:O

Hétvégén éppen arra készültem, hogy újra kezdjem a szomorkodva-fetrengek-és-szomorú-zenére-bőgök nevezetű programomat, mikor Matt berontott a szobámba. Dühösen rá förmedtem.
- Te mit csinálsz itt?
- Amanda ne csináld már. Látogatód jött.
Ugyan, ki látogatna meg engem? Felkeltem, és reménykedtem,hogy esetleg Sophie vagy Alex. Lementem a nappaliba, és hirtelen elsápadtam! Adam állt az ajtóban!
Te jó ég! Itt állok, Minnie egeres pizsamában, kócosan, szétbőgött fejjel!!!
- Te jó ég... - suttogtam magam elé. Adam erre elmosolyodott, és elém lépett.
- Amanda! Azt hittem, hogy már sose jössz suliba! Egyébként, bocsi, hogy így rád törtem, be muszáj beszélnünk.
Ja, hogy beszélni akar velem.... Lehet,, hogy rájött, hogy Bia egy cicababa, és én vagyok élete szerelme??? Lehet, hogy... Ja, igen. Vagy csak lehet, hogy eljött, hogy beszéljen velem, hogy miért mérges rám Sophie és Rob? Vissza a földre.... :/
- Gyere a szobámba! - mondtam, és elindultam fölfelé. Mikor fölértem, gyorsan rendbe raktam az ágyamat. Mikor Adam is fölért, leültettem az ágyamra, majd kellő távolságba, de leültem mellé.
- Bocsi, hogy ilyen lányos! - mutattam a szobámra, mire Adam elröhögte magát.
- Ez a te szobád, a te stílusod. Olyan, amilyet te szeretnél. Piros, és ez illik hozzád, mert a hajad vörös. Ez nem sértés. Bók akart lenni. - nevetett zavartan.
- Köszi. - bólintottam. - Ja, igen. Bocsi, hogy ilyen lepukkant állapotban látsz...
- Amanda, kérlek, ne hülyéskedj! - kiáltott fel Adam. - Szomorú vagy, ennyi. Majd kihevered. Azt hiszed, azt vártam, hogy olyan leszel, mint Bia, amikor jókedve van, ezért mindenféle 'rohadt divatosan szép'-nek nevezett ruhát fölvesz? Nem. Tudtam, hogy ki vagy borulva. Mesélték. Erre számítottam, illetve rosszabbra.
- Ki mondta, hogy kiborultam? - döbbentem meg.
- Nem fogod elhinni, de a szomszéd ikerpár.
- Esther és Chris? Na ne! Nem tudok róla, hogy kerestek volna.
- Pedig kerestek. Illetve, elég kinézni az ablakukon.
- Ezt hogy érted? -  kérdeztem, mert semmi értelme nem volt annak, amit mond. Adam elmosolyodott, és az erkélyablakra mutatott.
- Állítólag, ha boldog vagy, akkor kint állsz az erkélyeden, és nézelődsz. Ha szomorú vagy, akkor csukva van az ablakod. Ezt ők mondták. - magyarázta.
Tátva maradt a szám. Ezek szerint lassan az egész utca tudja, hogy mikor van rosszkedvem!!!
Felálltam, és ránéztem a fiúra.
- Kérlek, egy kicsit menj ki! Szólok, ha bejöhetsz!
Adam felnevetett, és szó nélkül kiment. Én pedig először is, lerogytam a földre, és 2 percig csak bambultam magam elé. :D Utána levettem a pizsimet, és elővettem magamnak egy rendes ruhát. Megfésülködtem, és megágyaztam. Elhúztam a függönyöket, és kinyitottam az erkélyablakot, és kiálltam az erkélyre. Körülnéztem, és perdültem egyet... Máris jókedvem lett!
- Látom magadhoz tértél! - hallottam egy hangot a kertből. Lenéztem, és Adam állt az erkélyem alatt!