2016. október 9., vasárnap

Már megint mi ez?

Sziasztok!
Itt vagyok végre.
Tudom, hogy sokat kellett várnotok erre a részre, úgyhogy igyekszem nagyon jót írni kárpótlásul.





Adam-éknél először eléggé zavarban voltam. Most fogok itt aludni először rendesen, a szüleim engedélyével. Az se segített a lenyugodásban, hogy a kocsiban Adam szülei kijelentették, hogy alhatunk együtt, ha akarunk. Mármint, Adam meg én.
Odaérve még vacsiztunk egy kicsit, mert senki sem evett rendesen ebéd óta.
- Amanda, tudod már, hogy hova mész tovább? Tudom, hogy a vizsgák 4 hónap múlva lesznek, de kíváncsi vagyok rá. - kezdte kedvesen Adam mamája. Én kicsit elpirultam, de igyekeztem rendesen válaszolni.
- Még nem tudom pontosan, de a könyvtáros és az óvónéni szak közül valamelyik szerintem.
- Ó, kicsim ez nagyon jó! - lelkendezett. - Biztosan jó óvónéni lennél. Van egy kisöcséd is, tehát tapasztalatod is van.
- Igen, de ez nem feltétlen elég. - szabadkoztam.
- Persze, hogy nem, de jobb, mintha akkor látnál először igazi gyereket. Szerintem neked menne. Én mindenképpen azt javaslom a könyvtáros helyett.
- Szerintem is. Könyvtárosként elég unalmas lehet. Rendezgeted a könyveket, ülsz egész nap és problémás ügyfelekkel vitatkozol. - folytatta Adam papája. - Nem egy túl izgalmas dolog.
- De a könyvtáraknak van egy hangulata. - mondta Cecy. - Nem csodálom, hogy Aminak tetszik. Könyvillat...
- Mondja ezt az, aki a kötelezőket is filmen nézi meg és kb. kétszer volt eddig könyvtárban. - nevetett Adam. Cecy erre nyelvet nyújtott Adam-re.
- Gyerekek légyszíves, vendég van! - szólt rájuk Mark.
A vacsora többi részében Cecy és Adam nem szólaltak meg és a társalgás is elült. Utána szép sorban mindenki elment fürdeni, Adam mamája és én maradtunk utoljára. A nappaliban ücsörögve beszélgettünk.
- Tudod szívem, örülök, hogy így egymásra találtatok. - mondta mosolyogva Catherine.
- Én is. - mondtam gyorsan, mert nem igazán akartam belemenni ebbe a témába. Olyan kínos erről beszélgetni.
- Tudod, mikor Adam idekerült, nagyon féltettem. Az osztálya normális volt, de a haverjai.... ne érts félre, nem Nick-ről és Rob-ról van szó, ők nagyon helyesek, bár igaz, hogy őrültek...
- Igen, tudom.  -mosolyogtam udvariasan.
- Lottie volt az egyetlen ember, akitől féltettem. - sóhajtott Adam mamája. Na, ez új! Kezd érdekes lenni a sztori. Ki az a Lottie? Egyértelműen lány. Adam sose beszélt róla.
- Bocsánat... Lottie? - kérdeztem halkan. Catherine mintha meg se hallotta volna.
- Nyilván ismered a történetet Lottie-ról.  - folytatta. - Kilencedikben legjobb barátok voltak Adam-mel. Nem is a suliból ismerte, hanem ugyanoda járt gitározni, mint ő. És nagyon tehetséges volt.
- Igen, az jó. - bólogattam, közben minden idegszálammal arra koncentráltam, hogy megértsem, Lottie miért volt olyan szörnyű.
- Legjobb barátok lettek, ugye, ezt nyilván tudod. Charlotte pedig egy gyönyörű lány volt. Adam biztosan mutatott róla képet... De hát Lottie mindig is vad életet élt. Angyalinak nézett ki és közben egy igazi rosszlány volt. Hiába mondtam Adam-nek, hogy hagyja azt a lányt, nem hallgatott rám. Aztán egyszer sírva jött haza. Részegen....  - borzongott meg Catherine. Én csendben hallgattam.
- És utána... másnap Lottie eljött ide, hogy bocsánatot kérjen tőle. Én viszont elküldtem.
- De miért? - tört ki belőlem a kérdés.
- Miatta sírt Adam. 15 évesen. Egy 15 éves fiú csak akkor zokog, ha szerelmi bánata van. Lottie csinált valamit. Adam pedig nyilván szerette, annak ellenére, hogy mondtam neki, hogy rossz vége lesz.
Én döbbenten ültem. Adam sose említette ezt a lányt. Pedig elvileg szerette.
- Lehet, hogy szégyellnem kéne, hogy miattam sose beszéltek többet. De nem engedem, hogy egy kis ribanccal lógjon. - fejezte be a történetet Catherine. Én csendben ültem. Nem tudtam mit mondani. Szerencsére Cecy ebben a pillanatban végzett, úgyhogy kilőttem a fürdőszobába és megfürödtem.
A zubogó víz alatt volt időm gondolkodni. Egy eddig ismeretlen lány Adam múltjából. Adam szerette őt. Miért nem beszélt róla? Ki a franc volt ez a Lottie?
Muszáj kiderítenem.
A fürdőszobából kilépve bementem Adam szobájába. Adam azonban sehol sem volt. Biztos fürdik. Tudom, hogy rémesen gáz, de elkezdtem szépen halkan kinyitogatni a szekrényeit, valamiféle bizonyíték után kutatva. Ha Adam és Lottie barátok voltak, akkor kell lennie valami apró emléknek.
Végül 2 perc ideges kutatás után, valami leesett az egyik szekrény hátuljában. Letérdeltem és kihalásztam. Egy kicsit szakadt füzet volt az. A borítójára az Emlékek szó volt írva. Én lélegzetvisszafojtva ültem le a földre. Kinyitottam a füzetet és nem sok hiányzott, hogy felsikoltsak. A 15 éves Adam feljegyzéseit tartottam a kezemben. A füzetben rajzok, kották, néhány soros bejegyzések (' az én gyönyörű Lottie-m' ) és fényképek voltak. Adam-ről, a lányról és kettejükről.
Kivettem az egyik képet és szembe néztem a rajta lévő lánnyal. Charlotte valóban gyönyörű volt.
Charlotte

Pár másodpercig csendben tanulmányoztam a lány arcát és apró gyűrődéseket vettem észre a papíron. Hullámokban gyűrődött meg. Adam könnyeinek a nyomát láttam viszont...
Kavarogtak a kérdések a fejemben. Miért nem mesélt róla soha? Miért titkolta előlem ezt a kapcsolatot? Fontos volt neki. Megértettem volna.
Ebben a pillanatban nyílt az ajtó és belépett Adam. Értetlenül nézett rám és a kezemben tartott füzetre.
- Te meg mit csinálsz?













1 megjegyzés: