2013. november 27., szerda

Végre!!!

Péntek délután Hayley-vel sétáltam hazafelé a suliból. Nem volt nagyon jó a kedvem, mert a kémiatanár természetesen megint engem feleltetett, én pedig nem készültem. :/ Persze, bevágta az egyest, majd nevetve közölte, hogy úgyis megbuktat.
Az ebédlőben Nick hozzám szólt. Igaz, annyit mondott, hogy: 'Állj arrébb, útban vagy!", de legalább észrevett. :P Szánalmas vagyok, ha már ennek is örülök...
Hayley egy pillanat alatt felvidított, mert elkezdett hülye hangon beszélni, és ilyenkor mindig elfog a röhögőgörcs! :D
Szóval: együtt indultunk hazafelé, és nevettünk meg beszélgettünk, szóval tök jól elvoltunk. Hirtelen Alex és Sophie álltak meg előttünk. Alex sóhajtott egyet.
- Amanda, beszélnünk kell! Sophie mondani akar valamit. - mondta, mire Sophie felnyögött.
- Tényleg?
- Igen, tényleg. - kiáltott rá Alex. - Elegem van belőletek! Itt hisztiztek, és nem hagyjátok, hogy az ember nyugodtan menjen suliba... :P Nem hagytok tanulni!! Béküljetek ki! Most!
Alex-szel egyikünk sem mert ellenkezni. Sophie végül belekezdett.
- Bocs. Túlreagáltam. Ne haragudj! - mondta.
- Az én hibám. Nem akartok barátkozni, ti dolgotok. Kész. Bocsáss meg! - mondtam, és már majdnem elbőgtem magam. Sophie a nyakamba ugrott.
- Soha többet ne vesszünk össze! Megértetted? - szipogott ő is. Hayley mosolyogva nézett minket. Alex egyszer csak hozzám fordult, majd Hayley-re mutatva megkérdezte.
- Amúgy, ő kicsoda?
Először azt hittem, hogy rosszul hallok. :D Végül, elnevettem magam.
- Ő az új osztálytársunk. Kb. 2 hete ide jár. Csak éppen haragudtatok, ezért őt sem vettétek észre.
- Bocsánat. Egyébként, szia, Alex Green vagyok. - mosolygott Alex Hayley-re.
- Sophie Sobrado. És, tényleg bocsi.
- Semmi baj. A nevem Hayley. - csavargatta a haját Hayley. - Koreai vagyok.
- Gondolom, nem teljesen. - szólt közbe Alex. - A szemed, és a hajszíned. Kell lennie valami európainak vagy amerikainak a családodban.
Hayley hálásan elmosolyodott. Én pedig elmagyaráztam a lányoknak, hogy mi a helyzet Hayley családjával.
- Tesód van? - érdeklődött Sophie.
- Nincs. Még csak az kéne. Problémás vagyok egyedül is. - nevetett Hayley. - És, köszönöm, hogy nem hittétek, hogy festem a hajam. Aranyosak vagytok. De, most mennem kell. Késő van. Sziasztok!
Ezzel hazament. Alex és Sophie még beszélgettek velem egy darabig, majd ők is elindultak.
- Amúgy, jófej az új haverod! - mondta Alex, Nick stílusát utánozva. - Nagyon cool arc! :D
- Hát... köszi! - mondtam, mire Sophie megfogta a karom.
- Nem jó! A fiúk nem így beszélnek! Lazábban! - mondta, majd elismételtette velem a mondatot, csak fiúsan. :D Ezzel elszórakoztunk egy darabig.
- Na, menjünk,mert idefagyunk! Sziasztok! - mondta Alex, és hazament.
Sophie és én együtt mentünk hazáig, és folyamatosan nevettünk és beszélgettünk.
- Este legyél a gépnél! - mondta Sophie. - Mondok valamit.
- Oké. Szia!
- Szia!
A szobámban gyorsan megírtam a leckét, aztán eldobtam a tancuccot, és olvastam. Vacsora után, leültem a gép elé, és bekapcsoltam. Sophie azonnal írt.
Sophia Sobrado:"Na hallod! Tudod miről maradtál le?"
Amanda Parker:"??????????"
Sophie Sobrado:" Adam és Bia összevesztek... :D"
Amanda Parker:"Min?"
Sophia Sobrado:"Bia és Clau újabban azt próbálgatják, hogy fiús témákról beszélgetnek, mert így a fiúk biztosan menőbbnek látják őket, mert képben vannak a fiús témákkal. :D Nick és Rob mikor meghallották őket, egyszerűen ELRÖHÖGTÉK magukat! :)"
Amanda Parker:"DE EHHEZ HOGYAN JÖN ADAM?"
Sophia Sobrado:Nyugalom hősszerelmes! :D ;) Bia azonnal Adam-hez rohant, hogy megkérdezze, hogy ciki-e, ha fiús témákról beszélnek Clau-val? Erre Adam elkerekedett szemmel azt mondta, hogy nem igazán érti,hogy ennek mi értelme, de ha ez teszi boldoggá, akkor hajrá, neki mindegy. Bia akkor próbált VELE beszélgetni a fiús dolgokról, de Adam azt mondta, hogy nem akar vele beszélgetni, mert bőven elég, ha a lányos dolgokról hallgatja őt, a fiús dolgokat hagyja meg a fiúknak. :D Mert kell neki valami, amibe ő nem folyik bele, mert Bia mindenhol ott van, ahol ő. :P Bia persze nagyon megsértődött, és Adam fejéhez vágta, hogy bunkó!!! :O "
Amanda Parker:"Azta!!! Ez.... szóval....."
Sophia Sobrado:"NA? :D Érdemes volt velem kibékülni?"
Amanda Parker:"Igen, de nem csak azért. Hiányoztatok. De ez nagyon kemény! Bia most jól elásta magát."
Sophia Sobrado:"Az ilyen csajok olyanok, mint a kertészek. Mindig van náluk csomó ásó... amivel újra kiássák magukat. :P"
Amanda Parker:"MI????? Sophie, honnan szeded ezeket? :D"
Sophia Sobrado:Passz.... csak úgy jönnek. :D Na, viruljál, meg örüljél, hogy nőttek az esélyeid! :) Én megyek. Chris itt ordít mellettem, hogy vacsora van."
Amanda Parker:"Mondd meg neki, hogy ne ordítozzon veled, mert a fejéhez vágok valamit!"
Sophia Sobrado:" Üzeni, hogy azt próbáld meg! :D"
Amanda Parker:" MI??? Te megmondtad neki? Csak vicc volt! :P"
Sophia Sobrado:"Hupssz... bocsi. :) Na megyek. Szia."
Amanda Parker:"Szia."
Huhh.... végre! Végre kibékültünk! Ebben a pillanatban megszólalt a telefonom.
- Igen? - szóltam bele.
- Szia Ami, Adam vagyok. - mondta a hang, én pedig majdnem eldobtam a telót. :D
- Szia... honnan tudod a számom?
- Öööö... azt hiszem, Nick adta meg. Vagy Beckie. Nem tudom. De mindegy. Csak azt akartam, hogy... szóval... érted a fizikát?
- Aha.Miért?
- Csak arra gondoltam, hogy... holnap ráérnél-e?
- Igen, persze. - mondtam gyorsan.
- És... hajlandó lennél korrepetálni fizikából?
- Aha.
- Holnap átjönnél hozzánk? - kérdezte, én pedig majdnem felsikítottam.
- Igen. Csak éppen, nem tudom, hogy hol laksz.
- Jogos. Átmegyek érted. Mondjuk, 10 óra?
- Oké.
- A szüleid ne lepődjenek meg, ha este érsz haza!
- Mi tart a fizika tanulásban ennyi ideig? - értetlenkedtem.
- Nagyon sötét vagyok. :D - nevetett fel. - Mindegy. Érted megyek tízre, szia.
- Szia. - suttogtam, de csak magamnak,mert már le is tette.
Ledobtam a telót az ágyamra, majd leültem a földre, és hanyatt dőltem... Húhaaaaa!!!
















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése