A költözés

Igazuk volt. Hiába mondtam bármit, hiába sírtam, elköltöztünk. Egyik nap arra jöttem haza, hogy a szobámban dobozok vannak, és minden el van pakolva. Ne már, ezek szerint bepakolták az összes cuccom, nélkülem!!!
- Egy szót se....  -mondta Anya a hátam mögül.
- Rendben. - morogtam. Most már úgyis mindegy. Elköltözünk... hát, legyen!!!
Pár nap múlva jött a költöztető autó ( ha így hívják), és elvitte a cuccainkat az új házba. A szüleim egy nappal utána elmentek, hogy berendezzék a házat. Ezért minket elvittek a nagyszüleinkhez.
Állati jó ott lenni, csak az a gond, hogyha elköltözünk, akkor kb. havonta egyszer látogathatjuk meg őket. Kár...
A 3 nap, ameddig ott lehettünk, gyorsan elszaladt. A szüleink is visszaértek. Mondjuk, nem tudom, hogyan rendeztek be 3 nap alatt egy emeletes házat, de ők mindig is különleges dolgokat csináltak.
- Holnap indulunk! - közölték, mikor hazaértek. Másnap valóban elindultunk. A nagyszülők sokáig integettek utánunk, én pedig a szokásos 'nem hiszem el, itt van a világvége' hangulatú arcommal néztem ki a kocsiablakon.
Órákat utaztunk, közben hallgattuk a szörnyűbbnél szörnyűbb zenéket a rádióban. Mikor végre valahára megérkeztünk, már zúgott a fejem.
- Nézzétek! - kiáltotta apukám. Kelletlenül odafordítottam a fejem, és hirtelen teljesen megfeledkeztem arról, hogy nem is akartam költözni. A világ (szerintem) legszebb háza előtt álltunk.

Az új házunk

- Ez....   -kerestem a szavakat, de nem ment.
- Na? Mit mondtunk? - néztek rám jelentőségteljesen a többiek.
- Igazatok volt.  - ismertem be.
- Még nem láttátok a szobáitokat.-mondta Anya. Bevittek minket a házba, és felmentünk az emeletre.
- Sam még picike, de azért neki is van saját szobája. -  mondta Apa, és bevezetett minket Sam hálószobájába. Tiszta sárga volt, és látszott, hogy egy gyerek fog benne aludni.

Sam szobája

- Ez az enyém? - ámuldozott Sam.
- Igen Sammie, a tiéd. - mosolyogtak a szüleink. - Megfelel?
- Igen,igen,igen! - ugrált.
- Örülünk. Akarod megnézni a többiek szobáját vagy itt maradsz?
- Megyek én is. Kíváncsi vagyok.  - mondta Sam, és tovább indultunk. A következő 'megálló' Matt szobája volt. Kék volt, és olyan cuccok voltak benne.... Most komolyan, minek egy 14 éves fiúnak egy játéktermi gép???

Matt szobája

- Hoppá! - közölte Matt. Ő így fejezte ki, ha valami nagyon tetszik neki.
- Igen, ez tényleg jó! - mondtam. - De minek neki játékgép?
- Sam is kapott egy csomó új játékot, most nekem miért ne lehetne játékgépem? - tudakolta Matt.
- Igen, de azért egy játékgép annyiba kerül, mint Sam játékai összesen.
- Gyerekek, hagyjátok abba! - szólt ránk Apa. - Mi így láttuk jónak, Matt kapott egy játékgépet, kész.
- Ha nektek ez a jó... - motyogtam magamban.
- Amanda, te meg fejezd be a mindenféle grimaszolást, és nézd meg talán a saját szobádat!
- Hát...jó. - mondtam unottan, és elindultam. A szüleim egy ajtóra mutattak. Mi van? A szobám talán annyira ronda, hogy be se akarnak oda menni? Remek....
Lassan kinyitottam az ajtót, és szembe találtam magam egy vörös szobával. ( A vörös a kedvenc színem. Talán a hajam miatt, de nem tudom biztosan...)

A szobám

És.... ezt el sem hiszem!!! Saját erkélyem van! Ez az!
Egyszerűen nem bírtam megszólalni. Le vagyok nyűgözve.
- Na, kicsim, megfelel? - kérdezte óvatosan Anya. - Tudjuk, hogy neked ez különösen nehéz, mert visszahúzódó vagy. De, mi itt próbáltunk neked egy olyan szobát kialakítani, amely csak a tiéd, és...... mindig azt mondtad, hogy piros szobát szeretnél.
Itt elcsuklott a hangja. Erre odafutottam hozzájuk, és megöleltem mindkettőjüket. Apát és Anyát. És, sírni kezdtem.
- Nagyon utálatos voltam! - zokogtam.  - Mindig csak duzzogtam, hogy nem akarok költözni. De nem kellett volna. Ez tökéletes..... És, itt talán lesz valaki, aki megjegyzi a nevemet.
- Hát... azt garantáljuk. - néztek össze, miközben én már a tesóimat ölelgettem.
- Hogyhogy? - kérdeztem a tesóimmal teljesen egyszerre.
- Világos, megfenyegettétek a környéken lakókat. - nevetett Matt.
- Igen, pontosan. - bólogatott Apa.
- Nem, igazából csak meghívtuk vacsorára a szomszéd családot. Nagyon kedvesek. Két lányuk van, és egy fiuk.
- A fenébe! - motyogta Matt.
- Az idősebb lány annyi idős, mint te, Amanda. - folytatta Anya. - És a tesói ikrek. 14 évesek, úgyhogy Matt, te se leszel egyedül.
- Aha, akkor jó.
- Sam, te se aggódj, pár utcányira lakik egy nagyon kedves család. Nekik is van egy kisfiuk. Te sem leszel egyedül.
- Mikor jönnek vacsorára? - érdeklődtem.
- Holnap. Most azonban, azt a kevés dolgot, amit hoztunk, pakoljátok ki légy szíves.
Mindenki fogta magát, és elindult a csomagokért. Körülbelül, félóra alatt mindent kipakoltunk.
- Ami, ezt nézd meg! - kiáltott egyszer csak Sam. - Állj ki az erkélyedre!
Kinyitottam az ajtót, ami az erkélyre vezet, és lenéztem. Egy gyönyörű kert volt az erkély alatt.

A kert

-Azta! - kiáltottam.  -Várj, lemegyek én is!
Lerohantam, és alaposan szemügyre vettük a kertet. A nap további részében kint labdáztunk, fogócskáztunk ( néha gyereknek is kell lenni.... :) ) , vagy löktük Sam-et a hintán. Igazán jó nap volt!