Családi kör

Másnap reggel boldogan ébredtem. Teljesen kipihentem magam, annak ellenére, hogy eleinte az kattogott a fejemben, hogy 'tejóég, egy ágyban alszunk'. Adam is nagyon boldognak tűnt.
Reggeli közben a szüleivel beszélgettem. Az apukája nagyon laza és közvetlen, az anyukája kicsit visszafogottabb, de tulajdonképpen mindkettejükkel jól kijövök.
- Amanda kicsim. - kezdte Catherine. Úgy kezel, mintha én is a gyereke lennék, annyira aranyos, imádom. - Pontosan meddig tervezel itt maradni? Jaj, félre ne értsd, szívesen látlak bármeddig. Azért kérdeztem, mert akkor berendezzük neked az egyik szobát, nem kell Adam-nél nyomorognotok ketten.
- Jaj igazán nem kell. - szabadkoztam.
- Igen Anya, elférünk nálam is. - mondta egy pimasz mosoly keretében Adam.
- Te tudod, fiam. - vont vállat Mark. - Te alszol a földön.
Erre nem mondtunk semmit, csak összenéztünk. Cecy ebben a pillanatban érkezett meg. Ásított párat, majd leült közénk.
- Jó reggelt! - mondta kedvesen. Felém külön küldött egy mosolyt. Pár perc csöndes eszegetés után megszólalt a mobilom.
- Bocsánat. - álltam fel az asztaltól. - Azt hiszem, ezt fel kell vennem.
- Menj csak. - mosolygott Mark. Én felvettem a telefont és igyekeztem könnyed hangon beleszólni.
- Szia Anya!
- Jó reggelt. - sóhajtott Anya a vonal másik végén.
- Baj van? - kérdeztem rögtön, mert éreztem a hangján a csalódottságot.
- Lina-ék 2 perce mentek el.
- Hova? - kérdeztem a kelleténél kicsit hangosabban.
- Azt hiszem, hazaindultak. Amelia sírva közölte, hogy teljesen összezavartuk, nem tudja, mit higgyen és nyugalomra van szüksége. John komor arccal csak annyit mondott, hogy be is perelhetné apádat Lina nyilvános rágalmazásáért. Ami persze hülyeség, hiszen a kedves lányát ennyi erővel azonnal le lehetne csukni, mivel téged évek óta bántalmaz.
- És Lina?
- Ő vérig volt sértve, és búcsúzóul belerúgott párat a szekrényeidbe. Meg összetörte a lámpádat. A gépedet Matt tépte ki a kezéből.
- És én vagyok a gyerekes. - mondtam mérgesen. Azért ez már tényleg túlzás. Fogja magát és dühében tör-zúz. - Egyéb kár?
- Majdnem megverte Sam-et. - mondta Anya és a hangjában tisztán érződött, hogy ezért ő is megfojtaná az egyébként 'egyéniségnek' tartott Lina-t.
- Hogy MI?
- Tudod, Sam milyen. Mindenhol ott akar lenni, mindent tudni akar... Lina ezt igen rosszul bírta. Ha Matt nem lép közbe, úgy nekimegy Sam-nek, hogy vihettük volna kórházba.
- Hogy lehet ekkora állat?  - suttogtam csak úgy magamnak, de természetesen Anya is hallotta.
- Nem tudom, de a jövőben nem vagyok hajlandó találkozni vele. Egy pszichiátriára való az a lány. Nem normális, ez már biztos.
- Hazamegyek, jó? - ajánlottam fel, mert biztos voltam benne, hogy most szükség van rám otthon.
- Jó. - mondta Anya és hallatszott, hogy mindjárt sírni kezd. Az elmúlt napok nagyon megviselhették.
- Otthon vagyok kb. 1 óra múlva. Sietek. - mondtam és elköszöntem. Gyorsan elmagyaráztam, hogy muszáj hazamennem, amit Adam családja abszolút megértett. Összepakoltam és 20 perc múlva indulásra készen álltam.
- Gyere, elviszlek! - mondta Mark és a következő pillanatban már a kocsijukban ültem. Az úton Mark nem beszélt túl sokat és ezért hálás voltam neki, mert nem voltam fecsegős kedvemben.
Amint odaértünk a kapunkhoz, elköszöntem és kipattantam a kocsiból. Berohantam a házba és szembe találtam magam a síró-idegeskedő szüleimmel.
- Itt vagyok. - fújtam nagyot. Anya sírva ölelt magához és pillanatokon belül Sam is csatlakozott hozzá. Matt a háttérben mosolygott, Apa pedig láthatóan feszengett.
Mikor abbahagytuk az ölelkezést, bementünk a nappaliba és leültünk. Érezhető volt, hogy most nehéz beszélgetés következik.