2015. február 22., vasárnap

Riry problémája

Sziasztok!
Nagyon köszönöm, hogy a tegnapi gyatra Londont ilyen megértően fogadtátok. Mintegy kárpótlásul, igyekszem hosszú (vagy legalábbis érdekes) Amanda-t írni. :)



Cecy versenye után egy héttel, szombat reggel békésen aludtam az ágyamban, mikor Matt benyitott.
- Kelj fel! - vágott hozzám egy füzetet, amit az asztalomról szerzett.
- Mmmm...  - nyögtem igen értelmesen. - Mi van?
- Kelj fel!
- Miért? Szombat reggel 8:30 van... és nem engedtem meg, hogy hozzányúlj a füzeteimhez.
- Maradj már a stréber éneddel. Itt van az egyik barátnőd.
- Ki? - ültem föl ijedten. Ha valamelyik lány itt van, biztos, hogy valami nincs rendben.
- Az a göndör hajú csaj, aki nem jár veletek egy suliba, és hülye neve van... Rita vagy ki.
- Riry! - ugrottam föl.
- Az. - hagyta rá Matt. - Hayley után már nem lepődök meg a neveken.
- Jó, kösz, nem érdekelnek a megjegyzéseid. Hol van?
- A nappaliban ül a kanapén, és úgy néz ki, mintha mindjárt elbőgné magát.
- Húha! - mondtam, és villámtempóban rohantam le a lépcsőn. Persze, ennek az lett az eredménye, hogy az utolsó 4 lépcsőt gurulva tettem meg, és taknyoltam egy nagyot, de ez most mellékes.
A nappaliban ott ült Riry. Szinte teljesen belebújt a kanapéba, annyira összegömbölyödött. Melléültem.
- Mi a baj? - csaptam a közepébe. Riry csak rázta a fejét, és hirtelen kitört belőle a zokogás. Átöleltem, de még így is remegett.  - Cssss... semmi baj. Megoldjuk... Mondd el, attól jobb lesz!
- Nem éppen, de oké. - zihálta Riry. Adtam neki egy zsepit, és hoztam egy plédet. - Köszi Ami.
- Semmiség. Kérsz még valamit? Inni, enni?
- Most nem. Talán később.
- Oké, értem. Elmondod?
- Igen. - sóhajtott Riry, és egy pillanatra megint felzokogott. - A szüleim... elválnak.
Amint kimondta, megint legyűrte a sírás. Én meg csak döbbenten néztem. Ez volt az a hír, amivel nem lehet mit csinálni. Nem is kell. Nem avatkozhatsz bele egy másik család életébe.
Ügyetlenül megpaskoltam a vállát.
- Riry... én... sajnálom.
- Én is.
- Nem tudok mit mondani rá... tudom, hogy bénán hangzik, de ezen... ezzel... nem tudok ezen segíteni...
- Nem is gondoltam. - fújta ki az orrát. - Csak kellett egy baráti váll, amin sírhatok. Nekem nincs otthon senkim, akinek elmondhatnám a gondolataimat. Vagy bármit.
- Hogyhogy?
- Nincsenek tesóim. Egyke vagyok. Apám sofőr, van, hogy hetekig nem látom. Anyám műkörmös, egész nap dolgozik, és ha otthon van, akkor is csak pihen. Persze, érthető, hogy ha otthon vannak, akkor pihenni akarnak, és semmilyen problémára nem kíváncsiak, de akkor is. Egyedül vagyok. Tudod, olyan... forever alone.
- Riry, te? Te lennél egyedül? Hiszen a suliban...
- A suliban? - nevetett fel keserűen. - Kb. senki se szól hozzám, mióta év elején kiderült, hogy Cecy-vel barátok vagyunk. Szerintük gáz, hogy egy kilencedikessel barátkozom. Ott van Cecy, de vannak dolgok, amiket nem mondhatok el neki, hiszen ő még fiatal hozzájuk. Itt vagytok ti, de veletek nem találkozom olyan gyakran, mint szeretnék. Meg nem is ismeritek azokat, akikről beszélnék. Tehát tessék... egyedül vagyok.
- Istenem Riry... mit tudnék tenni érted?
- Nem tudom. Egyébként, bocsi, hogy így betörtem, ráadásul szombat reggel, de muszáj volt eljönnöm valakihez. Te vagy az a bandából, aki olyan kis segítőkész. Gondoltam, ha nem is segítesz, legalább itt vagy mellettem.
- Nagyon édes vagy, hogy így bíztál bennem. Tudod mit? Áthívjam a többieket?
- Á, mérgesek lesznek, hogy nem alhatnak.
- Riry, vészhelyzet van, megértik.
Azzal felmentem a telómért, és sorra hívtam a többi lányt. Alex azonnal felvette, és mondta, hogy rögtön indul. Hayley egy kicsit morgott, de aztán indult ő is. Sophie a negyedik hívásra vette fel, és azt ígérte, hogy 5 perc, amiből végül 25 lett... még Cecy-t is sikerült riasztani.
40 percen belül mindenki ott volt. Pizsamában. A szüleim ekkor keltek fel, és kicsit meglepődtek a 6 pizsamás lányon a nappaliban.
- Jó reggelt. - köszöntek a lányok lelkesen.
- Öööö.... szívem. - fordult Apa Anyához. - Nem rémlik, hogy pizsiparti lett volna.
- Nem is volt. - mondta Anya, és megkeresett engem a szemével.
- Meg tudom magyarázni. - pattantam fel.
- Azt mindjárt gondoltam. - forgatta a szemét Anya. - Meddig maradtok?
- Nem tudom, de még 1 óráig biztosan.
- Oké. Mivel gondolom egyikőtök se reggelizett, szerintem egyetek valamit.
- Esetleg...
- Igen, ehettek itt. - legyintett Anya. Honnan tudta, hogy ezt akartam? :D
Pár percen belül mindenki szerzett magának valami kaját, és a szőnyegen körbe ülve ettünk és beszélgettünk. Riry kicsit vidámabb lett, és elmesélte a szülei történetét.
- Anyukám régebben pincérnő volt. Apu párszor ebédelt az étteremben, ahol dolgozott. Tetszettek egymásnak, aztán megismerkedtek, stb. és a végén összeházasodtak. Aztán megszülettem én. Anyukám közben szakmát váltott, mert különben nem tudtunk volna megélni a keresetükből. Tegnap kihallgattam a beszélgetésüket. Állítólag ott romlott el minden, hogy én megszülettem, Anyu velem foglalkozott, akkor is, mikor Apu otthon volt. Ezért MIATTAM távolodtak el egymástól.
- Ez egy hülyeség! - mondta rögtön Alex. - Tipikus duma, hogy a gyerek miatt... ez csak kifogás. Normális esetben egy gyerek jobban összeköt két embert. A szüleid hány évesek voltak, mikor születtél?
- Ilyet nem illik kérdezni. - mondta Sophie.
- Bánom is én. - legyintett Alex. - Fontos.
- Húha... Apa 24 volt, Anya 21.
- Az szép. Ilyen fiatalon... nyilván egyikőjük se nőtt fel teljesen addigra.
- Lehet... de mostanra csak felnőttek annyira, hogy ne a gyereküket hibáztassák!! - csattant fel Hayley.
- Jó, nem kell kiakadni, szerintem is hülyeség. - mondta Riry. - Ha nem akartak gyereket, megoldhatták volna...
- Úgy tűnik akartak. Csak nem gondoltak bele, hogy mivel jár.
- NA mindegy. Mostanában sokat veszekedtek. Bármiért. Bármennyit, bárhol, bármikor. Karácsonykor is.
- Karácsonykor? - Sophie nem tudta hova tenni a dolgot. Nagyon családcentrikus, nála a karácsony szent és sérthetetlen családi ünnep.
- Igen, akkor is. De addigra már hozzászoktam. 1 éve ez megy.  Tulajdonképpen valamilyen szinten tudtam, hogy ez lesz. Csak nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar...
- Jaj, Riry! - sóhajtottunk mindannyian.
Cecy felállt, megölelte Riry-t.
- Te vagy a legjobb barátnőm. Mindig itt leszek melletted. Csak hogy tudd, szeretlek ám nagyon. És tudom, hogy erős vagy, és kibírod.
- Köszönöm. - szorította meg Riry. Erre mindannyian megöleltük őket. Sam ebben a pillanatban ment el az ajtó előtt.
- Mit játszotok? - kérdezte döbbenten.
- Kicsi a rakást. - válaszolt Hayley, és egy mozdulattal feldöntött mindenkit, úgyhogy egy kupacban feküdtünk a földön. Riry is nevetett.
Később, mikor hazamentek, Riry szomorkás mosollyal búcsúzott.
- Majd mondom, ha lesz fejlemény. Addig is ne lepődjetek meg, ha nem leszek táncon. Most nincs kedvem hozzá.
- Persze, értjük. - mondta Alex. - Gyere, lelkizzünk egy kicsit.
Megnyugodva engedtem ki őket. Alex-nél jó kezekben van.
Mikor mindenki hazament, fölmentem a szobámba és visszafeküdtem egy kicsit. Nem aludni, gondolkodni. Szóval, ilyen felnőttnek lenni... dönteni, hogy akarsz-e gyereket, belegondolni, hogy mivel jár egy gyerek, felnevelni egy gyereket... elválni a párodtól... és tönkretenni egy gyerek életét...
Persze, nem mindenki ilyen. De Riry rendesen megszívta. Olyan boldog volt eddig... mostantól mindig ott lesz az arcán egy kis bánat-felhő...







Remélem elég hosszú lett, és a kicsit szomorkásabb hangulata ellenére tetszett.
Mindkét blog új hátteret kap, amihez elő kell bányásznom minden HTML-es , programozós tudásomat (bizony, még olyanom is van... valahol mélyen...) :D Mivel sose ment jól, időbe fog telni, de a jövőhét szombatom ezzel fog elmenni.
Addig is mindenki gyógyuljon meg! :)
bye


























4 megjegyzés:

  1. Tetszett ez a rész, szerintem a sok vidám közé ilyenek is kellenek az egyensúly és a hihetőség miatt. Szóval jó volt ez így!:)
    Hamar várom a következőt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. :)
      Igyekszem, bár a háttérrel fogok izzadni az tuti... :D

      Törlés
  2. Jó lett. Sok sikert a háttérszerkesztéshez.
    Xxx,Lia

    VálaszTörlés