2016. július 10., vasárnap

Ruhanézés

Sziasztok!
Örömmel jelentem, hogy hazaértem, épen, egészségesen, stb. Sajnálom, hogy tegnap nem tudtam egy 'hahó megjöttem' posztot összehozni, ki kellett pakolnom meg takarítani, szóval az egész nap elment. Plusz utaztam 6 órát.
Na de most itt vagyok. Igyekszem hosszúra írni.



Szombaton 11:00-kor Sophie-val és Alex-szal együtt léptem be a hatalmas bevásárlóközpontba. A pláza egy olyan hely, ahova amúgy csak akkor megyek, ha mozizunk a lányokkal, vagyis nem csoda, hogy a belépés utáni 3. percben eltévedtem. Kellett nekem rögtön pisilni menni...
Nagy nehezen megtaláltuk egymást a sokadik SMS után, amelyek kb. ezekből álltak; "Gyere a szökőkúthoz!" "Melyikhez?" "Amelyiknél mi állunk." Alex idegesen ráncolta a szemöldökét.
- Miután előadtátok magatokat, nem lehetne, hogy elindulunk? Sose találtok magatoknak ruhát, ha folyton keresni kell valamelyikőtöket.
- Neked van már ruhád? - tudakolta Sophie Alex-et, mikor végre elindultunk egy ruhakölcsönző üzlet felé.
- Persze. Még a nyár végén lefoglaltam. Az összes szépet elkapkodják, úgyhogy nem is értem, hogy miért vártatok eddig.
Ijedten néztünk egymásra. Mindketten úgy voltunk vele, hogy bemegyünk, látunk egy szépet, kifizetjük és ennyi. Az, hogy félévvel a szalagavató előtt ezzel nekünk foglalkoznunk kelljen, eszünkbe se jutott.
A ruhakölcsönző egy nagyon elegáns hely volt. A hölgy, aki bent ült a pult mögött, nagyon segítőkész volt, azonnal elkapott engem és Sophie-t és a maradék ruhák felé terelt minket.
A hölgy

- Édeseim, sajnos csak ennyiből választhattok.
Kb. 5 db ruha maradt szabad. Ez nem is lett volna probléma, mert volt olyan, ami Sophie-nak tetszett. (Nekem pántos kell mindenképpen, az pedig nem volt.) Sophie felpróbálta, jó is volt rá.
- Ez tök jó. - mondta hatalmas vigyorral az arcán. Tényleg jól állt neki. - Szerintem kikölcsönzöm.
- Azért nézd meg előtte az árát is. - mondta Alex, de a hangja elveszett a boltban szóló hangos klasszikus zenében. Sophie kihámozta magát a ruhából, majd a hölgyhöz fordult.
- Azt hiszem ez jó lesz.
- Nagyon örülök neki kedvesem. - mosolygott a hölgy. - Elviszed vagy egyelőre tároljuk itt neked?
- Még majdnem egy teljes hónap van, úgyhogy szerintem itt hagyom.
- Értem. Tehát akkor.... ha jól számolom 634 dollár lesz.
Sophie egyszerűen megnémult. Döbbenten bámulta a ruhát, aztán a hölgyre nézett.
- Tessék?
- 634 dollár.
- Én mondtam, hogy előbb nézze meg az árát. - suttogta nekem Alex.
- Elnézést, de azt hiszem, mégsem kérem. - mondta Sophie vörös fejjel. A hölgy elég szúrósan nézett rá.
- Kisasszony, ha nem tudnád, ez egy valódi Vera Wang darab. Emiatt igen értékes. Nem értem, mi a probléma hirtelen.
- Nekem.... nekem nincsen erre ennyi pénzem. - dadogta Sophie még mindig fülig vörösödve. A nő viselkedése több volt, mint pofátlan. Lesajnálóan nézte Sophie-t, majd megkérdezte, hogy mégis mennyi pénze van, mit gondolt, mennyiből lehet ebben az üzletben ruhát kölcsönözni. Miután Sophie előhúzta a 65 dolcsiját, egyszerűen kinevette.
- Kicsikém, ez a Royal Wedding Ruhaszalon, a legolcsóbb ruha 250 dollár. Azt hittem, tisztában vagytok vele, hogy csóró kiskölyköket nem szolgálunk ki. - mondta, majd ránk mutatott. - Mivel nincs itt több dolgotok, szerintem jobb lesz, ha indultok.
Ezzel sarkon fordult és visszaült a pult mögé, miközben éppen belépett a boltba egy agyonsminkelt, divatos ruhákba öltöztetett lány. Mögötte valószínűleg egy testőr lépkedett, legalábbis a magas, sötét-öltönyös, napszemcsis fickó nem nagyon lehetett más.
A lány

- Szalagavató ruhát szeretnék kölcsönözni. - nyafogta a lány. - Sőt, ha lehet, megvenném. Nem szeretnék olyat használni, ami már volt máson is. Merre vannak az új ruhák?
A nő persze készségesen felpattant és ugyanazon a hangon beszélt a lányhoz, mint ahogy hozzánk is, amíg azt hitte, hogy minden vágyunk egy kisebb vagyont nála hagyni. Természetesen először a lánynak is azt az 5 db ruhát mutatta meg, amit nekünk.
- Ennyi? - fanyalgott a lány. - Ettől az üzlettől jobbat vártam volna.
- Sajnos a többi ruha le van foglalva.
- Pedig ez például olyan jól néz ki. - vett le egy névkártyával ellátott ruhát a fogasról.
- Sajnálom drágám, de az is le van foglalva.
- Értem. - sóhajtott egyet a lány, aki időközben még egy rágót is bekapott. Nekünk már rég el kellett volna tűnnünk, de a műsor érdekes volt, így elbújtunk egy állvány mögé, ami tele volt rakva ruhákkal, vagyis esélyünk se volt lebukni.
- Végtelenül sajnálom édesem, de kicsit későn jöttél.
- Azt hittem, hogy Vicky Hilton-ként nem kell majd ilyesmikkel foglalkoznom. Úgy látom, tévedtem. - húzta el a száját a lány.  - Akkor beszéljünk világosan. Hajlandó vagyok kifizetni ezt a ruhát.
- De hát le van foglalva. - hebegett a nő.
- Látom, nem érti. - mondta a lány bosszúsan. - Ha jól látom, ez a ruha 500 dollár. Kifizetek magának 1500-at, ha nekem adja. És az 1500 dollár a magáé lesz, a ruha árát külön kifizetem.
Pár másodpercig teljes csend volt. A nő levegő után kapkodott. A testőr unottan nézte a plafont. Vicky pedig vigyorogva rágózott.
- Mennyit keres maga itt havonta? 1200-1400 dolcsit? Én kifizetném magának egy havi fizetését egy nyomorult ruháért. Bár lehet, hogy nem jó rám. Felpróbálom.
Azzal a próbafülkékhez vonult és bement az egyikbe. Mikor kijött, a ruha természetesen tökéletesen állt rajta.

- Na erről van szó! - nézegette magát a tükörben. - Tehát megismétlem az ajánlatot. 2000 dolcsi, ebből 1500 a magáé. Áll az alku?
A nő továbbra is csak hebegett-habogott.
- Drágám. Ez a ruha le van foglalva. Már kifizették.
- És maga nem tudja azt mondani, hogy sajnos hiba történt, elkeveredett, stb.? Fizesse vissza a csaj 500 dollárját, kap annyi pénzt, amennyiből ezt megteheti.
- De a lánynak honnan lesz másik ruhája?
- Az már az ő gondja. Tehát. - mosolygott ördögien a tükörképére Vicky. - Megegyezhetünk 3000 dollárban? Ebből mindent ki tud fizetni, a lányt, a ruha kölcsönzési díját. Meg persze tartja a száját.
A nő elvörösödött. Majd alig észrevehetően a plafonra pillantott. Követtük a pillantását és megláttuk a kamerát a sarokban. Egy ekkora és ilyen drága üzletben nyilvánvaló, hogy van kamera.
- Nézze Miss Hilton. - váltott hirtelen magázásra. - Engem ezért kirúgnak. Vannak kamerák, amelyek rögzítették az elmúlt perceket és az ön szavait. És amire ön próbál engem rávenni, az törvényellenes. Tehát adok magának 3 percet, hogy távozzon. A ruha nélkül.
- Szóval elutasít? - kérdezte gúnyos hangon Vicky. - Most dobott ki az ablakon 3000 dollárt. Eltüntethettem volna a felvételeket, apámnak csak egy szavába került volna. De hogy maga ennyire.... ennyire...
- Becsületes, ezt a szót keresed? - nézett rá keményen a nő. - Látom, nálatok nem ismerik ezt a szót, ami nem nagy meglepetés.
Vicky erre bevonult a próbafülkébe, ahonnan nemsokára pusztítás hangjai hallatszottak. Rémülten néztünk arra. A nő azonnal odarohant. Vicky kilépett onnan és a szanaszét tépett ruhát szó szerint hozzávágta.
- Nesze! Itt a rohadt ruhája.
- Tönkretetted. - sápítozott a nő. - Ezt... ezt köteles vagy kifizetni.
- Istenem. - forgatta a szemeit Vicky. - Joe, adj már 500 dollárt.
A testőre kifizette a nőnek a ruhát. Vicky ezután gúnyos mosollyal távozott.
- Ne is remélje, hogy ajánlani fogom a helyet bárkinek. - mondta búcsúzóul.
Néhány súlyos, csendes pillanat után egy kattogó hangra lettünk figyelmesek. A nő éppen leengedte a rácsot és lekapcsolta a legtöbb lámpát. Majd mikor leért a rács és már csak 3 lámpa égett, leült a földre, kezébe vette a ruhát és sírni kezdett.
- Tessék Jane. Itt van álmaid állása, erre ki tesz tönkre? Egy tinilány. - mondta halkan, de érthetően. - Ezt a botrányt sose mosom le magamról. Kirúgnak, aztán mehetek vissza a pénztáros székbe.
Mi továbbra is az egyik ruhafogas mögött kuporogtunk. Tanácstalanul néztünk egymásra. Bezártak, kihallgattuk az egész vitát, nem sétálhatunk elő csak úgy. Sophie hirtelen felállt és elindult a hölgy felé. Mi Alex-szel tanácstalanul követtük.
- Elnézést Ms. Jane. - kezdte Sophie. Jane rögtön felkapta a fejét és hitetlenkedve bámulta a könnyein át a 3 lányt, akiket 15 perce személyesen küldött el a fenébe. - Nem akartunk hallgatózni.
- Jöttetek elégtételt venni a kiabálásért? Tessék, megkaptátok. - zokogott fel újra a nő.
- Dehogy. Csak valahogy itt ragadtunk. És látjuk, hogy tönkrement a ruha. Segíteni szeretnék Önnek.
- Kislány, a 65 dollároddal hogy akarsz kisegíteni? - nevetett fel keserűen Jane.
- Én nem pénzzel gondoltam. - mondta Sophie. - Meg tudom varrni a ruhát, ha kell.
- Megvarrni? Ezt? - mutatta a darabokat Jane. Sophie szemügyre vette őket.
- Nem lesz könnyű, de meg lehet csinálni. Csak mutassa meg, hogy mi hol volt nagyjából. Hogy jó helyen varrjam össze.
Jane megmutatta neki, de még mindig nem hitte el.
- És bízzam rád? Egy ilyen drága ruhát?
- Tudok varrni. Nem lesz gond. Bízzon bennem. - mosolygott Sophie.
- Mit tudsz felajánlani, ha nem sikerül?
- 65 dolcsit. - mondta Sophie, mire Jane felnevetett. Őszintén.
- Jól van. Próbáld meg!
Sophie kapott egy nagy ruhás-zsákot, amiben haza tudta vinni a ruhát.
- A kamerát amúgy a legritkább esetben nézik. - árulta el Jane. - De egy széttépett ruha miatt biztos utánanéznek, mi volt ez.
- Igyekszem vele. - ígérte meg Sophie. - Amilyen hamar csak tudom, hozom.
Elköszöntünk Jane-től és hazafelé vettük az irány. Ennyi izgalom egy napra bőven elég volt.

*


Sophie egy hét múlva visszavitte a ruhát. Tökéletesen megvarrta. Olyannyira, hogy Jane hálából neki ajándékozta azt a ruhát, amit Sophie felpróbált, de nem volt rá pénze.






Jesszusom, régen írtam ilyen hosszú részt. Remélem valamennyire kárpótolt titeket a kimaradt 10 napért.
Örömteli júliust mindenkinek, még jövök a következő napokban!

















3 megjegyzés: