A hétfői találkozás

Hétfő reggel nem akartam felkelni. Mondjuk, amúgy se szeretem a hétfőket, de a mai különösen rossz volt. Most menjek be a suliba, mintha mi sem történt volna? Hallgassam végig mindenki nyavalygását, hogy mit szúrtam el? Hallgassam a sajnálkozást? Nézzem 8 órán keresztül Adam lenéző tekintetét??? :P :O
Nagy nehezen kivakartam magam az ágyból, felöltöztem, fésülködtem. Csak a szokásos. A konyhába érve megláttam a szüleimet.
- Jó reggelt kicsim! - mondta Anya. - Mit kérsz?
- Kitalálom. Nincs olyan lehetőség, hogy semmit. - fintorogtam. Apa mérgesen nézett rám.
- Nem, nincs. Ha nem eszel, rosszul leszel. Enni kell.
- Értettem. - sóhajtottam, és leültem. Ettem egy joghurtot. Meg egy szendvicset. Meg ittam. Szóval, most, hogy kitárgyaltam a reggeli táplálkozásomat, folytatnám az értelmesebb dolgok lejegyzését. :D
Tehát:
Elindultam a suliba. ( persze, szó sincs róla, hogy lógok :) ) Az előszobában még dumáltam egyet Matt-tel, adtam egy puszit Sam-nek, majd elindultam. Sophie-t nem láttam sehol, ezért mentem egyedül. Zenével a fülemben. Mármint, értelemszerűen, zenelejátszóval. :D
A suli előtt összefutottam Hayley-vel. Nagyon komolyan rám nézett, aztán berángatott a suliba. Ledobtuk a cuccainkat a teremben, aztán beráncigált a mosdóba. Nekidőltem a falnak, ő pedig összefonta a kezét maga előtt.
- Hát... - kezdte, de én közbe vágtam.
- Hát, ezt elcsesztem.
- Igen, de én is ki tudom fejezni magam. Kösz. - grimaszolt. - Sétálsz, beszélgetsz, nevetsz. Minden cool. Erre te, bedobod a 'sértett szent' vagyok dolgot, megbántod, elrohansz, és hülyét csinálsz magadból. Normális vagy?
- Hú! - mondtam. - Te aztán nem kímélsz.
- Kéne? TE is hibás vagy. Ő is. Persze, leginkább EGYÜTT vagytok hibásak.
- De hát.... ő kezdte.
- Istenem, mint egy óvodás! Hallanád magad! - forgatta a szemeit Hayley. - Igen, ő nem meri elmondani, amit el kellene, mert VALAKI mindig infantilis kisgyerekként viselkedik. Mert nincs önbizalma. Mert nem teljesen normális, sőt egyáltalán nem, és nem fogja fel, amit fel kellene. Érted?
- Öhm... - motyogtam, mire Hayley sóhajtott egyet.
- Akkor válaszolok helyetted. Érted és tudod, hogy miről beszélek, mindent tudsz, csak nem akarod elfogadni. :P Nem, mert marha jól áll és nagyon filmszerű ez a 'naiv, aranyos, ártatlan kislány' szerep, de nőj fel végre! Nem játszhatod egész életedben ezt a jópofa dolgot! Egyszer le kell szoknod erről. Ha rajtad múlik, te még 35 évesen is ezt fogod előadni, hogy semmit nem tudsz, és várod a szőke herceged, fehér lóval. :P Nem, nem! Ha rajtam múlik-és egy része rajtam múlik-, akkor meggyorsítjuk ezt a folyamatot, és TALÁN, már csak 21 éves korodig fogsz szórakozni. Ha pedig végre ráébrednél, hogy ez a szerepjáték mindenkinek uncsi, giccses, és kényelmetlen-persze, leginkább neked-, akkor MOST AZONNAL leszoksz róla. Mondjuk, 1 hónap alatt.... :)
- Okkké..... :/ - mondtam.  - Te aztán tudod, hogy dobj fel.
- Nem annak szántam. Hanem figyelmeztetésnek. Most még csak én szólok. Később már Adam, a barna herceg fog. Az pedig elég kínos lesz. Mindkettőtöknek. te persze megint bőghetsz napokig. :P
- Értettem. Menjünk órára! - mondtam. - Igyekszem.
Elindultunk. A folyosón hirtelen eszembe jutott valami, és Hayley után nyúltam.
- Hé! - mondtam. Hayley kérdőn nézett rám. - Köszi. Igyekszem! :)
- Na, azért! - mosolyodott el barna hajú barátosném. - Lehetett volna kicsit hamarabb. :) De nem baj.
- Azért köszönöm! - motyogtam.
- Ne köszöngess, csináld! :) Ez a baj veled, túl sokat jár a szád, és nem csinálsz semmit...
Az osztályterembe lépve megláttam Alex-et és Sophie-t. Intettem nekik, és leültem Hayley mellé. Még 2 perc volt, és még nem volt itt. Hátha...
Már a tanár is itt van. Még mindig semmi. Hú, megúsztam...
....aha, ahogy azt én képzelem! Becsöngetés után 3 perccel esett be. A tanár szúrós szemmel nézett rá.
- Jó reggelt fiam!
- Jó reggelt! Elnézést, késett a busz. - hadarta Adam, és leült a helyére. Óra után odaálltam elé. Adam kérdőn nézett rám.
- Hm? - kérdezte, miközben ivott.
- Szóval. - próbáltam vigyorogni. - Csak annyi, hogy bocs, amiért kiabáltam veled. Nem úgy gondoltam. Csak... egy rossz pillanat volt az egész.
- Ja. Egy rossz pillanat. - bólintott Adam, aztán felállt.  - Szerintem is.
- Akkor nincs harag?
- Neeeem, ugyan, dehogy. - nézett rám lesajnálóan, majd megrázta a fejét. - Menj a fenébe!
Az arcomra fagyott a vigyor. Ez mi volt?
- Tessék? - kérdeztem gombóccal a torkomban. Adam hitetlenül elröhögte magát.
- Jól hallottad. - mondta halkan. - De, ha kell megismétlem. Menj a fenébe! Nem fogok itt szórakozni veled. Úgyis mindig elküldesz, és értésemre adod, hogy jobb, ha békén hagylak.
- Nem, én nem...  - próbáltam ellenkezni, de közbevágott.
- Dehogynem, bujtatottan mindig ez van. Elegem van belőled, és a kis játékaidból. Lenézed, hogy menő vagyok? Lenézed a haverokat? A menő lányokat? Hát, kapaszkodj meg! Olyan lettél,mint ők. Úgy játszottál velem, mint egy cicababa. Pedig tőled nem ezt vártam. Olyan lettél, akiket annyira lenézel. De ennek vége.
- De én nem.... én egyáltalán nem.
- Ja, gondolom, azért mondtad, hogy gáz menőnek lenni, mert te is az akartál lenni, de még nem sikerült.
- Soha nem akartam menő lenni! - csattantam fel. Ekkor vettem észre,hogy a terem üres. - Jó nekem a saját helyem!
Adam ekkor úgy nézett rám, ahogy még soha. Olyan ellenségesen, hogy beleremegtem.
- Igazad van. Maradj a nyomik közt! Úgyis odatartozol...  - mondta halkan, aztán kiment a teremből. Én meg csak álltam ott, és néztem, ahogy az ajtó becsukódik. :(