alex.
- Nem is volt komoly. - vallotta be Hayley.
- Oké, hagyjatok békén, én szeretek ilyen lenni. Szerintem szólnod kellett volna Beckie-nek és Jessy-nek. Nagyon komolyan veszik az éneklést.  - vettem át a szót. - Nem hiszem, hogy lebeszéltek volna. Maximum megdöbbennek, hogy te is indulni szeretnél. Tudják, hogy tudsz énekelni. Adtak volna egy esélyt!
- Ó... - mondta Alex. - Értem. Lehet, hogy elrontottam. Erre nem gondoltam, tényleg. Csak tudod, én nem ismerem őket annyira, mint te, nem tudtam, hogy hogyan reagálnának erre a hírre. De ha ezt mondod.... bocsánatot fogok kérni, vagy legalábbis beszélek velük.
- Na, ez a beszéd. - veregettük vállon.
- Mennem kell! - mondta ekkor Alex. - Elkésem a fuvolaóráról.
Alex 6 éve fuvolázik, de ezt én csak 2 hónapja tudtam meg, mikor hallottam, hogy erről beszél az énektanárral. Mikor megkérdeztem, hogy miért nem mondta el, azt mondta, nem fontos annyira, mert csomó különórája van, úgyse jegyzem meg az összeset... :)
- Szia! - integetett Hayley.
- Jó legyél. - mondta nevetve Sophie.
- Szia, és beszélj velük! - tettem hozzá.
- Majd hétfőn. - mondta Alex, azzal elindult a buszmegálló felé.