Ez nem egy akciófilm

Sziasztok!
Ismét az volt a kérés, hogy ide írjak. Bocsánat, hogy eddig nem írtam, előrehozott érettségin voltam meg kirándulni, ami vitte az időmet rendesen...




Másfél órával később boldogan beszélgettem telefonon Matt-tel.
- Ne csináld már, gyere haza! - ordított. - Mindenki ideges.
- Azt hallom.
- Ne viccelődj már. Apa magán kívül van, tiszta ideg, Anya aggódik, hogy hol lehetsz, Sam eddig négyszer sírt, hogy soha többet nem fogunk látni, Amelia néni és John bácsi diszkréten megbeszélték, hogy többet be nem teszik a lábukat a házunkba, Lina pedig kárörvendve nyávog, hogy milyen gyerekes vagy és ezzel nem oldasz meg semmit.
- Pusztán az idegeimet védem.  -érveltem, szerintem frappánsan.
- Rendben. Oké. - fújt egy nagyot. - Legalább elárulnád, hogy hol vagy?
- Hogy idejöjjenek és ordítva berángassanak a kocsiba? Nem.
- Oké, igazad van, tényleg ezt tennék. De legalább annyit mondj, hogy meddig mentél el! LA-en belül vagy vagy éppen készülsz megszökni az államból?
- Itt vagyok, nyugi. A városon belül. Szerinted hova mentem volna?
- Európába prostituáltnak. - hallottam Lina hangját.
- Matt.... - kezdtem fenyegetően. - Te kihangosítottál?
- Aha. - mondta az ártatlan hangján a tesóm.
- Tehát mindenki ezt hallgatja?
- Igen kislányom, pontosan. - hallottam Apa hangját. - És azonnal mondd meg, hogy hol vagy!
- Dehogy mondom. - mondtam rémülten.
- Amanda, nem vagy nagykorú, nem tűnhetsz el csak úgy. - mondta Anya is.
- Nem is tűntem el. Itt vagyok, biztonságban.
- De hol itt?
- Valahol.
- Nem értem, mit vacakoltok annyit. Fogadta a hívást, Matt mobilján van mobilkövető alkalmazás, megmutatja, hogy hol van! - mondta Lina. Az én ereimben pedig megfagyott a vér. Igaza volt. Pillanatok alatt megtalálnak. Berontottam Adam-hez, aki még mindig a szobájában ült, az ágyán. Nem, nem feküdtünk le, de azt nem tagadom, hogy volt egy kis ágyon fekve csókolózás és tapizás. Végül is, valahol el kell kezdeni. ;)
- Tudják, hol vagyok. - kiáltottam.
- Honnan? - döbbent meg Adam.
- Matt mobilkövető alkalmazása. Nem kellett volna felvennem a telefont. - temettem a tenyerembe a kezem.
- Az szívás. Gondolhattál volna rá.
- Ja. Már nyilván elindultak értem. El kell tűnnöm! - kiáltottam fel és őrült tempóban kezdtem bepakolni a már kipakolt cuccaimat. Adam mellém lépett és lefogta a kezem.
- Ez kezd olyan lenni, mint egy üldözős film. Nem gyilkosok elől bujkálsz, hanem a szüleid elől. Le kellene állnod!
- De megtalálnak és hazavisznek. És megbüntetnek.
- Ami, beszélned kell a szüleiddel. Nem mehet ez így tovább.
- De nem akarok hazamenni.
- Elhiszem. De ők a családod.
- Tudom. De nem érdekel. Majd hazamegyek. Ha ők is hazamentek.  - utaltam Lina-ékra.
- Ez nem így működik. Nekem is vannak idegesítő családtagjaim. És ki lehet bírni őket, ha keresel valami olyan témát, ami picit mindkettőtöket érdekel. El lehet beszélgetni velük.
- Biztos.  - vontam vállat.
- Ami, ők a családod. Tudom, hogy apád is mindig ezt hajtogatja, de összetartoztok, ha tetszik, ha nem.
- Hát nem tetszik, elhiheted. - vetettem oda, miközben az utolsó pólót is begyűrtem a hátizsákba.
- Elhiszem, nyugi. Állj már le! - emelte fel a hangját Adam, miközben én már indultam volna. - Ez kész téboly.
- Ne kezdd te is! - emeltem fel a kezem védekezően.  - Az volt a bajuk, hogy balhézunk Lina-val. Most nem vagyok ott, tehát nem balhézunk. Probléma megoldva.
- Ezzel nem oldod meg. Csak hárítasz. Beszélnetek kellene erről, úgy, hogy a nénikéd is tudjon róla.
- Szerinted az én pártomat fogná? Ott van a 'gyönyörű felnőtt' lánya, én meg a kis idegbeteg unokahúga vagyok.
- Ha megfelelően tálalod, nem úgy, mint aki most szabadult a diliházból, hanem nyugodtan és felnőttesen, akkor meg fog érteni. - mondta Adam. - Egy próbát igazán megér.
 Ebben a pillanatban egy kocsi fékezett le a ház előtt. Adam kinézett az ablakon, bennem pedig ismét felülkerekedett a természetes menekülő reflex. Fogtam magam és rohantam az ajtóhoz. Onnan a kertbe, majd éppen át akartam mászni a kerítésen, hogy elkerüljem őket, mikor valaki megszólított.
- Helló. - mondta Lina, miközben lazán a kerítésnek támaszkodott mellettem.
- Hogy kerülsz ide? - kérdeztem döbbenten.
- Bemásztam. - közölte lazán, mintha ez nála mindennapos lenne. Én pedig próbáltam volna tovább menekülni valahová, de egyszerűen elkapta a kapucnimat és visszahúzott. - Nem mész te sehova.
- Ne már! - próbáltam kirántani a kezéből a kapucnit. - Miattad mentem el, örülj neki, hogy tiéd a szoba.  Különben is, mégis hány közlekedési szabályt szegtetek meg idefelé? Ez alig volt 10 perc.
Ebben a pillanatban ért oda Apa és Adam. Én lefagytam, Lina pedig ördögien elvigyorodott.
- Kislányom. - kezdte Apa. - Remélem nem rendezkedtél be nagyon. Indulunk.
- De Apa... - kezdtem, de leintett.
- Eltűnsz egy pillanat alatt, idegbajosan futkosol fel-alá, végül a pasidnál kötsz ki a város másik felén. Úgy, hogy nem tudjuk, hol vagy és meddig tervezel mártírt játszani.
- Nem játszom a mártírt. - ordítottam. - Lina egy gonosz picsa, de ti ezt nem vagytok hajlandóak észrevenni.
- Nem tűröm, hogy így beszélj! - mondta fenyegetően apám és már éppen fel akart pofozni (ami nála a legeslegritkábban fordul elő), mikor feltűnt, hogy Adam is ott van, és nyilvánosan megverni a gyereket nem igazán szerencsés. Lina azonban nem nézte el a sértést, és egy hatalmasat rántott a kapucnimon, majd amíg én majdnem megfulladtam emiatt, egy hatalmasat kevert le nekem.
- A kurva anyád a picsa! - visította. - Hogy nevelhettek téged ilyen hisztissé?
- Engem? - kérdeztem a könnyeim között. Adam azonnal mellettem termett, átölelt és magához húzott. Apám csak döbbenten nézte a jelenetet.
- Nem megy sehová. - közölte Adam. - Itt marad.
- De hát Ami baba a családjához tartozik! - vetette oda Lina dühösen-gúnyosan.
- Nem. Ami hozzám ÉS a családjához tartozik, és nem tűröm, hogy bántalmazd. - mondta Adam, majd Lina elé lépett. Lina magas lány, de Adam mellett szinte törpének tűnt. - Örülj, hogy nem hívom a rendőrséget.
- De Adam... - kapkodta a levegőt Lina.
- Semmi de. A szemem láttára ütötted meg. Az apja is bizonyíthatja.
- De az unokahúga vagyok, nem vallana ellenem. Te csak a lány pasija vagy, akit nem is bír.
- Hogy őszinte legyek. - köszörülte meg a torkát Apa. - Pillanatnyilag legszívesebben adnék neked egy atyai pofont, amit úgy látom John nem tett meg elégszer.
- Apu sosem emelne rám kezet. - háborodott fel Lina.
- Pedig ha ilyen hisztis ribanc lenne a lányom, én bizony elgondolkodnék rajta.
- De Andrew! - sápítozott Lina. - A nagybátyám vagy. Hogy mondhatsz ilyet?
- Az előbb ütötted meg a lányomat. Mindig panaszkodott, hogy bántod és ne engedjelek a közelébe. Sose hittem neki. Mostanáig. Úgyhogy Lina, te velem jössz, és szépen elbeszélgetünk a szüleiddel!
- És én? - kérdeztem szipogva.
- Te egyelőre itt maradsz.  - mondta Apa. - Ameddig Lina nálunk lakik, nem engedlek haza. Nem biztonságos.
- Köszönöm. - suttogtam halkan.
- Andrew én nem értem, hogy lehetsz ilyen! - csattant fel Lina, de Apa intett, hogy kövesse vagy itt marad. Lina a kocsiig magyarázott neki. Mikor elmentek, megkönnyebbülten felsóhajtottam. Adam-mel együtt bementünk és a szobájában vacsiztunk.
Evés közben megbeszéltük a történteket, utána megtárgyaltuk az alvás részleteit.
- Hol alhatok? - kérdeztem ásítva.
- Hol hol? - nevetett.  - A földön. Szerinted?
- Megfelel, feltéve, ha adsz hálózsákot.
- Lökött, nem alszol a földön. Alszol az ágyamban. Én alszom a földön.
- Nem túrlak ki a saját ágyadból.
- Nem is túrsz ki, mert én ajánlom fel.
- Jaj már! Nem vicces.
Miután mindketten megfürödtünk (ő fent az emeleten, én lent a földszinten), néztünk egy kis TV-t, majd elmentünk aludni. Ő mellettem feküdt a hálózsákban, a földön.
- Ne már. Legalább egy ölelésre gyere ide! - tártam szét a karom. Adam nevetve bemászott mellém, majd megölelt. Beszélgettünk egy picit és közben elaludtunk, egymást ölelve.