A péntek nem az én napom

Sziasztok!
3 napja nem volt poszt és ez tűrhetetlen, úgyhogy érkezik a következő rész. :D
(Kommentek is érkezhetnének... nem szóltam.)



Ígéretemhez híven igyekeztem meggyógyulni, hogy részt vehessek a pénteki próbán. Literszám ittam a teát, sálban aludtam (amitől annyira melegem lett, hogy majdnem megfulladtam) és szorgalmasan szedtem a gyógyszert és a C-vitamint.
Sokkal jobban lettem tőle, elmúlt a torokfájásom, csütörtök reggel már meg is tudtam szólalni normál hangerőn. Levegőt is kaptam végre, így nem kellett a számon át lélegeznem és tudtam normálisan enni.
Ennek ellenére Anya nem engedett be a pénteki próbára.
- Kiütöd magad, mielőtt teljesen meggyógyulnál, aztán a saját szalagavatódon nem tudsz majd részt venni. - indokolta a döntését. Én igazat adtam neki, de ki kellett volna próbálni a ruhát, hogy ne élesben táncoljak benne először.
Péntek délután éppen a másnapi dolgokat listáztam egy papírra, amikor Sophie és Alex léptek be a szobámba.
- Sziasztok! - köszöntem döbbenten, hiszen azért mégis fura, hogy csak úgy betoppannak.
- Remélem nem fertőzöl.  - kezdte Alex.
- Nem hiszem. Megfázás, nem nátha.
- Akkor jó. - mosolyodott el és leült mellém a földre. - Listázol?
- Aha. Holnapig még egy csomó dolgot kell csinálnom.
- Na mutasd! - kapta ki a kezemből a papírt. - 'Hajmosás, cuccok összepakolása (ruha, cipő, stb.), kaja' . Ez volna a rengeteg dolog?
- Jó, oké, nem sok. - adtam neki igazat. - Milyen volt a próba?
- Szokásos. - legyintett Sophie. - A tanár ordított, elszörnyedt, hogy Adam-nek nincs párja, stb.
- Mentem volna, de Anya nem engedett. - magyaráztam.
- Tudjuk, nyugi.
- Te Sophie, kérdezhetek valamit?
- Persze. - mosolygott. - Bármit.
- Miután elhoztad a ruhámat. - kezdtem. - Olyan fura voltál. Mi történt?
Sophie elpirult.
- Ja. Semmi. Nem tom.
- Aha. Biztos. - mondta Alex. - Szóval?
- Nem fontos. Majd elmondom, ha fontos lesz.
- Mi az, hogy ha majd fontos lesz? - faggattam.
 - Semmi. Amúgy felpróbáltad már a ruhát?
- Nem. - vallottam be.
- Úgy érted, egyszer sem volt rajtad rendesen? - kérdezték elképedve. - Hogy akarsz így holnap táncolni?
- Ügyesen. Nem akartam felvenni, ameddig beteg vagyok. Ma meg elmaradt.
- Vedd fel! Most! - rántott fel a földről Alex és felém nyújtotta a zsákba csomagolt ruhát. - Mi addig kimegyünk.
Én magamra maradtam a ruhával, amit gyorsan felvettem. A srácnak igaza volt. A felhajtással sokkal jobb lett a ruha. Már elő volt készítve a cipőm, így abba is belebújtam.
- Jöhettek. - szóltam ki. A lányok be is jöttek, az egész családom kíséretében.
- Nem rossz. - mondta Alex vigyorogva, ami nála hatalmas bók. Sophie bőszen helyeselt.
- Nagyon szép vagy kicsim. - mondta Anya meghatottan.
- Most nézd meg! - fordult hozzá Apa. - Szinte tegnap volt, amikor úgy jött haza az oviból, hogy fél az óvónénitől, mert oldalról olyan az arca, mint egy boszorkánynak.
- De Apa... - pirultam el. - Muszáj ezt a 'jaj felnőtt a kislányunk' dolgot csinálni? Minden szülinapomon ezt csináljátok 8 éve.
- De ha egyszer felnőttél. - szipogott Anya. Sophie és Alex gyorsan elköszöntek, mert nem akartak részt venni a családi jelenetben, Anya és Apa pedig 1 órán át mondogatták meghatottan, hogy jaj, de aranyos kislány voltam és olyan kár, hogy ilyen hamar felnőttem.
Miután nagy nehezen megnyugtattam őket, levettem a ruhát és visszaakasztottam a helyére. Elmentem hajat mosni, utána pedig előkészítettem a cuccokat. Még a térképet is megnéztem, hogy hova kell mennem, mert nem a suliban lesz, hanem valahol Riry sulija környékén. Nálunk nem fértünk volna el. Nem tudom, hogy fogok a ruhával és minden egyébbel átbuszozni a városon, de majd megoldom. Valahogy biztos.