2014. január 10., péntek

A buli

Elérkezett a buli napja. A szüleim eleinte nem akartak elengedni.
- Azt se tudjuk ki az a Beckie. - mondta Anya. Apa pedig bólogatott. - Nem bízom a 'menő' gyerekekben. Mindig valami őrültséget csinálnak, mondjuk, még csak gyerekek.
- Anya, 16 vagyok! Nem vagyok gyerek. - fakadtam ki. - Légyszí, had menjek el. Ott lesz Sophie és Alex is.
- Oké,akkor mehetsz. - mondták. Sophie és Alex úgy tűnik, elég biztosíték nekik, hogy rendben lesz minden.
Átmentem Beckie-hez. Ott volt Jessy is. Felvittek Beckie szobájába. Rózsaszín volt, de nem olyan baba, meg kislányos, meg cuki, hanem visszafogott rózsaszín.
Beckie szobája
A lányok leültettek a székre, ők pedig az ágyra ültek.
- Tehát... - kezdte Beckie. - Van 2 óránk, hogy megcsináljunk, és megtanítsunk ügyesen, szépen, és magabiztosan viselkedni.
- Mi? Viselkedni? Erről nem volt szó. - mondtam.
- Lehet. De muszáj. - mondta Jessy. - Kezdjük!
Először megmosták a hajamat. (Komolyan, ők MOSTÁK. Meg bekenték valami furi samponnal, és most olyan illatom van, mint egy olasz vendéglőnek... :D )
Feladtak rám egy halvány színű ruhát... szerintem ilyen szín nincs. :D Utána a szememet nem bántották, de a számat kifestették egy rózsaszín rúzzsal. Hoppá! Most látom, hogy a hajam más színű lett...
Így néztem ki

Ezután elmagyarázták, hogy hogyan kéne viselkednem. Ne nevessek nagyon hangosan, ne igyak és beszélgessek egyszerre, mert abból gáz lesz. (Jessy egyszer így öntötte magára az innivalót... annyira figyelt a fiúra, hogy magára borította... :P :D ) Aztán: ne beszéljek órákig, ne mondjam el rögtön mindenkinek minden személyes dolgomat, és ne legyek részeg, és ne cigizzek, mert az nem menő, hanem nagyon gáz. Ja, és ne kezdjek vitatkozni, ne másszak rá senkire, és ne mondjam, hogy bénán táncolok, mert többet nem fognak felkérni.
Oké, szerintem megjegyeztem.
Ötkor kezdődött a buli, addigra mindenki odaért. Kivéve, a nekem fontos személyeket. :/
Miután mindenki végignézett rajtam, mindenki megállapította, hogy fogalmuk nincs, hogy ki vagyok. :D Senki se beszélt velem. Beckie és Jessy erre megfogták a kezem, és középre húztak.
- Emberek! Ő itt Amanda. A buli sztárja. Fergetegesen táncol, és énekelni is tud. - ordította Jessy.
- Hogy mi? - suttogtam nekik. - Álljatok le! Beckie, légyszí!
- Intézkedem. - súgta vissza Beckie, majd fennhangon folytatta. - Amanda azt mondja, hogy nagyon szívesen szórakoztat titeket, de később. Előbb induljon be a buli! Egyetek, igyatok! A konyha arra van!
Én gyorsan kimenekültem a kertbe. ( A hó szerencsére elolvadt, és a nap is sütött, így nem volt túl hideg, de azért egy vastag pulcsit vittem magammal... ) Sétálgattam pár percig, mikor valaki megszólalt mellettem.
- Hát te, szépségem? Miért álldogálsz itt magányosan? Várod a szőke herceget? - mondta a hang. Felé fordultam. Nick volt az.
- Nick! - kiáltottam. - Nem ismersz meg?
- Amanda? - döbbent meg. - Te vagy? Bocs, csak más a hajad, a ruháid, a SZÁD... - mondta, az utolsó szót hangsúlyozva, miközben az arcomba bámult. Meglöktem.
- Te olyan őrült vagy! A barátnőd, és az ő barátnője csinálták. Nagyon gáz?
- Nem, nem az. Csak tudod... valahogy nem te vagy. - mentegetőzött. - Illetve, meg tudnám szokni, de lesz, akinek nem fog tetszeni.
- KI? - kérdeztem félve.
- A szőke herceged. Aki a te esetedben barna. És, mindjárt jön, csak még utoljára ellenőrzi otthon, hogy elég helyes-e ahhoz, hogy meghódítsa a kedves, szelíd, cuki kislányt... erre találni fog egy bombázót... - mosolygott, bennem meg megállt az ütő.
- Kire célzol? - nyeltem nagyot. Nick rám nézett.
- Ugyan édesem... nem vagyok olyan bolond, mint látszom. Látok mindent. Adam nem szokott ilyen vidám lenni...
Elpirultam rendesen. Nick pedig felnevetett.
- Most nem tudom eldönteni melyik a vörösebb. Az arcod vagy a hajad. :D
- Nagyon vicces.... - suttogtam. - Rob tudja?
- Mármint mit? -  kérdezte, aztán elkerekedett a szeme. - Aha, a helyzet bonyolódik! A hősszerelmes Adam nem is sejti, hogy a cuki kislány, akit szeret, viszontszereti... ezért elkövet mindent, hogy lenyűgözze... :D EZ nagyon jó. Mint egy nyálas film.
- Nick.... - kezdtem. - Miért tudja ezt mindenki?
- Mert látszik rajta, te pedig folyton elszólod magad.
- Ő nem is szeret engem. Ott van Bia.
- Bia? Ugyan. Ő menő, de közben nagyon buta... egy értelmes mondatot nem bír kimondani, ami nem a buliról, ruhákról, sminkről vagy fiúkról szól. :P Adam-nek TE kellesz.
- Ezt ne olyan hangosan, másrészt nem hiszem el.
- Oké. TE kellesz neki, TÉGED szeret, és igen, TE vagy, akibe tényleg szerelmes, mert látszik rajta... - mondta, aztán a vállamra tette a kezét. - Tessék, megjött a szőke herceg! Menj oda... én hagylak. Helló!
Azzal bement a házba, én pedig odanéztem az utcára. Adam a kapu előtt állt, és éppen csengetni készült. Odaszaladtam, és kinyitottam neki a kaput.
- Gyere, beengedlek! - mondtam, miközben a földet néztem. Adam bejött a kertbe.
- Kösz... ööö... ne haragudj, nem tudom a neved. - mondta kedvesen,mire én rá néztem.
- Nem?
- Nem. Sajnálom. - mondta. Remek, nem ismer fel!
- Adam... én vagyok.
- Hú, ez sokat segített! Én is én vagyok. - nevetett.
- Adam, nem ismersz meg?  - mondtam, aztán mutogatni kezdtem. - Tudod, a vörös hajú lány, akitől hanyatt estél az első napon, mikor suliba jöttél...
- A... te jó ég... de hát...  - hebegett Adam. - Ez TE vagy?
- Igen, én én vagyok. :D
- Amanda? - nézett végig alaposan. - De... hogyhogy? Azaz... nem mondom, hogy nem nézel ki jól, vagyis nem azt mondom, hogy szép vagy, illetve nem mondom,hogy nem, mert az vagy.... hagyjuk.
- Ennyire szörnyű? - kérdeztem aggódva, miközben elindultunk, hogy sétáljunk egyet a kertben.
Beckie-ék kertje
Miközben sétáltunk Adam alaposan végigmért.
- Nem szörnyű, csak szokatlan. - mondta. - Szép vagy, persze, csak valahogy, úgy érzem, ez ne te vagy....
- Tudom, szerintem se. Beckie és Jessy műve...
- Hát, legközelebb, inkább te öltözz fel, vagy szólj, hogy készüljek fel....
- Oké. - mondtam, aztán körbe néztem a kertben. - Ez olyan szép, mint egy filmben.
- Ja... de ha ez egy film lenne, akkor kézen fogva sétálnánk, és olyanokat mondanánk egymásnak, hogy te vagy életem szerelme... - mondta gúnyosan Adam. Elkomorodtam.
- Bocs, többet nem mondok ilyet....
Adam egy darabig csendben maradt. Pár percig teljes csendben sétáltunk. Hirtelen felém nyúlt, és megfogta a kezem! Kérdőn néztem rá.
- Mi a.... ?
- Legyünk filmszerűek... - sóhajtott. - Ha te ezt szereted...
Én inkább nem mondtam semmit, de magamban persze virultam... Hirtelen megláttam, hogy a többiek az ablakból néznek. Elfogott a pánik, mi van ha megint csak szórakozik?
- Miért csinálod ezt? - fordultam Adam-hez. Ő megtorpant és rám nézett.
- Mit?
- Egyszer kedves vagy, máskor nem. Egyszer azt mondod, szép vagyok, meg ilyenek, máskor azt mondod nem. Mindenki azt mondja, fontos vagyok neked. Ezt csak ÉN nem veszem észre... olyan vagyok neked, mint egy játék, akivel elszórakozol a szabadidődben. Nekem ebből elegem van.
- Mi van? - kérdezte döbbenten. - Miről beszélsz?
- Semmi, te ezt úgysem értheted. - mondtam, és elrántottam a kezem. - Én csak a butuska kis nyuszilány vagyok, akivel lehet szórakozni, mert úgyse vág vissza... te meg a menő srác, aki a suliban a nagymenő sztár...
- Nehezen lehet követni. Pontosan mi bajod van?
- Elegem van abból, hogy beszélgetünk, mondok valamit, te elkomorodsz, és másról kezdesz beszélni, én meg utána hetekig gondolkozhatok, hogy mi rosszat mondtam. Gyűlölöm ezt az érzést.
- Nyuszikám, te aztán kemény csaj vagy! - nevetett fel. - Ha ez zavar, akkor bocs.
Engem elöntött a düh... nem is értem mi jött rám.
- NEM VAGYOK A NYUSZIKÁD! Nem vagyok az a csaj, akivel elszórakozol, ha kedved tartja, ha meg nem, akkor mész a menő lányokhoz, és ott is élvezed, ahogy mindenki rajong érted....
- Milyen mindenki? Lehet, hogy menő vagyok, de...
- Ez nem jelent neked semmit. Úgy gondolod, hogy ez jár neked. Most is, elmondom a bajomat, erre közlöd, hogy ja, akkor bocsika... egyébként meg eljátszod ezt a kedves, jófej fiút, aki foglalkozik azokkal is, akik a suli nyomi táborához tartoznak... hogy tudtam ennek bedőlni? Hogy lehettem ennyire hülye?
Adam tátott szájjal nézett rám, én meg nem bírtam tovább, és berohantam a házba. Ledobtam a pulcsimat az előszobában és bementem a nappaliba, hátha találok valakit, akivel beszélhetnék. De csalódnom kellett. A házban mindenki vadul bulizott, csak én álltam ott a szoba közepén, mint egy igazi szerencsétlen....
A buli
Fogtam magam, és felmentem Beckie szobájába. Leroskadtam a földre, és elkezdtem zokogni. Adam kedves volt velem, én meg elmeháborodott módjára ordítottam vele... jaj, basszus! Ezt nem kellett volna...
Felálltam, és körbenéztem a sötét szobában. Villanyt inkább nem kapcsoltam, mert akkor mindenki látta volna, hogy van itt valaki. A szobában rengeteg fénykép volt. Volt egy Beckie-ről és Nick-ről. Nick szokás szerint poénkodik, és grimaszol, Beckie meg forgatja a szemét, de azért látszik, hogy majd megszakad a röhögéstől. Ott állnak egymás mellett, nem ölelik át egymást, mégis látszik, hogy összetartoznak. Erre megint sírni kezdtem. Ők itt vannak egymásnak. De én?
Ekkor hangokat hallottam a szoba előtti folyosóról. Két lány volt az.
- Undorító! Most nézd meg, tiszta ketchup vagyok!  - mondta az egyik, akinek nagyon ismerős volt a hangja.
- Mi történt? - kérdezte a másik, mire én a falnak döntöttem a fejem. Most már biztos, hogy ők azok.
- Éppen ittam, Clau mögöttem állt, és gondolom éppen ketchupot rakott valamire. Mikor hátrafordultam, meglátta, hogy én vagyok. Tátott szájjal végignézett, hogy mit keresek itt. Mondtam, hogy meghívtak. Aztán azt mondta, persze gúnyosan, hogy túl jó a ruhám, egy olyan szerencsétlen strébernek, mint én. És, rám nyomta a ketchupot az üvegből. Rá,a ruhámra... utána hozzátette, hogy most már illik hozzám a ruha.
- Ez de gonosz volt! - mondta a másik lány, azaz Sophie. Ugyanis a két lány nem volt más, mint Alex és Sophie. Sóhajtottam egy hatalmasat. Ha meglátnak így, tuti végighallgatom, hogy ők megmondták. Mindegy, legyen.
Fogtam magam, és kiléptem az ajtón. Majdnem neki ütköztem a két lánynak. Alex még mindig a ruhájával volt elfoglalva. Sophie azonban rám nézett. Hirtelen olyan döbbenet ült ki az arcára, hogy még én is megijedtem. Levegőt nem kapott.
- Mondd, hogy ez nem te vagy. - nyögte ki végül. Alex is felkapta a fejét. Odaállt Sophie mellé, és csak akkor nézett végig rajtam.
- Jézusom!  - sikított. - Hogy nézel ki?
- Gondolom, szörnyen. - mondtam.
- Látom a humorod az megmaradt. - sóhajtott.
- Látom, a ruhád tönkrement. - mondtam szomorúan. Alex nagyon szép lila ruhát viselt, de a derekánál egy hatalmas vörös folt volt. - Clau, ugye? Hallottam.
- Igen. Hol a fürdőszoba? Kimosom, vagy valami... - suttogta Alex. Diszkréten hallgattunk. Mindhárman tudtuk, hogy nem lehet kimosni belőle a foltot. Vagy ha igen, a ruhának már mindegy.
Pár perc múlva, miután Alex nagy nehezen kiszedte a foltot, és egy vizes folttal a derekán esküdözött, hogy megfojtja Clau-t, beültünk Beckie szobájába.
- Veled mi történt? - érdeklődött Sophie.
- Ja... semmi. - vontam vállat. - Mindössze ordibáltam Adam-mel, és totál leégettem magam előtte, és utána rengeteget bőgtem.
Elmeséltem,hogy pontosan mit vágtam Adam fejéhez. Sophie a fejét rázta. Alex sóhajtozott, aztán kérdőre vont.
- Amúgy, miért nézel ki így? - tudakolta.
- Beckie és Jessy. Amúgy egész normálisan néztem ki,ameddig nem bőgtem szét a fejem. :( - mondtam halkan, de mondat végére elcsuklott a hangom.
- Aha. Nem fontos. Hány óra? - kérdezte Sophie. Megkerestük az órát Beckie szobájában. Még csak 19:30 volt.
- Menjünk haza! - mondtam csendesen, és kivételesen egyikük se ellenkezett. Mindhárman tudtuk, hogy ez a buli nem nekünk való. Ehhez mi nem vagyunk elég jók.
Az előszobában gyorsan felkaptuk a kabátokat, és kimentünk a kertbe. Rajtam már újra a rendes ruhám volt, a számat is letöröltem, meg arcot mostam, hogy ne lássák, hogy éppen szétbőgtem a fejem... A hajammal nem tudtam mit kezdeni, azzal várnom kell a következő hajmosásig.
Jessy jött felénk. Ránk nézett.
- Már mentek? - kérdezte Alex-et és Sophie-t. Engem nem látott, mert mögöttük álltam.
- Aha. - mondta Sophie. Jessy-nek mondjuk tök mindegy, Alex és Sophie csak nekem voltak fontosak. - És visszük magunkkal a parti központját.
Jessy meglátott.
- Nehogy már elmenj! Olyan jól alakulnak a dolgok! Adam és te kézen fogva mászkáltok... miért öltöztél vissza?
- Először is. Mert ez nem én vagyok. Kösz, de legközelebb vagy egyedül öltözöm fel, vagy nem jövök. Kettő. Nem alakulnak jól a dolgok. Ordítottam vele. Elegem van. Elmegyek. Azért köszi, sziasztok! - mondtam, aztán rohanni kezdtem a kertkapu felé. Kiléptem a kapun, és megcsúsztam. Hatalmasat estem, de nem érdekelt. Már nem. Nevettem magamon, mint egy őrült. Alex és Sophie mellém értek, és aggódva nézték egymást. Jessy vállat vont, és bement a házba. Az emeleti ablakból, Beckie szobájából Beckie és Nick néztek rám. Az ajtóban Rob bámult, miközben átölelte a mellé lépő Jessy-t. Egy szem, pedig a ház mellől nézett rám. Kérdőn, mérgesen és lenézően. Adam.......













2 megjegyzés: