Új osztálytárs-új probléma?

Sziasztok!
Tulajdonképpen elég unalmas, hogy egy ideje mindig azzal indítok, hogy 'bocsi, régen írtam, mert...' és következik a hülyébbnél hülyébb indokok sorolása. Azonban, mivel most is ez a helyzet, nem tehetek mást mint: Bocsi, régen írtam, mert sok dolgom volt és nem volt időm és energiám ezzel foglalkozni. :(
Mivel ezt már nagyon unom, tényleg szeretnék változtatni ezen a rossz szokásomon, hogy csak hébe-hóba havi 1-2 posztot kaptok tőlem. Baromira nem ezt érdemlitek. (lásd mai megtekintések száma: 93 db.... OMG... *-* )
Na, nem húzom tovább az időt, inkább írok...







A következő hetek nagyon nehezek voltak. Nem csak Riry-nek, nekünk is. Szinte mindennap láttuk őt, bátorítottuk, eltereltük a figyelmét... de volt, hogy semmi sem használt. Riry-t nagyon megviselte a dolog. A válás után 3 órát sírt egyfolytában, senki és semmi nem vigasztalhatta meg. Az anyukája néha próbált segíteni nekünk, de legtöbbször feladta.
- Audrey, hagyd már abba a nyafogást. - forgatta a szemét. A következő pillanatban viszont kedvesre váltott. - Kicsim, nekem is fáj, de túl kell lépni rajta. Apád sose volt jó apa, nem is értem, miért siratod ennyire.
- De szeretem őt! - zokogott Riry. Az anyukája tovább próbálkozott.
- Édesem, majd gyakran meglátogatod, rendben? Neked is jobb így, legalább nem veszekszünk folyton. - Mikor látta, hogy Riry még mindig szipog, ideges lett. - Audrey, ha nem hagyod abba, megrángatlak! Hogy egy 18 éves lány így bőgjön az apja után, akit alig látott...
És ez így ment nap mint nap...
Egy idő után az anyja nem bírta tovább és elvitte Riry-t egy pszichológushoz. Szegény lány, ahelyett, hogy az anyja foglalkozott volna vele egy kicsit, inkább szerzett neki egy dilidokit. (Ezt Riry mondta.)
Tegnap volt ott először, de még nem mondott róla semmit. Ma már úgyis nagyon késő van, nem hívom fel.

*

(Másnap este)

Hú, hát a mai nap is eseménydús volt! Ma se hívtam föl Riry-t, annyira elfoglalt voltam délután. De kezdjük az elején...

Reggel felkeltem, suliba mentem, azt hittem ez is egy átlagos csütörtök lesz. Hát nem jött össze. Rögtön a kezdés sem volt átlagos, hiszen magamra öntöttem itthon egy bögre teát, Sam tegnap nagyon kedvesen elpakolta a táskámat, így keresni kellett (a gardróbban volt...) , Matt pedig ügyesen rátette a sáros bakancsát a cipőmre, így reggel még egy 10 perces vakarást is kénytelen voltam beiktatni.

Mikor végre kiléptem a kapun, örömmel indultam neki a sétának. Örömöm egészen addig tartott, ameddig félútról nem szaladtam vissza az otthon maradt tornacuccért.

Mire beértem, már jócskán elmúlt 8 óra, úgyhogy szedtem a lábam, ahogy bírtam. Pechemre, pont most kellett az igazgatónak vendégeket fogadnia. Egy 4 fős csoport ácsorgott a folyosó közepén. Az igazgatónő, a helyettese, egy férfi és egy fiatal lány. Persze, én, mint a futás ifjú bajnoka, egyszer már megjártam, de nem tanultam a hibámból, egyenesen beleszaladtam a csoportba. Ezúttal nem löktem fel senkit, de a lányt alaposan telibe találtam.

- Bocsi.- kiáltottam hátra, de nem álltam meg. Kis szerencsével beérek bioszra, és nem írnak be, hiszen a tanár mindig minimum 10 percet késik.

Természetesen ez alkalommal időben ott volt, így mikor piros arccal, lihegve beperdültem a terembe, mindenki rám bámult.

- Jó reggelt. - mondtam zihálva.

- Neked is. Ha jól látom kissé kapkodósra sikerült... - mondta a tanár. - Ha már úgyis állsz, jöhetsz felelni.

Nem volt más választásom, lepakoltam és lefeleltem neki a nyitvatermők-zárvatermők roppant érdekfeszítő felépítéséről... pocsékul. (Bal)szerencsémre, a feleletem 7. percében belépett az igazgatónő, nyomában a másik 3 emberrel.

- Bocsánat a zavarásért. - kezdte az igazgatónő. - Hamarabb szerettünk volna érkezni.

- Minek köszönhetjük a látogatást? - pattant föl a biosz tanár.

- Gyerekek. - fordult az osztály felé az igazgatóhelyettes. - Ő itt az új osztálytársatok.

Azzal megfogta a lány kezét, és előrehúzta.

- Tiana St.Clair.  - intett egyet a lány, kissé flegmán.

Tiana

- Bánjatok vele kedvesen. - mondta az igazgatónő.

- Így igaz. - tette hozzá a férfi. - Ha megtudom, hogy nem bántok vele jól, beperelem az iskolát.

- Mr. St. Clair, erre nem lesz szükség. - mosolygott kínosan az igazgatónő. - Talán, hagyjuk is őket... megzavartuk az órát. A részleteket megbeszélhetjük az irodámban.

Kimentek, Tiana pedig várakozóan ácsorgott az ajtóban.

- Leülnél kedvesem? - érdeklődött 'kedvesen' a tanár. - Vagy kísérjelek oda?

- Uram, apám komolyan beszélt. Bepereli az iskolát, ha szemtelenkedik velem. - vetette oda a lány, azzal elindult. És leült Adam mellé.

- Bocsi, az az én helyem. - szóltam oda.

- Ja, szemmel láthatóan éppen itt ülsz. - válaszolt Tiana.

- Nem hiszem, hogy adtam okot arra, hogy így beszélj velem.  - kezdtem kedvesen. - Kérlek, ülj máshová.

- Cseszd meg a hülye székedet. - pattant föl Tiana, és hátraült. A tanár ezen annyira elképedt, hogy engem egy hármassal szó nélkül helyre küldött, és figyelmet kért.

- Kisasszony.  - kezdte remegő hangon, ami nála az idegesség jele. Mindenki feszülten figyelt. -  Nem is tudom, hogy mondjam meg... DE EZ NEM HERCEGNŐKÉPZŐ. Senkit nem érdekelnek az úri szeszélyei. Ha egy szék miatt ekkora hisztit csinál... ha még egyszer hisztizik az órámon, esküszöm kirúgatom, fütyülök arra, hogy az eddigi iskolájában hányan ugráltak ön körül.

- Uram, nyilván nem tudja, de az apám... - kezdte Tiana.

- Ne féljen, nagyon is jól tudom, hogy ki az ön apja. Egy milliomos ügyvéd, akinek iszonyatos mázlija van. Ön az egyetlen gyereke, szóval nyilván elkényezteti önt, mindent megkap, amit akar. Különösen, mivel ha jól tudom, egyedül neveli önt.
- Igen, mert anyám egy idióta sze...
- Szerintem az édesanyja időben átlátta a helyzetet, és elmenekült. - legyintett a tanár. Erre mindenki felnevetett.
- Hogy merészeli? - pattant fel a lány.  - Ha még egy rossz szót szól a családomról, bepereltetem az apámmal és akkor aztán nézheti, hogy mit és hogyan fog dolgozni.
- Na ide figyeljen. - lépett oda hozzá a biosztanár. - Nem érdekel a pénzük, a vagyonuk, sőt még maga se. Csak annyira, amennyire egy tanítványom érdekel. De ha a hercegnőt fogja itt játszani, én úgy kirúgatom innen, hogy visszasírja a régi elit iskoláját, pedig onnan is repült, ha jól tudom. MEGÉRTETTE MISS ST. CLAIR?
Tiana ijedten bólintott.
- Nos... üdv a Los Angeles High School-ban.  - vigyorgott ördögien a tanár és folytattuk az órát...
A csaj tényleg elég fura. Nem beszéltem még vele, mert elrohant óra után az igazgatóiba, és nem került elő, csak a 4. óra után, és láthatóan mérges volt, így senki nem mert szóba állni vele.
Holnap majd kiderítek róla még több dolgot. De ahogy a biosz tanár rendbe tette... nem volt semmi. Akkor is, ha kicsit durva volt, még sose láttam ennyire... fenyegetőnek.
Tiana valóban egy új színt hozott az osztályba, ahogy Alex fogalmazott. Kérdés, hogy ez az új szín, mennyire fogja elnyomni a többit...




Ez most ennyi lenne.
Amúgy is akartam már új szereplőt hozni. Tiana nem feltétlen lesz gonosz, de lesznek vele gondok elég sűrűn... ti milyennek látnátok szívesebben? Jónak vagy rossznak?
Holnap hozok Must-ot, addig is aludjatok jól.
bye

Riry problémája

Sziasztok!
Nagyon köszönöm, hogy a tegnapi gyatra Londont ilyen megértően fogadtátok. Mintegy kárpótlásul, igyekszem hosszú (vagy legalábbis érdekes) Amanda-t írni. :)



Cecy versenye után egy héttel, szombat reggel békésen aludtam az ágyamban, mikor Matt benyitott.
- Kelj fel! - vágott hozzám egy füzetet, amit az asztalomról szerzett.
- Mmmm...  - nyögtem igen értelmesen. - Mi van?
- Kelj fel!
- Miért? Szombat reggel 8:30 van... és nem engedtem meg, hogy hozzányúlj a füzeteimhez.
- Maradj már a stréber éneddel. Itt van az egyik barátnőd.
- Ki? - ültem föl ijedten. Ha valamelyik lány itt van, biztos, hogy valami nincs rendben.
- Az a göndör hajú csaj, aki nem jár veletek egy suliba, és hülye neve van... Rita vagy ki.
- Riry! - ugrottam föl.
- Az. - hagyta rá Matt. - Hayley után már nem lepődök meg a neveken.
- Jó, kösz, nem érdekelnek a megjegyzéseid. Hol van?
- A nappaliban ül a kanapén, és úgy néz ki, mintha mindjárt elbőgné magát.
- Húha! - mondtam, és villámtempóban rohantam le a lépcsőn. Persze, ennek az lett az eredménye, hogy az utolsó 4 lépcsőt gurulva tettem meg, és taknyoltam egy nagyot, de ez most mellékes.
A nappaliban ott ült Riry. Szinte teljesen belebújt a kanapéba, annyira összegömbölyödött. Melléültem.
- Mi a baj? - csaptam a közepébe. Riry csak rázta a fejét, és hirtelen kitört belőle a zokogás. Átöleltem, de még így is remegett.  - Cssss... semmi baj. Megoldjuk... Mondd el, attól jobb lesz!
- Nem éppen, de oké. - zihálta Riry. Adtam neki egy zsepit, és hoztam egy plédet. - Köszi Ami.
- Semmiség. Kérsz még valamit? Inni, enni?
- Most nem. Talán később.
- Oké, értem. Elmondod?
- Igen. - sóhajtott Riry, és egy pillanatra megint felzokogott. - A szüleim... elválnak.
Amint kimondta, megint legyűrte a sírás. Én meg csak döbbenten néztem. Ez volt az a hír, amivel nem lehet mit csinálni. Nem is kell. Nem avatkozhatsz bele egy másik család életébe.
Ügyetlenül megpaskoltam a vállát.
- Riry... én... sajnálom.
- Én is.
- Nem tudok mit mondani rá... tudom, hogy bénán hangzik, de ezen... ezzel... nem tudok ezen segíteni...
- Nem is gondoltam. - fújta ki az orrát. - Csak kellett egy baráti váll, amin sírhatok. Nekem nincs otthon senkim, akinek elmondhatnám a gondolataimat. Vagy bármit.
- Hogyhogy?
- Nincsenek tesóim. Egyke vagyok. Apám sofőr, van, hogy hetekig nem látom. Anyám műkörmös, egész nap dolgozik, és ha otthon van, akkor is csak pihen. Persze, érthető, hogy ha otthon vannak, akkor pihenni akarnak, és semmilyen problémára nem kíváncsiak, de akkor is. Egyedül vagyok. Tudod, olyan... forever alone.
- Riry, te? Te lennél egyedül? Hiszen a suliban...
- A suliban? - nevetett fel keserűen. - Kb. senki se szól hozzám, mióta év elején kiderült, hogy Cecy-vel barátok vagyunk. Szerintük gáz, hogy egy kilencedikessel barátkozom. Ott van Cecy, de vannak dolgok, amiket nem mondhatok el neki, hiszen ő még fiatal hozzájuk. Itt vagytok ti, de veletek nem találkozom olyan gyakran, mint szeretnék. Meg nem is ismeritek azokat, akikről beszélnék. Tehát tessék... egyedül vagyok.
- Istenem Riry... mit tudnék tenni érted?
- Nem tudom. Egyébként, bocsi, hogy így betörtem, ráadásul szombat reggel, de muszáj volt eljönnöm valakihez. Te vagy az a bandából, aki olyan kis segítőkész. Gondoltam, ha nem is segítesz, legalább itt vagy mellettem.
- Nagyon édes vagy, hogy így bíztál bennem. Tudod mit? Áthívjam a többieket?
- Á, mérgesek lesznek, hogy nem alhatnak.
- Riry, vészhelyzet van, megértik.
Azzal felmentem a telómért, és sorra hívtam a többi lányt. Alex azonnal felvette, és mondta, hogy rögtön indul. Hayley egy kicsit morgott, de aztán indult ő is. Sophie a negyedik hívásra vette fel, és azt ígérte, hogy 5 perc, amiből végül 25 lett... még Cecy-t is sikerült riasztani.
40 percen belül mindenki ott volt. Pizsamában. A szüleim ekkor keltek fel, és kicsit meglepődtek a 6 pizsamás lányon a nappaliban.
- Jó reggelt. - köszöntek a lányok lelkesen.
- Öööö.... szívem. - fordult Apa Anyához. - Nem rémlik, hogy pizsiparti lett volna.
- Nem is volt. - mondta Anya, és megkeresett engem a szemével.
- Meg tudom magyarázni. - pattantam fel.
- Azt mindjárt gondoltam. - forgatta a szemét Anya. - Meddig maradtok?
- Nem tudom, de még 1 óráig biztosan.
- Oké. Mivel gondolom egyikőtök se reggelizett, szerintem egyetek valamit.
- Esetleg...
- Igen, ehettek itt. - legyintett Anya. Honnan tudta, hogy ezt akartam? :D
Pár percen belül mindenki szerzett magának valami kaját, és a szőnyegen körbe ülve ettünk és beszélgettünk. Riry kicsit vidámabb lett, és elmesélte a szülei történetét.
- Anyukám régebben pincérnő volt. Apu párszor ebédelt az étteremben, ahol dolgozott. Tetszettek egymásnak, aztán megismerkedtek, stb. és a végén összeházasodtak. Aztán megszülettem én. Anyukám közben szakmát váltott, mert különben nem tudtunk volna megélni a keresetükből. Tegnap kihallgattam a beszélgetésüket. Állítólag ott romlott el minden, hogy én megszülettem, Anyu velem foglalkozott, akkor is, mikor Apu otthon volt. Ezért MIATTAM távolodtak el egymástól.
- Ez egy hülyeség! - mondta rögtön Alex. - Tipikus duma, hogy a gyerek miatt... ez csak kifogás. Normális esetben egy gyerek jobban összeköt két embert. A szüleid hány évesek voltak, mikor születtél?
- Ilyet nem illik kérdezni. - mondta Sophie.
- Bánom is én. - legyintett Alex. - Fontos.
- Húha... Apa 24 volt, Anya 21.
- Az szép. Ilyen fiatalon... nyilván egyikőjük se nőtt fel teljesen addigra.
- Lehet... de mostanra csak felnőttek annyira, hogy ne a gyereküket hibáztassák!! - csattant fel Hayley.
- Jó, nem kell kiakadni, szerintem is hülyeség. - mondta Riry. - Ha nem akartak gyereket, megoldhatták volna...
- Úgy tűnik akartak. Csak nem gondoltak bele, hogy mivel jár.
- NA mindegy. Mostanában sokat veszekedtek. Bármiért. Bármennyit, bárhol, bármikor. Karácsonykor is.
- Karácsonykor? - Sophie nem tudta hova tenni a dolgot. Nagyon családcentrikus, nála a karácsony szent és sérthetetlen családi ünnep.
- Igen, akkor is. De addigra már hozzászoktam. 1 éve ez megy.  Tulajdonképpen valamilyen szinten tudtam, hogy ez lesz. Csak nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar...
- Jaj, Riry! - sóhajtottunk mindannyian.
Cecy felállt, megölelte Riry-t.
- Te vagy a legjobb barátnőm. Mindig itt leszek melletted. Csak hogy tudd, szeretlek ám nagyon. És tudom, hogy erős vagy, és kibírod.
- Köszönöm. - szorította meg Riry. Erre mindannyian megöleltük őket. Sam ebben a pillanatban ment el az ajtó előtt.
- Mit játszotok? - kérdezte döbbenten.
- Kicsi a rakást. - válaszolt Hayley, és egy mozdulattal feldöntött mindenkit, úgyhogy egy kupacban feküdtünk a földön. Riry is nevetett.
Később, mikor hazamentek, Riry szomorkás mosollyal búcsúzott.
- Majd mondom, ha lesz fejlemény. Addig is ne lepődjetek meg, ha nem leszek táncon. Most nincs kedvem hozzá.
- Persze, értjük. - mondta Alex. - Gyere, lelkizzünk egy kicsit.
Megnyugodva engedtem ki őket. Alex-nél jó kezekben van.
Mikor mindenki hazament, fölmentem a szobámba és visszafeküdtem egy kicsit. Nem aludni, gondolkodni. Szóval, ilyen felnőttnek lenni... dönteni, hogy akarsz-e gyereket, belegondolni, hogy mivel jár egy gyerek, felnevelni egy gyereket... elválni a párodtól... és tönkretenni egy gyerek életét...
Persze, nem mindenki ilyen. De Riry rendesen megszívta. Olyan boldog volt eddig... mostantól mindig ott lesz az arcán egy kis bánat-felhő...







Remélem elég hosszú lett, és a kicsit szomorkásabb hangulata ellenére tetszett.
Mindkét blog új hátteret kap, amihez elő kell bányásznom minden HTML-es , programozós tudásomat (bizony, még olyanom is van... valahol mélyen...) :D Mivel sose ment jól, időbe fog telni, de a jövőhét szombatom ezzel fog elmenni.
Addig is mindenki gyógyuljon meg! :)
bye

Cecy táncversenye

Vége a féléves hajtásnak,(kezdődik az új... :D ) úgyhogy itt vagyok. Bocsi, hogy múlt héten nem hoztam részt, de annyi kulturális elfoglaltságom volt, hogy csak na!! :) 2 színház (ha korrekt akarok lenni, az egyik Opera... :) ) , mozi, barátnős találkozás így 2 hónap után. :) Szóval volt dolgom rendesen. De most itt vagyok.


 Végre eljött Cecy táncversenyének a napja. Izgatottan készülődtem, még sose voltam táncversenyen, így érthető, hogy felpörögtem.
A lányokkal a suli előtt találkoztunk, mert oda mindenki odatalált. Ott felszálltunk a buszra, ami kivitt minket Riry és Cecy sulijához.
A suli előtt nem volt nagy tömeg, ami eléggé meglepett.
- Nem arról volt szó, hogy hirdették a versenyt? - kérdezte Hayley.
- De. - mondta Alex. - Lehet, hogy nem jött be.
Később kiderült, hogy Alex-nek ez a megállapítása nem jött be, mert mikor beléptünk a suliba, lépni alig lehetett a tömegtől.
- Jesszus... - nyögött Sophie, mikor ráléptek a lábára.
Nagy nehezen átverekedtük magunkat a színpadig. Nem láttunk sehol ismerős arcokat.
- Hol vannak az öltözők? - kérdeztem.
- Milyen öltözők? - nézett rám döbbenten Alex.  - Ugye nem gondolod, hogy csili-vili kis táncruhákban fognak táncolni? Ez egy sulis táncverseny, nem show-műsor.
- Attól még lehetne ruhájuk. - duzzogtam.
- El se kezdd! - csapott a fejemre Hayley. - Amúgy ott van Riry.
És tényleg. Göndör hajú barátnőnk ott ácsorgott a színpad mellett, és a tömeget szemlélte. Kb. 20 másodperc múlva már a nyakába ugrottunk.
- Sziasztok, éppen titeket kerestelek. - mosolygott.
- Mi is téged. Cecy hol van? - kérdeztem.
- Bent van az öltözőben, és tiszta ideg. Fél, hogy veszít. Laura nem hagyná békén utána. Kikészítené.
- Nem mehetünk be hozzá? - kérdezte Sophie.
- Gyertek. - mondta Riry, és bevitt a színpad mögé, ahol egy ajtón bementünk egy folyosóra.
- Ezt amúgy nem tilos? Mármint bemenni a színpad mögé? - kérdezte Alex.
- De. - mondta Riry. Hát, jó, akkor ezt megbeszéltük.
Riry benyitott az egyik ajtón, amire ez volt írva: "Kilencedikesek". Az öltözőben 4 lány volt. Cecy az egyik padon ült, tréninggatyában, pólóban és kibontott hajjal. Egy másik lány éppen fésülködött. Egy szőke csaj sminkelt, a negyedik pedig kárörvendően vigyorgott Cecy-re. Gondolom, ő lehet Laura.
Cecy felnézett, és mikor meglátott minket boldogan elmosolyodott.
- De jó, hogy itt vagytok.
- Ezek meg kik? - nézett ránk a kárörvendő csaj. - Audrey, ugye tudod, hogy tilos ide hozni külsősöket?
- Képzeld Laura, tudom. - mosolygott rá Riry. - Majd elszámolok vele.
- Ja, szerintem is örülni fognak, hogy idegenvezetést tartottál. - nevetett a csaj. Mi csendben néztük. Cecy átlátta a helyzetet, és felpattant.
- Lányok, ő itt Laura. Laura, ők a barátnőim.

Laura

- Vannak barátaid? Mik vannak... - legyintett Laura.
- Kislány, nem tetszik a modorod. - szólt oda Alex. Laura felhúzta a szemöldökét.
- És? Nekem se tetszik a ruhád, mert nem trendi, még se tettem szóvá.
 - Ha tovább sértegetsz minket vagy Cecy-t, akkor bármennyire is sok időbe telt megcsinálni magadat ilyenre, megtéplek. Aztán táncolhatsz...
Laura döbbenten pislogott, aztán kiviharzott, a sminkelős szőkével együtt. A fésülködős lány is távozott. Mi leültünk Cecy mellé.
- Mindig ilyen?  - kérdeztem.
- Rosszabb. - sóhajtott Cecy.
- Ne is törődj vele. Olyan, mint Bia, kicsiben. - mondta Sophie.
- Kívülről lehet, hogy vonzó, de belül nagyon üres.
- Igazatok van. - mondta Cecy. - Nem szoktam vele foglalkozni, de néha nagyon kiborít.
- Elhisszük. - karolta át Sophie.
- Ú, csajok, nem lesz helyünk! - kiáltott Hayley, mikor az órájára nézett. - 10 perc múlva kezdés!
- Menjetek csak. - mondta Cecy. - Addig összeszedem magam.
- Megyek, keresek veletek helyet! - pattant fel Riry.
- Én még maradok egy picit. De megyek rögtön. - mondta Alex. - Tudjátok, szakmai tanácsok, meg lélekerősítés...
- Oké, de ne késs el.
Kimentünk Riry-vel, aki rögtön lefoglalt nekünk pár helyet a 2. sorban. Leültünk, és ekkor vettük észre Adam-éket. Hevesen integetni kezdtem.
Adam észrevett, mosolygott, és leültek mellénk. Ezt egy fiatal pár erősen nehezményezte, de mikor a csajszi Adam-re nézett, majd rám, bólintott, és máshová ültek.
Köszöntünk Adam szüleinek, a lányok bemutatkoztak, én pedig odabújtam Adam-hez.
- Cecy tiszta ideg. - súgtam a fülébe. - Laura megint szemétkedett.
- Kinyírom. - közölte Adam.
- Nem ér annyit. - legyintettem. Ebben a pillanatban lekapcsolták a lámpákat, és kezdődött a műsor.
Egy fiatal, 30 körüli nő lépett a színpadra, és mikrofont vett a kezébe. Ahhoz képest, hogy ez egy gimi, rendesen fel vannak szerelve elektronikus cuccal.
- Köszönjük, hogy eljöttek. - kezdett bele a nő. - Nagyon sok szervezés van ebben a mai eseményben. A diákok keményen próbáltak, hogy tudásuk legjavát nyújthassák.
- Ő Cecy tánctanára. Nagyon kedves. - súgta Adam.
- Nem is szeretném húzni az időt. Kezdjük el. - folytatta a nő. - Önök fogják eldönteni a mai versenyt. Önök fognak szavazni. A lapokat a szünetben osztjuk ki. Először a táncosok közös produkcióját láthatják.
Megszólalt a zene, és hirtelen mindenhonnan táncosok özönlöttek ki. Maga a nő is táncolni kezdett. Nyomtak egy gyors és egyszerűnek tűnő táncot a Dirty Dancing-ből a Time of my life-ra. Mikor végeztek mindenki kint maradt a színpadon, a nő pedig elmondta, hogy hogyan fog zajlani a verseny.
- Először a tizedikesek versenyzőit láthatjuk. Aztán a végzősök, utána a kilencedikesek, végül a tizenegyedik évfolyam.
Ekkor a táncosok levonultak, a nő pedig még reklámozta egy kicsit a sulit. Végül elkezdték. Minden versenyző előtt a nő mondott pár szót az adott emberről.
Valami rögtön feltűnt.
- Van rendes ruhájuk. - mosolyogtam a többiekre.
- Oké, kivételesen igazad volt, és? - nevetett vissza Alex.
A tizedikesen között nem volt értékelhető versenyző. Jó, talán a hip-hop-os lány jópofa volt. A végzősök között már nagyon sok profi volt. Riry nem indult külön, de egy másik lányhoz beállt háttér-táncolni.
Ezután volt egy kis szünet, amikor megkaptuk a szavazólapokat. Meg tollat.
- Eddig milyen? - kérdezte Riry, aki kijött a backstage-ből.
- Nagyon izgi. - lelkendezett Sophie.
- Most jönnek Cecy-ék. Tőlük csak 4-en vannak. Cecy lesz a 2.
- Értem. - bólintott Alex. - Bemehetek hozzá?
- Gyere csak. - mondta Riry, és hátra mentek.
Eltelt a szünet, de Alex nem jött vissza. Mi leültünk a helyünkre, és vártunk.
- Alex megint készül valamire. - mondtam Adam-nek. - Eltűnt.
- Ti mindent túlbonyolítotok? - nevetett Adam, aztán megborzolta a hajamat. - Majd előkerül.
Kezdődött a második 'felvonás'. A nő bejelentette az első versenyzőt a kilencedikesek közül. A sminkelős csaj lépett színpadra, és táncolt valamit. Na de azután...
- Következik Cecilia Sacks...
Cecy lépett a színpadra, és intett, hogy várjanak egy kicsit. Kivette a döbbent nő kezéből a mikrofont, és beleszólt.
- Helló mindenki! Cecy Sacks vagyok. Szeretnék bejelenteni valakit, aki nagyon nagy segítségemre lesz ma. Hölgyeim és uraim... Alex Green.
Alex futott be a színpadra, de milyen ruhában, istenem! Csili-vili táncos ruhában, ugyanolyanban, mint Cecy. Kezébe vette a mikrofont, intett, hogy mehet a zene... és mi szólalt meg? Persze, hogy a What a feeling...
Alex énekelt, Cecy táncolt, még hozzá nem is akárhogy. Néha Alex is beszállt pár figurába.
- Vajon még hányszor játssza el ezt? - kérdezte Adam. - Múltkor is ezzel nyert.
- Ja, de megy neki, úgyhogy csinálja csak. - mondta Hayley.
A lányok vastapsot kaptak, és az utánuk jövő Laura ettől csak még szánalmasabb volt, ahogy Good Girl-re riszálta magát. Miért hiszi mindenki azt, hogy valaki attól nyerő, hogy szexis számokat ad elő?
Innentől kezdve tulajdonképpen mindegy volt, hogy ki mit csinál, mindenki tudta, hogy Cecy a befutó.
Az eredményhirdetés senkit nem ért váratlanul.
- A győztes pedig... Cecilia Sacks! - mondta a nő, és hatalmas tapsvihar tört ki. Cecy boldogságában sírva fakadt, és felrángatta a színpadra Alex-et. Előadták még egyszer, mindenki éljenzett.
Az öltözőben persze Laura újra nekiesett Cecy-nek.
- Könnyű úgy nyerni, hogy feltuningolod a műsorodat. - grimaszolt. Mi is bent ültünk, úgyhogy azonnal megvédtük Cecy-t.
- Mert az nem volt tuningolás, hogy gyakorlatilag bugyiban táncoltál egy rúdon. - forgatta a szemét Hayley. - Tudod hol buktad el? Ez nagyon jól néz ki egy sztriptízbárban idősebb nőkkel... de egy 14 éves kislány egy sulis versenyen... szánalmas.
Laura éppen nekiugrott volna Hayley-nek, mikor megcsúszott a padlón, és taknyolt egyet. Cecy odalépett, talpra rántotta, azzal elindult kifelé.
- Csakhogy tudd... nem vagyok olyan, mint te. - vetette oda Laura-nak.
Iszonyatosan büszkék voltunk rá. Nagyon felnőttesen gondolkodik, tud táncolni, szép... minden adott hozzá, hogy sikeres legyen.
Elköszöntünk Adam-éktől, és hazamentünk. Egész úton Laura viselkedését elemeztük.
- Szerintem csak nincs önbizalma, és így vezeti le a feszültséget. - mondta Alex. - Tipikus.
- Én elhiszem neked, de attól még gonosz. - mondta Sophie.
- Minden gonosznak van gyenge pontja... - mondta félelmetes hangon Hayley. Ezen nevettünk, és ejtettük a témát.
Otthon mindenkinek elújságoltam, hogy milyen jó volt. Anyáék örültek, Sam nem értette, Matt-et nem érdekelte... :D
A szobámban megpróbáltam utánozni Cecy mozdulatait, de persze nem ment. De legalább nevettem egy jót.
Boldogan mentem aludni, és örültem, hogy Cecy élete ennyire sínen van. Ha mázlija lesz, még profi táncos is lehet belőle... abból pedig simán megél. A szülei biztosan büszkék rá...





Na, remélem kielégítő volt ez a rész. :)
Holnap igyekszem Must-ot hozni... már majdnem London, már majdnem kész....
Szép estét, jóéjt...
én

Rajta leszek Bloglovin-on!! :D

<a href="http://www.bloglovin.com/blog/13490753/?claim=s6dn9vckb75">Follow my blog with Bloglovin</a>

Szóval. Úgy gondolám, hogy népszerűsítem kicsit eme írásművet. Úgyhogy... :)

Mit szólnak ehhez a lányok?

Hú... a tavalyi 64 bejegyzés után itt az idei első. :) Eddig összesen 87 poszt (ezzel együtt 88),  jelent meg ezen a blogon, ezért több, mint valószínű, hogy idén elérjük a százat. :) Legalábbis, ez a terv.
Remélem senki sem másnapos (annyira), hogy ne tudja ezt most elolvasni!! :D





Amint hazaértem, rögtön gondolkodni kezdtem, hogy mit tegyek. El kell mondanom a csajoknak, mert ha akkor szembesülnek a helyzettel, mikor már itt van Pete, és Pete közli velük, hogy én tudtam, akkor sose bocsátják meg, hogy nem mondtam el. Emma nem fog nekik szólni, mint ahogy arról se szólt, hogy Pete idejön. Így hát rám marad a kényes feladat: közölni velük. Ez ráér a suliban is, de Emma-t most kell felhívnom.
Emma nagyon sokára vette fel.
- Mi vaaaaan? - nyögött egyet, mikor felvette. - Ki az, és mit akar?
- Szia Emma, én is örülök neked. - mondtam csípősen.
- Amanda? Bocs, meg se néztem, hogy ki az.
- Miért vagy ilyen nyűgös?
- Este kilenc óra van, hétfőn töri TZ-t írok, nem tudok semmit, holnap megyünk a nagyszüleimhez, és az egész napos program, szóval holnap nem tudok tanulni, ezért most kell, és már unooooom..... Utálom a törit!!! Unalmas, semmi értelme, és nem lehet megjegyezni!!!!
- Ha ez a helyzet, akkor inkább hagylak.
- Várj, nem, nem nem. Ha hívtál, akkor vagy valami nagy esemény történt vagy baj van. Esetleg meghívsz magatokhoz. Vagy csak barátnős beszélgetést igényelsz. Bármi van, szívesen meghallgatom. A francia forradalom ráér.
- Ha te mondod... de csak ha biztos nem baj. - mondtam, miközben hanyatt dőltem az ágyamon, és a plafont kezdtem bámulni.
- Ami, ha már kiszakítottál a tanulásból, tök mindegy. Mondd!
- Oké. - sóhajtottam. - Pete nincs otthon, jól tudom?
- Nem, nincs. Tegnap elmentek Miranda-val Los Angeles-be lakást nézni, mert Miranda jövőre odamegy egyetemre. Holnap jönnek haza.
- Aha. Találkoztam velük.
- Uhh... na ne! Hogy sikerült?
- Randiztam Adam-mel, és ott voltak a parkban ők is.
- Ja, mert a parkban keresnek lakást. Biztosan csövesek akarnak lenni.
- Jó, azért nincsenek kitiltva onnan. Csak meglepő volt. - keltem a védelmükre. Akármennyire is nem a szívem közepe Pete, nem kell így beszélni róla.
- Képzelem. Ne haragudj, hogy nem szóltam, hogy odamennek, de sejtelmem sem volt róla, hogy a város másik felébe is elmennek majd.
- A város másik felébe? Hogy érted ezt?
- Miranda a külvárosban nézett lakást. Kb. ott, ahol Riry lakik, csak még kijjebb egy kicsivel. Ott nem olyan drága, és az egyetem sincs olyan messze.
- Milyen egyetemre fog menni Miranda?
- Honnan tudjam? Nem kötötték az orromra. Meg amúgy se vagyok nagyon jóban a csajjal. Nekem nem szimpi.
- Miért? Tök szép, és olyan picike.
- Ja, igen. Pontosan. Tudja, hogy szép, és ezt maximálisan kihasználja. Érted mire gondolok, ha hosszú a sor, eljátssza, hogy ő siet, és mivel mindenkinek bejön, mert tényleg szép csaj, röhögve előre megy, mert neki éppen nincs kedve sorban állni.
- Aha. Nem tudom, nem tűnt ilyennek.
- Megismerkedtél vele? Mármint, Pete bemutatott neki?
- Ja. De közben engem ölelgetett, ezért értelemszerűen Miranda annyira nem csíp engem.
- Pete ÖLELGETETT?? - sikított Emma. - Kicsinálom, csak érjen haza!
- Nyugi, túléltem. Csak Adam akarta megverni.
- Te nem?
- Nem, én tökön rúgni akartam. :D
- Helyes, a helyedben megtettem volna.
- Na de a bátyádról van szó!
- És? Jó, oké. Tehát összefutottatok. Nem utalt a csókra?
- Nem, de Adam igen. Pete meg majdnem elájult, mikor megtudta, hogy Adam tudja.
- Nem csoda!  - nevetett Emma. - Nagyon bírták egymást Adam-mel, úgyhogy ez az árulás nagy ballépés volt.
- AZ. Nem bírom elképzelni, hogy bírják majd szeptembertől.
- Miért, mi lesz szeptemberben? - kérdezte Emma.
- Miranda egyetemre megy, és ideköltözik.
- Ja, de ehhez hogy jön Adam és Pete?
Ekkor esett le, hogy Pete nem mondta el otthon, hogy jön Miranda-val. Persze, hiszen Emma tud a csókunkról, ezért azonnal lefújná, és akkor nem mehetne. Micsoda egy hazug disznó!
 - Azt hiszem, Pete nem mondta el otthon.  - kezdtem.
- Mit?
- Ő is jön Miranda-val együtt. Ide, LA-be.- mondtam, és Emma percekig meg sem tudott szólalni, csak nyögött.
- De... az egyeteme.... a 3. évet kezdené... már csak 2 év van hátra és diplomázik... miért... hogyan... erről én miért nem tudok???
- Nyugi, nyugi. Nem a te hibád. Ő nem mond el semmit.
- Ha hazaér, kifaggatom! Belőlem nem csinál hülyét. Ha odamegy, az csak egyvalamit jelenthet. Megint téged akar.
- Vagy Miranda-t. Vele akar lenni. Végül is, egy lakásban fognak lakni.
- Ja, de ezt nem hiszem el. Véletlenül, ezt nem tudja senki, csak te. Véletlenül, összefuttok, és ölelget. Nekem ez gyanús.
- Jó, nekem is, de ne gondoljunk rögtön a legrosszabbra!
- Ja, mert te nem erre gondoltál először, mi?
- Ööö....de igen.
- Na látod! Szépen kifaggatom. Már csak 17 órát kell kibírnom, és vallathatom.
- De ne túl direkt módon. Intézd úgy, hogy elmondja a titkát. Önként. Kérdezd meg, hogy hogy tervezi a jövőjét vagy mi lesz szeptemberben ha Miranda egyetemre megy? Hogy fogják tartani a kapcsolatot? Ilyesmik. Ja, és ne rögtön akkor, mikor hazaért.
- Hát hanem?
- Várj egy hetet. Vagy kettőt. Ha rögtön letámadod, tudni fogja, hogy beszéltünk.
- Igazad van, de az sok idő. Ne bírom kiiiii.....
- Addig tanuld meg a törit! - nevettem. - Hagylak is. Nehogy miattam kapj egyest!
- Jó, menj. Tényleg... tanulnom kell. Kösz, hogy elmondtad. Szia. Jó éjszakát.
- Nálunk még csak 18:30 van. De azért kösz. Szia!
Letettük, én pedig azt kezdtem el fogalmazni magamban, hogy hogyan tálalom ezt a lányoknak.

*

(Hétfő este)

Naaa... ezen is túl vagyok!  Egészen jól fogadták, már ha annak lehet venni, hogy csak az egyikük dobott le valamit mérgében.

Először a táncversenyt mondtam nekik, annak nagyon örültek. Tutira megyünk, úgyhogy éljen!!!

Persze, látták, hogy nem csak ennyi, úgyhogy kiszedték belőlem a dolgot. Azt is elmondtam. Döbbent csönd, míg végül Alex azt nem mondta, hogy majd megvédenek.

Persze, szóba került, hogy Emma miért nem szólt. Mikor kiderült, hogy Emma se tudta, mindenki Pete-et kezdte szidni. :)

Megállapodtunk abban, hogy ha odajutunk, majd akkor kezeljük a helyzetet, de addig is mindenki gondolkozik azon, hogy mi a teendő, ha Pete megint rám mozdul. Mivel nem lehet ott mindig Adam, fel kell készülni.

Hú, most látom, hogy Sophie írt...
"Ha nem tetszik neked a srác, és nekem bejön, megkaphatom? Mármint, ha szakít a csajával."
Istenem Sophie, de hülye vagy! :D
"Ja, viheted. Csak jó messze tőlem."
"Nem fog menni, szomszédok vagyunk."
"Költözz el! :D Vagy ne járj Pete-tel! "
"Na jó... inkább hagyjuk."
Jót röhögtem ezen, mert Sophie mindig a leglényegesebb dolgokat ragadja meg. :D Jelen esetben azt, hogy megkaphatja-e Pete-et. Őszintén? Viheti. Amilyen messzire csak tudja. Aztán hagyja ott. :D








Hát, ez lett volna az idei első Amanda. Terveim szerint ma még írok a Must-ra is, úgyhogy érdemes arra is rápillantani. ;)
BÚÉK mindenkinek, még jövök a szünetben!

Dupla randi

 Sziasztok!
Mivel az volt a kérés, hogy itt is legyen monológ, mostantól lesz. (Múltkor kiment a fejemből...)
Adam és Pete elég keveset szerepel, ezért igyekszem őket nagyobb szerephez juttatni. :)



 A hétvégén találkoztam Adam-mel, mert már elég régen voltunk valahol csak ketten. Plusz, meg kellett beszélnünk a farsangot, meg Cody-t. Adam látásból ismerte a srácot, meg  2 évvel ezelőtt együtt kosaraztak, ezért gondoltam, biztos tud valamit. A parkban találkoztunk, hiszen nem volt annyira hideg. Bár mára havat ígértek, úgyhogy még érhetnek meglepetések. Mint nyáron, a viharral... :)
- Szia! - ugrottam Adam nyakába.
- Én is örülök neked, de ne nyomj agyon! - nevetett. Mikor leszálltam róla, elindultunk.
- Hallottam pár dolgot a farsangi buliról. - kezdte Adam. Természetesen elmeséltem neki elég sok mindent, de a zavaros és ideges hadarásomból nem tudom, mennyit értett.
- Miket? És kitől?
- Bia osztályából, a végzősöktől, a mi osztályunkból. Rengetegen beszélnek erről. Cody-t kirúgták. Ő volt az egyik legmenőbb végzős. Kosaras, helyes, lányok álma...
- És életük megnyomorítója... - tettem hozzá.
- Ezt hogy érted?
Elmeséltem neki a sztorit Corny barátnőjéről. Adam nem győzött sajnálkozni.
- Ezt ma hallom először. Nem hittem, hogy ilyen szörnyűségre képes. Szegény lány...
- Ja. De azok után, amit Sophie-val csinált... nem tudok nagyon csodálkozni.
- Mi van Sophie-val? - torpant meg Adam, amitől én majdnem orra buktam, mivel ugye a kezét fogtam. - Azt tudom, hogy levetkőzött, de történt valami durvább dolog? Terhes, vagy mi?
- Jaj, nem dehogy. Csak utána ribancnak nevezte meg ilyesmik, és Sophie nagyon megbántódott, és azóta is elég érzékeny.
- Nem csodálom. Cody egy szemét állat, csak nem értem, hogy miért nem vettem eddig észre. Mikor kosaraztunk, jó fejnek tűnt.
- Persze, mert kicsi voltál, és imponált, hogy idősebb, és mégis beszél veled.  - mosolyogtam rá.
- Lehet. - értett egyet.
- Beszéljünk másról! Tele van a hócipőm a sráccal.
- Lassan nekem is. De oké. Miről beszéljünk?
- Mi van Cecy-vel?
- Jól van, köszi. Még elég új neki a suli, de mivel ott van neki Riry, ezért nem fél annyira... már.
Cecy odament gimibe, ahová Riry is jár. Mivel a lányok évek óta ismerik egymást, Cecy nem parázott annyira a sulitól.
- Miért, régebben félt?
- Hát... az elején ugye félt, azt mondta is neked. Meg volt egy nagy vitája az egyik lánnyal az osztályából, mert a csaj azt mondta neki, hogy csak Riry miatt került be, hiszen nem is ügyes.
- Ú... - húztam el a számat. - Nagyon kedves lány lehet.
- Laura? Laura az egyik legundokabb lány, akit valaha láttam. Olyan, mint Bia, csak piciben, és kétszer gonoszabban.
- Mini Bia...  - próbáltam elképzelni. - És Cecy mit csinált a csajjal?
- Ordítva kikérte magának, aztán lekevert neki egy pofont.
- Hú, de harcias tesód van!
- Ugyan... ráadásul nem kapott érte semmit.
- Hogyhogy?
- Laura nem mert szólni a tanároknak, és mivel ketten voltak csak ott, más nem is tudott róla. De kihívta Cecy-t egy táncversenyre.
- Mint egy film. - lelkesedtem.
- Kb. csak itt éppen Laura nyert. Ott nem ketten voltak, mert Laura elhívta a barátait is, akik a megfelelő pillanatban elgáncsolták Cecy-t. Meg megvédték Laura-t.
- Cecy nem akar bosszút állni? Mert a csaj megérdemli.
- Dehogynem. Beszélt az osztályfőnökével és Riry-vel, és szerveznek egy sulin belüli táncversenyt. Cecy itt szeretné legyőzni Laura-t.
- Okos. Mikor lesz a verseny?
- Március 2. hétvégéjén. Ott a helyetek a lányokkal. Meg lehet nézni, a család úgyis megy, ti meg biztos kíváncsiak vagytok Riry-re.
- Igazad van, köszi a lehetőséget, elmegyünk! - ujjongtam.
Még sétáltunk egy kicsit, aztán úgy döntöttünk, hogy elindulunk haza, mert kezdett egyre hidegebb lenni. Adam nevetve mondta, hogy versenyezzünk, addig se fázunk. Így hát futni kezdtünk. Adam sokkal gyorsabb volt, nem volt könnyű utolérni.
Nagy nehezen megelőztem, de csak azért, mert neki ki kellett kerülnie egy kutyát sétáltató hölgyet. Már méterekkel vezettem, és nevetve fordultam hátra.
- Én nyerek! - kiáltottam vissza, azonban a következő pillanatban valami keménynek ütköztem. A kemény valami feldőlt, velem együtt. Adam utolért, és nagyon nevetett. Én szemügyre vettem a valamit, aminek neki mentem. Nem kellett volna.
- Pete? - ugrottam talpra rémülten.
- Amanda? - kérdezte a srác, aki időközben maga is felkelt, és felsegített egy lányt a földről, akit szintén én taroltam le. A lánynak barna haja volt, bájos arca, és hihetetlenül pici volt. Azonban a bájos arca hirtelen haragossá változott.

A lány

-  Mondd, mégis hogy képzelted ezt? - esett nekem. Persze, csak szavakkal. - Éppen csókolózom a pasimmal, erre te nekünk rohansz. Nincs szemed?
Hoppá, úgy tűnik Pete új barátnőjét, Miranda-t sikerült a padlóra -jelen esetben kavicsos útra-küldenem.
- Ne haragudj! Éppen versenyt futottunk a barátommal. - mutattam Adam-re.
- Jó ég, hány évesek vagytok? - forgatta a szemét a csaj. - Öt?
- Miranda... - tette a vállára a kezét Pete. - Véletlen volt.
- Jó, persze... - pufogott a csaj.  - Engem mindenki büntetlenül feldönthet. Igazad van.
- Most miért vagy ilyen bébi? - ölelte át Pete, de a csaj ellökte a kezét.
- Szállj le rólam, oké? Nem vagyok jó kedvemben.
- Szerintem jobb, ha megyünk. - súgta oda Adam. Én bólintottam, és el is indultunk, de Pete megállított.
- Máris mentek?
- Miért, talán csevegjünk egy kicsit? - fordult hozzá Adam. - Jó kedvemben vagyok, ne idegesíts fel. Örülj, hogy még egyben vagy.
- Miről beszélsz?
- Nem kell a tudatlant játszani, elmesélte, hogy mit tettél vele. - bökött felém a fejével Adam. Pete rám nézett, és elkomorult.
- Képes voltál elmesélni neki? - kérdezte tőlem.
- Mit vártál? - förmedtem rá. - Hogy eltitkolok előle egy ilyen dolgot? Ennyire nem lehetsz naiv. Erről tudnia kell.
- Aha... értem. - bólogatott Pete.
- Ami, menjünk, mert még megverem. - suttogta Adam. Elindultunk, de Pete elkapta a karomat.
- Ne menjetek még!
- Látom, tényleg nem érted a szép szót. - dühöngött Adam. - Engedd el vagy tényleg kapsz egyet!
Ekkor Miranda lépett közbe.
- Lemaradtam valamiről? Csak mert úgy tűnik, ti mind ismeritek egymást.
- Úgy is van. - mosolygott Pete.
- Sajnos... - motyogtam, de szerencsére senki sem hallotta.
- Srácok, bemutatom nektek a barátnőmet. - fontoskodott Pete. - Ő itt Miranda, a legszebb csaj a világon.
Miranda egy kedvesnek hangzó 'helló'-val üdvözölt minket.
- Ők pedig... - folytatta Pete. - Adam Sacks, tavaly a húgom párja volt a cserediákprogramban.
- Szia Adam, örülök, hogy megismerhetlek! - bájolgott Miranda, de látszott rajta, hogy teljesen érdektelenek vagyunk számára.
- Ő itt.. - karolt át Pete. - Amanda Parker, a húgom egyik legjobb barátnője, és Adam csaja.
- Izé... szia. - nyögtem ki nagy nehezen, és próbáltam lefejteni magamról Pete karját.
- Örülök, hogy találkoztunk. - mosolygott Miranda, de látszott, hogy nem tetszik neki, ahogy Pete engem ölelget. Hogy őszinte legyek, nekem sem tetszett.
- Hol találkoztatok? - dobtam be egy kérdést. - Az egyetemen?
- Ugyan. - legyintett Pete. - Egy kávézóban találkoztunk. Azonnal kiszúrtam, hiszen annyira cuki.
- Akkor... - gondolkozott Adam, miközben én végre kiszabadultam Pete karjából. - Még nem vagy egyetemista? Vagy igen?
- Nem, még nem. Idén fogok érettségizni. Vagyis 18 vagyok, de tudod, ezt nem illik megkérdezni. - kacsintott Miranda. Na, lehet, hogy mégsem annyira bunkó!
- Nem idős hozzád egy kicsit Pete? - kérdeztem. Persze, ez volt a beugratós kérdés, és Pete be is dőlt.
- Idős? Én? Na ne!! A fiú legyen idősebb. Pár évvel. A lány pedig fiatalabb. 2-3 évvel. - mondta, és a végén egyértelműen intett nekem. Senki nem vette észre rajtam kívül, de én azonnal Adam-hez bújtam.
- Igaza van. - értett egyet a lány. - Egy srác legyen idősebb.
- Oké. - mondta Adam. Majd rám pillantott. - Fázol?
- Aha. - mondtam, ugyanis remegtem. Na, nem a hidegtől, hanem attól, hogy Pete itt van.
- Menjünk. Sziasztok! - köszönt el Adam. Elindultunk, de én még visszafordultam.
- Pete, amúgy hogy kerültök ide?
- Igaz, nem is mondtam a jó hírt! - karolta át Miranda derekát. - Miranda jövőre ide jön egyetemre. Én pedig jövök vele. Most éppen lakást keresünk.
- Mikor költöztök ide?
- 3-4 hónap múlva. Vagy kicsit több. Maximum félév. - mondta Pete, nekem meg kiszaladt az arcomból a vér. Félév, és vége a nyugalmamnak!!! Ne!!
Adam látta, hogy gáz van, és elrángatott onnan. Hazafelé egész végig ezen pörögtem, és Adam-et is szórakoztattam vele.
- Figyelj! - mondta Adam, mikor már hatodszor kezdtem el a "Mi lesz, ha ideköltözik?" kezdetű monológomat. - Nem hagyjuk, hogy szétválasszon, oké? Mert szeretjük egymást.
- Igen. - suttogtam. - De félek.
- Ne félj! Itt vagyok, és megvédelek.
- Ajánlom is. - vigyorogtam.
Elköszöntünk, és hazamentünk. Mikor beléptem a kertkapun, esni kezdett a hó. Felnéztem az égre.
- Hát igen... - motyogtam. - Minden úgy van, ahogy megígérték. Esik a hó, és újra láttam Pete-et. Mostantól nem hiszek a véletlenben...
Miután ezt ilyen bölcsen megállapítottam, bementem, mert nem akartam, hogy elázzon a cipőm.




Remélem tetszett, szilveszterkor még jövök!! :)

Corny terve

- Gyorsan, gyorsan, gyorsan! - mondta fojtott hangon Corny, miközben megpróbáltunk úgy beállni a mosdó ajtó mögé, hogy ne látszódjunk ki. - Mindjárt itt lesz.
- Nyugi már. - szólt vissza Hayley, aki kicsit ideges volt, mert már vagy negyedszer léptem a lábára.
- Ne felejtsétek el levideózni!  - figyelmeztetett Corny.
- Oké, persze.  - mondtuk, és bekapcsoltuk a videót. Pillanatokon belül mindenki elkáromkodta magát.
- Bakker, ez lemerült! - néztem össze Hayley-vel és Alex-szel.
- A mienk is. - mondta a 2 lány.
- Az enyém nem! - mosolygott Sophie, de a jókedve hamar elszállt. - Ja, de nincs elég memória...
- Mert minden cuki vackot letöltesz. - puffogtam.
- Nehogy már az én hibám legyen, hogy nem töltötted fel a telódat!!
- Lányok, elég! Itt az enyém. - adta be nekünk Corny a telefonját.
- Hogy kell kezelni? - forgatta Sophie.
- Ne legyetek már műszaki analfabéták! - dühöngött Hayley. - Majd én, oké?
- Persze, csak fogjátok be, mert jön! - szólt ingerülten Corny. Hayley elindította a felvételt.
- Szia Corny! - hallottuk Cody hangját.
- Szia Cody! Kösz, hogy eljöttél.
- Ha már ennyire kértél engem.  - mondta a srác olyan hangon, amivel anno Sophie-t is fűzte.
- Persze, hiszen szerettem volna gratulálni neked! - Corny hangja olyan volt, mint egy rajongó kislányé. - Mit képzel magáról az a kiscsaj? Meg akar szerezni magának?
- Tudod, nyuszikám, népszerű vagyok. - mondta Cody, és a hangokból ítélve megpróbálta megölelni a lányt.
- Igen, persze, tudom.  - hadarta Corny, és az ajtó felé hátrált. Ezt éreztük, hiszen a következő pillanatban nekünk nyomódott az ajtó.
- Aú, ez fáj! - sziszegte Alex. - Húzz vissza, és öleld meg!
Corny úgy tűnik hallotta, mert az ajtó már nem nyomott bele minket a falba...Corny helyette az ajtó melletti falhoz állt, így mi pont láttunk mindent. Corny a falat támasztotta, Cody pedig előtte állt.
- Tehát szépségem...  - tért a tárgyra Cody. - Miért is nem akartad, hogy Sophie megszerezzen engem?
- Hát... öööö..... tudod...
- Jól sejtem, hogy azért, mert VALAKI más akart megszerezni magának?
Corny nem válaszolt rögtön, helyette segélykérően nézett felénk. Mivel Hayley állt legkívül, hevesen bólogatott, hogy menjen bele a játékba.
- Jól sejted. - mondta Corny, és hihetetlen színészi tehetségének kellett lennie, mert a hangja tényleg olyan volt, mintha epekedne a srácért. Még a szemei is nagyobbra nyíltak. - Nem viseltem volna el, ha megkap! Évek óta szeretlek. Mikor hallottam, hogy leitattad, és már nem sok van hátra ADDIG... begurultam, és azonnal tudtam, hogy meg kell akadályoznom. Ha az övé lennél, nem viselném el. Miért itattad le?
Ennél a pontnál Corny drámaian megremegtette a hangját és a szempilláit is. Cody persze bevette.
- Bébi, ne sírj! - mondta, és átölelte. Corny-nak valószínűleg elállt a lélegzete is, mert igaz, hogy Cody a derekát ölelte, a keze kissé máshol járt. - Nem gondoltam át. Nem hittem volna, hogy egy ilyen jó csaj, mint te, szerethet engem. Ezért, mikor láttam, hogy Sophie Sobrado ennyire hülye és semmi veszélyérzete nincs, gondoltam, jó móka lesz. Ezért szereztem piát, leitattam, és már majdnem elértük az est fénypontját, amikor megjelentél. Persze, őt védted, ezért pláne nem gondoltam arra, hogy kellek neked. De mikor tegnap este leírtad nekem chat-en, hogy mi a valóság, nagyon boldoggá tettél. Nem is értem, hogy mit foglalkoztam azzal a kis ribanccal... csak az nem tiszta, hogy miért kellett ma idejönnöm, hogy újra elmondd, amit tegnap óta tudok?
- Szerettem volna élőben is elmondani. - mondta Corny. - Nagyon nagy megrázkódtatás volt nekem az a dolog...
- Arra gondolsz, hogy majdnem lefeküdtem Sophie-val?
- Igen. - görbítette le újra a száját Corny. - Már csak egyet szeretnék tudni. Ha nem mentem volna be, meddig mentél volna el?
- Hm... biztosan szereztem volna egy kellemes estét magamnak. - mondta Cody. - Meg a csajnak is. Bár neki csak az este lett volna kellemes, utána tuti bűntudata lett volna...
- Jó, hogy nem tetted meg. Szegény, eléggé nyomorék így is. - mondta Corny, mi pedig majdnem felröhögtünk, annyira nem illett hozzá az ilyen duma...
 Cody azonban elvigyorodott, és szájon csókolta Corny-t. Mi döbbenten álltunk az ajtó mögött! Azért ez már sok. Corny azt mondta, eljátssza, hogy szereti a srácot, de szó se volt arról, hogy a srác smárolhat vele, miközben a fenekét tapizza...
Ideges krákogás szakította félbe Cody-ék csókját. Kilestünk, és az igazgató állt ott.
- Fiatalember, a maga helyében ennyire nem élvezném a helyzetet! - mondta szigorúan. - Hiszen ebben a pillanatban rúgatta ki magát!
- Tessék? - kérdezte Cody.
- Jól hallotta. Miután ilyen büszkén ecsetelte, hogy hogyan itatott le és erőszakolt meg... azaz, arra nem került sor,  ha jól értem... egy tizenegyedikes lányt... ne is álmodjon tovább arról, hogy maradhat!
- De az érettségi... a sportkarrierem....
- Kezdjen magával, amit akar, de ne az én iskolámban! - mondta ellentmondást nem tűrően az igazgató. - A mai naptól kezdve nem tartozik ide. Csomagolhat, menjen! A szüleit még ma értesítem.
Cody felordított, és elrohant.
- Hölgyeim, kijöhetnek az ajtó mögül! - nevetett az igazgató, mi pedig semmit sem értve előléptünk. Honnan tudta, hogy ott vagyunk?
- Lányok, bocs, hogy nem avattalak be titeket. - kezdte Corny. - Az igazgató úr is tudott a dologról. Tegnap megkerestem őt a tervemmel, és nagyon érdekelte, hogy a suli egyik legjobb sportolójáról szóló pletykák igazak-e. Úgyhogy végighallgatta a beszélgetést... telefonon át.
- De nálunk van a telód... - mondta Sophie.
- Ja, igen. De anyukám telefonja, meg nálam van. - kacsintott Corny.
- Hú! - mondtuk kórusban. Erre nem lehet mit mondani. Corny egy zseni.
- Tényleg kirúgta Cody-t? - kérdezte Sophie.
- Igen. Hiába van már csak 2 hónap az érettségiig, nem fogja itt nekem rontani a légkört. Már volt egy hasonló esete, nem tűröm, hogy újra megússza. - mondta az igazgató, azzal sarkon fordult. - Elintézem a hivatalos dolgokat a kirúgással kapcsolatban, úgyhogy Sophia ne aggódj, minden rendben lesz!
Örömujjongásban törtünk ki, és nagyon sokáig ölelgettük Corny-t.
Délután elmentünk sütizni egyet, hiszen ezt meg kell ünnepelni. Corny elmesélte, hogy Cody-nak mi volt a másik esete.
- Mikor megismertem, még nem tudtam, hogy ekkora bunkó, úgyhogy egy darabig tényleg tetszett. De hamar elmúlt, mikor a legjobb barátnőmnek, Christina-nak udvarolt. Mindez kilencedikben volt, úgyhogy nem tudhattok róla... akkor nem farsang volt, hanem szilveszter, és persze buli. A sztori a szokásos: Cody udvarol Christi-nek, Christi-nek nagyon bejön a srác, elmennek ketten egy szobába, Cody valami ügyes dumával ráveszi a barátnőmet, hogy igyon, Christi tök részeg lesz...
- Mint én. - suttogta Sophie.
- Ja, csak akkor nem volt senki, aki időben érkezett volna... - sóhajtott Corny. - Cody kb. megerőszakolta a legjobb barátnőmet, mert azért egy idő után Christi-ben is megszólalt valami, hogy ezt nem kéne.... de Cody már akkor is ilyen volt... és az lett, amit ő akart. Christi nem mondta el az igazgatónak az esetet, csak én tudtam róla... de szegény csaj teljesen kikészült, ostorozta magát, végül sulit váltott, és sose láttam többet. Én persze elmondtam mindent az igazgatónak, de akkor már késő volt. Szükség lett volna Christi vallomására is, de Christi nem volt hajlandó beszélni erről. Szó szerint eltűnt....
- Istenem... - mondta Sophie. - Akkor ezért utálod annyira?
- Igen. Tönkretette a legjobb barátnőmet.
- Most megbosszultad, nem? - próbálta menteni a hangulatot Alex.
- Dehogynem. - vigyorodott el Corny. - Most megkapta, amit érdemelt.
- Azt áruld el, hogy miért kellettünk a mai esethez mi is, ha az igazgató tudott róla? - kérdeztem.
- Ha lett volna valami gáz anyukám telójával, akkor jött volna a videó. Meg persze, gondolom, látni és hallani akartátok, hogy mi lesz.
- Király vagy Corny!
- Volt pár rész, amikor elhittem, hogy tényleg belezúgtál. - mondta Hayley.
- Színjátszó. - nevetett Corny. - Nem nagy kunszt, majd megtanítalak titeket pár trükkre.
- Köszi, kedves vagy! - mondtuk mosolyogva.
Azzal vidáman beszélgettük tovább, szót sem ejtve Cody-ról.